Belekbe utazása előtt nyilatkozott támadónk.


Milyen érzés először a válogatottnál?

Volt bennem egy kis drukk vagy akár „félelem”, izgalom, de ahogy beléptem a társak közé, nyugodtan mondhatjuk, úgy, mint a meccs elején a kezdő sípszóval, elmúlt. Minden rendben!

Minek köszönhető a meghívód? Az őszi formádnak, vagy egyfajta megelőlegezett bizalomnak?

Is-is. Az ősz végén és most a felkészülési mérkőzéseken is kiváló formában játszottam. A Dinamo Kijevnek két gólt rúgtam, a Basel ellen gólt fejeltem. Úgy gondolom, ez is közrejátszott, hogy a kapitány gondolt rám. Sanyi bácsi meg akart nézni, hogy beleillek-e az elképzeléseibe. De erről nyilván őt kellene megkérdezni…

Kit kellene kiszorítani? Szalai Ádámot…?

Sok időnk még nem volt beszélgetni Sanyi bácsival. Majd kint Törökországban tudunk leülni, mert Telkibe szinte percenként „estek be” a játékosok a legkülönbözőbb helyekről. Azt gondolom, hogy a támadó szekcióban számít rám a kapitány.

Pár szót a Fradiról: eddig kiválóan meneteltek a felkészülési időszakban. Ez mit jelenthet a tavaszra?

Úgy gondolom, a beletett munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. De most ennek is van itt az ideje.

Megérte eljönni Paksról a Fradiba?

Természetesen! Kellett már a váltás, az új motiváció és az új környezet. Szerencsére ez jót is tett nekem.

Fehéroroszország ellen nem játszol, de nyertek, vagy játszol és döntetlen? Melyiket választod?

A győzelmet! De az lenne a legjobb, ha játszanék és nyernénk. Nem szoktam ígérni gólt, de mindent megteszek, hogy betaláljak és kihozzam magamból a maximumot.

forrás: 442.hu

Advertisements