Ilyen is volt a Fradi történelmében.

Vannak olyan történetek, amikről tudjuk manapság már nem eshetne meg. Ez is ilyen ma 100 éve 1913. február 23-án a Fradi meccse után a vitás felek párbajoztak egymással. A Fradi az NSC-vel játszott és a két centerhalf, a Fradista Bródy Sándor és az NSC-s Kovács Elemér összeszólalkozott a pályán, mindkettőjüket kiállította a bíró (ilyen manapság is megesik). Ők azonban úgy döntöttek párbajjal rendezik a vitás ügyeket és egy vivóteremben adtak egymásnak találkozót, ahol mindketten meg is jelentek párbajkardjukkal. Szerencsére komoly sérülés nem esett, így Bródy, aki a Ferencváros legendás alakjává vált 8 bajnoki címével tovább folytatta pályafutását, pár évre rá már az első világháborúban éles fegyverekkel harcolt és került fogságba, de onnan is hazaküzdötte magát és több mint 6 év kihagyást követően újra pályára lépett a Fradiban.

Reklámok