Az Index cikke erre világít rá, amikor az 1926-os focibitrányokat taglalja mondjuk akkor a foci azért jobb volt, olvashatunk az első nagy Fradiról is.

Az Index remek összeállítást készített, de a címmel szemben a magyar fociban már korábban kezdődtek a botrányok, hiszen már az 1903-as és az 1904-es bajnokságok is óvás után dőltek el!

1926-ban a futball még amatőr volt Magyarországon, egészen nyárig, amikor elindult az első profi bajnokság. Az amatőr státusz viszont messze nem jelentette azt, hogy unalmasan labdázgattak elegáns sportemberek.

Az április azzal kezdődött, hogy a BEAC a Fradi elleni meccs megsemmisítését kérte, mert Bartos bíró jogtalanul állított ki két játékost. Az 1926-os megoldásra a jelenkori magyar focin edződők is csak csettintenének: a BEAC óvását elutasították, miközben a két kiállított játékost felmentették.

De állt a bál a válogatottnál is. Az Est 1926, április 2-án ezt írta:

„Az elmúlt esztendőben a dr. Máriássy Lajos megbuktatására irányuló kísérletek mind hajótörést szenvedtek és a Labdarúgó Szövetség tanácsa minden egyes alkalommal bizalmáról biztosította a szövetségi kapitányt. Most azonban megváltozott a helyzet, Máriássy Lajos is engedett annak az egyre általánosabbá váló felfogásnak, hogy a jelenlegi viszonyok között helyesebb a válogatást bizottságra bízni, mint egy emberre.”

Azzal, hogy a válogatottat nem egy ember, hanem egy bizottság állította össze, visszatértek a korábbi rendszerhez. Amivel viszont senki nem volt megelégedve, mert a klubok képviselőiből összeállított testület tagjai a kölcsönösség elve alapján dolgoztak: mindegyik bevitte a válogatottba a maga embereit, aminek – ahogy a korabeli sajtó írta – „a sport látta a kárát”. A korábbi rossz tapasztalatok miatt annyiban változtattak, hogy a válogatottat összeállító bizottságot régi, klubokon kívülálló sportférfiakból és régi érdemes játékosokból akarják összeállítani.

És készültek már a Húsvét-kupára. Ez nemzetközi torna volt, a csehszlovák bajnokot, a prágai Slaviát hívták meg rá, magyar részéről az 1914 óta minden bajnokságot megnyerő MTK, a Hungária körútiak diadalmenete előtt egyeduralkodó, most újra jó, a bajnokságot vezető Ferencváros és az Újpest volt a résztvevő.

A csehek a legjobb csapatukkal érkeztek, díszvacsorát is adtak a tiszteletükre, és végig nagy tisztelettel írt róluk a magyar sajtó. A lapok elismeréssel szóltak a Slavia vezetőinek szerénységéről, de még nagyobb dicséretet kaptak a játékosok. Mint Az Estben írták:

„a Slavia profi játékosai példaképül szolgálhatnának a mi amatőreinknek is: a csapat tagjai például vizet ittak vacsorájukhoz. Magyar csapatnál még nem sikerült elérni, hogy már a mérkőzés előtti napon abbahagyják a szeszesital fogyasztását.”

A torna díjazása kiemelkedő volt, az Est szerint az „már a béke boldog idejére emlékeztet: nemcsak a győztes klub serlege képvisel igen nagy értéket, hanem a győztes csapat tagjai is aranyérmeket, mégpedig valódi, egészen komoly aranyérmeket kapnak, ami a háború óta nem fordult elő.”

A Húsvét-kupa az Üllői úton indult, de előbb a stadionban újrajátszották a megsemmisített eredményű BEAC-Törekvés bajnokit (nem tévedés, ez nem a Fradi ellen megóvott meccs, hanem egy másik BEAC-os mérkőzés), aztán jött a nyitómeccs, a Fradi-Slavia.

Itt még nem volt semmi baj, a pár nappal korábban a bécsi Austriát legyőző FTC jó meccsen 1-1-et játszott a cseh bajnokkal, az MTK 4-0-ra lemosta az UTE-t. Aztán a folytatásban már a legkevésbé a futballról szólt a kupa.

A visszafogottsággal általában amúgy is kevésbé vádolható Az Est szerint a húsvéti körmérkőzés a magyar sport történetében eddig példátlanul álló botránnyal végződött. Rendőrök hurcolták le a pályáról az MTK játékosait és emiatt félbeszakadt a döntő mérkőzés.

