Bea nyilatkozott a hivatalos honlapnak.

– Szombaton eldőlt, hogy ebben az évben nem jut BL-elődöntőbe a csapat. Mi a véleményed az idei menetelésről?
– Elégedettek lehetünk. Persze, amikor háromból három meccset megnyertünk a középdöntő elején, vérmesebb reményeink is lehettek volna, de tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi csapatunk elfáradt és elfogyott. Realitás, hogy a Ljubljana és a Valcea jobb nálunk. Persze, ha nem lettek volna sérüléseink, nem lett volna lehetetlen bejutni, de sajnos eddig tartottak a határaink.

– Visszatekintve, melyik mérkőzés áll a szívedhez legközelebb?
– Három mérkőzés a legemlékezetesebb számomra. Itthon a Larvik elleni még a csoportkörből, a Valcea elleni idegenbeli bravúr és a hazai Ljubljana elleni győzelem. A Zvezda ellen gyengébb teljesítményt nyújtottunk Dabason. Az oroszországi meccsen pedig látszott, hogy teljesen elfogytunk. A Valcea elleni találkozó lehetett volna szorosabb, ha Tomori Zsuzsi nem betegszik le, illetve a ljubljanai mérkőzést sajnálom még. Úgy éreztem, hogy ott négy gólon belül maradhattunk volna, de a második félidőnk gyengébben sikerült.

– Tomori Zsuzsitól számítottál ilyen teljesítményre?
– Már régóta vártam tőle ezt. A Vasas-korszakában látszott, hogy világklasszis lehet, hiszen mindent tud a kézilabdáról. A kérdés az volt, hogy fejben mikor tudja magát összerakni. A tavalyi éve is nagyon jól sikerült, nem hiába lett ő a legjobb kézilabdás Magyarországon. Most őszre pedig már teljesen letisztult a játéka és megnyugodott. Kezdi megtanulni azt is, hogy ne hergelje túl magát egy-egy mérkőzésen. Tehát abszolút jó irányba halad. Amikor ideigazolt, azt mondtam neki, hogy itt vezéregyéniségnek kell lennie. Erre azt válaszolta, hogy ő nem olyan típus. Azért bebizonyította, hogy mégis. (Nevet). Tud vezéregyéniség lenni! Ha látják rajta a társai, hogy elmegy az önbizalma, akkor mindenkivel ez történik. Neki tehát úgy kell viselkednie, hogy mindig topon legyen, ami nagyon nehéz feladat, de a többiek utána mennek. Ezt még tanulnia kell, amihez bőven van ideje, hiszen most van a legjobb kézilabdás korban, és ennél már csak rutinosabb lesz. Már csak jobb lehet!

– A szakosztály minden területéből, feladataiból kiveszed a részed. Látod, ahogyan összeáll egy-egy mérkőzés. Mennyire volt tanulóév az idei a játékosoktól kezdve a szervezésig?
– Az előző két évi KEK-menetelés nagyon jó próba volt, és ráhangolódás erre a Bajnokok Ligája idényre. Ott is kivertünk már BL-ben szereplő csapatokat, így bíztunk benne, hogy idén lehetünk mellettük. Bebizonyosodott, hogy egy pici szerencsével már a négy közé is bejuthattunk volna. A csapat, a játékosok részéről tehát maximálisan elégedettek lehetünk. A szervezés részét is megoldottuk. A románok elleni mérkőzés nagy feladatokkal járt a vendégszurkolók érkeztével, de ez is rendben lezajlott. Valamennyi zsűri elégedett volt a dabasi rendezéssel. A játékvezetők és a vendégcsapatok számára is megfelelőek voltak az általunk kialakított körülmények. Összességében úgy gondolom, jól vettük az akadályokat.

– Ha idén sikerült volna az elődöntőbe jutás, akkor jövőre már elvárás lehetne az elődöntő, a döntő, így viszont van hova továbblépni…
– Jövőre már elvárás lesz az elődöntő. Az ideitől függetlenül. Persze lehet, hogy jövőre kinő a földből egy-két újabb sztárcsapat, de egy komplett Fradi fel tudja venni a versenyt mindenkivel szemben – a Győrt is beleértve. Idén a nyolc közé kerülés volt a cél. A legelején még óvatosan a csoportkörbe jutást fogalmaztuk meg, de utólag már láthattuk, hogy a Sävehof és a Volgográd is gyengébb képességű csapatok, mint mi. Innentől kezdve jövőre a négybe jutást szeretnénk elérni. Bízom benne, hogy ez sikerül, és nem hátráltatnak majd sérülések.

