Régóta beszéltünk már róla, végre valakik meg is csinálták, máshol sem Kazinczy-díjra törekszenek a szurkolók.

Magunk is rámutattunk már – az MLSZ illetékeseinél is -, hogy egészen egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy mi zajlik a külföldi pályákon. Ezen videó készítői a jelek szerint megunták ezt és úgy döntöttek görbe tükröt tartanak. Vannak természetesen még durvább példák is például, hogy Spanyolországban a baszk és katalán csapatok meccsein rendszeresek a rasszista megnyilvánulások ellenük és ők sem maradnak adósok a spanyolok “dicsőítésével”. Angliában a Liverpool ellenfelei a Heysel és a Hillsborough tragédiákat foglalják dalba, míg a Manchester United szurkolói azt kénytelenek hallgatni, hogyan emlékeztetik őket a csapat történelmének legnagyobb tragédiájára, az 1958-as repülőgép szerencsétlenségre. Olaszországban a déli csapatokat egyszerűen afrikaiaknak hívják, hogy mondjuk egy Lazio-Livorno meccsen elhangzó politikai tartalmú nótáktól ne is beszéljünk. Természetesen nem azt jelenti, hogy ez lenne a cél és nyilván az az üdvös, ha a szurkolók elsősorban saját focistáikat támogatják. Ugyanakkor aligha az MLSZ feladata, hogy gondolat- és erkölcsrendőrséget játsszon, miközben, mint a válogatott meccsek bemutatták, saját csapatának szurkolóit se képes kezelni.

Advertisements