A nagy Fradi

Ungár- Rumbold, Payer – Weinber, Bródy, Blum – Borbás, Weisz, Pataky, Schlosser, Potya. Ez volt a régi nagy FTC, amely a háború előtti esztendőkben egész Európát végigverte és háromszor egymás után magyar bajnok lett.

1914-ben kitört a világháború, a csapat tagjai a zöld-fehér dresszt csukaszürke uniformisra cserélték. A meggyengült csapat helyét az MTK vette át, amelyik 12 éven keresztül őrizte a bajnoki címet.

A háború után a régi nagy Fradi nem tudott már összeállni. Az Est 1926-ban összefoglalta, hogy kivel mi lett: a kapus Ungár nyomdatulajdonos, az egy védő, Payer Olaszországban tréner, Weinber a VIII. kerületi adófelügyelőség tisztviselője, dr. Borbás a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének ügyésze (szegény nem emiatt hagyta abba a focit, hanem mert megházasodott és az asszony nem engedte… – sherlock), Weisz Feri ismert üzletember a gyógyszerszakmában, Schlosser hivatásos játékos Bécsben, Rumbold és Bródy már csak a pálya körül láthatók: hatalmas reklámzászlók hirdetik az Üllői úti pálya tribünjein, hogy Rumbold átvette atyja zászlógyárát és azt vezeti. Bródy Sándor pedig miután a trénerkedést megunta, a tribünök körül elhelyezett hirdetések adminisztrátora.

Hárman maradtak: Pataky, Blum és a Potya becenevű Tóth, „akik megtanították a fiatalokat a régi híres Fradi-lelkesedésre”. „Azért a lelkesedés még mindig nem a régi – mondja kissé szomorúan Blum Zoltán, az FTC kapitánya – minden megváltozott a háború óta. Mások az emberek, más a futball, mint ahogy a háború előtt volt és nem tud visszatérni az a lelkesedés, amely az FTC nagyságát megszerezte. A mai fiatalság már nem tudja úgy odaadni magát egy eszmének, mint ahogy mi tettük fiatal korunkban. Nem tudnak mindent feláldozni a klub dicsőségéért.”

„Nemcsak a lelkesedés csökkent, –
szól közbe Pataky – a mostaniak tudása, technikája, fizikuma, gyorsasága, lövőkészsége mind elmarad a régieké mögött. Erre a legjobb példa az én esetem. Ma már 50 százalékát sem tudom nyújtani annak, ahogy a háború előtt játszottam és mégis nélkülözhetetlen tagja vagyok a csapatnak, mint mondják. Nincs pótlás, nincs fiatalság. Igaz, sokan elvándoroltak.”

„Természetes –
szólal meg ismét Blum a mai fiatalság nem rendelkezik azzal az állóképességgel, mint ami bennünk volt. Nincs bennük kitartás. De ennek is egyszerű a magyarázata. Most azok kerültek a futballkatonaság sorozása alá, akik a háborúban rossz táplálékon nőttek fel. A mostani fiatalok, kevés kivétellel, a lakosság legszegényebb rétegéből kerülnek ki, nem is lehet olyan fizikumuk, mint nekünk, akik sportban nevelkedtünk.” Potya aztán az öt és feles sarkán lestoppolt egy labdát és éles lövéssel elküldte oda, ahová kellett, a Slavia kapujába – írja Az Est, példát mutatva abból, hogy az aktuális fiatalok leszólása mindenkori nagy öregektől korántsem csak mostanában jellemző a magyar futballra.

Az 1926-os nagy öregeket aztán igen hamar kiengesztelték a régieknél rosszabb fiatalok. Az FTC még ebben a hónapban, 12 év után visszaszerezte a bajnoki címet a szinte már örökös első MTK-tól, a következő évben, már a visszavonult Tóth Potya szakmai irányításával is első lett, a Magyar-kupát is megnyerte, majd ismét dupláztak, sőt, megnyerték a Közép-európai kupát is.

