Ellenünk, gólokkal térne vissza a szombathelyi csatár.

A Szombathelyi Haladás 36 esztendős volt válogatott futballistája, Kenesei Krisztián műtétje után fut, biciklizik, erősít, és ha minden jól megy, bő egy hét múlva már edzhet is. A csatár az FTC ellen már játszana is.
Több mint egy hónapja, február 11-én műtötték Kenesei Krisztián Achilles-ínát. A rutinos támadó felépülése remekül halad, reményei szerint az április 6-i, FTC elleni meccsen már számíthat rá Artner Tamás vezetőedző.

– A műtét után két hétig semmit sem csinálhattam, meg kellett várnom a varratszedést –
mondta Kenesei Krisztián. – Azóta rendszeresen biciklizek, futok, erősítek, hidegszaunában gyógyulok, és Orbán Attila koordinációs trénerrel valamint ifjabb Simon Attila edző segítségével speciális gyakorlatokat végzek. Az már biztos, hogy segített a műtét, az Achillesem egyáltalán nem fáj, talán a jövő héten már óvatosan labdába is rúghatok – persze még csak egyénileg gyakorolok. A héten megyek vissza kontrollra, ahol majd belém böknek egy gyulladáscsökkentő injekciót is, vélhetően ez is segít. Jelen állás szerint az edzésekbe egy hét múlva kapcsolódhatok be, és minimum két hétre szükségem lesz, hogy visszanyerjem formámat. Tehát terveim szerint Pakson még nem, de az FTC ellen már számíthat rám Artner Tamás – persze az ő szíve-joga eldönteni, hogy dönt majd.

forrás: haladas.hu

Advertisements