Reméljük nem Solymosi az.

– Nem készültünk másképpen, mint bármelyik más találkozóra, ugyanaz a metódus zajlott, mint a korábbiakban. Kielemeztük a szombaton elkövetett hibákat, nagyon keményen edzettünk a héten és úgy készülünk, hogy nyerni fogunk a Ferencváros ellen
– mondta a balbekk, aki szerint az edzőváltás sem volt hatással a felkészülésre.

– Nagy különbséget ez nem jelentett, de persze minden edző más és más, így például abban volt differencia, hogy hogyan készültünk fel taktikailag a derbire. De most már nincs bocsánat, tudjuk, hogy úgy kell pályára lépnünk, hogy mindent kiadunk magunkból, szívvel kell küzdenünk. Tisztában vagyunk a mérkőzés jelentőségével, mint ahogy tisztában voltunk az edzőváltás előtt is.

Mint ismeretes, a szurkolók is kifejezték elégedetlenségüket egy keresztekkel ékesített és Jos Daerdennek szóló búcsúüzenettel is. Iandoli megérti a drukkerek csalódottságát, ugyanakkor erősek érezte a “képi világot”. A hátvédet arról is kérdeztük, hogy találkozott-e már hasonlóval eddigi pályafutása során?

– Igen, az olasz Pescaránál átéltem hasonlót, ott a sorozatos vereségek után a szurkolók még az öltözőbe is bejöttek és „megtaláltak” minket. Egy hazai 0-6-s vereség után minden joga megvan a drukkereknek ahhoz, hogy elégedetlenek legyenek, és hogy kinyilvánítsák a véleményüket és a lelki állapotukat. Még akkor is, ha a keresztekkel történő üzengetés még egy kicsit túlzó volt…most már rajtunk, játékosokon van a sor, tudjuk, hogy a szurkolók csak egy dolgot akarnak: azt, hogy megszakadjunk a pályán és győzzünk –
tette hozzá Iandoli.

A Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a zöldek mindenképpen támadni fognak, mert “védekezni nem tudnak”. Erre is felkészült az Újpest, amellett persze, hogy nyilván ők sem akarnak tíz emberrel beállni védekezni az Üllői úton.

– Természetesen felkészültünk abból, hogy a Fradi – főleg a hazai meccsen – támadni fog, le fognak minket támadni és feljebb tolják majd a pályán a védekezésüket. Persze nem az újságíróknak fogom elmondani, hogy mi mit fogunk játszani, de meglepni ezzel aligha fog minket a Ferencváros. Holnap még megnézünk egy videóelemzést a zöld-fehérekről, illetve lesz még egy edzésünk is. Szerintem mindent megtettünk, hogy alaposan felkészüljünk a rangadóra
– nyilatkozta a légiós, akinek a pályán elsősorban Jennerrel vagy Somáliával lehetnek kemény összecsapásai a szélen. Iandoli úgy érzi, ismeri az FTC legveszélyesebb játékosainak futballját, bár még egy utolsó finomhangolásra ezen a téren is sor kerül majd.

– Figyelemmel kísértem az FTC játékát, több meccsüket is láttam, ismerem Jenner vagy Somália játékát is, tudom mire lehet nagyjából mire lehet számítani. A holnapi videózás során még átbeszéljük a mesterrel ezt a részét is a taktikának, de úgy érzem, az Újpestnek minden eszköze megvan ahhoz, hogy megállítása és hatástalanítsa akár a Fradi legveszélyesebb játékosait is. Antón kiesését is meg tudjuk majd oldani, elég erős ahhoz a keretünk. Meglátjuk, ez mit eredményez majd vasárnap a pályán

forrás: csakfoci.hu

Reklámok