“1-3-nál senki nem gondolta volna, hogy felállunk, de ettől Ferencváros ez a csapat!” Legendás 2-esünk Simon Tibi nyilatkozta hangoló sorozatunk újabb fejezetéről. (tovább…)

A holnapi mérkőzésről nyilatkozott a két tréner. (tovább…)

Amióta Kondás Elemér átvette a DVSC-TEVA irányítását, a csapat két győzelmet aratott úgy, hogy nyolc gólt lőtt és csak kettőt kapott. (tovább…)

Legalábbis a helyi lapok szerint. (tovább…)

Már az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is megerősítette, hogy bundagyanú miatt vizsgálódik a Debrecen egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésével kapcsolatban. Szima Gábor, a DVSC elnöke és többségi tulajdonosa nincs meglepődve azon, hogy többek szerint a bajnoki rivális Videoton állhat a Loki-játékosok múlt szombatra időzített kikérdezése mögött, mert szerinte is túl sok a véletlen egybeesés az ügyben. Berzi Sándor, a fehérváriak ügyvezetője, egyben az UEFA fegyelmi bizottságának alelnöke felháborodottan visszautasítja a feltételezést, írja az origo. (tovább…)

Szavaztatok, s végre magasak a pontszámok. (tovább…)

Három adagban majd száz fotó, előbb az FTC Press, majd a mi fotóink. (tovább…)

A volt Fradi-szélső a hétvégén ebben a bajnokságban már harmadszor léphet pályára ellenünk. (tovább…)

Bajnokin az MLSZ-tarifa szerint legalább félmillió, nade BL-meccsen az UEFÁ-nál? (tovább…)

Ilyet is lehetett találni, bizony. (tovább…)

Találkozott a két tábor az Oláh Gábor stadionnál. (tovább…)

Mert nagyon nem bíznak bennünk a szakértők. (tovább…)

Ma délután a Pest megyei csapat 3-2-re legyőzte a táblázat másodk helyén álló hajdúsági csapatot. Kulcsár Dávid kölcsönben szerepel tavasszal Vecsésen, őt kérdeztük a mérkőzésről, ráadásnak megnézzük a tabellát! (tovább…)

czvitkovicsdvschu

A középpályás ügye sokáig napirenden volt az Üllői úton. Czvitkovics Péter ennek tudatában rendszeresen megjelent az Üllői úti meccseken. A játékos ennek ellenére nem öltözik zöld-fehérbe, ugyanis élő szerződés köti a Lokihoz és a debreceni vezetők olyan összeget jelöltek meg a labdarúgó kölcsönvételére illetve kivásárlására, amelyet a Fradi vezetők nem tudtak, illetve nem akartak teljesíteni. Információink szerint Czvitkovics Péter volt az a játékos, akit Bobby Davison személyesen kért Terry Robinsontól.