A Magyar Hírlap kérdezte támadónkat.

– Azt bizonyára sokan tudják, hogy a Fradi nyert a hét végén a Siófok ellen, de azt nem, hogy a Madocsa mit játszott.
– Nagyon gyenge játékot nyújtottunk. Sokáig vezetett is az ellenfél, de aztán két szerencsés góllal meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és nyertünk. A gyenge játéknak az lehetett az oka, hogy szombaton a Puskás Ferenc Stadionban kissé illuminált állapotban volt a csapat, alkoholos frissítőkkel ünnepelték a góljaimat.

– Megbüntette őket?
– Nem, azért ez nem a Bundesliga. Amatőr csapat vagyunk, itt mások a szabályok. A célunk persze az, hogy minél előrébb végezzünk.

– Visszatérve a profikhoz, kedden este a Budapest Honvédhoz látogatnak, és a kispestiek azért keményebb ellenfelek lesznek, mint a Siófok volt szombaton. Nyerhetnek a Bozsik-stadionban is?
– Egyetértek, ez sokkal nehezebb meccs lesz. A Honvéd magyar szinten jó csapat, remekül kontrázik és veszélyes támadósorral rendelkezik. Nagy harcot, kemény küzdelmet várok, bízom benne, hogy rá tudjuk kényszeríteni az akaratunkat a hazaiakra, és megszerezzük az újabb győzelmünket.

– A Honvéd vezetőedzője ott ült a Siófok elleni meccsen a lelátón, és bőszen jegyzetelt. Önök is látták a Honvéd pénteki mérkőzését?
– Nyilván a szakmai stáb tagjai megnézték a soros ellenfelet. Nem nagyképűség, de mi mindenhova győzni megyünk, és a mai csapat képes is arra, hogy bárhonnan elhozza a három pontot.

– Nehéz a sorsolásuk, mert kedden a Honvéd, vasárnap pedig a Diós­győr vendégei lesznek. A cél továbbra sem változott?
– Nem. Miért változott volna? A dobogóra törünk, és ahhoz minden mérkőzést szeretnénk megnyerni. Az, hogy épp kivel játszunk, igazából mellékes, hisz előbb-utóbb mindenkivel meg kell mérkőznünk. Szóval most még a Honvédra koncentrálunk, szerdától pedig a Diósgyőrre.

– A Siófoknak lőtt három góljával már tizennégy találattal vezeti a góllövőlistát. Gondolom, az a célja, hogy a Fradi a dobogón végezzen, ön pedig a gólkirályi koronával a fején pózolhasson.
– Jó lenne, ha így lenne, de még nagyon messze van a vége. Úgy gondolom, hogy az utolsó előtti forduló után ráérek ezzel a kérdéssel foglalkozni. Addig meg megpróbálok minél több gólt lőni.

– Köztudott, hogy a Ferencváros együttműködési megállapodást kötött a kolozsvári CFR Clujjal. A román újságok pedig már biztosra veszik, hogy a nyártól Böde Dániel is ott ontja a gólokat. Mennyi igaz ebből a hírből?
– Ezt nem tudom megerősíteni, mert én nem tárgyaltam senkivel. Ahogy már említettem, engem egyelőre csak az motivál, hogy a Fradi a dobogóra jusson, és hogy a Madocsával is minél több meccset megnyerjünk.

Burkovits Ferenc

Reklámok