Sokatokat érdekel mi van Mordorban, de egyébként valóban tanulságos, hiszen betekintést enged abba az ügynöki világba, amiről Kubatov Gábor is beszélt.

No meg így legalább nem offoljátok szét a többi témát.

Az Újpest FC hivatalos honlapján hétfőn este tette közé az elnök és egyben klubtulajdonos, Roderick Duchâtelet nyilatkozatát, melyben a sportvezető kifejti véleményét a klub átvételével felmerült kérdésekkel kapcsolatban.


Mint ahogyan azt már a legtöbb szurkolónk tudja, a klub átvételével kapcsolatban felmerült néhány furcsaság. Ezek miatt jelenleg több, mint negyven polgári, vagy munkajogi ügy van folyamatban, és a sok üggyel kapcsolatban büntetőfeljelentést is tettünk.

Amit a fenti ügyekből ezidáig megtanultam a magyar jogról az az, hogy igazságos, viszont a próbálkozásokért nem jár büntetés.

Például, amikor elbocsátottuk az egyik munkavállalónkat, aki állítólag túl beteg volt ahhoz, hogy dolgozni jöjjön, miközben az állítólagos betegsége alatt többször látták őt a mérkőzéseinken. A munkavállaló a munkaviszony megszüntetése után bírósághoz fordult, és nekem hárommillió forintot kellett fizetnem neki kártérítésként. Talán nem meglepő, hogy felmerült bennem a kérdés: ez hogyan lehetséges? De persze érthető, hogy megpróbálta, hiszen legrosszabb esetben maximum nem nyer. Viszont azért nem kell fizetnie, hogy megpróbálja!

Véleményem szerint, nem ő maga volt az ötletgazda, hanem a mögötte álló emberek mozgatták a szálakat.

Úgy néz ki, hogy most is hasonló esettel állunk szemben néhány játékossal kapcsolatban. Azért gondolom ezt, mert ugyanazok az ügyvédek adták be a keresetet a jelen ügyekben, mint a korábbiakban.

Ezért gondolom azt is, hogy a szereplők ismét zsinóron rángatott bábok. Én a kezdetektől fogva a bábozókra és nem a bábokra akartam koncentrálni.

Azért felmerül bennem a kérdés: az ügy szereplői nem szégyellik magukat? Nem szeretik a klubjukat? Azt hiszik, hogy teljesen kihasználható vagyok?

Megpróbálom elmagyarázni, hogy véleményem szerint hogyan működik a rendszerük: Adott egy játékos (munkavállaló) akinek munkaszerződése van a klubbal. Mondjuk, hogy minimálbér a keresete és a szerződése 2011 júniusáig tart.

Bevezetésre került az EKHO rendszer szerinti adózás, amely a sportklubok munkavállalói esetében is alkalmazható, így a játékos új szerződést kap 2011. július 1-én. Az új szerződés alapján a játékos teljes fizetése 500.000.- Forint, a szerződés pedig 2013. június 30. napjáig tart.

Természetesen, ügynöki szerződést is kötnek a felek hatalmas összegeket kérve a klubtól az ügynök részére azért, hogy az ügyben eljárjon.

Aztán, jön egy hülye külföldi (jelen esetben pont én…), aki átveszi a klubot. Ez az ember kifizeti az összes, lejárt fizetésből eredő tartozást az összes játékosnak és az összes munkavállalónak (körülbelül fejenként fél éves tartozásról beszélünk).

Ezután pedig az történik hogy a szerződés, amelyet 2011. július 1. napján kötöttek, már nem elég jó (?!?), és egy új szerződés jelenik meg a Magyar Labdarúgó Szövetségben két héttel azután, hogy megtörténik a tulajdonos-váltás. Ebben az új szerződésben, a játékos már körülbelül egymillió Forintot keres havonta, és csodával határos módon, amennyiben a játékos még mindig a klubnál van három hónappal később, az összeg ismét megduplázódik. (körülbelül kétmillió Forintra havonta).

Természetesen, az ügynökök ismét díjat kérnek a szerződés módosításával kapcsolatban elvégzett munkáért cserébe (körülbelül 22 és fél millió Forintot).

Ha összeszámoljuk, eddig a pontig a játékosnak kifizettem 52 millió Forintot, a lejárt tartozásokkal együtt. Viszont, ha még mindig a régi tulajdonos lett volna a klubban, akkor csak körülbelül 7 millió forintot kapott volna, ha egyáltalán kifizetésre került volna az összeg. Így a teljes különbség 45 millió Forint.

Én eddig nem nyújtottam be keresetet és nem tettem feljelentést a játékos ellen, annak ellenére, hogy ami történt, azt az én országomban bűncselekményként kezelik. Összesen annyit tettem, hogy felbontottam a szerződését. Igen, egyoldalúan. Próbáltam klubot találni neki, és több tisztességes lehetőséget továbbítottam felé.

És mit tett a játékos azért cserébe, hogy normálisan bántam vele? Mivel a próbálkozás nem kerül semmibe, munkaügyi keresetet nyújtott be és a klubtól további súlyos milliókat követel.

Nyilvánvalóan, ez az eset a legrosszabb, de nem ez az egyetlen.

Elegem van.

Arra akarom költeni a pénzemet, amire én szánom, és ez az Újpest FC Kft., a labdarúgócsapatunk és nem pedig bábok mozgatóinak a zsebei.

Mostantól kezdve a játékosokra nem úgy fogok nézni, mint zsinórokon mozgatott bábokra, hanem, mint felnőttekre, akik maguk döntenek tetteikről. Minden olyan személy, és/vagy jogi személy, aki keresetet nyújt be az Újpest FC Kft. ellen, teljes védekezésre számíthat, ami magában foglalja esetenként a szerződések furcsa körülményeinek ismertetését, és a jó erkölcsbe ütköző tartalmak nyilvánosságra hozatalát is.

Arra fogom kérni az ügyvédeimet, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy polgári úton visszakövetelhessük a pénzt, és ezzel egy időben büntetőfeljelentést teszek majd, hogy azok az emberek megkapják méltó büntetésüket, akik ezeket az ügyleteket kitalálták és azok is, akik segítettek ezt megvalósítani.

És még valami: a fenti állításokra bizonyítékaim vannak, ezekből vontam le bizonyos következtetéseket, amelyek a magánvéleményemet képviselik, melyet szabadon kinyilváníthatok.

Azokat, akik mégis úgy érzik, meg lettek szólítva kérem, tekintsék ezt a nyilatkozatot úgy, mint egy felhívást arra, hogy eldöntsék, melyik oldalon állnak.

Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező klubja oldalán, vagy olyan emberek oldalán, akik a joggal visszaélve, törvénytelenül és mások kárára kívánnak meggazdagodni? Épp itt az ideje a döntésnek. Így arra kérem ezeket az embereket, hogy vegyék fel a klubvezetéssel a kapcsolatot, hogy közösen meg tudjunk állapodni.

Akkor fogjuk tudni tisztességgel végezni a munkánkat és visszahozni az Újpest FC-t oda, ahová igazán tartozik, ha mindenki tiszta szívvel és megfelelő erkölcsi tartással végzi munkáját.

forrás: nb1.hu

Reklámok