Na nemsokára MLSZ fegyelmi bizottság.
Ha nem meszelik el a Győrt, a vifi elleni meccs miatt és ezt a mészáros indolens állatot akkor nincs igazság, csak gazság
Nekem Abdi jut mindig róla az eszembe – ő legalább ekkora spíler, de valahogyan nem jött ki belőle
Leoból sem igazán, a rengeteg csel, villanás szép de nem sokat profitáltunk belőle
A győri barmot 10 meccsre kell eltiltani, a játékvezetőknek pedig fejtágítót tartani, hogyan védjük a focit címmel
Amit még hiányolok: Monizon kívül senki sem emelte fel a szavát tőlünk hivatalosan….
Amennyiben Leo távozik tőlünk, akkor én a vezetőink helyében összeállítanék Leo-t ért atrocitásokból egy videót és bármely hentes csapat próbál Magyarországra hasonló kaliberű játékost hozni, azonnal elküldeném az érintettnek és menedzsmentjének (kiegészítve a sárga lap statisztikával, ne legyenek ábrándjaik, hogy a bírók és a szövetség ezt nem tűri). Megnézném kiket és milyen felárral tudnának a suttyó divat kirakatcsapatokba igazolgatni…
Rohadjanak meg, haladástól-győrig mind egy rakásra (szándékos kisbetű). Végre jön Hazánkba egy olyan játékos, akitől lehetne testközelből tanulni, hol is tart a világ labdarúgása, erre az összes irigy sz.rf.szú arra utazik, hogy kinyírják. Ebben bűnösök a játékosok, edzők, bírók és szövetség egyaránt. Ez nem egy előzmény nélküli váratlan esemény volt.
Bocsi a kirohanásért, még mindig nagyon pipa vagyok. Végre lett volna lehetőség, hogy egy Moniz vezette nyári felkészüléssel néhány intelligensebb, tehetségesebb játékosunk (Dani, Józsi, Gyömbi, Somalia) felnőjön Leo (meg Jenner és Besic) mellé, és így a következő idényre egy magyar szinten atom csapatot összehozni. Erre jönnek ezek a vérszomjas irigy férgek és kivégzik a jövő csapatunk motorját, eszét.
Sokan emlegették, hogy Leo játéka nem elég hasznos, de én biztos vagyok benne, hogy nyáron Moniz be tudta volna építeni úgy a csapatban, hogy kibontakoztathassa valódi tudását. Na ennek vége… Majd jövő tavaszra esetleg, ha addig nem gyilkolják meg megint és nem megy el egy normálisabb futball közegbe…
Szegény leonardo remélem felépül és nem ér véget a karrierje minél több meccsen segitsd a csapatunkat ha lehet jövöre a bl főtábláig de most az a baj hogy nagyon sok a sérült vagy eltiltott játékosunk van az mtk ellen nyerni kell nagyon fontos lenne a 3pont
Orosz kérdésre arra is kitért, mi a helyzet Ricardo Monizzal, akit az utóbbi időben több dolog is erősen dühített – elég, ha csak a hétvégi kifakadásra vagy a huhogás elleni heves tiltakozásra gondolunk.
– Mindenféleképpen marad Ricardo Moniz, szó nem volt arról, hogy elmenne. A lelkivilágának nem tett jót a győri meccs, feldühítette Leonardo sérülése, de ezt meg fogjuk vele beszélni – szögezte le.
Persze Kubatov – egyéb megfontolásból most akarja GYŐRI “HAZAI BAJNOKIKRA” KÉNYSZERÍTENI ….. Ezt nem hittem volna róla (Gaborrol) !
Szegyen !!!! Moniz így most a fájdalmával egyedül maradt – bizony én a helyeben beintenek az elnöknek .
Nem értem az Oroszt ! Teljesen egyértelmű a szándékos sérülésokozás. A támadás a szélen futott, mikor ez az állat a helyzetben sem lévő Leonardó bokájára hátulról beleszállt. Qrvára nem érdekelnek a krokodilkönnyei, hosszú távra el kellene tiltani + a polgári peres kártérítési igény is megfontolandó, hiszen itt nem egy rosszütemű becsúszásról, hanem egy labda nélküli játékos szándékos megrúgásáról van szó.
