A lassításban teljesen egyértelműen látszik, (persze az összefoglalóból kiamaradt), hogy kabát szándékosan rúg Leventébe, miután Jova eltolta előle a labdát.
Utána meg még ők lőhettek szabadot. Édes Istenem, mennyire al@ttomos sz@rok ezek a dózsásgecik!!!!!!
Azt gondolom Jovanovic és az eltiltását letöltő Alempijevic nagyon hiányzott ma a Csapatból, velük és a felépített Leonardóval azért lényegesen lendületesebben és veszélyesebben tudunk majd támadni!
Elképesztő meccs volt! Végig bíztam a győzelemben és egy utolsó perces gólban, összejött!
Felejthetetlen élmény, örvendjünk, DE sokat kell dolgozni azon, hogy ne legyenek ácsorgós támadásaink, mikor mindent Böde Danira akarunk felívelni, hogy ő majd megoldja…
Nem is értem, hogy miért nem vitte tovább. A nehezét megcsinálta, aztán ellőtte a 16osról fölé, ahelyett, hogy viszi még pár métert, ahol vagy felrúgják, vagy belövi a dózsásgeci szeme közéééé….
Jatszottunk mar jobban, de a helyzetek alapjan simabb is lehetett volna. A dozsa goljanal eggyel kevesebben voltunk, raadasul pont Gyombert apoltak, aki hianyzott is belulrol a beadasnal.
Minden jo, ha jo a vege! :-)
Ricardo Moniz (FTC): – A mai találkozó nagy eseménye volt a magyar futballnak. Kiváló érzés volt, hogy ennyi embert megmozgatott ez a találkozó. Nehéz olyan csapat ellen játszani, amelynek éppen elbocsátják az edzőjét, ez ugyanis plusz motivációt ad a játékosoknak. Fontos volt, hogy fegyelmezettek legyünk, hiszen az Újpest jó csapat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, sajnos Aborah és Cukic nem tudott elég nyomást helyezni az ellenfélre. Ez nem jelentett konkrét helyzetet a kapunk előtt, de mi sem tudtunk eléggé támadni. A játékrész végén az egyébként jobbhátvédként játszó Somalia vezetést szerzett egy hatalmas góllal. A szünetben megpróbáltuk megbeszélni, mit kell majd csinálni, de a második játékrészben az Újpest – éppen akkor, amikor Gyömbér sérülése miatt kevesebben voltunk – egyenlített. Fontos volt, Leonardo pályára lépése is. Ez alatt a negyedóra alatt megmutatta, hogy értéke lehet az NB I-nek. Ilyen hangulatot és hálát még nem tapasztaltam eddigi karrierem alatt. Álom forgatókönyv volt, amelyet évekig nem fogunk elfelejteni. A Fradinak nemzetközi porondon kell szerepelnie, az lesz a célunk, hogy ezt elérjük.
Indítsunk egy szavazást a bünti számla végösszegére :)
Gyönyörű látvány volt a koreo, ennél jobban csak a Camp Nouban néz ki!
Nagyon remélem, hogy valaki körbefényképezte a pályáról és egy panorámaképen megosztja velünk!
A félidei fényjáték is igen jól nézett ki! Gratula a szervezőknek akik résztvettek a koreoban és gratula a CSAPATNAK!!!
Hajrá fradi!!!
Azért szívesen megnézném a koreográfiát, hogy hogy nézett ki, mert én jóformán ugye csak a fekete nylonzacskómat láttam :) biztos szép látvány lehetett :)))
A győzelem ellenére azt kell, hogy mondjam, se védelmünk, se középpályánk nincs csapatjátékban. A második félidőben a négy védő között álló Bödére ívelgetés kiábrándító volt.
