Hiába a jó kezdés, súlyos vereségbe szaladtunk bele az erdélyi túra első mérkőzésén.

Harminc percen keresztül keményen megdolgoztatta a pénzéért a Brassót a Ferencváros, de aztán felülkerekedett az erősebb csapat, és végül nagy gólkülönbségű győzelmet aratott. Az első harmadban nagyon jól játszott a Ferencváros, és egyáltalán nem volt érdemtelen, hogy Berta Ákos emberelőnyből vezetést szerzett nem sokkal a szünet előtt. A második harmad Mestyán 2+2 percével kezdődött, és ezt követően érezhetően kezdett fáradni a vendégcsapat, a láthatóan feltüzelt Brassó átvette az irányítást. A nyomás végül a 29. percben, Győri Tamás kiállítása alatt ért góllá, Péter Róbert ért bele egy lövésbe a kapu torkában, és ez becsapta Meravyt. Másfél perccel később már a hazaiaknál volt az előny, Antal Zsombor találata után. Nem sokkal később gyors egymásutánban újabb két brassói gól született, előbb Antal Zsombor másodszor, majd emberelőnyben Petres volt eredményes. Az utolsó harmadnak háromgólos brassói előnnyel indultak a csapatok, és hamar nött a különbség, egy perc sem telt el, amikor Petres is meglőtte a maga második gólját. A harmad közepén még Wehre és Imecs növelte az előnyt, a vége biztos győzelem lett az elfáradó Ferencváros ellen.

Brassó 7-1 Ferencváros

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: “Valószínűleg az első harmadunk a szezon legrosszabja volt. Teljesen természetesen következett a játékból, hogy a Ferencváros megszerezte a vezetést. Örülök, hogy a csapatom jobban tudott koncentrálni a második harmadtól, és ezzel három nagyon fontos pontot szereztünk, hiszen a célunk a play-offba jutás.”

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Jól kezdtük a meccset, a játékosaim betartották, amit kértem tőlük előzetesen. Nem tudom, mi történhetett velünk az első szünet után, mintha bent maradtunk volna az öltözőben. Előbb mentálisan, aztán fizikailag is leeresztettünk, a végeredmény mindent elmond. Remélem, hétfőn Csíkszeredában jobb napunk lesz.”

Jégkorongblog