– Ahhoz, hogy a négy közé juthasson jövőre az FTC-Rail Cargo Hungaria a BL-ben, előfeltétel, hogy a második helyet megszerezze a csapat a bajnokságban. A bajnoki elődöntő sem tűnik most egyszerű feladatnak, ha például azt nézzük, hogy az Érd lenne az ellenfél.
– Valóban itt kezdődik az egész. Először másodiknak kell lenni, majd be kell jutni a BL-főtáblára. Bár bízom benne, hogy a Győr idén megnyeri a BL-t, és így megkönnyíti a dolgunkat a bajnokságban. Azért úgy érzem, hogy Deáki és esetleg Zácsik pályára lépésével, kettő vagy három meccsen be kell húznunk a továbbjutást. Azt gondolom, hogy elvárható attól, aki a magyar bajnokságban megszorongatja a Győrt, hogy bejusson a bajnoki döntőbe. Ennek ellenére természetesen az Érd nagyon komoly ellenfél lenne, de a második hely megszerzése mindenképpen elvárás a csapatunkkal szemben.

– Idén márciusban köszönt el az FTC a nemzetközi sorozattól. Hogy gondolod, mennyire lesz motiválható a csapat egy bajnoki döntővel és egy MK-döntővel a következő két hónapban?
– Érdekes dolog lesz, hiszen elkezdenek komolyan edzeni, erősíteni a lányok, ami nem volt jellemző az utóbbi két hónapban a sorozatterhelés miatt. Először neki kell állni dolgozni, mert teljesen lemerült a csapat fizikálisan és mentálisan egyaránt. A kiesésünkkel egy pici lélegzetvételhez jutnak a játékosok. Áprilisban és májusban nem lesz sok meccsünk, nem kell olyan sokszor felpörögni. Nálunk mindig az volt a baj, hogy valamit fel kellett áldoznunk valamiért. Most egy dologra, a bajnokságra kell fókuszálni – hiszen a Magyar Kupa még messze van. A motivációt pedig meg lehet találni. Azzal nem lesz gond. Egy sportolónak nem mindegy, hogy bronzért, vagy aranyéremért léphet pályára. Nem leszünk agyonterhelve, és fel tudunk épülni fizikálisan. A Győr ezzel szemben komoly csatáknak néz elébe. Szerintem döntőt játszik majd, de nem lesz nekik könnyű dolguk a Valcea ellen sem. A siker azonban biztosan jó hatással lesz rájuk. Nekünk előnyünk lehet, hogy májusban nem egy feszített programból érkezünk bele a Győr elleni végső mérkőzésbe. Már az elmúlt meccseken megráncigáltuk a bajszukat. A jövő rangadóin nagy kérdés lesz, hogy mennyire tud felpörögni az ETO ezekre a mérkőzésekre.

– Az itthoni pontszerzés meglepett a Győr ellen?
– Azzal abszolút nem számoltam. Végre úgy kézilabdáztunk, ahogy kell. Minden mindegy alapon. Ezért voltunk sikeresek. Remélem, megtartjuk ezt a jó szokásunkat.

– A jövő évi keret mikorra válik véglegessé?
– Folyamatosan tárgyalunk. Amint vége lesz az alapszakasznak, és mindenki megnyugszik, valószínűleg lesznek bejelentések az igazolásokról és a továbbiakról. Bízom benne, hogy addigra kialakul a jövő évi keret nagy része, aminek fontos eleme Nerea és Szandra visszatérésének pontos időpontja és minősége. Mindez még képlékeny. Nagyon szeretnénk, ha egészségesen, rendben tudnának újra pályára lépni, de a kétszer műtött térddel, illetve vállal ez nem egy biztos dolog. Ennek ellenére úgy számolunk, hogy ők is a jövő évi keretünk aktív tagjai.

Fradi.hu

Reklámok