Vagy a sérüléssel el lehet fedni a fizetés csúszásának a kovetkezményét…
A Győri mutyi után én már nem bízok meg bennük 100%ban…
Nehéz lesz visszanyerni sok ember bizalmát.
Az a jó, hogy te mindent annyira jól tudsz… gondolom te vagy a munka hőse, te mindig mindent jól csinálsz, soha semmit nem rontasz el, mindent egyből el is ismersz ha mégis… szánalom…
Nem tudom ti mennyire követitek Dzsó remélem te nagy figyelemmel(!), de én nagy érdeklődéssel várom a mai mlsz fegyelmi ülés eredményét. Kíváncsi vagyok, hogy a múlt heti Győr-Vidi meccsen tapasztalható szurkolói reakciókhoz mit szól az mlsz. Gondolok itt arra, hogy volt „fehérvári ci.ány-parasztok”, volt sz.rozás és Orbán Viktor vidi szurkolókhoz való „kapcsolatát” is boncolgatták a győriek. Magyarul szó szerint ugyanazok a rigmusok szóltak a győriek szájából mint amiért mi 1-1,5 milliós büntetéseket kaptunk. Mindezeket nagy számban, tv-n keresztül is tisztán hallhatóan, videófelvételekkel bizonyíthatóan és többször megismételve skandálták a győriek ami teljesen kimeríti a gyűlöletkeltő ill. rasszista megnyilvánulások fogalmát. A Győr korábban hasonlóért fizetett már 400ezret mint VISSZAESŐ(!), vagyis ma várom a példás büntetést min. 1millió értékben. Hozzáteszem a hétvégi ellenünk játszott meccsen is voltak hasonló megnyilvánulások a győriek részéről. Emlékezzünk meg a biztonsági szolgálat ténykedéséről is. Ha az nem meríti ki a rendezési hiányosságokat, hogy a biztonságiak lökdösik, ütik az ellenfél játékosait akkor mi? És ugye ott van a hentes Strestik ügye. A kispesti Tandia a diósgyőri Csirszki lábának eltöréséért 4 hónap eltiltást kapott. Ha az mlsz tisztességes(amiben kételkedem) hasonló méretű eltiltást szab ki a győri „játékosra”. Egy valami viszont aggaszt. Az említett kupameccs után volt már egy fegyelmi, ahol Juhász 5 meccset kapott, de szó sem volt pénzbüntetésekről, a szurkolói reakciók büntetéséről. Sanda gyanúm van, hogy az mlsz fegyelmi bizottsága próbálja a feledés homályába veszni a történteket. Viszont ha ezt megteszik, akkor ezt nem szabad hagynia a vezetőségnek! Mint az EU esetében, bebizonyosodik itt is a kettős mérce, ami ellen Kubatovék tűzzel vassal harcolnak, akkor azt a Fradi érdekében is tegye meg! Ne nézzenek minket bohócoknak, tejelő marháknak akiket bármiért, bármekkora összegre meg lehet büntetni, míg másoknak mindent szabad. Ma eljön az igazság pillanata, az mlsz kimutatja a foga fehérjét és nekünk ha arra szükség lesz(és valószínű lesz) ki kell állnunk a Fradi érdekeiért!
Én nagyon támogatnék egy olyan ötletet, hogy támasszuk fel a Fradi Pártolói Egyesületet, vagy valami hasonlót mert így jogi úton simán érvényesíteni tudnánk a Fradi érdekeit az mlsz-el szemben. Csak jópár elhivatott ember kellene hozzá, hasonló mint Dzsó!
szerintem a videoton meccsnél sokkal súlyosabban esik latba a meccs utáni történet, tekintettel arra, hogy a biztonsági örök megütötték a játékosokat, illetve nem is tudjuk, hogy azok voltak-e, hiszen nem rendelkeztek a szabályzatnak megfelelő azonosítással.
Ez kb. ugyanaz, ami 2003-ban volt a Fradi-Debrecenen.
Erre jön rá a hétvége, amikor, ha a pályára beszaladást nem számoljuk (személy szerint képmutatásnak érezném, ha ezt számon kérnénk), miért engedték provokálni a Fradistákat, ráadásul még a Fradi játékosait is inzultálták. Ezek töredékéért kaptunk mi felfüggesztett pályabezárást.
