A Dózsa elleni meccsen kívül a válogatottbeli szerepéről beszélt Dani.

– Törökországban már dolgoztál együtt a kerettel, de hogy érzed magad az első magyarországi összetartáson?

– Jól éreztem már magam a törökországi edzőtáborban is a válogatott társakkal, nincs ez másként most sem. Nagyon jó a társaság, nem is tudja rosszul érezni magát az ember itt, ami pozitív lehet az eredményesség szempontjából is.


– Milyen esélyt látsz arra, hogy tétmeccsen is bemutatkozz a válogatottban?

– Nem szeretnék esélyt latolgatni, de természetesen bízom benne, hogy pályára léphetek majd. Az edzéseken próbálok úgy teljesíteni, hogy Sanyi bácsi (Egervári Sándor – a szerk.) elgondolkozzon azon, hogy komolyabb szerepet is szánjon nekem a két világbajnoki selejtezőn.

– Mennyire illik bele a Te stílusod a válogatott játékrendszerébe?

– Amennyiben nem illene bele az én játékom a válogatott által játszott rendszerbe, akkor véleményem szerint nem is hívtak volna be a válogatottba. Sanyi bácsi is úgy gondolja, hogy jó úton járok, és azért is vagyok most itt a nemzeti tizenegy keretében.


– Az Újpest ellen telt ház előtt, fantasztikus hangulatba játszhattál, most pedig zárt kapuk előtt kell pályára lépni…

– Szenzációs volt az Újpest elleni találkozó hangulata, a szurkolóink kitettek magukért, amiért hatalmas köszönet jár. Hál’ Istennek, meg tudtuk hálálni a közönségnek a bizalmat, és megvertük az Újpestet. Biztos, hogy olyan hangulat után fura lesz a zárt kapus meccs, ami szerintem elsülhet jól és rosszul is. Bízom benne, hogy az előbbi forgatókönyv valósul majd meg.


– Mennyire befolyásolhatja az itthon játszók teljesítményét, hogy elmaradt a hétvégi bajnoki forduló?

– Senkinek nem jó, hogy elmaradt a hétvégi forduló, de az időjárás közbeszólt, van ilyen. Nem jelent szerintem ez akkora hátrányt a Magyarországon játszó labdarúgók számára. Igazából mindenki fel tudott rá készülni, mivel már pénteken tudtuk, hogy elmaradnak a mérkőzések. Teljes mértékben csak a válogatottra tudtunk koncentrálni, ami még előnyt is jelenthet.


– Milyen találkozóra számítasz?

– A románok ellen mindig nagy csatát szokott vívni a válogatott, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz. Mi mindent megteszünk azért, hogy itthon maradjon a három pont a kiváló erőkből álló román válogatott ellen.


– Ki lehet a nagyobb falat, a román vagy a török válogatott?

– A románok nyertek Törökországban, ami nagy lépést jelentett neki, és valamelyest mutatja is az erőviszonyokat. Kicsit a románokat jobb csapatnak tartom, jelenleg feléjük billen a mérleg nyelve. De lehet csak azért, mert velük játsszunk elsőnek. Amennyiben a törökökkel játszanánk hamarabb, akkor lehet, hogy őket mondanám, mindenesetre elég nehéz kérdés. Nüánszok fognak dönteni, mert nagyon együtt van a három válogatott.

– És mit szólsz ahhoz, hogy legújabban már nem Te vagy a „Madocsai Messi”, hanem Messi a „Rosariói Böde”? [tudtommal ezt mi használtuk először ; ) – sherlock]

– Ezen csak mosolygok, ez egy jó vicc [nevet]. Nagyon nem foglalkozom a „Madocsai Messi” kifejezéssel sem, és most ezzel a legújabb őrülettel sem. Egészen más stílusú játékosok vagyunk. Viccnek kiváló, jót mosolygunk rajta, de nagyjából ennyi.

forrás: nb1.hu

Advertisements