A nem hétköznapi eseményről a Blikk tudósít.
Lapunk elintézte, hogy Ferenczi István (31), a Ferencváros labdarúgója találkozzon álmai nőjével, az 1998-as Miss World Hungary szépségverseny győztesével, Horváth Évával (30). A csatár a 100% Fradi magazinban úgy nyilatkozott, hogy szinte mindent elért az életben, de van még valami, amire nagyon vágyik: szeretne személyesen is megismerkedni a gyönyörű modellel, televíziós műsorvezetővel.
– Amikor a lányokról kérdezgettek a klub magazinjában, megemlítettem, szeretnék egyszer találkozni Évával. Számomra ő a nagybetűs nő, aki nemcsak gyönyörű, hanem tehetséges és értelmes is – mesélte Ferenczi István. – Gyakran látom a tévében, de a személyisége igazából a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor alatt fogott meg. Bevállalós és nagyon vagány. Jelenleg nincs barátnőm, és nem is keresgélek, de elárulom, hogy Évához hasonló lányra vágyom.
A futballista nem izgult, sőt nagyon élvezte a beszélgetést.
– Legszívesebben én faggattam volna mindenről, de főleg ő kérdezgetett engem, majd megnézte a tetoválásaimat. Tudom, hogy Éva szíve foglalt, boldog párkapcsolatban él, ezt tiszteletben is tartom. Viszont örömmel látnám őt az egyik meccsemen, és azt sem bánom, ha magával hozza a párját – folytatta a 39 góljával a Ferencvárost az NB II Keleti csoportjának bajnoki címéhez segítő támadó, aki azért hozzátette: természetesen nem tiltakozott volna, ha a modell a kezébe nyomja a telefonszámát.
Horváth Évában is kellemes emlékként él a találkozás. – Csak az ő kedvéért öltöztem a Fradi színeibe – mondta mosolyogva a zöld ruhát viselő egykori szépségkirálynő. – Nagyon örültem, amikor meghívott István a Ferencváros egyik mérkőzésére az Üllői úti stadionba. Szólt, hogy nyugodtan mehetek a kedvesemmel, de azért azt is hozzátette, sokkal jobban örülne, ha egyedül vagy a barátnőimmel mennék. Amúgy bírom az ilyen vagány srácokat. Nem sokat köntörfalazott, azonnal rákérdezett, hogy van-e barátom.
2009 június 28 at 12:55
Zotmund,
Gyurka 24-hez csatlakozom!Nevetséges az a hadjárat,amit Pista ellen folytatsz!Igaz,hogy “földik “volnánk,de én pl.sohasem “kondásfalvázom”le a saját városomat!ne haragudj,de tele vagy kisebbrendűségi komplexussal,amit itt próbálsz levetkezni…,ha már feldolgozni nem tudod.
2009 június 28 at 11:50
Úgy tűnik, Pista nem csak a kapu előtt igazán határozott… :-D
2009 június 28 at 10:17
Zotmund,
Mikor lépsz át a kiscsoportból a középső csoportba? Mert Ferenczi iránt mutatott ellenszenved elég óvodás jellegű.
2009 június 28 at 08:54
Miért ő vezesse be a csapatot? Köze nincs se a Fradihoz, se a focihoz! Ennyi!!!
Fradista érzelmű kell!
2009 június 28 at 07:32
Mindenki kiállította magárol már a bizonyítványt?
2009 június 28 at 00:53
rólad is (újfent) a kommented…:(
2009 június 27 at 23:20
Több, mint 80 kommentet megért nektek egy zsoldos, meg egy nyamvadt kis hímvessző-szopogató… Ez azért mindent elmond… :(
2009 június 27 at 21:20
Sztem is méltatlan az a hangütés, amit itt sokan megengednek maguknak, már csak Pistára nézvést is…
Pista komolyan gondolta, amiket mondott…
Abban a bizonyos tv műsorban pedig Éva a második legtöbb szimpatizást tudhatott a sorozat végére maga mögött, amit alapvetően tényleg a személyiségének köszönhet…
Iskolázott – és bármilyen furcsa (?) – hűséges lány…
( http://bulvar.ma.hu/tart/rcikk/d/0/142543/1 )
R-GO: Pistának jó ízlése és értékrendje van!!!
