Bea nyilatkozott a Magyar Hírlapnak.

– Lehet már tudni, hogy Pena mennyi időre dőlt ki a sorból?
– Igen. Sajnos az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy Pena térdében elszakadt az a szalag, amit egy éve operáltak. A sors furcsa fintora, hogy egy éve, február 12-én Larvikban szenvedett el hasonló a sérülést, ami után szeptemberre lett harcképes. A Ljubljana ellen vasárnap szerintem olyan játékosok is komoly szerephez juthatnak, akik eddig jobbára a kispadon ültek. De ígérhetem, nekimegyünk a kiváló szlovén csapatnak is.

– A Ljubljana a csoportban az FTC legerősebb ellenfele?
– Előzetesen a román Valceát ítéltük a legerősebbnek. A csapatunknak Valceában sikerült nyernie. A Ljubljana két győztes meccsen van túl a csoportban és elég jó lendületben van. Lelkileg is fel kell készülnünk. A védekezésen feltétlenül javítanunk kell, nem szabad harmincnégy gólt kapni. Sikeresen kezdtünk a középdöntőben, s habár a célunkat elértük a nyolc közé jutással, már merészebb célkitűzésünk is lehet.

– Mit gondol, hány pont kell majd az elődöntőbe jutáshoz?
– Szerintem nyolc ponttal már tovább lehet jutni. Nekünk eddig van négy. Előfordulhat, hogy ha a Valceát itthon is legyőzzük, akkor akár hat ponttal is elődöntősök lehetünk.

– A csapat három kulcsembere is sérült. Nincs lehetőség arra, hogy gyorsan igazoljanak játékost?
– Ezt a Bajnokok Ligája kiírás nem teszi lehetővé. Esetleg a magyar bajnokságban gondolkozhatunk ezen.

– Ha továbbjutnak, akkor a Papp László Arénában rendezik az elődöntőt?
– Volt egy olyan elképzelés, hogy az elődöntőt esetleg a Papp László Arénában rendezzük. De azóta kiderült, hogy az aréna eseménynaptárába semmiképpen nem fér bele az elődöntő megrendezése. Ezért új helyszín után kell néznünk.

– A sérült játékosok mikor lesznek hadra foghatók?
– Zácsik Szandra szépen gyógyul, de úgy tudom, hogy még labdát nem fogott a kezében. Szekerczés Luca három hét múlva Ljubljanában már talán a rendelkezésünkre áll, Pena pedig legalább fél évig harcképtelen. És az is kérdés, hogy lelkileg hogyan tudja feldolgozni ezt az újabb súlyos sérülést.

– Sokszor leírták már a Fradit, amely aztán bravúrt hajtott végre. Ebben reménykedik most is?
– Nézze, reálisan el kell mondanom, hogy az említett sérülések miatt lecsökkentek az esélyeink a továbbjutásra, de a Fradi azért Fradi, mert még soha nem adta fel. Megfogyatkoztunk, de ez a lelkesedésünket és a hitünket nem törte le.

Burkovits Ferenc – Magyar Hírlap

Reklámok