A fradi.hu összegyújtött néhányat a megannyi legendás pillanatai közül, de várják a ti véleményeteket is.

Klasszikus pillanatok

Ahogyan arról már beszámoltunk, klubunk vasárnap búcsúztatja az Albert Flórián Stadiont. A jeles esemény alkalmából honlapunk két részben összegyűjtött néhány olyan Üllői úti mérkőzést, amely minden bizonnyal felejthetetlen maradt a Fradi-szurkolók számára. Jelen cikkünkben az első részt tesszük közzé.

Miután egy ilyen lista nem lehet teljes, így arra kérjük drukkereinket, hogy a szerkesztoseg@fradi.hu email-címre küldjék el, mely találkozókat tekintik történelmi jelentőségűeknek.
12954
Honlapunk holnap a második résszel jelentkezik, míg a harmadik fejezetet drukkereink jelöléseiből állítjuk össze a hétvégén.

1974. június 1.

NB I
Ferencváros-MTK 2-1
Üllői úti stadion, 20 ezer néző
G.: Branikovits, Juhász

Itt kezdődött minden. Az Üllői úti stadion első győzelme 1974. június 1-jéhez köthető. Csapatunk örökrangadót játszott az MTK együttesével, és a KEK-, valamint VVK-ezüstérmes, többszörös magyar bajnok Branikovits góljával és Juhász találatával 2-1-es győzelmet arattunk.

1978. október 14.

NB I
FTC-PMFC 4-1
Üllői úti stadion,
FTC: Zsiborás – Tepszics, Martos, Major, Vépi – Takács, Nyilasi, Mucha – Pusztai, Szokolai, Pogány;
G.: Takács, Nyilasi, Pogány (2)

Négy esztendővel az Üllői úti stadion megnyitása után az első villanyfényes találkozót is lejátszotta csapatunk. Az ellenfél a PMFC együttese volt, és könnyed mérkőzésen 4-1-es győzelmet arattunk. A mieinknél Pogány remekelt: két gólja mellett a másik két találatot is ő készítette elő.

1982. április 21.

NB I
FTC-Újpesti Dózsa 5-0 (1-0)
FTC: Zsiborás – Jancsika, Belcs, Rab, Takács – Ebedli, Nyilasi, Pogány – Mörtel, Szokolai, Pölöskei
Cserék: Szabadi
Újpest: Szendrei – Herédi, Kardos, Kovács B., Tóth – Steidl, Kisznyér, Jurácsik – Szűcs, Birkás, Kiss
Cserék: Bodnár, Kollár
G.: Szokolai (3), Pölöskei, Rab

1982 áprilisában csapatunk a bajnoki elsőségért küzdött, amikor az ősi rivális Újpest csapata a Szentélybe látogatott. A mieink az első félidőben egygólos előnyre tettek szert, és a második félidőben igazi gólparádét rendeztek: többek között Szokolai triplájával 5-0-s győzelmet arattak, ezzel az újpestieket teljesen elütötték a bajnoki címtől.
A találkozóval kapcsolatban legendássá vált, hogy többször is felharsant a „szegény Dóóózsa” rigmus.

12947

1990. december 2.

NB I
FTC-Erdély válogatottja 4-3 (1-0)
FTC: Józsa – Borbély, Pintér, Lipcsei, Keller – Topor, Limperger, Keresztúri – Murasi, Fischer, Fonnyadt
Cserék: Szeiler, Vaszil, Nagy Zs., Albert, Wukovics, Báder, Dukon
G.: Fischer, Albert, Wukovics, Báder

A rendszerváltás felszabadult hangulatában a Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint a Nemzeti Sport közös szervezésében 1990. december 2-án az Üllői úton fogadta csapatunk Erdély válogatottját. A jótékonysági mérkőzés teljes bevételét – amely 700 ezer forint volt -, többgyermekes erdélyi családok kapták meg.

Érdekesség, hogy a találkozót Buzánszky Jenő vezette, a partjelzők pedig Hidegkuti Nándor, valamint Novák Dezső voltak.

A mérkőzés 4-3-as ferencvárosi győzelemmel ért véget, a góljainkat Fischer, Albert, Wukovics, valamint Báder szerezték.

1992. április 4.

