400. bajnoki meccsére készülődő egykori csatárunk a jövőbeli terveiről is beszél, hétvégén ismét nagy szolgálatot tehet nekünk, ha győzelemre vezeti csapatát az MTK ellen.

– Pénteken léphetsz pályára négyszázadik alkalommal az NB I-ben, az MTK elleni bajnoki mérkőzésünkön. Lehet, előre iszunk a medve bőrére, hiszen Tomiszlav Szivics előjoga eldönteni, hogy ki kerül be a kezdőbe, de azt gondolom, hogy az elmúlt mérkőzéseken mutatott formád alapján kihagyhatatlannak tűnsz. Hasonlóan gondolod?

– Egyrészt köszönöm, ha így látod, másrészt pedig várom már a mérkőzést, és bízom benne, hogy benne leszek a kezdőben. Nem annyira a négyszázadik meccs, mint inkább maga a játék miatt. Én annyira nem tartom számon ezeket az statisztikákat, de szerencsére Karszt József, Jozsó bá’, a technikai vezetőnk igen. Meg mostanában egyre többen is figyelmeztetnek rá.

– Amikor a háromszázkilencvenedik környékén jártál, volt benned drukk, hogy vajon meg lesz a négyszázadik?

– Különösebben nem, ugyanakkor nagyon nagy dolognak tartom, hogy sikerül elérnem ezt a számot. Amikor elkezdtem, nem az volt a célom, hogy x mennyiségű mérkőzést játsszak, hanem az, hogy egyáltalán bekerüljek az élvonalba. Ez a mérkőzésszám már az extra kategóriába tartozik.


– Melyik időszakodat tartod eddigi pályafutásod csúcsának?

– A Dunaferrnél eltöltött, az 1999 és 2002 közötti három évemet. De az azt követő kettő, amit a Ferencvárosnál töltöttem szintén emlékezetes a számomra. Ott a két év alatt nyertünk egy bajnokságot, egy ezüstérmet, és volt két kupagyőzelmünk. Nyugodtan kijelenthetem, hogy sok szép sikerben volt eddig is részem, és remélem még nincs vége.

– A paksi időszakokat, hiszen ez már a második ittléted, hova helyezed el?

– Soha nem rangsorolok. Itt azért van kis hiányérzetem, kimaradtam a Liga Kupa aranyéremből, meg a bajnoki ezüstből. Liga Kupa ezüstérmem ugyan van Paksról, de bízom benne, hogy valami arany is összejöhet majd.

– Ezek szerint a szezon végén nem akasztod szögre a stoplist.

– Nem, egyáltalán nem. Bízom benne, hogy továbbra is menni fog a játék, meg abban, hogy elkerülnek a sérülések is.

– A teljesítményedre sok panasz nem lehet, és még mindig fel tudod venni a harcot a fiatalabbakkal. Mi az oka?

– Kezdjük azzal, hogy a lépéstartáshoz nagy adag szerencsére is szükség van, gondolok itt arra, hogy elkerültek a sérülések, illetve adottságra is, ami úgy tűnik, hogy bennem megvan. Ehhez jön még hozzá az a tapasztalat, amit az elmúlt évek folyamán összeszedtem, és amivel még mindig hasznára tudok lenni a csapatnak. Ha éppen nem sikerül gólt lőnöm, de egy gólpasszal, vagy azzal, hogy hamarabb átlátom a dolgokat, segíteni tudom a többieket.

– Egész pályafutásod alatt megosztó személyiség voltál, illetve vagy. Vannak, akik imádnak, míg vannak, akik a pokolba kívánnak téged. Ezt hogyan élted, éled meg?

– Tény és való, hogy így volt, és van, de különösebben ezzel nem szoktam foglalkozni. Nem kell, hogy mindenki szeressen. A véleményem mindig elmondom, még akkor is, ha nem kérdezik. Ebből sok problémám adódott már. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyon kevesen ismernek engem igazából, nagyon kevesen tudják azt, hogy milyen vagyok valójában.

– A meccseken kívül mintha kenyérre lehetne kenni…

– Ha azt azért nem is, de valóban különbözik a két habitusom, a magánéleti és a mérkőzésbeli. Utóbbival kapcsolatban azt tudom mondani, hogy én mindig nyerni szeretnék, és ezért a pályán egészen más érzelmek jönnek ki belőlem, mint egyébként. Sokszor én sem ismerek magamra.

– Pár nap, és harminchét éves leszel. Legyen még sok mérkőzésed, de akárhogy is, előbb-utóbb vége lesz a pályafutásodnak. Tervezed már a civil életed?

– Mindenképp szeretnék a labdarúgás közelében maradni. Hogy edzőként, vagy valami más pozícióban azt most még nem tudom megmondani. A „B” licencem már megvan, tehát gyerekekkel már akár foglalkozhatnék is. Az „A” licencet is szeretném megszerezni, azután majd meglátom. Egy biztos, hogy a focitól nem akarok elszakadni. Azt gondolom, hogy az a rengeteg tapasztalat, amit felhalmoztam az elmúlt években, segítségére lehet az utánpótláskorú játékosoknak, de akár a felnőtteknek is.

Pár év múlva, mint az élvonal egyik vezetőedzőjére tekinthetünk rád?

Benne van a pakliban, de, ha így is lesz, azért az a pár év, inkább jó pár év. De szívesen foglalkoznék gyerekekkel is. Hiszem, hogy az ő felkészítésük legalább akkora kihívás, mint egy felnőtt csapatot edzeni.

– Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem csak a labdarúgás köt téged Pakshoz. Hogy látod, végleg letelepedsz városunkban?

– A mai világban, már nem lehet megmondani, hogy mit hoz a holnap. Tehát, hiába mondom, hogy igen, itt fogok lakni, amikor nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Egyébként szívesen maradnék, szeretem ezt a kisvárost, csak lehet, hogy pont más miatt kell majd elhagynom. Magyarul, jelen pillanatban erre nem tudok válaszolni.

– És arra, hogy csinálnál-e valamit másképp?

– Húúú… Jó lett volna húsz évesen a mostani tapasztalatokkal rendelkeznem, valószínűleg minden másképp alakult volna. De visszagondolva, igazából azt kell mondanom, nem baj, hogy így alakult. Volt sok jó, volt sok rossz az eddigi életemben, de mindenből lehetett, és meg is próbáltam tanulni. Így kellett történnie, így volt jó!

– Tehát, várhatóan pénteken meglesz a négyszázadik meccsed. Gondolom, ilyenkor jó lenne gólt is szerezni. Ez mennyire nehéz feladat az MTK otthonában?
– Az MTK egy fiatal, jó és játszós csapat. Elég régen együtt vannak már, ismerik egymás tudását, gondolatát. Az egész azon múlik majd, hogy mi melyik arcunkat fogjuk mutatni. Mostanában az egyik meccsünk ilyen, a másik meg olyan. Nem tudunk arról beszélni, hogy folyamatosan hoznánk azt, ami elvárható tőlünk. És itt még nem is a jó játékra, hanem csak az eredményekre gondolok. Ha azt fogjuk játszani, amit tudunk, és mindenki fegyelmezett lesz, és csúszik-mászik, akkor van esélyünk a győzelemre. Ha nem, akkor nem lesz esélyünk. Úgy is mondhatjuk, hogy ha nem egyéni érdekek fognak szerepelni, hanem a csapatérdek kerül előtérbe, akkor meglehet a három pont.

forrás: nb1.hu

Advertisements