A holland szélső szerint flegmák voltunk.

– Az első félidőben nagyon koncentráltak voltunk, a Pápa fölé tudtunk nőni, ami a helyzetek, valamint a gólok számában is megmutatkozott – fogalmazott holland játékosunk. – Örülök, hogy én is be tudtam találni. Hálás vagyok Sváb Daninak, mert remek labdát adott középre, így nagy helyzetbe kerültem, amit értékesíteni is tudtam. A második félidőben aztán egy picit már más volt a játék képe. Úgy érzem, hogy az ötvenedik-hatvanadik percig mi voltunk a jobbak, azt követően viszont egy picit flegmábban kezdtünk el futballozni. Ezt a Pápa kihasználta, szépíteni tudtak. A jövőben ilyen nem fordulhat elő, a mérkőzés utolsó harmada intő jel volt a számunkra.

(fradi.hu)

Advertisements