Csak részben értek veled egyet. Most tényleg rágörcsöltünk a mérkőzésre, főleg azt követően, hogy a jogos kiállítása helyett még pályán lévő kalap (nem kabát) berúgta a gólt. Nagyon akartunk és sajna nyögés lett a vége. Ha lett volna egy higgadt ember a pályán aki megnyugtatja a srácokat – az vesse rájuk az első követ aki egy ilyen meccsen teljesen nyugodt tud maradni – akkor hamarabb kijátszhattuk volna a majmokat. Szerintem igazán gyengén Aborrah játszott, ő most kicsit lassú volt. Azt is eltoltuk, hogy hagytuk az elejétől, hogy a dózsa lassú játékát ránk kényszerítse.
Szóval szerintem kicsit túlpörögtünk, de véleményem szerint lesz ez jobb is. Arról most még nem is szóltam, hogy sólymosi most is alattomban támogatta a majmokat…
Amúgy gratulálok a srácoknak ahhoz, hogy végre úgy is tudunk nyerni, hogy nem játszunk igazán jól !!!
Első félidőben Böde szinte minden labdát átvett, megjátszott. Az egyenlítés után már ketten-hárman voltak rajta, nem jutott el hozzá a labda, ebben jól váltottak a lilák, mi viszont főleg a végére görcsösen ragaszkodtunk ehhez a rosszhoz. Olyan sokan voltak hátul, hogy felvinni nem nagyon tudtuk a labdát és az idő is szorongatott bennünket. Jenner sem élt úgy, az amúgy sem túl rossz Iandoli mellett mindig volt még valaki, aki ott sündörgött Julian királyunk körül. De tehették, mert 10-en védekeztek, max. Kabát maradt elől, és a megszerzett labdát ahogy álltak, bikázták előre, hátha el tud belőle indulni. Taktika 2013.
Most értünk haza. Fantasztikus meccs volt, fantasztikus gólokkal. Köszönjük mindenkinek aki részese volt ennek a nagyszerű győzelemnek, a vezetésnek, akik idehozták ezeket a nagyszerű játékosokat, a játékosoknak, akik meghaltak a pályán a győzelemért, és annak a 17999 fradistának aki velem együtt szurkolt. Hajrá Fradi!
úristen mekkora gólokat lőttünk…rég láttam már ilyeneket Fradi meccsen! egy élmény volt, hatalmas hangulattal, gyönyörű koreográfiával, pyro bemutatóval…egyszerűen hatalmas meccs volt!
2013 március 11 at 00:16

2013 március 10 at 22:18
Fontos!
A meccs után az Üllői úton találtam egy szurkolói kártyát!
Simon Zsuzsanna névvel.
A jövőhét folyamán a shopban leadom és ott átveheti!
2013 március 10 at 21:56
2013 március 10 at 21:15
Kihagyták Böde sombrero-ját (magyarul esernyőcsel, de olyan dél amerikásan csinálta úgyhogy így írom :D:D)
2013 március 10 at 21:25
Pedig esernyőt tilos volt bevinni a Szentélybe, Dani mégis becsempészte a pályára. ;)
2013 március 10 at 21:09
Azt gondolom Jovanovic és az eltiltását letöltő Alempijevic nagyon hiányzott ma a Csapatból, velük és a felépített Leonardóval azért lényegesen lendületesebben és veszélyesebben tudunk majd támadni!
2013 március 10 at 21:01
Két bombagólt lőttünk és voltak még gólt érdemlő akcióink.
2013 március 10 at 21:03
A meccs érdekessége, hogy a lila gólnál Soma mellett mentek el, és Cukic mögött rúgták be.
2013 március 11 at 00:18
Közben meg Gyömbért, – aki az ő védője volt – a padnál ápolták vérző szemöldökkel, amit alattomos kabát művelt…
2013 március 10 at 20:56
Elképesztő meccs volt! Végig bíztam a győzelemben és egy utolsó perces gólban, összejött!
Felejthetetlen élmény, örvendjünk, DE sokat kell dolgozni azon, hogy ne legyenek ácsorgós támadásaink, mikor mindent Böde Danira akarunk felívelni, hogy ő majd megoldja…
A győzelem a Ferencvárosé!
Nálam egyértelműen Besic a meccs embere!