Épp Leo ápolása alatt lehetett hallani tökéletesen az “utálunk **** Ferencváros” rigmust, ami ráadásul elég gusztustalan húzás is volt épp akkor énekelni…
Én elgondolkodtatónak tartom a következőeket:
– Saját nevelésű játékosaink közül kivel és kikkel számolnak a jövő évi bajnokságra?
– Milyen bevételeink lehetnek az elküldendő játékosokból?
– Mibe kerül nekünk a győri mutyinak tűnő stadion alku?
– Mi a mérlegünk az MLSZ támogatás és büntetés között?
– Mennyire vagyunk képesek megvédeni a játékosaink egzisztenciáját, olyan sérülések esetén , mint például Leóé?
– Mibe kerül a klubnak Leo sajnálatos esete?
Én azért kérdezem ezeket, mert eddig úgy tűnt, hogy a tulajdonos nélküli klubunk Joe bácsi módjára, megkötött kézzel állja a külső jogos és jogtalan “igénybevételeket”.
Egy szurkolót az orránál fogva lehet vezetni tisztességtelen és sunyi és felelősség nélküli etetéssel. Én tiszta szívből teszem fel ezeket a kérdéseket, mert a táborunk már megszenvedte a múltat, a jelent és talán a jövőt is. Valóban azt érzem sokszor, hogy a szurkoló tábor sokszor nyűg a kluboknak Magyarországon. Azok a klubok ahol nincs csupán 1000 szurkoló, nem érdekli őket a bevétel, nem csinálnak pénzt a stadionjukból, megélnek valamiből és elvegetálnak a honi NB1-ben. A Puskás Stadion Depeche Mode koncertje miatt, Feri bátyánk összevonja fent a szemöldökét, mert kiütött egy meccset.
Tudom, hogy szoktak. :D Egyébként a kérdéseidre adott válaszok engem is érdekelnének. Sok TV-s interjú általában úgy folyik, hogy a szerkesztő előre elküldi a kérdéseket az alanynak és ő visszaküldi, hogy mire óhajt válaszolni azokból, amikre a szerkesztő kíváncsi, így lehet, hogy a kérdéseidet már feltették, csak válasz nem érkezett rájuk.
Ne haragudjatok. Érti valaki? Ez ugyan úgy tegnapi hír, mint a többi. Leonardonak mi is tört el? Itt megint a bokájáról van szó. A másik, Mikor műtik? Hisz ez már az eset óta, második nap.
Ezt látom, egy ide -egy oda, de ettől még okosabb nem lettem. Boka vagy szárkapocscsont-törés? Vagy miért várnak a műtéttel napokat, lassan inkább már gyógyulni kellene.
Dzsó!
Jók a videók, de remélem lehet egy kis észrevételem. :-) A bevezető és a zárás hangja sokkal hangosabb, mint maga a nyilatkozatok. Ezért a nyilatkozatnál hangosabbra vettem, viszont a végén majd’ le estem a székről, olyan hangos volt.
És köszi a munkádat! Hajrá, Fradi!
Kedves szerkesztők, azt gondolom többen vagyunk olyan helyzetben, hogy munka közben a videókhoz való hozzáférésünk munkahely okán korlátozott, ezért akár zanzásítva is de nagyon igényelnék egy szöveges összefoglalót, ha már a teljes párbeszéd írásban nem elérhető.
Hálás lennék és azt hiszem nem egyedül, ha ez megoldható lenne a jövőben!
Orosz Pál elmondta, hogy szomorú a tegnapi vereség miatt, valószínűleg elúszott a dobogó, de a cél az első 5-be kerülés volt. Jövőre is biztosan Moniz marad az edző. Leonardo úgy tűnt, hogy maradni fog, de ezután ő is elgondolkodna a helyében. Strestik ellen csak az mlsz vagy a saját klubja léphet fel. Jövő szezonban a cél az első hely. Több klubbal is kapcsolatban állunk és jönni fog játékos a Kolozsvárból is.
Jovát a válogatottságáról kérdezték, hogy milyen kihatással van a klubbeli szereplése a vállogatottságra, Jova szerint a kettőt szét kell választani és mindig az adott feladatra koncentrálni. Az utolsó három meccsen cél a tisztes helytállás és a 9 pont.