A főváros közlekedése ismét megbukott

De menjünk sorjában, mert már vasárnap sem volt ünnepi a hangulat, és ebben szerepe volt a korabeli BKV-nak, a BESZKÁR-nak is:

„Húsvét vasárnapján, mint előre látható volt, a főváros közlekedése ismét megbukott. A kora délutáni órákban ezrek és ezrek ostromolták a Népszínház utcán a Hungária úti pálya felé tartó villamosokat, amelyek azonban már zsúfolva indultak el végállomásukról, de azért minden megállónál percekig vártak, míg az ott tolongó százak néhány embert ismét fel tudtak préselni a roskadásig megtelt sárga kocsikra. A BESZKÁR megint nem vett tudomást a húsvéti sporteseményekről és csak néhány 29-es jelzésű kocsi beállításával járult hozzá a forgalom lebonyolításához, ezek a kocsik azonban, amelyek egyenesen a lóversenytérre mennek, csak zavarták a forgalmat azzal, hogy minden megállónál percekig várakoztak, mialatt mögöttük a Hungária körúti villamosok egész sora torlódott össze.”


„A megállóknál hatalmas rendőri asszisztencia rángatta le a lépcsőkön lógó embereket és szorgalmasan folyt az igazoltatás. Száz és száz embert fognak megbüntetni olyan pénzösszegekre, hogy azért akár autón is kimehettek volna a pályákra. Igen ám, de autót már két óra után nem lehetett kapni.”
(Az Est, 1926. április 7.)

Akik végül valahogy kiértek a kupa második fordulójára a stadionba, megdöbbenve konstatálták, hogy az FTC második csapata játszik az UTE erősen tartalékolt együttese ellen. Mégpedig azért, hogy rápihenjenek az utolsó körre, amikor az FTC az örökös nagy rivális MTK-val, az UTE pedig a csehszlovák bajnokkal játszik.

“Fagyos csend fogadta a tribünön a két csapat kissé gyenge nívójú játékát, mialatt az öltözőben izgalmas viták folytak arról, összefér-e a sportszerűséggel az, hogy egyrészt a közönség nem azt a csapatot kapja, amelyet neki ígérnek, másrészt, hogy az FTC és az UTE hétfőre pihenteti csapatát, amikor a serlegmérkőzés másik két résztvevője, a Slavia és az MTK mind a két napon teljes csapatával játszik.”
(Az Est, 1926. április 7.)

Bénult halfsor a vöröscsillagosok ellen

Az FTC tartalékcsapata is meg tudta verni az UTE-t. A siralmas mérkőzésért azonban a közönség bőséges kárpótlást kapott a Slavia és az MTK küzdelmének nagyszerűségében. A Slavia az FTC elleni kemény csütörtöki mérkőzéssel a lábában az első félidőben egyszerűen lelépte a fejét vesztett MTK-t, amelynek halfsora egy pillanatra sem tudta feltartani a vöröscsillagos csapat csatársorának művészi támadásait. A beszámolók szerint a második félidő 29. percében szépített az MTK, harsogó öröm fogta el a tribünt és a már kifelé özönlő közönség ritkán látott szenvedélyességgel kezdte biztatni a bajnokcsapatot, de hiába.

Másnap, húsvét hétfőn így két pihent csapat várta elcsigázott ellenfelét. Előbb az Újpest játszott a Slaviával. A csehek éppen olyan tökéletes, szemet gyönyörködtető játékkal kezdtek, mint előző nap az MTK ellen, 2-1-es félidő után azonban elkezdtek mutatkozni a fáradtság jelei. A vége 3-3 lett. Az Est erkölcsi győztesként ünnepelte az öt nap alatt lejátszott három meccsén mindannyiszor teljes csapattal kiálló cseheket. „A csapat minden tagja tökéletes technikájú őrzője posztjának, a csatársor ördöngös taktikai trükkökkel nyomul előre, a közvetlen védelemben pedig Hojer mind a három mérkőzésen olyan játékot produkált, amilyet ritkán láttunk hátvédtől.” És akkor jött a minden eddiginél nagyobb botrány.

Az Est szerint „az FTC teljesen kipihent csapattal állott ki a porondra, míg az MTK játékosait az előző napi rettenetes küzdelem teljesen letörte, a kék-fehér dresszes fiúk alig álltak a lábukon és a közelharcban mindig alul maradtak, legtöbbször a földre bukva”.

„A mérkőzést vezető bíró már a meccs elején szabad teret engedett az erélyes játéknak, aminek sérülések egész sorozata lett a következménye. Már az első percekben ájultan vitték ki a pályáról Kocsist, az MTK jobbhátvédjét, nem sokkal később a másik MTK-bekk, Senkei I. esett össze a pályán egy rúgás következtében. Molnár és Blum összecsapása után az előbbi hevert minduntalan a földön, majd Klébert, az MTK centerhalfját kellett percekig masszírozni, amíg magához tért.

