Negyven év után elbúcsúzott a Szentélyünk, elköszöntünk megannyi dicsőség otthonától. 

45.

Vége a meccsnek, a találkozó elég eseménytelen volt, a végeredmény FTC-Kolozsvár, 0-0. A fiatalok nagyot küzdöttek, a Szentély elbúcsúzott. Fura, inkább szomorú érzés ez nekem, bízzunk a legjobbakban, és adja az ég, hogy találkozzunk majd az új stadionban is. Sajtótájékoztató nem lesz, mindenki megy haza. Deák Bill Gyula zenéje kíséri el a szétfagyott nézőket, ennyi volt, nem  jövünk többet ide. Az érzést még szokni kell. Sziasztok.

44.

Pantelisz felrúgásáért is jár a lap az egyik vendégnek. Valamelyik fiatalunk 20-as számmal játszik és ügyes nagyon, csak nem tudjuk ki ő, mert az összeállításban Rósaként szerepel.

41.

Kunsági csereként áll be, de most nagyot védett, a kiugró kolozsvári lábáról gyönyörűen szedte le a labdát.

36.

A VIP szinte teljesen üres már, fáztak a kedves vendégek. A pályán nem történik sok érdemleges.

30.

KÖSZÖNJÜK, BALOG ZOLI! Vastaps és díszsorfal búcsúztatja a nagy harcost, Somalia áll be a helyére. Ma IS jól játszott.

28.

A kapu mögött is fáznak: szól a “mocskos mindenki”

24.,

Retro: szól a Furulyás takarodj.

19.

Méteres lest engednek el nekünk, de kihagyjuk ezt is, Pedro szövegelésért lapot kap. parázs, hajtós meccs lett ez, nagyot küzdenek a fiatalok. Balog még mindig a pályán, a Tábor retro hangulatba kerül, és Kistelekit kezdik el “éltetni” Szóba kerül a BKV és a három hülye is. Felkészül: Bajzát Péter.

12.

Kezezésért tizenegyest kapunk, de Hakola ki tudja hagyni…

5.

Csilus lövése vágódik le a védőkről, ez volt a legnagyobb helyzetünk eddig.

1.

Kezdődik a második félidő. Az elsőben Rósa uralta a középpályát, Lipcsei a kezdőkört, Balog maradt egyedül az öregek közül a pályán, mondjuk ő még mindig aktív, Gyirmóton játszik.

45.

Félidő. A magyar fiatalokkal játszó Fradi ellabdázgat a magukat túl nem hajtó vendégekkel. Nagyon fázom.

40.

Cseréltek a kolozsváriak, de túlságosan fázik a kezem,  nem írom le ki ment le és be, nem fontos. Kihagytunk egy nagy helyzetet, most két kolozsvárit kell ápolni. A fiataljaink odateszik magukat, oda-odalépnek, de most a vendégek kapusa tarolta le a saját emberét.

36.

Muniru is lapot kap, ő Csilusba száll bele. Hurvinyek – mert ő a bíró – neki is lapot ad.

34.

Pantelisz kap sárgát, mert odalépett az egyik kolozsvárinak. Kár ezekért, egy gálameccsen nem kell sérülés.

29.

Keller, Lisztes, Rósa és Dragóner is lejönnek, díszsorfal búcsúztatja őket. Négy fiatal állt be a helyükre.

Lipcseitől így köszöntek el a társak:

l6

25.

Látványos összjáték után Deac teker a kapu mellé.

22.

Rósa esik el a 16-oson belül, nem volt szabálytalanság, csak büntetőt remélt.

18.

Csilus beadásába Gárdos nem tud belefejelni. A tempó öreges, a hangulat fagyos, a kapusoknak még nem volt dolguk a találkozón. Mezőnyben jól passzolgatunk, de ennyi. Lipcseit a kezdőkörben körbeállják a társak, vastapssal búcsúztunk el tőle. Vass Máté váltotta.

13.

Nagy helyzetet hagy ki a Kolozsvár, Dragó vágta ki, a vendégek kezezést láttak, mi nem. Pantelis 16-ról nagy gólt akart rúgni, de lövése csak a Springer szoborra volt veszélyes.

10.

Rúgtunk egy szögletet, Csilus nagyon hajt, Lipcsei ugyanazt és ugyanúgy teszi mint mielőtt visszavonult, de jó újra a Kapitánynak tapsolni.

7.

Dragóner vágta ki a labdát Pantelis elől, nagy iramot ne tessenek várni ettől a meccstől. Lipcsei az előbb becsúszva szerelte az egyik kolozsvárit, a srácot ápolni kell, úgy tűnik, le is hozzák.

