A Magyar Kupa döntőért lépünk jégre.

18.00: Miskolc – Ferencváros

A Magyar Kupa elődöntőjében a borsodi alakulat a Ferencvárost fogadja, hokiünneppel búcsúztatnák a klubszezont. A Miskolc ellenfele a Ferencváros lesz tehát, utóbbi a selejtezők során könnyedén lépett túl a Debrecenen és az UTE-n is. A szezonban eddig nem sok babér termett a Fradinak a Miskolc ellen, nyolc egymás elleni mérkőzésükből mindössze egyszer tudtak pontot szerezni, igaz, azt a meccset meg is nyerték. De ez még december 7-én történt, az utolsó két meccset 8-1-re és 7-2-re nyerték Tim Kehler tanítványai. Az összesített gólarány 38-13 a Miskolc javára, a Fradi két gólnál többet idén még nem tudott lőni ellenfelének. Ez azonban most kupameccs lesz, ahol elég egyszer nagyon felszívnia magát a papíron esélytelenebb ellenfélnek, vagy elég egyszer kiengedni a Miskolcnak, javítási lehetőség nincs.

Ezt azonban nem engedheti meg magának a házigazda, hiszen igazi hokiünneppel akarják kiszolgálni egyszerre lelkes és népes szurkolótáborukat. A felvezetés már kedden megkezdődött, este szurkolói ankétot rendezett a klub, az érdeklődők kérdéseire Tim Kehler vezetőedző és néhány játékos válaszolt a Szinvapark bevásárlóközpontban. Ezt követi az elődöntő szerdán este, szintén hat órakor. A bronzmeccset csütörtökön 16:30-kor, a kupadöntőt 19:30-kor rendezik.

“Az volt a célunk a bajnokságban, hogy az aranyéremért mérkőzzünk a MOL Ligában. Ez nem sikerült, és emiatt nagyon csalódottak vagyunk – mondta blogunknak Tim Kehler, a Miskolci Jegesmedvék mestere –, de szerencsére van még egy cím, amelyért játszhatunk. Nagyon örülünk, hogy mi láthatjuk vendégül a Magyar Kupa négyes döntőjét. A MOL Liga-kiesés után a csapat pár nap pihenőt kapott, de azt követően újult erővel vágtunk az edzéseknek. Összesen hét játékosunk néhány napot a válogatottal is készülhetett, ez számukra további motivációt jelentett.

Úgy érzem, mindenki nagyon felajzva várja a kupa négyes döntőjét, szeretnénk megmutatni, mit tudunk, és szeretnénk lelkes közönségünket a szezon legjobb játékával megörvendeztetni ezen a két napon. Természetesen először a Ferencváros elleni meccsre kell odafigyelnünk. A Fradi nagyon kellemetlen csapat, sok nehézséget okozott nekünk az idényben, nem nézhetjük le őket. Annál is inkább, mert nekik voltak tétmeccseik a selejtező miatt akkor, amikor nekünk már nem, így ők inkább játékban vannak. Amilyen gyorsan csak lehet, fel kell vegyük a versenysebességünket, fel kell pörgetnünk a lábakat a meccsekhez szükséges tempóra. Egy hiányzónk lesz, Tyler Czuba szezonja véget ért a térdsérülése miatt. Rajta kívül mindenki a fedélzeten lesz és szeretne bizonyítani a közönségnek és a válogatott szakvezetésének is.”

“Nem mi vagyunk a szerdai elődöntő esélyesei, ezzel tisztában vagyunk – kezdte mondandóját Dobos Tamás, a Ferencváros-ESMTK vezetőedzője. – Nehéz, de nem lehetetlen csata elé nézünk. A Miskolc nagyon jó csapat. Bízom a fiúk elszántságában, taktikusan játszva van esélyünk meglepni szerdai ellenfelünket. Kicsit sokára van nekünk ez a négyes döntő a ligából való kiesésünk után, de végig edzettünk, elvégeztük azt a munkát, ami szükséges a helytálláshoz. Szeretnénk szoros meccset játszani, és ha lehet, meglepni a miskolciakat. A csapatból biztosan hiányozni fog Fekecs Norbert, aki edzői hivatása mellett nem tudta vállalni a két napos tornát. Pavol Hrajnoha néhány hete családi okok miatt hazautazott, és Hegyi Ádám sem tart velünk. Nem egészséges Szőke Attila sem, egy múlt heti edzésen kapott egy lövést a bal vállára, jelenleg pihenteti a karját.”

Jégkorongblog

Advertisements