A kugliállítástól a konstantinápolyi gólig.

Böde a 2010–2011-es szezonban robbant be a magyar futballba. Az akkor 25 éves játékos 24 mérkőzésen 15 gólt szerzett a Paksi FC színeiben, nem kis szerepe volt abban, hogy a Tolna megyei egylet az idény végeztével ezüstérmet szerzett az NB I-ben, és kiléphetett az európai kupaporondra, ahol egyedüli magyar csapatként három párharcban (az andorrai Santa Colomát és a norvég Tromsőt kiejtette, a skót Hearts parancsolt megálljt Kis Károly csapatának) is pályára léphetett.

A támadó 1986. október 24-én Szekszárdon látta meg a napvilágot, gyermekkorát a Pakstól néhány kilométerre fekvő Madocsán töltötte. Már korán kitűnt róla, hogy futballista lesz. Az óvodában naphosszat rúgta a labdát, szülei órákig könyörögtek neki, amikor később, már kisiskolásként a falusi futballpályáról haza akarták csalogatni. Imádta a labdarúgást. Az általános iskola első négy osztályát még Madocsán végezte – érdekes módon a futball neki ekkor még az iskolai csapatot jelentette.

Aztán egy szép napon felfigyeltek rá a Paksi SE vezetői. A tizenegy éves Bödével egyik napról a másikra nagyot fordult a világ. Szép lassan becsukta maga mögött a madocsai iskola ajtaját, hogy aztán az ötödik osztályt már a paksi Bezerédj Általános Iskola és Diákotthon falai között kezdhesse. De nemcsak új iskolát, klubot is kapott. A Paksi SE igazolt játékosa lett (érdekesség, hogy Madocsán soha sem volt igazolt játékos). Nagyon boldog volt, hiszen mindig is arról álmodott, hogy egyszer nagy futballista válik belőle.

Az élet gyorsan visszaigazolta, hogy nem döntöttek rosszul a paksi klubvezetők. A kis Bödére már a korosztályos csapatokban felfigyeltek a szakemberek, s nemcsak a Tolna megyei, de a környékbeli klubok is árgus szemmel követték fejlődését. „Ebből a fiúból lesz valami” – mondogatták. Így is lett. Nem akadt olyan korosztály, amelyben ne lett volna gólkirály, nem akadt olyan torna, amelyik ne Böde Dániel dicséretéről szólt volna.

Amikor Karszt Józsefet, a Paksi FC jelenlegi technikai vezetőjét Böde gyermekkoráról kérdeztük, egy érdekes és tanulságos történetet osztott meg velünk: „Amikor az egyik futballtorna után még tízéves forma kisgyerekként először vittem haza, megkérdeztem tőle, hogy hová vigyelek, Danika? Erre azt felelte, hogy a kocsmába. Meg voltam rökönyödve, hogy mit akarhat egy gyerek a kocsmában, de aztán gyorsan megnyugtatott. Tudja, Jozsó bácsi, én ott a kuglibábukat állítgatom. Ezért pénzt kapok válaszolta. Erre megkérdeztem tőle, hogy minek neki a pénz, mire ő azt mondta: futballcsukát, új futballcsukát szeretne venni.”

Arról nincs információnk, hogy meglett-e az áhított lábbeli, de az biztos, ha Böde felöltötte a futballcipőt, retteghettek tőle az ellenfelek. A korosztályos diákolimpiákon is ugyanúgy szórta a gólokat, mint anno a madocsai futballpályán. Lehetett az ellenfél akárki, a dél-dunántúli régióban nem nagyon akadt olyan csapat, amely ellen ne rúgott volna gólt. Nevelőedzője, Péter Norbert nem győzte fogadni a dicséreteket.

„Eltökélt volt, és mindig győzni akart –
emlékezett vissza a szakember, aki ma az NB I-ben szereplő MVM Paks pályaedzője. – Folyton azt hangoztatta, hogy neki az a célja, hogy gólkirály legyen, hogy ő legyen a legjobb. A futballal feküdt és a futballal kelt. Alig bírta kivárni a hétvégéket, amikor megküldték az iskolák közötti bajnokságok tabelláit és a góllövőlisták állását.”