A félidőben az MTK vezetői könyörögtek Himler bírónak, hogy vessen véget ennek a túlerélyes játéknak, amelynek veszélyes következményei lehetnek, a második félidőben azonban folytatódott a durva játék, és amikor a mérkőzés 25. percében Nádlert, az MTK balhalfját kellett kivinni a pályáról, már csupa izgalom és forrongás volt a pálya és a tribün egyaránt. Egy perccel később Braun rúgása érte el Blum lábát, Blum összeesett, a játékosok köréje sereglettek és próbálták talpra állítani. A tribünön megdöbbenése moraja futott végig, mert sejteni lehetett, hogy az MTK, amelynek már hat játékosát kellett talprasegíteni, most akarja megtorolni a sérüléseket.” (Az Est, 1926. április 7.)

A mindenkor csodálatos Az Estnél ezúttal sokkal szemléletesebben írja le a Nemzeti Sport, hogyan robbant ki a botrány:

„FTC kornert ér el. Potya kapu mögé küldi. A zöld-fehér csapat ismét fölényben van, a gól a levegőbe lóg. A 25. percben Potya Sándorral nagyszerűen megérteti magát, előbbi driblikkel befelé kanyarodik, Nádler oldalról ráfut és kapcsolni akarja, de bár faultolja, mégis ő sérül meg s kiviszik.

A bíró a 16-osnál feldobja a labdát, a labda már messze elrepült, amikor Braun csúnyán hasbabokszolja Blumot, aki a knock-out következtében összeesik. A bíró Braunt kiállítja.

A hangulat izgatott, a közönség zúg, pfújolja Braunt. Amíg Blumot élesztgetik, a salakpályán már veszedelmesen mozgalmassá vált az élet. Nádler, akit egy perce sérülten vittek le, visszatér, s a pályára lépő rendőrtisztviselővel vitába száll, akit megsért, mire az két rendőrrel levezetteti a pályáról. A jelenet meglehetősen zajos volt, mert Nádler csak az erőszaknak engedett.

Az MTK csapata hirtelen összefutott és a tumultusban most már összekeveredtek a pályára befutó nézők a rendőrökkel, játékosokkal és a bírókkal. Még azt is látni lehetett, hogy Molnárt is kivezetik a rendőrök, utána nyomban levonult az egész kék-fehér csapat. Közben a rendőrök hamar rendet teremtettek a pályán, ahol az FTC csapata magára maradva várta, hogy mi történik tovább.” (Nemzeti Sport, 1926. április 7.)

De adjuk vissza a szót Az Estnek, a fonalat onnan vesszük fel, hogy a pályára berohanó rendőrkapitány, Kiss Árkádhoz Nádler odafut, és azt mondja neki:

„Kérem, kapitány úr, ne jöjjön be a pályára! Hogy mer velem így beszélni? – válaszolta ingerülten a rendőrkapitány. – Én az ügyeletes rendőrtisztviselő vagyok és jogom van a pályára lépni.

Nádler felelni akart, de ebben a pillanatban már egy rendőrlegény futott be a pályára, látva a vitatkozást feljebbvalója és a futballista között. Vezesse ki – mutatott Kiss Árkád Nádlerre. A rendőr megragadta Nádler karját, aki tiltakozni próbált a rendőr intézkedése ellen. Erre még egy rendőr sietett elő, most már ketten, két karjánál megragadták a futballistát és úgy ráncigálták kifelé.

A tribünökön néhány magáról megfeledkezett fanatikus tapsolni kezdett ennek a jelenetnek a láttára, de dermesztő némaság futott végig a közönség tízezrein, amikor az idősebb sportemberek rémülten csapták össze a kezüket:

Mit csinálnak! Nem látják, hogy ez a szerencsétlen futballsport most kapja az utolsó kegyelemdöfést!

A forrongó hangulat egy pillanat alatt megfagyott a tribünökön és a megdöbbent közönség most már lélegzetét visszafojtva figyelte a pályán történő eseményeket.

Molnár György, az MTK kapitánya megdöbbenve nézte az eseményeket, odaszaladt Kiss rendőrkapitányhoz és elkeseredésében gúnyosan megkérdezte: Kapitány úr, talán én is kimenjek? Vigyék – intett a rendőrkapitány két másik rendőrnek, akik most már megragadták Molnárt is és kifelé cipelték.

Ezalatt Kocsis észrevette, hogy a Nádlert ráncigáló egyik rendőr ismerőse. Odasietett tehát a rendőrhöz, és arra akarta kérni, hogy bánjon kíméletesebben bajtársával. Alig szólt azonban egy szót az ismerős rendőrhöz, amikor a másik hirtelen hátrafordult és öklével teljes erővel a gyanútlan futballista arcába csapott.

