Edzőcsere Miskolcon, szerintetek hogy érint ez minket?

– A Siófok ellen elveszített találkozó másnapján Szentes Lázár, a DVTK vezetőedzői feladatokat is ellátó szakmai igazgatója a csapat sikeres szereplése érdekében felajánlotta lemondását – tájékoztatott Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója. – A lemondást a klubvezetés elfogadta.Kovac Zoltán (Fotó: Kocsis Norbert)- Szentes Lázár távozásával lezárult egy hároméves ciklus a DVTK történelmében – folytatta Dudás Hunor. – Nem túlzok, ha azt mondom, a mínuszról indultunk 2010 őszén, amikor nem csak a csapat állt távol az első osztálytól, hanem a körülmények sem voltak méltóak egy százéves klubhoz. Szentes Lázár szakmai igazgatónak komoly érdemei vannak abban, hogy visszajutott a DVTK az NB I.-be és ezzel párhuzamosan sikerült elkezdeni a klub utánpótlásának rendbetételét is, aminek az U19-es csapat feljutása volt az első eredménye. Az OTP Bank Liga előző kiírásában stabil NB I.-es csapatot sikerült kialakítani, idén pedig már a bajnokság rajtjától nem magunk mögé, hanem előre figyelhettünk, még ha most egy kicsit távol is kerültünk az élmezőnytől. Köszönjük Szentes Lázár munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!- Szentes Lázár távozásával megszűnik a szakmai igazgató pozíciója, a következő szezon kezdetére kialakítjuk az új klubstruktúrát. Az átmeneti időszakban házon belül oldjuk meg a vezetőedzői poszt betöltését. A bajnokságból hátra lévő hét mérkőzésen a pro lincensszel rendelkező Kovac Zoltán utánpótlás szakmai igazgató megbízott vezetőedzőként irányítja az első csapat munkáját. A szakmai stáb további összetétele változatlan marad – zárta a klubvezető.

Forrás:dvtk.eu

Reklámok