Böde Dániel karrierje szép lassan ívelt felfelé, aztán a középiskolában kis híján megbicsaklott. Szülei tanácsára Dunaújvárosba került, s ha már ott folytatta tanulmányait, nemcsak iskolát, klubot is váltott. A Dunaferr igazolt játékosa lett. Csakhogy Böde Dánielt akkoriban nem igazán érdekelték az edzések, a haverok kerültek az első helyre. Folyton együtt lógott a barátokkal, és ez egy idő után a futball rovására ment. Pedig példaképekből nem volt hiány akkoriban Dunaújvárosban. A csapat 2000-ben bajnoki címet szerzett az NB I-ben, olyan játékosokkal, mint Lengyel Ferenc, Éger László, vagy Tököli Attila.

„Vagy elment az edzésekre, vagy nem –
folytatta Péter Norbert. – Minden attól függött, hogy éppen milyen hangulatban volt. Nem hagyhattuk, hogy egy ilyen tehetség elkallódjon, lépnünk kellett. Karszt Józseffel felkerestük Danit, leültünk vele, és a beszélgetés végére sikerült meggyőznünk, hogy ez így nem mehet tovább. A szüleivel is megbeszéltük a dolgokat, így hamarosan ismét a Paksi SE játékosa lett.”

Böde Dániel visszatalált a jó útra, és ettől kezdve ismét a futball, a gólok, a győzelmek lettek számára a legfontosabbak.

A paksi U19-es csapattal történelmi tettet hajtott végre, ő is tagja volt annak a gárdának, amelyik a helyi futball történetében először feljutott az NB I-be. Heffler Tibor, Pokorni Péter vagy Ambrus Sándor volt a csapattársa, csupa olyan játékos, aki később a felnőtteknél is az NB I-ig vitte, s akik közül szinte mindegyik még ma is a legmagasabb osztályban kergeti a labdát. Aztán sorra jöttek a sikerek: a 2003–2004-es szezonban bronzérmet, a 2004–2005-ös idényben ezüstérmet szerzett a felnőttek között a Paksi SE-vel az NB II-ben, végül eljött a nagy nap. A Hévíz elleni 5–1-es győzelem 2006 június 4-én azt jelentette, hogy a Paksi SE Tolna megye történetének első klubjaként kiharcolta a jogot, bemutatkozhasson az első osztályban! Ekkor talán még Böde Dániel sem gondolta, hogy micsoda éveket tartogat számára a sors.

Az élvonalbeli premierre sem kellett sokáig várnia a tehetséges futballistának: a 2006–2007-es szezon hatodik fordulójában éppen egy órája játszott a Paksi FC és a Diósgyőri VTK, amikor Lengyel Ferenc vezetőedző Mészáros István helyére beküldte a pályára az akkor 20 éves Bödét. A Paks végül 2–1-re nyert, így Böde győztes meccsen debütálhatott a legmagasabb osztályban. Első szezonjában 17 mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. A következő szezonban már hárommal több jutott neki, és a 20. fordulóban a Vasas elleni találkozó 25. percében a villanytáblára is felkerült Böde Dániel neve. Az első gólt még egy követte, a 28. fordulóban a DVTK kapuját vette be (3–3).

Böde egyre inkább alapemberré nőtte ki magát a paksi együttesben, harmadik NB I-es szezonjában már csak egy meccset hagyott ki a harmincból (egy gólt lőtt). Aztán 28, 24 és 26 meccs jutott neki. A legjobb szezonja a 2010–2011-es volt, a huszonnégy találkozón 15 alkalommal talált be (a Vasas ellen 3–0-ra megnyert zárómeccsen stílszerűen mesterhármast szerzett), amivel a Paksi FC házi gólkirálya lett, az egész ligát tekintve pedig a harmadik legjobb góllövőnek bizonyult.