NB I, 20. forduló
Ferencváros-ZTE 7-0
Üllői út, 8000 néző, V.: Bognár

Ferencváros: Balogh T. – Simon, Telek, Lipcsei – Szenes, Albert (Kuznyecov, 64.), Fodor, Keller (Rácz, 46.) – Nagy Zs., Balogh G., Wukovics
ZTE: Tóth – Dobos, Szabó I., Belső, Horváth J. – Varga, Szabó II (Lendvai, 82.), Kovács L., Farkas – Kovács J., Pálcsa (Zalys, 61.)

Gól: Balogh G. (8., 30.), Wukovics (17.), Nagy Zs. (38., 77.), Rácz (61.), Lipcsei (81.)

A legendás, 1992-es szezon tavaszi menetelésének hatodik állomásán csapatunk a Zalaegerszeget fogadta. A mieink az idény egyik legemlékezetesebb találkozóját játszották az Üllői úton, és szebbnél szebb találatokat lőve 7-0-ra ütötték ki a ZTE-t.
A győzelem óriási lendületben tartotta együttesünket, amely a szezon végén felejthetetlen bajnoki címet ünnepelhetett.

1994. szeptember 29.

KEK, 1. forduló, visszavágó
Ferencváros-CSZKA Moszkva (orosz) 2-1, tizenegyesekkel: 7-6
Üllői út, 20000 néző, V.: Ziller (német)

Ferencváros: Balogh T. – Telek, Szekeres, Hrutka, Nagy Zs. (Zavadszky, 112.) – Simon, Lisztes, Lipcsei, Szűcs M., – Christiansen, Neagoe (Gregor, 91.)
CSZKA: Novoszadov – Szinyov (Gyemcsinko, 71.), Maskarin (Busmanov, 46.)Kolotovkin – Sukov, Minyko, Bisztrov, Mamcsur, Brosin – Ragyimov, Fajzulin
Gól: Szinyov (36. – öngól), Neagoe (45.), ill. Ragyimov (15.)
A 11-eseket értékesítették: Gregor, Lisztes, Christainsen, Telek, Lipcsei, Zavadszky, Hrutka, ill. Bisztrov, Busmanov, Gyemcsinko, Mamcsur, Minyko, Brosin
12948

Az 1993/94-es szezonban csapatunk a negyedik helyen végzett, így a következő idényben a Kupagyőztesek Európa Kupájában indult el. A selejtezőkben 12-2-es összesítéssel könnyedén ütötte ki a Dudelange-ot, az első fordulóban azonban már nagyobb falat, az orosz CSZKA várt rá.

Az első mérkőzésen, idegenben 2-1-es vereséget szenvedtünk, így a visszavágóra bizakodó hangulatban készülhettünk. Bár az oroszok a mérkőzés elején vezetést szereztek, Szinyov öngóljával és Neagoe találatával még a szünet előtt fordítottunk. Újabb gól azonban sem a második játékrészben, sem a hosszabbításban nem született, így jöhettek a tizenegyesek.
A büntetőrúgásoknál hat kört követően egyedül az orosz Kolotovkin hibázott, így végül 7-6-tal a mieink jutottak tovább.

1995. november 1. – FTC-Real Madrid

Bajnokok Ligája, csoportkör
Ferencváros-Real Madrid 1-1
Üllői út, 19 ezer néző

FTC: Hajdú – Telek, Kuznyecov, Hrutka, Páling – Nyilas, ifj. Albert (Nagy Zs., 46.), Lisztes, Keller – Kuntic (Vincze, 89.), Kopunovic (Zavadszky, 80.)
Real Madrid: Francisco – Quique Sánchez Flores, Soler Miquel Sarasols, Alkorta Rafael, Sanchís Manuel Hontiyuelo – Redondo, Amavisca José Emilio, Michel José Miguel González (Luis Enrique Martinez, 61.), Laudrup, Esnaider Juan – Raúl
G.: Albert (36.), ill. Raúl (74.)

A szintén legendássá vált, Bajnokok Ligájába jutás éve volt az 1995-ös. A mieink az Anderlechten túljutva kerültek be a csoportkörbe, ahol világszínvonalú kvartettbe, az Ajax, a Real Madrid és a Grasshopper mellé kerültek.

A Blancóktól Spanyolországban 6-1-es vereséget szenvedett csapatunk, így kevésbé jó előjelekkel várhatták a hazai „visszavágót”, amelyen teltház várta a két együttest. Albert góljával a 36. percben megszereztük a vezetést, és bár ezt Raúl a második félidőben kiegyenlítette, végül megtartottuk az 1-1-es döntetlent, ezzel óriási eredményt értünk el a Real ellen.

forrás: fradi.hu

Advertisements