Amint azt korábban megírtuk több olyan játékos szóba jöhet klubunknál, akik szabadon igazolhatóvá válnak. Simek Pétert a Fehérvár középpályását éppen a napokban tette szabadlistára a klubja.
A játékos megfelelő ajánlat esetén távozhat. Mivel Simek neve az utóbbi években rendszeresen felmerült az Üllői úton ezért megkérdeztük a játékost, hogy idén is téma-e a szerződtetése az Üllői úton.
– Egyelőre nem tárgyaltam senkivel mert szerződésem van a fehérváriakkal – mondta honlapunknak a játékos. – Mivel a jelen állás szerint itt már nem kapok játéklehetőséget, új klub után kell néznem. Ismerőseimtől már hallottam arról, hogy a Ferencváros érdeklődik irántam. Egyelőre ennyit tudok csak mondani, még nem tárgyaltam a Fradi vezetőivel.
2009 január 20 at 09:40
Jó játékos. Nem bánnám, ha jönne. Feküdnének neki az angol edzésmódszerek.
2009 január 20 at 06:49
Nekem tök mindegy h igazolunk e csak jussunk fel , és nyerjünk minden meccset…
Ehhez sztem nem is kell igazolni…
Egy a lényeg olyat nem akarok szeretett csapatomban látni akit annó többezren anyáztunk , mert meghalt (és verekedett) a pályán a dózsáér’!
2009 január 20 at 01:27
[…] Simek hallott a Fradi érdeklődéséről Amint azt korábban megírtuk több olyan játékos szóba jöhet klubunknál, akik szabadon igazolhatóvá válnak. […] […]
2009 január 19 at 23:33
olcsón vesz kákát, és drágán adja el?:) így kell a kákán is csomót keresni :)
bár most olvasom, hogy az AC MILAN nem fog sokat keresni a kákán :) na mind1:) A Simeknek annyira én se örülnék
2009 január 19 at 21:54
Avagy a kákán is csomó keresése
2009 január 19 at 21:53
A kíbicnek semmi se drága.
2009 január 19 at 21:52
Nem tudom, lehetséges.
2009 január 19 at 21:50
Limpi, a pesszimistáknak nem csak ez az állapot rossz. nekik minden állapot rossz.
ha igazoltunk volna, akkor az lenne a baj. vagy öregnek vagy fiatalnak tartaná. vagy csak szerinte nem tudna focizni, vagy csak nem lenne szimpatikus …
2009 január 19 at 21:32
simán beférhetne..
2009 január 19 at 20:52
Majd akkor számolj be a tapasztalataidról nekünk, akik nem tudtak ott lenni :)
2009 január 19 at 20:48
Ennek örvendek, én megyek holnap, persze én sem tudok mindíg ott lenni mindenhol, csak most a munkámban holt időszak van és jobban ráérek!
2009 január 19 at 20:46
éppen ezért kellene
vagy rákoppintani Rieb és Berki orrára, hogy az angolok nélkül ne nyilatkozgasson jobbra balra,
vagy ami még jobb lenne, ha végre kialakulna egy olyan egységes kommunikáció, amiért ha jól tudom fizetünk is egy embert, és amivel elkerülhető lenne:
egyrészt, hogy mi pupillázunk, mikor 5-6 meghatározó ember helyett 5-6 átirányított ember jön,
másrészt a mindig baráti sajtó élcelődése mindenféle füstbe ment tervekről megspékelve saját kitalációikkal…
félreértés ne essék, nekem nem hiányzik most télen a jászberény ellen készülödve 5-6 méregdrága magyar válogatott (esetleg csapatépítés szempontjából nem lenne baj mihamarabb építkezni), de ha a vakvilágba beledumál a két magyar prominens, azt még sokan komolyan vesszük…annak ellenére, hogy világosan látszik, mennyit is ér a szavuk…
2009 január 19 at 20:46
Szekszárdon lakom, szerdán vizsga, csütörtökön szigorlat és sajnos összetett okokból, amúgy sem tudok annyiszor feljárni mint szeretnék…:( De ez a jövővel változni fog :) Eljön az az idő, amikor minden meccsen ott leszek :)
2009 január 19 at 20:44
:(
2009 január 19 at 20:43
Nem sajnos nem.
2009 január 19 at 20:43
Biztos vagyok benne! :)
Holnap jössz az edzésre?
2009 január 19 at 20:42
SZerintem meg Cicó igenis beleféerhet a jövőt illető elképzeléseinkbe!
2009 január 19 at 20:41
Majd az eredmények minket fognak igazolni tibu ;)
2009 január 19 at 20:40
Jól látod Limpi, sajnálom, hogy a pesszimistákat nem nagyon tudjuk meggyőzni, mert ez az állapot nekik a legrosszabb!
2009 január 19 at 20:29
Az nb2-re nem is kell annyit áldozni. Rájöttek, hogy a másodosztályra az is elég ha nem költenek százmilliókat, hanem a hálózaton belül kapunk játékosokat. Majd az nb1-re többet fognak áldozni, ebben biztos vagyok.