Kocsis arcát elöntötte a vér, szédülten megtántorodott. A többi MTK-játékos segítségére sietett, elkapták, mielőtt a földre zuhant volna. Az MTK játékosai levezetett társaik után elhagyták a pályát. (Az Est, 1926. április 7.)

A játékvezető tanácstalan volt, a bírótestület páholyából azt üzenték neki, hogy le kellett volna fújnia a meccset, amikor a rendőr a pályára lépett, de ha már nem tette meg, akkor folytassa a mérkőzést, ha a levezetett játékosokat szabadon bocsátják. A közönség nem mozdult, várta a folytatást. Az MTK vezetői az öltözőbe akartak menni, hogy beszéljenek a játékosokkal, de egy fiatal rendőrfogalmazó az útjukat állta, és csak hosszas vita után engedte meg, hogy egyeztethessenek.

Mindeközben Kiss Árkád rendőrkapitány is előállt a maga verziójával, amiből kiderül, hogy tényleg csak annyit mondott a pályáról levezetett Nádler, amit maga is bevallott utóbb:

„Igen kivezetettem Nádlert, mert megsértett. Azt mondotta nekem: Mit keres a pályán? Ezt nem tűrhettem.

A futballvezérek közbevetették, hogy ezért nem szabad 30 ezer embert megfosztani az ünnepi szórakozásától, mire a rendőrkapitány kijelentette, ha Nádler bocsánatot kér tőle, akkor hajlandó eltekintetni mindentől.

Kapitány úr! Én kértem önt, ne jöjjön a pályára. A hangom nem volt izgatott, mást nem mondtam. Ha azonban ön ezt sértésnek veszi, akkor ezennel bocsánatot kérek.

Tudomásul veszem – hangzott a rendőrkapitány válasza. Tessék folytatni a mérkőzést, mindenki játszhat.”

Majd mégis rendőrök jelentek meg az öltözőben és igazoltatták Nádlert, valamint Molnárt. A bíró jelezte a folytatást, de az MTK-játékosok már öltözködtek, a vezetők pedig kijelentették, hogy ilyen jelenetek után nem merik a csapatukat a pályára engedni.

Az ügy rendőrségi és szakmai vonalon is folytatódott. Az MLSZ például a következő dilemma előtt állt:

„Két szélsőséges felfogást kell majd összeegyeztetni. Az egyik az, hogy a rendőrtisztviselőnek joga van a pályán is intézkedéseket foganatosítani, kiállíthatja a durva játékost, igazoltathatja és le is vezettetheti. Ezzel szemben áll az a nézet, hogy futballpályán csak egy bíró funkcionálhat, a rendőrtisztviselő nem lépheti át a határvonalat, hanem ha durvának találja a játékot, akkor ki kell hívatnia a bírót és a pályán kívül kell felszólítania a szabályok erélyesebb alkalmazására, esetleg a mérkőzés beszüntetésére.”

A IX. kerületi rendőrkapitányság nem volt kíméletes a játékosokkal, szerintük egyértelmű, hogy nem a rendőrkapitány, hanem a játékosok voltak illetéktelen helyen, ezért pár nappal később elítélték az MTK-sokat:

„Nádler Henriket s Molnár Györgyöt botrányokozás címén a rendőrbíró 1-1 millió korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet alapját képező feljelentés szerint Nádler a játéktól felizgatott állapotban azzal fogadta a pályára lépő Kiss Árkád rendőrkapitányt, hogy: Miért jött be a pályára? Molnár a feljelentés szerint gúnyos hangon intézett kérdést a rendőrkapitányhoz. Az MTK harmadik játékosa, Kocsis Ferenc 2 millió korona pénzbüntetést kapott, miután ő az ítélet szerint nagyon súlyosan megsértette a rendőrkapitányt. Szecskó Imre ugyanis azt vallotta, hogy ő hallotta, amikor Kocsis a csirkefogó, gazember kifejezést használta a rendőrkapitányra.

A játékos tagadta, hogy ő bármivel megsértette volna Kisst. Az ítélet indoklása szerint a három játékos illetéktelenül a pályára lépett és ott botrányt okozott.”