4.

Keller szerelt gyönyörűen a szögletzászló közelében. Fater még ma is jó karban van.

1.

Elkezdődött a meccs.

18:07

Sváb helyett Keller Fater kezd.

18:05

Lipcseit, Balogot, Lisztest, Rósát, Dragónert és Kellert köszöntik a kezdőkörben, nagy tapsot kapnak, majd a Tábor megemlékezik Simon Tibiről is. Hófehér mezben játszunk ma, az első félidőben a Tábor felé támadunk.

kezd

17:57

Ha minden igaz, hamarosan kezdődik a meccs is. Bitang hideg van, Szasza próbálja energizálni a közönséget, de nagyon nehéz dolga van.

17:53

A játékosok a stadionon kívül melegítenek be a mai meccsre. Felvonulnak olimpiai- és világbajnokaink a szakosztályok sportolóival együtt. Springer, Rudas, Kű, Pintér, a BL csapat, nagyon sokan eljöttek elköszönni a pályától.

bucsubuli

17:35

Dobosok keltenek karneváli hangulatot a gyepen, hatalmas bábuk alkotják a társaságot. A történet egy Derbit elevenít meg, ahol a délceg zöld-fehér figura persze legyőzi az esetlen lilát.

Ennyien vagyunk. 

17:30

Egy videóval kezdődik az ünnepség, ami többek között felidézi az 1911-es első mérkőzést az Üllői úton és a Fradi történelmének dicső pillanatait is.

17:22

Dragóner, Balog, Lipcsei, Rósa és Lisztes egyaránt kezdenek, a búcsúmérkőzés összeállítása nagyon szépen néz ki, öröm lesz eltenni. Nagyon fogy a tea és a forralt bor, ebben a vacak hidegben igényli a szervezet a meleget.

17:12

A Fradi.hu révén van kezdőcsapatunk:

FTC-Kolozsvár 
FTC: Ranilovic – Jovanovic, Dragóner, Balog, Sváb – Rósa, Lipcsei, Csilus, Lisztes – Gárdos, Hakola
Kolozsvár: Felgueiras – Pinto, Maftei, Piccolo, Rada – Godemeche, Muresan, Muniru, Rui Pedro – Kapetanos, Deac

17:07

Na, Szasza végre bemondta, hogy húsz perc múlva lesz a gálaműsor, és utána a meccs. Addig iszom valamit, mert már most lefagyott mind a tíz ujjam. Kevesen vagyunk, de a pálya közepén az a kicsi pont Szasza.

CAM00659

17:02

Úgy tűnik, a Dózsa ellen lélekben mindenki elbúcsúztatta a stadiont, vagyunk vagy ötezren. Elméletileg három perce megy a meccs, de senki sem tud semmit, itt a sajtóban sincs több infónk mint a lelátón, de az Eger elleni összeállítást meg tudom mondani, mert azok a papírok még itt vannak.

16:57

Úgy érzem magam, mint egy temetésen. Szomorú, búcsúzós dalok szólnak, két perc múlva kezdés lenne, de játékost még nem láttunk melegíteni, a kolozsváriak húsz perce értek ide. Nem tudom mi lesz öt órakor, mi a program, egy szó sincs a kezdőcsapatról, itt ülünk fent egyre többen anélkül, hogy bárki mondana valami konkrétumot.

16:50

Tv közvetítés úgy tudom, nem lesz, így értelemszerűen stream sem.

16:40

Zadir vagyok, képzeljétek el, egyedül hagytak a sajtóban, mindenki a saját régi helyéről nézi a meccset, az én feladatom lett végigkövetni a mai találkozót a kakasülőről, onnan, ahonnan 2007 májusa óta közvetítünk Nektek. Furcsa érzés tölt el miközben itt ülök, mert megmondom őszintén, az utolsó pillanatig nem hittem abban, hogy lesz új stadionunk. Most is feszült vagyok, és majd csak akkor nyugszom meg, amikor az új aréna nyitómeccsére várok a számítógépem előtt ülve.

A hangulat is szomorkás, a Republic dalai szólnak a hangszórókból, mintha a stadion mellett Cipőtől is búcsúznánk. A nézőszám egyelőre nagyon kevés, rendőrből bezzeg van bőven. Nagyon hideg van. A meccs hangulatát és körítését persze itt, és a következő helyeken követhetitek:

Facebook

Trenton twittere

Peti twittere

Zadir twittere

Advertisements