A Magyar Jégkorong Szövetség híre.

Egy előzetes igényfelmérést végzett a Magyar Jégkorong Szövetség, hogy milyen beruházásokat terveznek az egyesületek a TAO keretein belül. Ez alapján összeszedtük, hol épülhetnek pályák a közeljövőben a TAO támogatásokból. Felhívjuk a figyelmet, hogy egyelőre csak terveket olvashatnak, ezek biztossá csak a pályázatok elfogadásával válhatnak majd. Várhatóan körülbelül 4-5 pálya építése lesz lehetséges.

A szövetség főbb szempontjai közé tartozik a pályázatok elbírálásánál, hogy szabványméretű pályát terveznek-e, ez fedett lenne-e, emellett az is fontos a mérlegelésnél, hogy az adott egyesületben mennyi utánpótlás korú játékos nevelődik, és ők hány bajnokságban indulnak összesen. Meghatározó a település nagysága, hogy minél jobban ki tudják használni a jégcsarnokot, illetve a későbbi üzemeltetésre való biztos tervek megléte. Természetesen a pályázati feltételeknek minden esetben meg kell felelni.

A legkomolyabb projektnek az FTC tervezett jégstadionja ígérkezik, amely a tervek szerint a X. kerületi Újhegyi lakótelep mellett valósulna meg, és kétezer fő befogadására lenne alkalmas.

MJSZ

Reklámok