A 2010-es közgyülésig marad hivatalban az elnök, de ma lemondott.

Az MLSZ mai sajtótájékoztatóján bejelentette lemondását Kisteleki István, a szövetség első embere. Kisteleki, aki korábban edzőként több klubot, így a Vasast, a BVSC-t, az MTK és az Újpestet is irányította az élvonalban, 2007. február 27-én került az MLSZ elnöki székébe.

A sportvezető nem azonnali hatállyal hagyja ott a magyar szövetséget, ugyanis elmondása szerint a 2010-es közgyűlésig még a posztján marad.

Kisteleki István egyelőre nem indokolta meg, miért döntött a távozás mellett. A sajtótájékoztató úgy ért véget, hogy az elnök beszéde után ezúttal az újságíróknak nem volt lehetőségük kérdezni.

Az MLSZ elnöke az utóbbi hetekben támadások kereszttüzében állt a fogadási botrány miatt.

Beszédében Kisteleki elmondta, büszke arra, hogy az idén újra futball-láz volt az országban, és kiemelte azt is, hogy biztos pénzügyi lábakon álló szervezetet hagy az utódára, akinek személye egyelőre nem ismert.

(nso.hu)