Batik örül, hogy válogatott lehet. Nagy a különbség Budapest és Szeged között. Szeret itt lenni, van sok barátja a cspaton belül és nagyon jó a hangulat az öltözőben. Nincsenek különbségek a külföldi és magyar játékosok között.
Orosz Pali…..Erősítés a nyáron,olcsóbbak a külföldi játékosok,nem csodálkozna ha Leonardo ezek után nem maradna itt,jövőre a bajnoki cím a cél…
Jova….nem viszi át a problémákat az u21-es-be, dolgozni kell tovább….semmitmondó nyilatkozat
Batik…jó barátságok a csapaton belül, nagy a különbség Szeged és Bp. között fociban. A Fradi semmihez sem hasonlítható.
De lehet, hogy majd a szerkik ezt leírják részletesebben.
Orosz most három meccses eltiltásról beszélt Jenner ügyében. Én rosszul emlékszem, hogy öt meccset kapott??
Csomó ideig megy az elején egy un.intro, ami inkább valami kaszabolás szerű (szvsz qrva idegesítő)
Orosz: Nem adjuk fel, van még 3 forduló, amin szerezhetünk 9 pontot. Ha sikerül, akkor odaérhetünk a dobogóra. A célt így is elértük, mert amikor Moniz átvette a csapatot, akkor a cél az első 5-be kerülés volt. Azt elérjük.
Ez az év arról szólt, hogy letegyük az alapokat!
Ricardó marad! Leo így már nem biztos! :(
Bizunk benne h Moniz-zal végig csinálva az alapozást odaérhetünk a dobogó élére jövőre.
A magyar játékosok ára mesterségesen generálva irreálisan magas. Később jöhetnek saját nevelésű spilerek, mint pl. Csilus, de eredményt addig is kell felmutatni. Nyáron erősítünk!
2013 május 14 at 19:35
Hát jobb is, ha elmegy… ha ugyan vége nincs a karrierjének.
Nagyon sajnálom!
2013 május 14 at 15:28
Na nemsokára MLSZ fegyelmi bizottság.
Ha nem meszelik el a Győrt, a vifi elleni meccs miatt és ezt a mészáros indolens állatot akkor nincs igazság, csak gazság
2013 május 14 at 14:27
Nekem Abdi jut mindig róla az eszembe – ő legalább ekkora spíler, de valahogyan nem jött ki belőle
Leoból sem igazán, a rengeteg csel, villanás szép de nem sokat profitáltunk belőle
A győri barmot 10 meccsre kell eltiltani, a játékvezetőknek pedig fejtágítót tartani, hogyan védjük a focit címmel
Amit még hiányolok: Monizon kívül senki sem emelte fel a szavát tőlünk hivatalosan….
2013 május 15 at 00:06
… mivel Kubatov alszik ……
(Érthetetlen.)
2013 május 14 at 13:50
Eljött Lionel Ionescu ideje, hogy megharcoljon az új szerződéséért.
2013 május 14 at 18:46
Bárcsak meg tudnánk oldani házon belül, de én nem látok annyit Ionescu-ban jelenleg…
2013 május 15 at 00:10
Baggio nyilatkozik – Ionescu harcol érte .
Szerinted melyik a megoldás ?
2013 május 14 at 13:03
Szép volt Dzsó! Köszönet a videóért. Elég jól beszélt Pali, talán leckét vett Ricardotól. :) Viszont egyik másik hsz… az igen.
2013 május 14 at 12:48
Amennyiben Leo távozik tőlünk, akkor én a vezetőink helyében összeállítanék Leo-t ért atrocitásokból egy videót és bármely hentes csapat próbál Magyarországra hasonló kaliberű játékost hozni, azonnal elküldeném az érintettnek és menedzsmentjének (kiegészítve a sárga lap statisztikával, ne legyenek ábrándjaik, hogy a bírók és a szövetség ezt nem tűri). Megnézném kiket és milyen felárral tudnának a suttyó divat kirakatcsapatokba igazolgatni…
Rohadjanak meg, haladástól-győrig mind egy rakásra (szándékos kisbetű). Végre jön Hazánkba egy olyan játékos, akitől lehetne testközelből tanulni, hol is tart a világ labdarúgása, erre az összes irigy sz.rf.szú arra utazik, hogy kinyírják. Ebben bűnösök a játékosok, edzők, bírók és szövetség egyaránt. Ez nem egy előzmény nélküli váratlan esemény volt.
