Vezetőedzőnket kérdezte a Nemzeti Sport.

– Bejött a trükkje.
– Ez a lányok érdeme, szerencsém volt. Az persze igaz, hogy a Ljubljana elleni vereség után azt mondtam nekik, semmi gond, készüljenek egész héten a Valcea ellen, ezt a Győr elleni mérkőzést meg tekintsék úgy, mint egy edzőmeccset, játsszanak egy jót – végül ezt hozták ki belőle.

– Nem fog visszaütni, hogy így aztán a tervek ellenére hét közben is kihajtotta magát a csapat?
– Nem hinném. Egyrészt amúgy sem a fizikai, hanem a mentális igénybevétel volt jelentős: az, hogy minden héten úgy kellett játszani, hogy megint egy élet-halál harc, hogy megint csoda kell – ezt akartam most elkerülni. Fizikailag jobb állapotban vagyunk, na meg védekezésben azért vigyáztak is magukra a lányok a Győr ellen, szóval az erőállapotunkkal nem lesz gond szombaton.

– Pedig az sem volna csoda, ha már lépni sem bírnának a fáradtságtól.
– Egyáltalán nem vagyunk rossz állapotban, ősszel sokkal jobban le voltunk harcolva. Nem titok, hogy ez Karl Erik Böhn érdeme is, a lányok a válogatottból hoztak egy-két olyan újdonságot a regenerációval, az edzésekkel kapcsolatban, amelyeket azóta alkalmazunk. Azt amúgy sem csinálhattam volna meg, hogy Tomori Zsuzsanna mondjuk csak tíz percet játszik, és a többiek helyére is felküldöm az ifit, mert akkor meg egy csúnya vereségbe is belefuthattunk volna, és akkor most abból kellene talpra állni. Mondom, inkább a mentális erővel kellett okosan gazdálkodnunk eddig.

– Szombaton azonban nem lehet teher nélkül játszani.
– Így igaz. Meg kell felelnünk ennek a kihívásnak is: nem szabad kikapnunk, és akkor továbbjutottunk.

– Azért próbál a terhen enyhíteni?
– A saját játékosaimat nézném hülyének, ha azt mondanám, ó, semmi gond, játszogassunk csak, hiszen úgyis tökjó, hogy itt vagyunk a legjobb nyolc között, a többi nem számít. De igen – számít. Azért vagyunk itt, azért dolgozunk, hogy minél jobban szerepeljünk, viszont ez a motiváció anélkül is megvan az egész csapatban, hogy én bármit okoskodnék erről. Tudja mindenki, mi a tét, és hogy nincs hová spórolni, hogy most mindent fel kell raknunk egy lapra.

– El lehet várni az újabb csodát?
– Nehéz dolog ez. Nyilván sokszor sikerült már valami váratlan, meglepő bravúrt elérnünk: az első, valceai BL-meccsen kiválóan védekeztünk, kitett magáért az egész együttes, a másodikon, a Zvezda ellen ugye Nerea Pena súlyos sérülése meg is törhetett volna minket, de volt egy vezéregyéniség, Tomori Zsuzsi, aki hátára vette a társaságot, aztán a Krim Ljubljana elleni hazai találkozón megint csapatként voltak csodálatosak a lányok. Ezek után nyilván bennük is ott van a tudat, hogy egyrészt képesek ezekre a bravúrokra, másrészt viszont az elvárásaik is nőnek magukkal szemben is. De ha aztán mégsem sikerül, amit elterveztünk – bár erről nem is nagyon szeretnék beszélni –, akkor sem az van, hogy kipukkadt a lufi, kész, hiszen amit eddig elértünk, arra is büszkék lehetünk.

– Készülnek rá, hogy a románok számára nagyobb a teher? Ha nem nyernek Dabason, az az egész Oltchim sorsát megpecsételheti.
– Szerintem az részben eldőlt már, ezen a szinten aligha tudnak megmaradni. De hogy aztán ez az egész helyzet mit hoz ki például a légiósokból, akik legfeljebb továbbállnak a nyáron, vagy hogy mennyire bénítja meg a román játékosokat, akik lehúztak már Valceában néhány évet, vagy hogy hogyan tudja az edzőjük kezelni ezt az egész helyzetet? Mi mindenesetre készen állunk a harcra. Ez lesz a kilencedik meccsünk Dabason és eddig… – ugye mindenki tudja, hogy folytatódik ez a mondat…

Reklámok