A Haladás csapatkapitánya elégedetlen csapata szurkolóival.

Tóth Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás csapatkapitánya hosszú sérülés után még nem érzi magát százszázalékosnak, de elégedett lehet a tavaszi teljesítményével, bár szerinte az igazi mérce a Ferencváros elleni mérkőzés, és a holland Julian Jennerrel szembeni párharca lesz.

„Hosszú sérülésem után fizikálisan még nem vagyok 100 százalékos állapotban, és játékban is igyekszem utolérni magam. Áldom az eszem, hogy Németországban kezeltettem magam, csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb érkezett ez a lehetőség. Ugyanis nem kevés bosszúságot és nem kevés pénzt spóroltam volna meg magamnak” – nyilatkozta a deréksérüléséből felépülő Tóth Péter a haladas.hu-nak.

„Azért arra büszke lehetek, hogy 36 éves fejjel olyan a kondim, a fizikális állapotom, amilyen. Összességében elégedett vagyok tavaszi produkciómmal, de az igazán mérvadó a szombati meccs lesz, amelyen vélhetően a remek képességű holland Julian Jennerrel kell megvívnom a magam harcát. Hazai meccseinken a szurkolás hagyott maga után némi kívánnivalót, ezért arra kérem a szurkolóinkat, minél többen jöjjenek ki és buzdítsanak bennünk. Ígérem, megháláljuk” –
tette hozzá a 35 éves csapatkapitány.

A Haladás szombaton 16 órakor a Rohonci úti stadionban fogadja a Ferencvárost.

forrás: nso.hu

Advertisements