Bocsi a kirohanásért, még mindig nagyon pipa vagyok. Végre lett volna lehetőség, hogy egy Moniz vezette nyári felkészüléssel néhány intelligensebb, tehetségesebb játékosunk (Dani, Józsi, Gyömbi, Somalia) felnőjön Leo (meg Jenner és Besic) mellé, és így a következő idényre egy magyar szinten atom csapatot összehozni. Erre jönnek ezek a vérszomjas irigy férgek és kivégzik a jövő csapatunk motorját, eszét.
Sokan emlegették, hogy Leo játéka nem elég hasznos, de én biztos vagyok benne, hogy nyáron Moniz be tudta volna építeni úgy a csapatban, hogy kibontakoztathassa valódi tudását. Na ennek vége… Majd jövő tavaszra esetleg, ha addig nem gyilkolják meg megint és nem megy el egy normálisabb futball közegbe…
2013 május 14 at 12:36
Szegény leonardo remélem felépül és nem ér véget a karrierje minél több meccsen segitsd a csapatunkat ha lehet jövöre a bl főtábláig de most az a baj hogy nagyon sok a sérült vagy eltiltott játékosunk van az mtk ellen nyerni kell nagyon fontos lenne a 3pont
—————————————–Jova——————————–
Somália——————Besic——————-Klein————-Sváb
——————–Józsi————————–Gyömbér—————-
Martinus—————————Ionescu————————-Orosz
—————————————Böde———————————-
Pad:Kunsági,Csilus,Cukic,Hakola,Holman,Gárdos,Peric
kb ennyi hadrafogható játékosunk van most simán oda adnám hakolát jennerért hogy hakola lenne eltiltott jenner meg nem
2013 május 14 at 12:46
Én még a rokonságát is. :)
2013 május 14 at 20:50
Sziasztok. Besic öt sárga miatt nem játszhat!
2013 május 14 at 23:11
Hello, Csak 4 sárgája van.
2013 május 14 at 12:31
Orosz kérdésre arra is kitért, mi a helyzet Ricardo Monizzal, akit az utóbbi időben több dolog is erősen dühített – elég, ha csak a hétvégi kifakadásra vagy a huhogás elleni heves tiltakozásra gondolunk.
– Mindenféleképpen marad Ricardo Moniz, szó nem volt arról, hogy elmenne. A lelkivilágának nem tett jót a győri meccs, feldühítette Leonardo sérülése, de ezt meg fogjuk vele beszélni – szögezte le.
2013 május 15 at 00:17
Persze Kubatov – egyéb megfontolásból most akarja GYŐRI “HAZAI BAJNOKIKRA” KÉNYSZERÍTENI ….. Ezt nem hittem volna róla (Gaborrol) !
Szegyen !!!! Moniz így most a fájdalmával egyedül maradt – bizony én a helyeben beintenek az elnöknek .
2013 május 14 at 12:22
Srácok! Ez nagyon OFF, de a stadionról érdekes dolgok találhatók rajta. Pl. az ütemterv.
2013 május 14 at 12:22
A linket elfelejtettem.:)))))
http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?s=9ed9199f5a89b6999c134dd787b264ed&t=1589759&page=12
2013 május 14 at 12:11
Nem értem az Oroszt ! Teljesen egyértelmű a szándékos sérülésokozás. A támadás a szélen futott, mikor ez az állat a helyzetben sem lévő Leonardó bokájára hátulról beleszállt. Qrvára nem érdekelnek a krokodilkönnyei, hosszú távra el kellene tiltani + a polgári peres kártérítési igény is megfontolandó, hiszen itt nem egy rosszütemű becsúszásról, hanem egy labda nélküli játékos szándékos megrúgásáról van szó.
2013 május 14 at 11:59
Vagy a sérüléssel el lehet fedni a fizetés csúszásának a kovetkezményét…
A Győri mutyi után én már nem bízok meg bennük 100%ban…
Nehéz lesz visszanyerni sok ember bizalmát.