2009 január 19 at 19:42
Jelen állás szerint nem nagyon fognak áldozni a csapatra…
2009 január 19 at 18:56
félelmetes,hogy van aki azt hiszi,hogy cicó lehet egy későbbi BLcsapat fontos láncszeme…én azt mondom,hogy fizetni csak olyanért fizessünk,akire később is számíthatunk…elvégre a feljutás szinte biztos.Továbbra is azt mondom érdemes lenne McCabenek áldozni a csapatra,de ne ilyen “Cicó”,Simek,Rósa féle kiégett játékosokra…
2009 január 19 at 18:20
szerintem meg Cicó!
2009 január 19 at 18:16
Szerintem meg se Cicó se Simek :)
2009 január 19 at 17:49
Jaj Örök Fradista, azért megnézném te hányszor láttad élőben Cicót játszani!!! ezt nevezik előítéletnek!
2009 január 19 at 17:46
Hál’Istennek az angolok nem hulyék, nem fognak zsákbamacskát venni. Egyébként az összes itt felmerülö nevet odaadnám egy Irhásért!
2009 január 19 at 16:25
Mit is mondott Simek annó?
“Vegyék tudomásul a Fradinál, az Üllői úton nem áll meg a gyorsvonat”
Akkor tolass arrébb, hadirokkant.
2009 január 19 at 16:24
mondjuk Czvitkovicsnál biztos job…
2009 január 19 at 16:18
Nem kell, egy gyökér.
2009 január 19 at 15:48
ezen már csak nevetni tudok :) kérdés:Minek?
ha a jelenlegi keret hosszú távon együtt marad,akkor semmi szükség nincs ilyen igazolásokra…
Megyeri-Sváb,Dragi,???,Wolfe-Tóth B,Ashmore,Morisson,Abdi-Ferenczi,???
Szerintem egy csatár és egy védő kellene még(persze csak,akkor ha az új kínai és angol srácok nem válnak be),ha nem viszik el tőlünk a jó játékosokat,akkor lehet egy nb1es szinten is jó(3-6. hely)
2009 január 19 at 15:38
Két szót fűznék hozzá: NEM KELL!!!! :D
2009 január 19 at 15:08
Emlékszem,hogyan szerződött Erdélybe:mondták neki,hogy érdeklődik iránta egy román csapat,err ő azt mondta,hogy ha ….ennyit fizetnek,akkor megyek!Nem gondolta komolyan,de a románok azt felelték,hogy jó!A baromnak pedig mennie kellet,ha már egyszer kimondta!
Pár éve én is örültem volna,ha jön,de most már nem kell!
Amikor “csúcsformában” volt,akkor nem volt jó a Fradi,most hogy itt van a pénz,már érdekesek lettünk!Na neeeeeeeeee!
Inkább Czvitkovics!!!!
2009 január 19 at 15:04
hát… Nem tudom! szerintem olyan közepes képességű!!
2009 január 19 at 14:42
nanagab, a 44.hsz-hez:
ha már válogatottat veszünk, akkor vegyünk brazilt:)
2009 január 19 at 14:40
ugy is ment el…
2009 január 19 at 14:40
Heitler is volt Újpestiként jött ide
2009 január 19 at 14:39
Mondjuk árban is lehet kétszeres különbség köztük, minimum.
2009 január 19 at 14:37
Simek jobb oldali hátvédet is játszott, a 4-4-2-t neki találták ki!
2009 január 19 at 14:36
mindkettő!
2009 január 19 at 14:35
Inkább Cicó!
2009 január 19 at 14:32
szóval én a Simekben látok fantáziát!
2009 január 19 at 14:32
…most, hogy olvashatóak ezek a “kedvenceink volatak” visszaemlékezések, eljátszok egy kicsit a gondolattal: 1992-t írunk egy borzalmas őszi idényen túl, tavasz-kezdet előtt jön a susmus a Fodor foci érkezéséről… mi lenne itt??? ex-MTK-s! jaj, fújjjjj, brrrrrrrr…… Hogy bevált-e? TUDJUK HOGY IGEN!
2009 január 19 at 14:26
vassziv, itt romaniaban a Temesvarnal azert jol ment neki.Emlekszem elso eveben amit itt toltott az egyik kozonseg kedvenc volt.Aztan egy ev utan a posztjara igazoltak egy roman valogatottat a Temesvariak,azt mar nem tudom megmondani ki volt…de utana csak ritkan kerult be a csapatba.
Utana nem talalja a formajat ez szent,ugyhogy en sem vagyok amellett,hogy a Fradiba jojjon!
2009 január 19 at 14:20
széki, kovács, dombi, leo, vukmir, lazics.
2009 január 19 at 14:08
Ferenczinek én örültem , de Simek nem kell…
Már volt szó idén Tóth Norbiról , most Simek , majd még jön a Kovács meg a Széki ! :)
Nemnemnem…
Valaha jó volt (gyenge közepes) de az má nagyon rég volt…
Ugyanaz min Szala , akr inkább ő!
Csak Szala jobb nála…
Nem kellenek exdózsások…
2009 január 19 at 14:07
benevezek a versenyre : Balajcza – Dudics, Lipták, Korcsmár, Mijadinoski, Bori, Bozsics, Foxi, Sándor, Jucemar, Pollák , Rajczi, Simon, Kabát