Az Est egy rövid jegyzetet is írt a botrányról, általános tragédiává emelve a történteket, bár a mondanivalóját nehéz lenne csak 1926-ra érvényesnek mondani:

A futball kötelez

Az Üllői úti pályán tegnap délután rendőri beavatkozással kellett befejezni a két leghíresebb magyar futballcsapat ünnepi mérkőzését. A felizgult játékosok a Húsvét-kupát oly módon igyekeztek kiérdemelni, hogy egymást rugdosták kupán. Ez bizony nagyon sajnálatos felfogása a sportszerűségnek. Nemcsak azért, mert külföldi vendégcsapat is szerepelt a körmérkőzésben. amiért is fokozottan kellett volna a magyar csapatok kifogástalan harcmodorára, hanem egyébért is. Még pedig azért, mert ma a sport tudvalevőleg a leghatásosabb tömegnevelő eszköz. A futballmérkőzéseken gyűl össze legnagyobb tömegekben a közönség mindenfajta rétege. Ha tehát egy ilyen mérkőzés lovagiasan, nemesen, mintaszerűen folyik le, harminc meg negyvenezer szív dobban meg egyszerre a lovagiasság, a nemes, jólnevelt viselkedés páthoszától. Míg így? Harminc meg negyvenezer ember csúszik tovább egy fokot az eldurvulásnak a lejtőjén, amelyen már eddig is éppen elég rekordot értünk el az áldatlan idők ellenünk sportoló rossz kedvéből. Sportoló magyarok, vigyázzunk egymás ép testére, hogy az a bizonyos ép lélek végre tanyát üthessen bennünk. (Az Est, 1926 április 7.)

A botrányt aztán feledtette, hogy három hét szünet után folytatódott a bajnokság, rögtön egy nagy derbivel: a Fradi az NSC fogadta, amelyik a harmadik helyére küzdött.
Az 1926-os bajnokságot eldöntő Fradi-NSC-n így állt fel az FTC. Forrás: Az Est, digitalizálva az epa.oszk.hu-n.

Rendre két meccset rendeztek, az FTC-NSC előtt ment le két vidéki válogatott, a Dél-Délnyugat összecsapása. Harmadszor játszottak, mert kétszer döntetlenre végeztek, végül a Dél győzött, de lesújtó volt a meccs kritikája: „a közönség erősen figyelte a két vidéki válogatott csapat játékát, amelyik azonban nagyon gyenge volt és így hiába keresték azt, amit szerettek volna, a dekadenciában sínylődő magyar futballsport regeneráló forrását”.

A lábon lőtt Ruppricht

De nézzük a bajnokságot eldöntő meccset. A Fradi idegesen, az NSC lelkesen kezdett, vezetést is szereztek egy hatalmas potyagóllal, majd szögletből már 2-0-ra mentek a vendégek. Egyidőben játszott az évtizedes bajnok, de most csak második helyen álló MTK, a kék-fehérek győzelemre álltak.

8000 ember űzi a Fradit. A hazai csapat előbb egyenlít, majd „gyilkos, lélegzetet elállító vad tempójú” lesz a meccs. Az FTC szemkárpáztató támadásokat vezet, az NSC védelem oszlopa, Wurth térdbaja kiújul, kénytelen kiállni, Pataky hamarosan pedig szépít. „Irtózatos küzdelem kezdődött a győzelemért, a hívők hajszolták csapatukat, zúgtak a tribünök ebben a túlfeszített izgalomban, amikor revolver dördül az egyik páholyban. Egy NSC-rajongó izgalmában ráütött combjára, a zsebében lévő revolver elsült és a golyó a mellette ülő néző lábába fúródott. A mentők vitték a Rókus kórházba a megsérült embert, aki maga is futballista, bizonyos Ruppricht.”

A két csapat tartja a gyilkos tempót, egy perc van hátra, már csak negyven másodperc, amikor Kohut süvítő bombalövése Gallovich hálójában akad meg, 3-2-re nyer a Fradi. Az ezzel egyidőben tartott meccsen az MTK végül vereséget szenved a 33-asoktól. Ezzel 1913 után a Fradié lett újra a bajnoki cím, megszakítva az MTK sorozatát.

De még egyszer visszatértek a pályára a Húsvéti-kupa szereplői, a félbemaradt meccs hétralévő idejét ugyanis le kellett játszani április 17-én, az MLSZ ugyanis úgy döntött, hogy az MTK levonulása nem fegyelmi vétség, mert vis major következtében történt. A meccs viszont zártkapus volt, mégpedig jórészt azért, hogy „belépődíjat szedni ne lehessen, tehát a botrányból senkinek se legyen haszna”.