2013 május 14 at 12:20
Az a jó, hogy te mindent annyira jól tudsz… gondolom te vagy a munka hőse, te mindig mindent jól csinálsz, soha semmit nem rontasz el, mindent egyből el is ismersz ha mégis… szánalom…
2013 május 14 at 12:30
Várható volt, hogy amint a legkisebb fogást meg lehet találni a vezetőségen akkor az ilyenek előbújnak és kárognak! Így megy ez …
2013 május 14 at 12:37
kohasz,
ezt egyedül raktad így össze, vagy valaki segített? :)))
2013 május 14 at 11:44
Nem tudom ti mennyire követitek Dzsó remélem te nagy figyelemmel(!), de én nagy érdeklődéssel várom a mai mlsz fegyelmi ülés eredményét. Kíváncsi vagyok, hogy a múlt heti Győr-Vidi meccsen tapasztalható szurkolói reakciókhoz mit szól az mlsz. Gondolok itt arra, hogy volt „fehérvári ci.ány-parasztok”, volt sz.rozás és Orbán Viktor vidi szurkolókhoz való „kapcsolatát” is boncolgatták a győriek. Magyarul szó szerint ugyanazok a rigmusok szóltak a győriek szájából mint amiért mi 1-1,5 milliós büntetéseket kaptunk. Mindezeket nagy számban, tv-n keresztül is tisztán hallhatóan, videófelvételekkel bizonyíthatóan és többször megismételve skandálták a győriek ami teljesen kimeríti a gyűlöletkeltő ill. rasszista megnyilvánulások fogalmát. A Győr korábban hasonlóért fizetett már 400ezret mint VISSZAESŐ(!), vagyis ma várom a példás büntetést min. 1millió értékben. Hozzáteszem a hétvégi ellenünk játszott meccsen is voltak hasonló megnyilvánulások a győriek részéről. Emlékezzünk meg a biztonsági szolgálat ténykedéséről is. Ha az nem meríti ki a rendezési hiányosságokat, hogy a biztonságiak lökdösik, ütik az ellenfél játékosait akkor mi? És ugye ott van a hentes Strestik ügye. A kispesti Tandia a diósgyőri Csirszki lábának eltöréséért 4 hónap eltiltást kapott. Ha az mlsz tisztességes(amiben kételkedem) hasonló méretű eltiltást szab ki a győri „játékosra”. Egy valami viszont aggaszt. Az említett kupameccs után volt már egy fegyelmi, ahol Juhász 5 meccset kapott, de szó sem volt pénzbüntetésekről, a szurkolói reakciók büntetéséről. Sanda gyanúm van, hogy az mlsz fegyelmi bizottsága próbálja a feledés homályába veszni a történteket. Viszont ha ezt megteszik, akkor ezt nem szabad hagynia a vezetőségnek! Mint az EU esetében, bebizonyosodik itt is a kettős mérce, ami ellen Kubatovék tűzzel vassal harcolnak, akkor azt a Fradi érdekében is tegye meg! Ne nézzenek minket bohócoknak, tejelő marháknak akiket bármiért, bármekkora összegre meg lehet büntetni, míg másoknak mindent szabad. Ma eljön az igazság pillanata, az mlsz kimutatja a foga fehérjét és nekünk ha arra szükség lesz(és valószínű lesz) ki kell állnunk a Fradi érdekeiért!
Én nagyon támogatnék egy olyan ötletet, hogy támasszuk fel a Fradi Pártolói Egyesületet, vagy valami hasonlót mert így jogi úton simán érvényesíteni tudnánk a Fradi érdekeit az mlsz-el szemben. Csak jópár elhivatott ember kellene hozzá, hasonló mint Dzsó!
2013 május 14 at 11:52
innen is sok kiderül. Az ötlet jó egyébként.
2013 május 14 at 11:55
szerintem a videoton meccsnél sokkal súlyosabban esik latba a meccs utáni történet, tekintettel arra, hogy a biztonsági örök megütötték a játékosokat, illetve nem is tudjuk, hogy azok voltak-e, hiszen nem rendelkeztek a szabályzatnak megfelelő azonosítással.
Ez kb. ugyanaz, ami 2003-ban volt a Fradi-Debrecenen.
Erre jön rá a hétvége, amikor, ha a pályára beszaladást nem számoljuk (személy szerint képmutatásnak érezném, ha ezt számon kérnénk), miért engedték provokálni a Fradistákat, ráadásul még a Fradi játékosait is inzultálták. Ezek töredékéért kaptunk mi felfüggesztett pályabezárást.
