Szokás szerint mindenki talál olyan adatot, amiben bizakodhat.

GYŐRI ETO FC–FERENCVÁROS

♦ Pályaválasztóként – a Debrecennel holtversenyben – az ETO gyűjtötte a legtöbb pontot a bajnokságban: tizenhárom meccsen 30-at. A győriek hazai mérlege 9–3–1, otthon a legtöbb gólt szerezték (30-at), és a legkevesebb vereséget szenvedték el (egyet).

♦ Tizenhárom bajnokin keresztül őrizte hazai veretlenségét az ETO, mígnem április 26-án, 3–0-s előnyről 4–3-ra kikapott a Pakstól az ETO Parkban. Ezt megelőzően 2007. május 22-én szedett be hazai pályán négy gólt a győri csapat, akkor az MTK-tól szenvedett ugyancsak 4–3-as vereséget. Azon a találkozón „csak” 3–2-es vezetésről sikerült kikapnia…

♦ Ha a Magyar Kupa-elődöntőt is beszámítjuk, akkor odahaza három mérkőzés óta nem tud nyerni a Győr: bajnokin ikszelt (1–1) a Videotonnal, zakózott a Pakstól (3–4), majd a kupában kikapott a fehérváriaktól (1–2) – viszont az MK-párharcot megnyerte, és bejutott a döntőbe.

♦ Négy nyeretlen bajnoki után sikerült győznie a múlt héten az ETO-nak, Újpesten, a 93. percben szerzett lesgóllal diadalmaskodott Pintér Attila együttese.

♦ A Fradinak hárommeccses nyeretlen bajnoki sorozata ért véget a múlt vasárnap, a zöld-fehérek Pakson győztek 3–1-re. Ezen az egy meccsen több gólt szereztek, mint előtte a három bajnokijukon, hiszen a Honvéd és a Videoton ellen nem voltak eredményesek (két 1–0-s vereség), és Diósgyőrben két gólt lőttek (2–2).

♦ „Ha nem megy akcióból, jó lesz szöglet- vagy szabadrúgás után” – akár ez is lehetne a mottója a Ferencvárosnak, amely bajnoki mérkőzésen 263 perce nem szerzett gólt akcióból. Legutóbb Julian Jenner talált be így – még a DVTK elleni idegenbeli mérkőzés 7. percében –, azóta négy gólt szerzett ugyan az FTC, de mindegyiket rögzített helyzet után: Gyömbér Gábor (Diósgyőrben) szögletet követően, Leonardo és Besic közvetlenül szabadrúgásból, Klein pedig oldalszabadrúgás után talált az ellenfél kapujába.

♦ A Ferencváros tavasszal eddig csak olyan csapatot tudott bajnokin legyőzni, amely mögötte állt a tabellán (Pápa, Újpest, Eger, Siófok, Paks). Az élmezőny tagjai közül a Honvédtól és a Videotontól is kikapott, mindkét mérkőzésen 1–0-ra. Most a listavezető Győrhöz utazik, vajon folytatódik-e ez a szériája?

♦ Tavaszi kilenc meccse közül a Fradinak három volt olyan, amelyen nem szerzett (Haladás 0–0, Honvéd 0–1, Videoton 0–1), és három, amelyen nem kapott (Pápa 3–0, Eger 4–0, Haladás 0–0) gólt. Előző öt bajnokiján mindig kapitulált legalább egyszer a zöld-fehérek védelme.

♦ Vendégként nem túl acélos az FTC: 3–6–4-es mérlegével a 8. helyen áll az idegenbeli tabellán. A Videoton, a Lombard Pápa és a Paks otthonában sikerült nyernie, azaz csak dunántúli csapat ellen nyert látogatóként. Győr is a Dunántúlon fekszik…

♦ Idegenben négyszer nem kapott, és ötször nem szerzett gólt a Fradi. Három olyan meccse volt, amelyen mindkét kritérium teljesült, Pécsen, Siófokon és Szombathelyen is 0–0-t játszott.

♦ A tempofradi.hu statisztikái szerint a Győr és a Ferencváros között a 129. bajnoki mérkőzés következik, a vidéki együttesek közül az ETO-val játszotta a legtöbb mérkőzést az FTC. Az eddigi 128 bajnokin 61 ferencvárosi és 35 győri siker született, 32 meccs döntetlen lett, a gólkülönbség 257–183 a Fradi javára.

♦ Győrben eddig 63-szor mérkőztek meg egymással az élvonalban, igen kiegyenlített a mérleg, hiszen 23-szor az ETO nyert, 22-szer a Ferencváros, 18 találkozó döntetlen lett. A győriek 103, a ferencvárosiak 99 gólt szereztek, a Fradi tehát a 100. győri találatára hajt.

♦ A két együttes először 1922. április 23-án játszott egymás ellen tétmérkőzést, a Magyar Kupa-találkozón 7:0-ra az FTC győzött. Az ETO 1937-ben jutott fel először a Nemzeti Bajnokság első osztályába, így 1937 őszén találkozhattak első alkalommal bajnokin. 1937. november 8-án az Üllői úton 5:1-re győzött a Ferencváros, a tavaszi, győri összecsapásuk 1:0-s Fradi-sikert hozott. Az ETO a szezon végén kiesett az élvonalból.

forrás: nso.hu