Botrányos URAK-pálya

Több másodosztályú egyesület panaszt emelt amiatt, hogy az URAK-pályán olyan állapotok uralkodnak, amelyek lehetetlenné teszik a mérkőzések reális lefolytatását. Az MLSZ előtt fekvő panaszok szerint a rákospalotai pálya közönsége olyan fanatikus, hogy ha nem az ő csapata győz, haragjában életveszélyesen fenyegeti az ellenfelet és ismételten előfordult már az is, hogy ez a fanatizmus a tettlegességig vitte a rákospalotai pálya közönségét a másik csapat közönségével, a játékosokkal és a bíróval szemben is.

A ferencvárosi publikum csak a kerítés hasadékain át, a környékbeli fákról és háztetőkről szemlélhette a két csapat küzdelmét. 18 percről maradt hátra összesen, az állás 0-0, döntetlen, a Fradié a kupa, ha győz az MTK, ő kapja meg a trófeát. Az újrajátszás annyiban mindenképpen az MTK-nak kedvezett, hogy húsvéthétfőn egy hullafáradt csapat játszott a sportszerűtlenül az összecsapásra rápihenő Fradival, a hajrában akkor így érthető módon az FTC volt fölényben.

Opata, a társaságkedvelő

Előzetesen megszólalt az MTK balösszekötője, Opata, akiről Az Est szerint köztudomású, hogy szereti a jó társaságot és a társaság kedvéért sokszor virraszt reggelig, megálmodta a mérkőzés eredményét. „Hat csatárral játszottunk, és én az ötödik percben gólt lőttem”. Hozzáálmodott még egy MTK-s gólt is. Egy pesszimista MTK-drukkert azonban nem győzött meg, mert azt mondta neki: „Jó, jó az álom szép. Csak azt nem értem, hogyan álmodhattál az éjjel, mikor szokás szerint nem is aludhattál, hiszen le sem feküdtél.”

Az Est azt jósolta, hogy a mérkőzés eredménye nem fog változni, mert 18 percig igen könnyű megakasztani a góllövést. A kiállított Braun nem játszhatott, de az MTK hat csatárral állt fel (az öt volt ebben a korban az alap, mögöttük három fedezet, hátul két bekk.)

Aztán kiderült, hogy a társaságot kedvelő Opata egyszer tényleg helyzetbe került, de kihagyta, a másik oldalon Mácsay rúghatott volna egyet, ezen kívül szinte semmi nem történt, leszámítva a 18 perc alatt befújt 22 szabálytalanságot.

A pénteki meccs után hétvégén folytatódott a bajnokság, a MTK újra a Húsvét-kupán rettenetesen elvert Újpesttel játszott, mégpedig olyan meccset, amiről Az Est ezt írta: „a két csapat bámulatos gyorsasággal mozgott a pályán és olyan szép volt a játék, mintegy 20 percen át, hogy nehéz volt elhinni azt, hogy valóban két magyar csapat játszik egymással.” Nade volt még 70 perc:

Fülhúzás és lábfogó a pályán

Később azonban lanyhult a játék, a pályán pedig barátságos, mondhatnók parlamentáris jelenetek játszódtak le. Nádler faultolta Fogl III-at, aki erre gömbölyű mosollyal odalépett az alacsonytermetű MTK-halfhoz, megragadta a két fülét és a magasba emelte. Sok-sok lány pfujolt a tribünön, a bíró pedig megelégedett azzal, hogy Fogl Jóskát megintette.

Néhány perccel később újabb épületes jelenet játszódott le. Molnár összeesett a pályán, majd néhány percnyi élesztgetés után talpraugrott és hatalmas szabadrúgást küldött az UTE kapujára. Ekkor Buza, aki miatt Molnár a földre esett, odalépett az MTK-csatárához és bocsánatkérően a kezét nyújtotta. A kék-fehér csatár egy barátságos mozdulattal a lábát helyezte el az UTE-half tenyerében. (Az Est. 1926. április 20.)

De ennél is feszültebb volt a hangulat Pesterzsébeten, ahol – miután az NSC-t nem sikerült legyőzni – a közönség bánatában Boronkay bírót akarta megverni. Ezt a rendőrség akadályozta meg, mire a lelkes közönség azzal rendezett csapata mellett ovációt, hogy beverte az NSC autóinak ablakait.

És ha a szurkolói rendbontás nem lenne elég, bundabotrány is volt a magyar bajnokságban. Polgár Sándor könyvügynök tett vallomást az MLSZ-ben, és vallomásában azt állította, hogy a III. kerületi TVE több játékosa 30 millió korona értékben lazsálta a VAC ellen játszott meccset. Polgár szerint a lefekvés nem ritka a magyar bajnokságban.