Nála többször csak a Videoton brazil gólvágója, André Alves (24 gól) és a Ferencvárost erősítő máltai André Schembri (16 gól) talált be a kapuba. Ez a 15 gól is kellett ahhoz, hogy a Paksi FC élvonalbeli története legjobb eredményét érje el: a Videoton mögött a második helyen zárt a Tolna megyei gárda.

Kevesen tudják, de Böde Dánielnek van egy bátyja, aki ugyancsak kiváló futballista.

Böde István öt évvel idősebb öccsénél, jelenleg a Tolna megyei második vonalban szereplő Madocsa labdarúgója.

A „nagy” Böde ipari mennyiségben termeli a gólokat, már túl van felnőtt pályafutása 400. találatán.

A jubileumi gólt 2012. augusztus 20-án, a Pálfa elleni 9–1-es győzelem során szerezte. Böde István az idei szezonban 25 találatnál jár, csapata a Madocsa pedig jó úton a bajnoki cím felé.

„Nagyon boldogok voltunk, amikor Dani a Fradihoz igazolt –
mondta Böde István. – Annak ellenére is, hogy édesapámmal Vasas-drukkerek vagyunk, anyu viszont rajong az FTC-ért. Amíg Dani Pakson játszott, mindig ott voltak a meccsein, de Budapesten is többször megnézték már. Nekem sajnos alig van időm, de ha tehetem, ugyancsak a helyszínen szurkolok neki. Már kiskorában is céltudatos, akaratos gyerek volt, aki addig nem nyugodott meg, míg el nem érte, amit akart. Sokat fociztunk, és nem tudott veszíteni. Mindig nekem ugrott, és akkor új meccset kellett kezdenünk. Hogy mit szólok ahhoz, hogy bemutatkozhatott a magyar válogatottban? Nagyon örülök neki, hiszen már kis srácként is ez volt az álma.”

Böde egy csapásra ismertté vált. Alig ért véget az idény, máris megállás nélkül csörögtek a telefonok a Paksi FC Fehérvári úton álló klubházában. Mindenki az új felfedezettet akarta szerződtetni, de tárgyalásig senkivel sem jutottak el a paksiak.

„Komoly pénzt kell letennie annak a csapatnak, amelyik Böde Dánielt szerződtetni akarja” –
szögezte le Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője. Érdeklődött a Fradi, érdeklődött az Újpest, a Videoton, sőt külföldi klubokról is hallani lehetett. Az osztrák Rapid Wien és a német második ligás Arminia Bielefeld neve hangzott el a legtöbbször Bödével kapcsolatban. A paksi bombázó azonban nem akart mindenáron klubot váltani, szeretett Pakson futballozni, játékostársai kedvelték, a szurkolók imádták. Otthon volt Pakson.

Meg aztán 2011 nyarán történelmi kalandra indult a Paksi FC – bajnoki ezüstérmesként kiléphetett a nemzetközi kupaporondra az atomcsapat. Böde pedig nem akart kimaradni az Európa-liga-szereplésből. Ha már ilyen sokat tett érte – érthetően – az ízét is ki akarta élvezni. A Paksi FC egyedüli magyar csapatként három fordulót is megélt: az UD Santa Colomát kettős győzelemmel ejtette ki (Böde a visszavágón elért 4–0 harmadik gólját szerezte), a norvég Tromsőt pedig a hazai (pontosabban fehérvári) 1–1 után egy idegenbeli bravúros 3–0-val búcsúztatta (Böde itt is a harmadikat jegyezte). A skót Hearts erősebb ellenfélnek ígérkezett, és a paksiak már nem voltak képesek az újabb bravúrra: a fehérvári 1–1-et egy idegenbeli 4–1-es vereség követte – búcsúzott a sorozattól az atomcsapat.

A kupaszereplés – ahogy az általában megszokott – kissé visszavetette a Paksot, amely az NB I-ben kevésbé tudott villogni, de így is odaért a nyolcadik helyre az őszi idény végére. Böde Dániel hét gólt azért így is betett a közösbe – az érdeklődés nem lanyhult a középpályás iránt. A legkitartóbb kérőnek a Győri ETO tűnt, de legjobbjáért a hírek szerint 300 ezer eurót kért a Paks – az utolsó pillanatban meghiúsult az üzlet.

