Zoran elmondta, hogy miért szerencsés, hogy nem Magyarországon végezte az edzőképzést.

Ötből öt győzelem. Erre mondják, hogy így kell visszatérni a magyar futballba. 

– Én is elégedett vagyok, jó csapatunk van, jó kis játékosokkal. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy mind az öt meccset hazai pályán játszottuk, igaz, azt sem, hogy ebből négy is rangadó volt, megvertük a ZTE-t, a Tatabányát, a Gyirmótot és az Ajkát is, ezek a klubok mind a dobogóért küzdenek. Feljöttünk a tabellán, természetes, hogy már magunk elé is nézegetünk, de magunk mögé is, mert sűrű a mezőny, és a vezetők elvárása az, hogy lehetőség szerint végezzünk az első ötben, ne kelljen osztályozót játszani. A következő hetekben olyan csapatokkal játszunk, akik a nyomunkban vannak, kíváncsi vagyok, rendes füvön mire megyünk majd, hiszen Szigetszentmiklóson mi műfüvön játszunk.
Az elmúlt években nem voltál szem előtt a magyar fociban. Fiatal játékosaid tudják, hogy a Fradi korábbi BL-hőse az edzőjük?

 – Talán már rájöttek cicázás közben edzésen, hogy valaha játszottam komolyabb szinten is… A viccet félretéve, ez még nem került szóba közöttünk, mert ez már nem fontos. Régen volt már, ezek a fiúk pedig még többségükben nagyon fiatalok. Számomra sokkal fontosabb az, hogy amit kérek a játékosoktól, azt megvalósítsák: hogy sokat fussanak, hogy hullafáradtan jöjjenek le a pályáról – szerencsére szeretnek dolgozni. Az ő játékoskarrierjük már előbbre való az enyémnél, titkon abban bízom, hogy lesz majd pár játékos, aki eljut a válogatottságig.

De azért az edzői karriered szempontjából nyilván egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül a visszatérésed a magyar fociba.

 – A célom az, hogy lépésről-lépésre újraépítsem itt magam. Úgy gondolom, hogy annak idején jól indult a karrierem, lépegettem előre, de a Fradinál eltöltött időszakommal visszaléptem pár lépcsőfokot. Én is szeretnék majd újra az NB I-ben dolgozni, igaz, ennél nagyobb vágyam is van, mégpedig hogy egyszer Bajnokok Ligájában szereplő csapatot irányítsak. Játékosként is kicsi esély volt erre, mégis sikerült, edzőként is hasonló a helyzet, de miért ne bizakodhatnék?! Még fiatal vagyok, akár még évtizedek is lehetnek előttem, addig nem szeretnék leállni, amíg el nem érem a célomat.Sokat változott a magyar futball az elmúlt 6-7 évben? 

– Sokkal több a technikás játékos, ez vélhetően az akadémiáknak köszönhető. Van nálunk egy fiatal, tehetséges srác Boszniából. Az első edzések után azt mondta, azt hitte, hogy a cicázás során soha nem kerül ki majd a kör közepéből, annyira technikásak a magyar játékosok. Hozzátette, hogy ő addig a pillanatig technikás játékosnak gondolta magát, de ezt most átértékelte. Ez egy szép bók a magyar fiataloknak, de csak akkor ér valamit, ha ez kellő agresszivitással párosul, és mentálisan is erősödnek. Mert ez a kis plusz még mindig hiányzik szerintem. Ha ez már egy jó ideje meglenne, akkor például a magyar válogatott már a most kijutna a világbajnokságra. Nem mondom azt, hogy ez nem jöhet össze, mert képesek arra, hogy jó meccseket játszanak, sőt, bravúrt okozzanak, de én elsősorban a következő sorozattól várom a továbbjutást, igaz, akkor már mindenképpen. Erre nagy szükség lenne, mert fontos, hogy azok, akik sokat költenek most a magyar focira, a klubokra, a pályaépítésre, a stadionokra, lássák, hogy van értelme az egésznek.

A Fradit azért figyelemmel követed? 