A szövetség vizsgálatot indított, mert azt alapnak tekintette, hogy tűzzel-vassal minden kímélet nélkül ki kell irtani a vesztegetési fekélyeket, és ha a vádak bebizonyosodnak, a legsúlyosabb büntetéseket kell alkalmazni a kompromittált játékosokkal és az egyesületekkel szemben. De azért óvatosságra is intettek, mert a szezon végén minden mérkőzés lefekvésgyanús, ha a meccs nem a papírformának megfelelő eredménnyel végződik. Majd hozzátették azt is, hogy a hamis feljelentők ellen is szigorúan kell eljárni.

Gólbírót?

Érdekes eset foglalkoztatja az MLSZ intézőbizottságát – írta Az Est 1926 áprilisában. Egy negyedosztályú bajnoki mérkőzésen, amelyen az Egyetértés SC találkozott a Valéria SC-vel, a második félidőben rövid időre megszakadt a játék. A labda végiggurult az ESC kapuvonalán, mire az egyik határbíró gólt reklamált. A bíró a határbíró bemondására megadta a gólt, amellyel a Valéria kiegyenlített.

Az ESC nem akart belenyugodni a gólba, és hosszú tanácskozás kezdődött a kapu előtt. Végül az ESC elfogadta a bíró döntését, és a csapatok megindultak a közép felé. A bíró közölte a két csapat kapitányával, hogy miután a játék öt percre megszakadt, a szabályok értelmében öt peccel meghosszabbítja a játékidőt. Ezt viszont a vitatott góllal kiegyenlítő Valéria SC játékosai nem akarták elfogadni. Újabb vitatkozás kezdődött és miután a bíró intézkedését a Valéria SC nem akarta tudomásul venni,a bíró lefújta a mérkőzést és elhagyta a pályát.
30 millió a lepkéző kapusnak

A klubok cáfoltak, a VAC elnöke például azzal érvelt, hogy nem lehet feltételezni, hogy valaki két bajnoki pontért 30 millió koronát adjon. Különösen úgy, hogy köztudomású: a VAC anyagi helyzete nem a legelőnyösebb, annyira, hogy még a szövetség által engedélyezett munkabérmegtérítéseket (ekkor ugye még amatőrök voltak a játékosok) sem tudják megfizetni a játékosoknak.

Aztán kiderült, hogy ennél azért komolyabb az ügy. Az kétségtelenül a forduló legnagyobb meglepetése volt, hogy a VAC megszerezte második győzelmét (addig egy győzelme, három döntetlenje és 13 veresége volt). Az ellenfél, az óbudaiak kapusa, Neuhaus a VAC második, győztes gólját védhette volna, ha akarja. A VAC állítólag a 30 milliót Neuhausnak adta, több óbudai játékos pedig a meccs után sürgősen kifizette régi adósságát. A kapus tagadott, de Sporkó Lajos, a III. kerület intézője és Szabó Jenő, a csapat kapitánya is tudott arról, hogy Breuer II., a VAC csatára több játékosát felkereste, és igyekezett rávenni őket félgőzzel való játékra, de a megkeresett labdarúgók visszautasították az ajánlatot. A VAC intézője szerint őt is megkeresték valakik, és felajánlották, hogy meggyúrják a III. kerület legénységét, de nem élt a lehetőséggel.

Nyilatkozott a gyanús meccsről az azt vezető bíró is. Szerinte Neuhaus a gólt könnyelműen akarta védeni, de nem lehet megállapítani, hogy szándékosság volt-e benne. Legfeljebb az volt feltűnő, hogy Horváth, az óbudai csapat gólzsákja igen rosszul lőtt kapura és a legjobb helyzetekben is partnereinek adta le a labdát. Horváh viszont azt mondta, hogy nincs formában, már hetek óta kéri a vezetőséget, hogy állítsák ki a csapatból.

Sokan emlékeztettek arra, hogy a két csapatnak már van közös múltja. Évekkel korábban, az URAK csapata látszott a II. osztályú bajnokság biztos győztesével. A III. kerületi TVE-nek ugyanannyi pontja volt, mint az URAK csapatának, de lényegesen rosszabb gólaránya. Ekkor következett a III. kerület–VAC-mérkőzés, amelyet az óbudaik 16:0-ra nyertek meg, és ezzel első osztályúak lettek.

Advertisements