Brazil játékosunk beszélt pályafutása korábbi szakaszáról és elárulta, hogy kit tart a mai Fradi legjobbjának.

Igaz majd húsz évvel később, de valóban ott cseperedett fel , ahol a brazil extraklasszis világbajnok Romario? A riói Jacarezinhoban?

Nem egészen – felelte Leonardo, a Ferencváros brazil légiósa. – Az valódi nyomornegyed. Persze Rio ahhoz közeli kerületében – ahonnan én jövök – sem Ferrarik száguldoztak. Szegény családból származom, és igen, mint számos brazil kissrácnak, nekem is a futball kínálta a kitörés lehetőségét, sikeres labdarúgó akartam lenni, hogy segíthessem az otthoniakat.

Romário mintának mindenesetre megteszi.

  • Számomra ma is ő a legnagyobb brazil futballista, és Edmundo számított még példaképemnek.

Éppenséggel egyikük sem az a visszahúzódó figura, Edmundónak kiváltképp sokszor gyűlt meg a baja az ellenfelekkel, majd pedig a fegyelmi bizottságokkal. A brahis mivoltuk imponált?

  • Egyáltalán nem. Inkább az, amikor Edmundo megindult és végigcselezte a pályát, majd a kapuba gurított. Romário pláne.

Erről álmodott mindig? Hogy egyre-másra rugdossa a gólokat?

  • Kapus már csak a termetemnél fogva sem nagyon lehettem volna, de az álmom más volt: profi futballistává válni, hogy támogathassam a családomat.

Már meglehetősen korán rálépett az efelé vezető útra.

  • Tizenkettő voltam, amikor a Feyenoord filmfelvételek alapján kiszúrt magának, én pedig belevágtam a kalandba, hogy az álmom egy nap valóra váljon.

Nyilván az sem adatik meg mindenkinek, hogy az európai elit nyomában lévő Feyenoord-ban és Ajaxban futballozzon. Mégis mi hiányzott ahhoz, hogy világklasszissá váljon? Ezt csak azért kérdezem, mert az anno a Feyenoord-Dunaferr UEFA-kupameccsről tudósító kollégánk a minap idézte fel, hogy a rotterdami találkozón a mieink az akkor tizenhét éves Leonardótól egyszerűen képtelenek voltak elvenni a labdát.

  • Több kisebb sérülés mellett két elég súlyos térdsérülés hátráltatott, nem volt könnyű visszakapaszkodni. Ugyanakkor a Feyenoordban és az Ajaxban futballozni nem rossz, emlékszem, tizenhét évesen mutatkoztam be Rotterdamban negyvenötezer ember előtt, és az a pillanat örök élmény.

Ha újra húszéves lehetne, bármit is másképp csinálna?

  • Ha megint tizenkettő volnék, igen. Ha ma lennék annyi, Brazíliában maradnék. Nagyon korán átjöttem Európába, azt gondolom, túl korán. Egy brazil nem szeret egyedül lenni, Hollandiában nem nagyon volt barátom, hiányzott a család, úgyhogy nem tekintek vissza jó szívvel a kezdetekre. Szóval ha ismét húsz lennék, lehet, hogy épp most szerződnék Európába, de semmiképp sem tizenévesen.

Azért a Feyenoord-Ajaxon szerepelni különleges élmény lehetett.

  • Persze. A klasszikus holland rangadón hatszor játszottam az Ajax, négyszer a Feyenoord ellen, negyven-ötvenezer drukker, ezek azok a mérkőzések, amelyeken igazán megmutathatod magad. Ha ilyenkor jól teljesítesz, egy csapásra a szurkolók szívébe zárhatod magad.
  • IMG_8014 copy
    foto: Farkas Zsolt/fotoapalyaszelerol.com

Volt már önnek Fradi-Újpest derbije is…

  • A Feyenoordéhoz igencsak hasonló Fradi-táborral. Hollandiában ugyan többen vannak egy meccsen, de a hangulat az Albert-stadionban is bizsergető volt, már csak azért is fontosak az ilyen atmoszférájú összecsapások, mert pluszenergiákat képesek kiváltani belőlünk, játékosokból.

Önt látva nem úgy tűnik, hogy különösebben meg kellene feszülnie azért, hogy hintába ültessen egy-két védőt. Azzal tisztában van, hogy jobb, mint az önnel szemben álló – legalábbis az esetek döntő többségében?

  • Egyáltalán nem foglalkozom ilyesmivel, és nem is vagyok ebben olyan biztos. Én csak próbálom megtalálni a réseket, azokat a helyeket, ahol a kapu felé tudok törni, hogy góllal vagy gólpasszal segítsem a Ferencvárost.

Ha már itt tartunk: ki a Fradi legjobbja?

  • Böde Dániel.

Megint szerénykedik?

  • Nem, így is gondolom. És még csak nem is azért, mert ő a házi gólkirály, hanem mert rendkívül hasznos, erős, technikás futballista, épp ilyen csatárra lett volna szükségünk Salzburgban.

Böde Dániellel és Leonardoval a dobogó is elérhető?

  • Meg még másfél tucatnyi csapattárssal. Nekünk immár minden meccs döntővel ér fel. És ha az elsőt, a győrit megnyerjük, hatalmas lépést tettünk a cél felé.

(Galambos Dániel, Nemzeti Sport, 2013.május 11.) via tempofradi.hu