2013 március 10 at 20:55
azért azt a leonardo szólót illett volna a saját 16-ostól kezdeni. milyen rendező az ilyen??
2013 március 11 at 00:20
Nem is értem, hogy miért nem vitte tovább. A nehezét megcsinálta, aztán ellőtte a 16osról fölé, ahelyett, hogy viszi még pár métert, ahol vagy felrúgják, vagy belövi a dózsásgeci szeme közéééé….
2013 március 10 at 20:51
Jatszottunk mar jobban, de a helyzetek alapjan simabb is lehetett volna. A dozsa goljanal eggyel kevesebben voltunk, raadasul pont Gyombert apoltak, aki hianyzott is belulrol a beadasnal.
Minden jo, ha jo a vege! :-)
2013 március 10 at 20:48
Srácok valaki fel tudná tenni az egész meccset,valami torrentoldalra,mert beállitottam felvételre,de áramszünet volt:-((((
2013 március 10 at 20:49
Sport tv,adja késöbb valamikor??
2013 március 10 at 20:52
az ncore-on már fent van,igaz 7Gigás HD felbontásban…
2013 március 10 at 21:19
Köszi,de várok még valami kisebb mérete:-)
2013 március 10 at 21:27
Már van egy 5,1 gigás is
2013 március 10 at 20:47
off.
Vagy nem…. :-)
Ricardo Moniz (FTC): – A mai találkozó nagy eseménye volt a magyar futballnak. Kiváló érzés volt, hogy ennyi embert megmozgatott ez a találkozó. Nehéz olyan csapat ellen játszani, amelynek éppen elbocsátják az edzőjét, ez ugyanis plusz motivációt ad a játékosoknak. Fontos volt, hogy fegyelmezettek legyünk, hiszen az Újpest jó csapat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, sajnos Aborah és Cukic nem tudott elég nyomást helyezni az ellenfélre. Ez nem jelentett konkrét helyzetet a kapunk előtt, de mi sem tudtunk eléggé támadni. A játékrész végén az egyébként jobbhátvédként játszó Somalia vezetést szerzett egy hatalmas góllal. A szünetben megpróbáltuk megbeszélni, mit kell majd csinálni, de a második játékrészben az Újpest – éppen akkor, amikor Gyömbér sérülése miatt kevesebben voltunk – egyenlített. Fontos volt, Leonardo pályára lépése is. Ez alatt a negyedóra alatt megmutatta, hogy értéke lehet az NB I-nek. Ilyen hangulatot és hálát még nem tapasztaltam eddigi karrierem alatt. Álom forgatókönyv volt, amelyet évekig nem fogunk elfelejteni. A Fradinak nemzetközi porondon kell szerepelnie, az lesz a célunk, hogy ezt elérjük.
2013 március 10 at 20:55
Elég ha az összes hátralévő meccsünket megnyerjük kedves edző bá’ és meg is van a nemzetközi szereplés, de hiszek benne, hogy meglesz!
2013 március 10 at 20:43
Indítsunk egy szavazást a bünti számla végösszegére :)
Gyönyörű látvány volt a koreo, ennél jobban csak a Camp Nouban néz ki!
Nagyon remélem, hogy valaki körbefényképezte a pályáról és egy panorámaképen megosztja velünk!
A félidei fényjáték is igen jól nézett ki! Gratula a szervezőknek akik résztvettek a koreoban és gratula a CSAPATNAK!!!
Hajrá fradi!!!
(számlára kb 2500000 HUF-ot tippelek, rendezői hiányosságok miatt :)!!!
B.U.Z.I M.L.SZ!!!
2013 március 10 at 20:46
ne adjunk ötleteket a tetveknek
2013 március 10 at 20:43
Cukic löketének hihetetlen ereje volt! Mekkora gól volt!