– Január óta vagyok újra Magyarországon, így elsősorban inkább az NB II-re koncentráltam, de fél szemmel azért figyeltem a Ferencvárost. Nagyon tetszik, ahogy fejlődnek, ilyen az, amikor jó helyen van egy jó szakember. Sokat fut a csapat, az edzőből sugárzik egyfajta energia, biztos vagyok abban, hogy jövőre a Ferencváros abszolút bajnokesélyese lesz az NB I-nek. Annak is örülök, hogy egyre több minőségi légiós érkezik az NB I-be. Rájuk szükség van, mint ahogy a jó magyar játékosokra is, de nem lehet csak utóbbiakra építeni. Nálam az ideális arány az, ha mondjuk hat magyar játékos mellett öt külföldi van a kezdőcsapatban. Az nem jó, ha 11 légiós van, de az sem, ha mindenáron csak magyarokat erőltetünk. Még az NB II-ben sem. Nem értek egyet azzal a tervvel, amely szerint csak magyarok játszhatnának jövőre a másodosztályban. Nálunk Szigetszentmiklóson van sok tehetséges hazai játékos, de van francia, grúz, szerb, bosnyák, ausztrál és vajdasági magyar is, és a meglátásom szerint az itteni játékosok mentalitásban, agresszivitásban nagyon sokat tudnak tanulni a külföldiektől. Azzal én is egyetértek, hogy egycsoportos lesz az NB II, mert sokat javul majd a színvonal, de szerintem jelenleg nincs annyi igazán jó magyar tehetség, hogy két osztályra elegendő legyen. Kérdezem én, hogy az amúgy sem mindig tökéletes hozzáállás milyen lenne akkor, ha nem lenne megfelelő konkurencia? A klubok ráadásul hasonló képességű játékost sokkal könnyebben, olcsóbban tudnak külföldről igazolni, mert nem egyformák az igények. Sokkal jobb lenne, ha meg kellene küzdeniük a helyükért a hazai tehetségeknek is.
Igaz, hogy jobban jártál azzal, hogy Magyarországon nem iratkozhattál be a Pro licences képzésre?

– Utólag azt mondom, hogy igen. Belgrádban olyan edzőktől tanulhattam, mint Marcelo Lippi, Roberto Mancini, Javier Clemente vagy Radomir Antic. Lippi például nem sokkal előtte nyert világbajnoki címet az olasz válogatottal. Három és félórán át beszélt, de egyszer nem ejtette ki a száján azt, hogy 4-4-2 vagy 4-2-3-1. Azt mondta, elsősorban nem a számháború számít, hanem hogy a játékosok bizonyos szituációkat tudjanak jól megoldani a pályán. A legnagyobb pluszt az adta, ahogy arról beszélt, hogyan bánt a játékosokkal pedagógiailag, pszichológiailag. Az olaszokat akkor az egész világ utálta, mert mindenkinek a bundázás ugrott be róluk. De Lippi ezt a csapat javára fordította, egyenként ment el minden játékoshoz, és személyesen győzte meg őket arról, hogy hogyan lehet a legrosszabb helyzetből is daccal a legtöbbet kihozni. Ez az én gondolkodásomat is megváltoztatta kicsit, mert régebben egyértelműen távolságtartóbb voltam a játékosokkal, most úgy vallom, fontos, hogy sokat beszélgessünk. De a korábbi Milan-edző, Zaccheroni is nagy hatással volt rám, pedig ő soha nem focizott, matektanár volt, akinek tovább kellett volna vinnie a családi hotel vezetését, mégis a futball felé fordult. Taktikailag reformokat hozott, többek között a mai Juventus játéka is ennek az alapjaira támaszkodik, és kicsiben mi is ezt a háromvédős, közönségszórakoztató futballt próbáljuk meg játszani Szigetszentmiklóson. Nem véletlen, hogy a Juve igazi világsztárok nélkül verte végig tavaly a mezőnyt Olaszországban. És talán az sem, hogy eddig mi is megnyertük a meccseinket…

forrás:csakfoci.hu

Advertisements