A Ferencváros egykori, a Győr jelenlegi játékosa Pintér Attiláról is elmondja a véleményét.

– Melyik a kedvenc pezsgőd?

– Nem vagyok egy nagy pezsgős, de amúgy se igyunk előre a medve bőrére! Mi most csakis arra összpontosítunk, hogy teljesítsük az előttünk álló feladatot, tehát legyőzzük a Ferencvárost. Meg aztán ott van a másik meccs is, amelynek az eredménye sokat számít. De hagyjuk is ezt a témát, mert tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem foglalkozunk mással, csak a magunk dolgával.

– Rendben, akkor beszéljünk a vasárnapi mérkőzésről! Mire számítasz a Fradi ellen?

– Nekünk ugye volt egy rövidke hullámvölgyünk, de úgy érzem, abból Újpesten sikerült kilábalnunk. Úgy látom a csapattársaimon is, hogy felébredtünk az egy-kéthetes Csipkerózsika-álmunkból. Addig talán picit fásultak voltunk, de a második félidőben már a korábbi ETO-t láthatták a pályán a nézők. Az utóbbi időszakban ellenfelünk is produkált kilengéseket. Tisztelem Ricardo Moniz munkáját, talán annak tulajdoníthatók ezek, hogy ő nem olyan régen jött Magyarországra, rövidebb ideje dolgozik a csapatával.


– Ez döntő lehet a hétvégi rangadón?

– Igen, nagy előnyünk, hogy Attila jobban ismer minket, régebb óta dolgozik velünk. Ez az összeszokottság, összecsiszoltság sokat érhet a mérkőzésen.

– Említetted Pintér Attilát, akivel kilenc évvel ezelőtt, éppen a Ferencvárosnál már ünnepelhettél bajnoki címet…

– Bajnok és kupagyőztes volt abban az évben a Fradi, méghozzá nagyon szoros hajrában, ha a pontszámokra már nem is emlékszem. De én abban az évben egyetlen félidőt játszottam az első csapatban, igaz, járt érte a bajnoki aranyérem.

– Mégis, az edzéseken már akkor is együtt dolgozhattál a mostani vezetőedződdel. Mit tud ő, mi a sikerei titka?

– Anélkül, hogy elárulnám a titkokat, nehogy bárki is felhasználja majd ellenünk? De komolyra fordítva a szót, nincs itt semmiféle titok. Profizmus, hozzáállás, akarás, munka, alázat – leginkább ezeket tudom elmondani róla.


– És ezeket mind át tudja adni nektek?

– Hát, a pályán nyilván mi játszunk, és nem tartanánk itt, ha valami nem jött volna át mindebből belénk is.


– Ő találta ki neked a belső védő posztot is? Vagy a korral jár, hogy odakerültél?

– Nem volt ez idegen nekem, hiszen a serdülőben és az ifiben is sokat játszottam belső védőként. Sőt, amikor Attila felvitt a tartalékcsapatból a felnőttek közé, ott is ezen a poszton láthatott. A későbbiekben valóban kikerültem jobbhátvédnek, jobbfutónak, az utóbbi években nyilván te is ott ismerhettél meg, de azt sosem éreztem igazán a magaménak.

– Ezek szerint jobban szeretsz belső védő lenni?

– Igen, ez jobban fekszik nekem. Más kérdés, hogy kényszerűségből kerültem ide vissza, amikor két belső védőnk is megsérült, de egyáltalán nem bánom!

– Kicsit kellemetlenebb téma: el-elhangzott, hogy egyesek szerint nem a tiétek a legjobb csapat. Hogyan kezelitek a kritikákat?

– Mint már mondtam, igyekszünk nem foglalkozni a külső hangokkal. Ami kritika mégis eljut hozzánk, azon csapatostul, stábostul, klubostul csak jókat tudunk nevetni. Hogy mást ne mondjak, most gyorsan kinyitottam a tabellát, és ennek alapján ötvenkét gólt szereztünk, nyolccal többet, mint a második legeredményesebben támadó csapat. Folytassam?

– Fölösleges, igazad van. Nemrég azt nyilatkoztad, nagy plusz terhet jelent, hogy éllovasként mindenki a ti skalpotokra vadászik. Akkor milyen teher a bajnoki címért pályára lépni?

– Pont ezek miatt nem számolgatunk, és nem olvassuk az újságokat. Nyilvánvaló, hogy ez így is okoz egyfajta belső feszültséget az emberben, aztán az egyéntől függ, hogy ki hogyan küzdi le. De többek között ettől is ilyen fantasztikus sportág a labdarúgás. Tudnunk kell ezt a feszültséget átbillenteni pozitív irányba, olyan játékba, amely a bajnoki címünkhöz vezethet.

forrás: nb1.hu