2013 május 14 at 11:56
Épp Leo ápolása alatt lehetett hallani tökéletesen az “utálunk **** Ferencváros” rigmust, ami ráadásul elég gusztustalan húzás is volt épp akkor énekelni…
2013 május 14 at 12:41
Csak úgy mellesleg: a szombati UTE-Honvéd meccsen is (többször, a tévében tisztán hallhatóan) kölcsönösen c.gányozta egymást a két tábor.
2013 május 14 at 12:47
Most vasárnap is voltak azonosító nélküli biztonságiak a vendégben.
2013 május 14 at 11:31
Öröm és gratuláció együtt.
Hajrá Fradi!!!!!
Az FTC Női U-18-as Nemzetközi Utánpótlás Torna végeredménye:
1. FTC
2. FC Barcelona
3. Slavia Praha
4. ZNK Agram
5. Slovan Duslo Sala
6. Amasone FK
2013 május 14 at 11:27
Én elgondolkodtatónak tartom a következőeket:
– Saját nevelésű játékosaink közül kivel és kikkel számolnak a jövő évi bajnokságra?
– Milyen bevételeink lehetnek az elküldendő játékosokból?
– Mibe kerül nekünk a győri mutyinak tűnő stadion alku?
– Mi a mérlegünk az MLSZ támogatás és büntetés között?
– Mennyire vagyunk képesek megvédeni a játékosaink egzisztenciáját, olyan sérülések esetén , mint például Leóé?
– Mibe kerül a klubnak Leo sajnálatos esete?
Én azért kérdezem ezeket, mert eddig úgy tűnt, hogy a tulajdonos nélküli klubunk Joe bácsi módjára, megkötött kézzel állja a külső jogos és jogtalan “igénybevételeket”.
Egy szurkolót az orránál fogva lehet vezetni tisztességtelen és sunyi és felelősség nélküli etetéssel. Én tiszta szívből teszem fel ezeket a kérdéseket, mert a táborunk már megszenvedte a múltat, a jelent és talán a jövőt is. Valóban azt érzem sokszor, hogy a szurkoló tábor sokszor nyűg a kluboknak Magyarországon. Azok a klubok ahol nincs csupán 1000 szurkoló, nem érdekli őket a bevétel, nem csinálnak pénzt a stadionjukból, megélnek valamiből és elvegetálnak a honi NB1-ben. A Puskás Stadion Depeche Mode koncertje miatt, Feri bátyánk összevonja fent a szemöldökét, mert kiütött egy meccset.
2013 május 14 at 11:38
Szoktak biztosítást kötni ilyen eshetőségre.
2013 május 14 at 12:23
Kedves ruzsi!
Szoktad, vagy tudod, hogy van biztosítása?
2013 május 14 at 12:24
Helyesbítés: szoktak vagy tudod?
2013 május 14 at 12:50
Tudom, hogy szoktak. :D Egyébként a kérdéseidre adott válaszok engem is érdekelnének. Sok TV-s interjú általában úgy folyik, hogy a szerkesztő előre elküldi a kérdéseket az alanynak és ő visszaküldi, hogy mire óhajt válaszolni azokból, amikre a szerkesztő kíváncsi, így lehet, hogy a kérdéseidet már feltették, csak válasz nem érkezett rájuk.
2013 május 14 at 14:13
Köszönöm, egyetértek!
Üdv: Zamek
2013 május 14 at 11:10
A Jova és Batik video nem megy :(
2013 május 14 at 11:01
Ne haragudjatok. Érti valaki? Ez ugyan úgy tegnapi hír, mint a többi. Leonardonak mi is tört el? Itt megint a bokájáról van szó. A másik, Mikor műtik? Hisz ez már az eset óta, második nap.
2013 május 14 at 11:29
Ezt látom, egy ide -egy oda, de ettől még okosabb nem lettem. Boka vagy szárkapocscsont-törés? Vagy miért várnak a műtéttel napokat, lassan inkább már gyógyulni kellene.
2013 május 14 at 10:47
Dzsó!
köszönjük a munkádat! Ezek a videók 100x többet érnek mint a semmirekellő ns meg társai!
csak így tovább! :)
(a bevezető meg a záró tényleg túl hangos :) )
2013 május 14 at 10:42
Bence, belső védő példaképnek ott van mondjuk Besic.
+ Video, akiket nem láthatsz élőben.
