Vajon melyik ókori hadvezér stratégiájára emlékeztetett Moniz taktikája?

Mindegyikőtök ismeri azt az érzést, amit egy munkanapon lejátszott meccs jelent. Ténferegsz, próbálsz (ha próbálsz) a munkára koncentrálni, de igazából már minden gondolatod a meccsen jár. Gondolhatjátok, ha az ember meg még ír is róla, akkor pláne. Én is alig bírtam kivárni, hogy végre elinduljunk egy történelmi meccsre. A meccs már eredetileg is annak ígérkezett, hiszen csapatunk először küzdött a döntőben a talán idén először komolyan vett Ligakupában. Nem tagadom én már tavaly is azon a véleményen voltam, hogy komolyabban kellett volna venni a sorozatot, hiszen nem lehet olyan trófea, ami a Fradinak nincs meg, ráadásul akkor is látszott, hogy másra nem igazán van esélyünk. A történelmi kifejezés a túrára vonatkozhatott, hiszen mégiscsak első nyelvemlékünket követve indultunk a „feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, azaz „Fehérvárra menő hadi útra”.

Mi a vasparipát választottuk vidáman, de udvariasan viselkedve próbáltuk oszlatni a Fradistákat megbélyegző kereskedelmi tévék alkotta rémképeket. Befutott a vonatunk és békésen sétálgattunk Fehérváron, ahol a rend őrei éberen figyelték még a fagyizásunkat is. Így díszkísérettel érkeztünk a Sóstói stadionhoz. Itt várt minket az MLSZ „kellemes” meglepetése, a vendégbejárattól érthetetlen módon mintegy másfél kilométerre lehetett megvenni a jegyeket, nyilván teljesen függetlenül attól, hogy mellette volt egy csárda, ahol átlagos forgalmuk többszörösét sikerült kitermelni.

Kellőképpen jó hangulatban érkeztünk a stadionba, ahol a szikrázó napsütés, amihez csapatunk játéka is hasonlatossá vált csak fokozta jókedvünket. A meccs engem – szakmai ártalom – hadtörténeti tanulmányaim egy fejezetére emlékeztetett. Ugyanis mintha a Cannae-i csatát láttam volna megelevenedni a pályán. A história iránt kevésbé érdeklődők kedvéért, a pun háború e legendás csatájában Hannibál ék alakzatba állította fel seregét (lsd: egy center), míg a rómaiak a centrumukat erősítették meg, ahogy a Vidi is a pálya közepén akart minket megfogni. De bár a pun sereg közepét benyomták, semlegesítették (ahogy Bödét és Leonardot is lefogták a Vidi védői), a pun lovasság a két szélen pontosan úgy verte tönkre a rómaiak meggyengült szárnyát, ahogy Aborah és Jenner, illetve a szélen feltűnő többi támadó a Vidi védőit. Márpedig miután a két szél en a vonalak mögé kerültek középre vonulva, a visszaforduló középpel bekerítették és megsemmisítették szinte a teljes római sereget, pont úgy 5:1-es arányban, szintén „idegenben”.

A meccs végén nagy ünneplést csaptunk, méltóképpen megünnepelve Moniz-Hannibált és a csapatot ünnepelve azt, hogy bár a legkisebb rangú kupában, de mégiscsak sikerült 2004 után címet nyerni. A hazaúton pedig megmutattuk, hogy milyen az igazi fieszta.

Advertisements