Nem csak vigadni, búsulni is nagyon tud a magyar. A stadion tényleges búcsúztatója alighanem a felejthetetlen Újpest elleni győzelem volt, akkor az előbbi, tegnap az utóbbi dívott.

Ott voltam 2008 karácsonyán, amikor Kevin McCabe prezentálta az új stadion terveit. Emlékszem, nagyon lelkes voltam, az elején még hittem is neki. Aztán a 2010-es átadásból hirtelen 2012 lett, utána pedig már senki sem tudta követni az ígéreteket, és ha már ilyen őszinte vagyok elmondom: már nem is érdekeltek. Nem vágytam már új stadionra, jó volt nekem a régi is. Aztán ez úgy is maradt, és ha már kétszer őszinte voltam, az leszek harmadjára is: most sem vágyom.

Ezekkel a gondolatokkal készülődtem az Albert stadion utolsó mérkőzésére, ahol a Kolozsvár volt az ellenfél. A márciusi télben rendezett gálameccsre 7000 szurkoló volt kíváncsi, úgy érzem, ők akkor is kijöttek volna, ha nem a világranglista 67. helyén álló (a Fradi a 329. helyen szerénykedik) vasutascsapat a vendég, hanem a Fradi II-vel játszunk bemutató mérkőzést.

2

Az emberek nem szurkolni jöttek, hanem némán elbúcsúzni fiatalságuk egyik fontos helyétől. Hiába próbálkozott a műsorvezető a közönség énekeltetésével, a hangulat alig volt jobb, mint a Kerepesi úti temetőben egy vacogós november 1-jén. A stadionban sokszor tapasztalt fantasztikus légkörnek nyoma sem volt, a fagypont körüli, szeles időjárásban vacogó publikum akkor volt a leghangosabb, amikor a Ferencváros szakosztályai és bajnokai, régi, nagy kedvencek vonultak fel a gyepen a rezesbanda mögött. A parádét bábjáték követte, néhány dobos adta az ütemet a kezdőkörben eljátszott jelenetnek, amikor a Fradit jelképező bábu egy szép góllal legyőzte a lila figurát. Tapsoltak a szurkolók, de ez a hang inkább szólt az illemnek, mint a felhőtlen örömnek.

Pedig örülni lett volna minek, a kezdőcsapatban több mint hét év után szerepelt újra Keller József, mellette Balog Zoltán és Dragóner Attila várták az ellenfelek rohamait, amiknek át kellett volna törniük a Lisztes Krisztián, Rósa Dénes és Lipcsei Péter alkotta középpályán. A hat búcsúzó összesen 2303 mérkőzést vívott zöld-fehérben, 331 gólt rúgtak, szerettük őket, de az ő fellépésük is inkább arra emlékeztetett minket, hogy a stadionnal együtt ezek az idők is elmúltak.

Kevés embert érdekelt volna a hideg időjárás, ha a találkozó képes tűzbe hozni őket, de ez nem így történt, lötyögés, barátságos labdázás zajlott a gyepen. Lipcsei a 20. percben vastaps kíséretében sétált le a pályáról, a társak körbeállták a kezdőkörben a Kapitányt, akiről sokat fogunk még mesélni a gyermekeinknek, de még az unokáinknak is. A társak sem maradtak már sokáig, a 30. percben Keller, Lisztes, Rósa és Dragóner is örökre elköszöntek, díszsorfal búcsúztatta őket és négy fiatal állt be a helyükre, talán azt akarta megmutatni Moniz mester, hogy van még ferencvárosi utánpótlás. Egyedül Balog Zoli maradt a pályán a 75. percig, de ő bírta is az iramot, hiszen még aktív, Gyirmóton vezet le.

3

A Fradi itt már tele volt fiatal, saját nevelésű játékosokkal, akiken érződött, hogy a szépszámú közönség előtt be akarják bizonyítani, hogy a korábban őket ért kritikák – néhányukat motiválatlannak nevezték – helytelenek. Mentek is a sihederek keményen, oda-oda léptek a vendégeknek, akiket nem kellett félteni, helyenként csontzenétől volt hangos az Üllői út. Szabó játékvezetőnek többször kellett a zsebéhez nyúlnia, az orvosi személyzet tízpercenként nyargalt be a pályára, a találkozó hangulata itt nem igazán hasonlított egy gálamérkőzéséhez. De aztán lehiggadtak a fiúk, a második félidő nagy része unalmas labdázgatással telt: a mieink gólt akartak rúgni de nem tudtak, a kolozsváriak pedig nem akartak megsérülni a nagy hidegben.

A legnagyobb lehetőségünket (és ha jól emlékszem, egyetlen kapura lövésünket) Juha Hakola hagyta ki az 57. percben, aki a kezezésért megítélt tizenegyest volt képes kétszer is a kapusba lőni. A nagy öregek közül ekkorra már csak Balog volt a pályán, sajnálom, hogy nem ő rúgta a büntetőt, a 342. mérkőzésén kijárt volna neki a 8. gólja.

4

Mivel a Kolozsvár nem akarta elcsúfítani a búcsút, ezért az utolsó húsz perc két dologról marad emlékezetes: az általam nagyon kedvelt Balog Zolit felállva, vastapssal, a nevét skandálva búcsúztatta a közönség, nagyon megérdemelte ezt rendkívül szerény hátvédünk. Nem volt ennyire felemelő, viszont ennél jóval viccesebb az a periódus, amikor a Tábor önmagát szórakoztatta: retró hangulatba kerültek a kapu mögött a srácok, újra felhangzott a Furulyás takarodj, de kapott a jóból Kisteleki István is, mindkét rigmust nagyon sokat hallottuk az Üllői úton, remélem, az új stadionba már nem térnek vissza.

5

A nézők legtöbbje addigra lassan négy órája fagyoskodott, alighanem a sporttárs fogai is vacogtak, mert ahogy eltelt a 45 perc, Szabó azonnal lefújta a találkozót. Vége lett az Albert stadion utolsó mérkőzésének, soha többet nem hangzik fel benne a hármas sípszó. Minden úgy történt, ahogyan oly sokszor az elmúlt 39 évben. Csak utoljára.

A tűzijáték fényeit már alig százan nézték a stadionból – mindenki ment a dolgára, a temetés végén sem szoktunk órákig állni a sír felett. Üres volt a kapu, ahová Csukics a győztes gólt rúgta, a kispadok környékén sem volt már senki. Néma volt a kettes szektor, pedig mi mindent tudna még mesélni, nem szidták a bírót a 11-esből, és a vendégszektorban lévőket sem üdvözölték a 16-osból. A máskor hangos, ezer fokon égő B-közép otthona némán, csendben várta gyilkosait, a hátsó kopogóson már napok óta türelmesen a sorukra váró munkagépeket.

Szerettem volna még egyszer hallani a Fradi indulót a játékosok bevonulásakor, megfogni a korlátot a K-L-ben, ahol annyit álltam, odabújni az O szektor széléhez, ahová gyerekként először kivitt az apám. Csontig átfagytam, de csak álltam a pálya szélén, hogy hátha kifut még egyszer Lipcsei Péter, hogy egy nagy szóló után egy óriási gólt rúgjon.

A néma csendben tudatosult számomra: vége van, menni kell.

És mentem. Kétségekkel és némi félelemmel a szívemben, de mentem. Bízzunk abban, hogy egy szebb jövő vár ránk, és lesz új stadionunk, ami lehet szebb, jobb, modernebb. De az már nem ez lesz, a mi generációnk gyökereit tövestül tépik ki a markolók.

fotók: Belkovics Krisztián

Reklámok