2013 május 14 at 10:35
Dzsó!
Jók a videók, de remélem lehet egy kis észrevételem. :-) A bevezető és a zárás hangja sokkal hangosabb, mint maga a nyilatkozatok. Ezért a nyilatkozatnál hangosabbra vettem, viszont a végén majd’ le estem a székről, olyan hangos volt.
És köszi a munkádat! Hajrá, Fradi!
2013 május 14 at 10:36
köszi igyekszünk javítani
2013 május 14 at 10:33
Pali, még jó hogy védet a győri haverjaidat Leo miatt pffff…
2013 május 14 at 10:47
Ezt most honnan, vagy miből? Mert a videóban ilyen nem hangzott el!
2013 május 14 at 11:11
Öcsém, te hülye vagy!
2013 május 14 at 12:22
megint egy új nick… ne foglalkozzatok vele…
2013 május 14 at 10:26
vki leírná mi van a videókban?
Kedves szerkesztők, azt gondolom többen vagyunk olyan helyzetben, hogy munka közben a videókhoz való hozzáférésünk munkahely okán korlátozott, ezért akár zanzásítva is de nagyon igényelnék egy szöveges összefoglalót, ha már a teljes párbeszéd írásban nem elérhető.
Hálás lennék és azt hiszem nem egyedül, ha ez megoldható lenne a jövőben!
Előre is köszi!
2013 május 14 at 10:32
Orosz Pál elmondta, hogy szomorú a tegnapi vereség miatt, valószínűleg elúszott a dobogó, de a cél az első 5-be kerülés volt. Jövőre is biztosan Moniz marad az edző. Leonardo úgy tűnt, hogy maradni fog, de ezután ő is elgondolkodna a helyében. Strestik ellen csak az mlsz vagy a saját klubja léphet fel. Jövő szezonban a cél az első hely. Több klubbal is kapcsolatban állunk és jönni fog játékos a Kolozsvárból is.
Jovát a válogatottságáról kérdezték, hogy milyen kihatással van a klubbeli szereplése a vállogatottságra, Jova szerint a kettőt szét kell választani és mindig az adott feladatra koncentrálni. Az utolsó három meccsen cél a tisztes helytállás és a 9 pont.
Batik örül, hogy válogatott lehet. Nagy a különbség Budapest és Szeged között. Szeret itt lenni, van sok barátja a cspaton belül és nagyon jó a hangulat az öltözőben. Nincsenek különbségek a külföldi és magyar játékosok között.
2013 május 14 at 10:34
adom, így vagyok ezzel én is
2013 május 14 at 10:36
Orosz Pali…..Erősítés a nyáron,olcsóbbak a külföldi játékosok,nem csodálkozna ha Leonardo ezek után nem maradna itt,jövőre a bajnoki cím a cél…
Jova….nem viszi át a problémákat az u21-es-be, dolgozni kell tovább….semmitmondó nyilatkozat
Batik…jó barátságok a csapaton belül, nagy a különbség Szeged és Bp. között fociban. A Fradi semmihez sem hasonlítható.
De lehet, hogy majd a szerkik ezt leírják részletesebben.
Orosz most három meccses eltiltásról beszélt Jenner ügyében. Én rosszul emlékszem, hogy öt meccset kapott??
2013 május 14 at 10:40
Csomó ideig megy az elején egy un.intro, ami inkább valami kaszabolás szerű (szvsz qrva idegesítő)
Orosz: Nem adjuk fel, van még 3 forduló, amin szerezhetünk 9 pontot. Ha sikerül, akkor odaérhetünk a dobogóra. A célt így is elértük, mert amikor Moniz átvette a csapatot, akkor a cél az első 5-be kerülés volt. Azt elérjük.
Ez az év arról szólt, hogy letegyük az alapokat!
Ricardó marad! Leo így már nem biztos! :(
Bizunk benne h Moniz-zal végig csinálva az alapozást odaérhetünk a dobogó élére jövőre.
A magyar játékosok ára mesterségesen generálva irreálisan magas. Később jöhetnek saját nevelésű spilerek, mint pl. Csilus, de eredményt addig is kell felmutatni. Nyáron erősítünk!
2013 május 14 at 10:40
3-at kapott nem 5-öt.
2013 május 14 at 10:43
Ki is javított Pali rögtön.