2013 március 10 at 20:43
Hatalmas, örök emlék a vége, ugyanúgy mint a Pécs meccsé, de azért ne sűrűn gyakoroljuk, mert mindnyájan szívbetegek leszünk. :)
2013 március 10 at 20:41
Azért szívesen megnézném a koreográfiát, hogy hogy nézett ki, mert én jóformán ugye csak a fekete nylonzacskómat láttam :) biztos szép látvány lehetett :)))
2013 március 10 at 20:44
Az te voltál? :D
2013 március 10 at 20:37
A győzelem ellenére azt kell, hogy mondjam, se védelmünk, se középpályánk nincs csapatjátékban. A második félidőben a négy védő között álló Bödére ívelgetés kiábrándító volt.
2013 március 10 at 20:58
Csak részben értek veled egyet. Most tényleg rágörcsöltünk a mérkőzésre, főleg azt követően, hogy a jogos kiállítása helyett még pályán lévő kalap (nem kabát) berúgta a gólt. Nagyon akartunk és sajna nyögés lett a vége. Ha lett volna egy higgadt ember a pályán aki megnyugtatja a srácokat – az vesse rájuk az első követ aki egy ilyen meccsen teljesen nyugodt tud maradni – akkor hamarabb kijátszhattuk volna a majmokat. Szerintem igazán gyengén Aborrah játszott, ő most kicsit lassú volt. Azt is eltoltuk, hogy hagytuk az elejétől, hogy a dózsa lassú játékát ránk kényszerítse.
Szóval szerintem kicsit túlpörögtünk, de véleményem szerint lesz ez jobb is. Arról most még nem is szóltam, hogy sólymosi most is alattomban támogatta a majmokat…
Amúgy gratulálok a srácoknak ahhoz, hogy végre úgy is tudunk nyerni, hogy nem játszunk igazán jól !!!
2013 március 11 at 10:40
Első félidőben Böde szinte minden labdát átvett, megjátszott. Az egyenlítés után már ketten-hárman voltak rajta, nem jutott el hozzá a labda, ebben jól váltottak a lilák, mi viszont főleg a végére görcsösen ragaszkodtunk ehhez a rosszhoz. Olyan sokan voltak hátul, hogy felvinni nem nagyon tudtuk a labdát és az idő is szorongatott bennünket. Jenner sem élt úgy, az amúgy sem túl rossz Iandoli mellett mindig volt még valaki, aki ott sündörgött Julian királyunk körül. De tehették, mert 10-en védekeztek, max. Kabát maradt elől, és a megszerzett labdát ahogy álltak, bikázták előre, hátha el tud belőle indulni. Taktika 2013.
2013 március 10 at 20:37
Most értünk haza. Fantasztikus meccs volt, fantasztikus gólokkal. Köszönjük mindenkinek aki részese volt ennek a nagyszerű győzelemnek, a vezetésnek, akik idehozták ezeket a nagyszerű játékosokat, a játékosoknak, akik meghaltak a pályán a győzelemért, és annak a 17999 fradistának aki velem együtt szurkolt. Hajrá Fradi!
2013 március 10 at 20:34
Simábbat szerettünk volna, de lényeg, hogy megvan. Szép volt. :)
2013 március 10 at 20:37
nemgond ez, így legalább akkora sebet ejtettünk nekik mint ők nekünk tavaly!
2013 március 10 at 20:43
Igaz, csak egy kicsit megterhelő szívügyileg. :D
2013 március 10 at 20:31
úristen mekkora gólokat lőttünk…rég láttam már ilyeneket Fradi meccsen! egy élmény volt, hatalmas hangulattal, gyönyörű koreográfiával, pyro bemutatóval…egyszerűen hatalmas meccs volt!
2013 március 10 at 20:40
Ez a hozzaszolasod eleg visszas ahoz kepest amit a masik posztban irtal a hangulatrol. Nem???
2013 március 10 at 20:50
őőőő…nem! mert pont, hogy ott is azt “szajkózom”, hogy belülről a kapu mögött hatalmas hangulat volt!
(persze most is volt egy jó 10 perces lalalázós hullámvölgy amiket el kéne már felejteni!)
2013 március 10 at 20:58
Szerintem az elmult evek utan egyre jobb lesz ez is!
Hajra Fradi!