Ekkor jött a képbe a Csornomorec Odessza, az ukrán csapat törökországi tesztelésre hívta a középpályást. Böde ki is utazott Antalyába, de végül nem a Csornomorec, hanem egy másik ukrán klub, a Zorja Luhanszk edzőmeccsén lépett pályára. A teszt jól sikerült, elégedettek voltak vele, s úgy küldték haza Paksra, hogy értesítik.

Menedzsere, a szerb Radovan Sztijacsics szerint az ukránok hajlandóak lettek volna egymillió dollárt is áldozni a paksi támadóért. Az átigazolásból aztán végül nem lett semmi, a Zorja egy ingyen igazolható kameruni futballistát szerződtetett. „Szerintem jól ment a játék, nem voltam rossz. Beszélgettem játékosokkal, és ebben ők is megerősítettek. De nem lehetek teljesen elégedett. A Luhanszkon kívül a Csornomorec Odessza is megfigyelt engem, de végül egyik csapat sem tett ajánlatot. Szerintem ennek az lehetett az oka, hogy nem lőttem gólt. Hiába játszottam jól, sajnos mindkét meccsen kihagytam a ziccereket. Pedig volt belőlük sok, szerezhettem volna akár négy gólt is, de nem jött össze” – mondta annak idején Böde őszintén a paksifc.hu-nak.

Böde maradt – a Paksi FC jól járt. Bár teljesítménye elmaradt a várttól (az őszi hét mellé tavasszal már csak három gólt tett hozzá), a klub végül Bödének is köszönhetően a hatodik helyig jött előre a bajnoki tabellán, sőt egészen az utolsó fordulókig esélye volt arra, hogy még előrébb végezzen. Az érdeklődés sem volt már akkora Böde iránt, mint az „ezüstös szezon” után, mégis ez a nyár hozta el számára a váltást. Az új csapatot építő Ferencvárosnál nem sajnálták a pénzt az egyik legjobb magyar játékosért, egyes hírek szerint 60 millió forintot fizettek a Paksnak. Böde zöld-fehérből zöld-fehérbe öltözött, három évre írt alá az Üllői úton.

A „Madocsai Messi” eleinte nem találta a helyét a 28-szoros bajnoknál, de aztán elkapta a fonalat. A hatodik fordulóban, az Eger ellen megszerezte első gólját, és ezt további öt követte ősszel, majd az évzárón, a PMFC ellen először duplázott FTC-mezben. Bödének az idei év is jól indult, januárban a Dinamo Kijev elleni felkészülési meccseken tarthatatlan volt, két gólt vállalt a 3–2-es sikerből, és a két tavaszi fordulón is szerzett már gólt, a pápaiakat szomorította fejesével. Kilenc találatával magasan ő vezeti a góllövőlistát a Fradiban (utána Józsi György jön 5 góllal), és holtversenyben a harmadik helyen áll a bajnoki góllövőlistán is.

És milyen a sors, a 13-as mezben játszó Böde legnagyobb álma is 2013-ban vált valóra: idén február 6-án bemutatkozhatott a magyar válogatottban. A fehéroroszok elleni, törökországi edzőmérkőzésen Mészáros Norbertet váltotta a 66. percben.

Egervári Sándor a románok és a törökök elleni vb-selejtezőre készülő keretbe is behívta Bödét, aki a Puskás Ferenc Stadionban zárt kapuk mögött megrendezett 2–2-re végződött meccsen még nem kapott lehetőséget. Aztán kedden Törökországban egyről a kettőre lépett a gyermekként még kuglibábukat állítgató szimpatikus fiatalember. A 68. percben beállt Hajnal Tamás helyére, és élete első válogatott tétmérkőzésén három perc elteltével gólt szerzett. Mi pedig örülhetünk, Böde Dániel a nemzeti csapatban is elkezdte…

(nso.hu nyomán)

Reklámok