2009 június 27 at 21:15
Én vagyok az a “buznyák”. Hogy te mi lehetsz, azt nem mondom.
2009 június 27 at 21:02
Én múlt héten Hargitai Beával nyaraltam Mallorcan és mondhatom, hogy roppant inteligens és közvetlen volt. Nem mutatta ki, hogy ő “celeb” velünk is szóba állt :)
2009 június 27 at 20:39
ohhh Pista te a szabid alatt nem zöld fehér mezben járkálsz:D
Matróz fölső hmmmm Barna kislány…
2009 június 27 at 20:03
Bomba csatár, bomba izlés ! Legyél kitartó, a barátja kopjon le ….Ősszel Évának kellene bevezetni Csapatunkat a Szentélybe ..
2009 június 27 at 19:45
hát én azért összegyűrném vele a lepedőt… még annak ellenére is hogy abba celebes műsorban reggelente elég karikás szemei voltak! :)
2009 június 27 at 19:37
beszállnék az elemzésbe!
Teste 10-es, feje 2-es!!!
A teste alapján egy patront megér, többre nem kellene!
Ahogy Bödőcs Tibi mondta “Egy sörrel többet ittam volna, oda mennék hozzá,
kettővel kevesebbet ittam volna, tudnék menni.! :-)
2009 június 27 at 18:42
Kéreti magát,”lásd el a baját” Pista!
2009 június 27 at 18:37
Ki az a buznyák aki szerint ez nem jó nő?
Gyerünk Pista, vágj neki egy mesterhármast!
2009 június 27 at 17:51
ironpig,
grat…
2009 június 27 at 17:35
Remelem Pestanknak van tetkoja a belso combjan is,agyekkozelben.
Ha a celeb azt is megnezte,tetszett is neki,amit latott “boyfriend”-csere is varhato…
2009 június 27 at 17:25
Pista,ne feledd!
Csak szopatunk!!
:-)
2009 június 27 at 17:19
Ezt a szutyok ribancot mit kell itt futtatni?
Pistának is lehetne jobb az ízlése.
2009 június 27 at 17:02
Jackie
azt, hogy nem profi vezetők…
sokan hiányolják, hogy még nem tart a felkészülés, miközben a többi magyar klubbnál már “kemányen” folyik a munka – a tavalyi kerettel, akiből kb a fele sem tdja, hogy az első fordulóban melyik csapatban fog játszani…
2009 június 27 at 16:48
OFF: Mit gondoljunk az olyan profi vezetőkről ,akiknek csapata javában készül a következő szezonra,de nincs vezetőedzője,így az sem tudható,hogy az új edző a mostani keretből kit tartana meg,kit hozna,milyen rendszerben játszatná a csapatát ! Tényleg fontosak ilyenkor az edzőmeccsek igaz?
Lehet hogy nem csak nekünk lesz rövid a valódi felkészülése?
2009 június 27 at 16:44
HAJRÁ PISTA !!!
Jó a nő! Kitartás!!! :)
2009 június 27 at 16:40
Pista Veled vagyunk, szurkolunk Neked!!! :D
(Amúgy Horváth Éva az egyetlen “celeb” – de utálom ezt a szót is – aki azon kívül hogy szép, intelligens is.)
“zemélyisége igazából a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor alatt fogott meg”
Mondjuk ez már nálam is kiverte a biztosítékot, de hát nyár van :D:D
És végre tegnap befejeztem a vizsgaidőszakomat, szóval most kizárólag csakis ilyen híreket szeretnék olvasni legalább egy hétig! :D:D
2009 június 27 at 16:38
És mi lesz szegény Bánka Kristóf (Nyugodjon békében:( ) bnőjével?????:) Totál bele van esve, rá is mászott nem is egyszer :) Hehe:)
2009 június 27 at 16:38
Van stílusa!:)))
2009 június 27 at 16:33
Attól függ hova spriccelik. :)
2009 június 27 at 16:32
10 feles után már mindenki szép!
2009 június 27 at 16:32
Horváth Éva csak szódával menne el, mi??? :D:D:D
2009 június 27 at 16:28
A szépség egy relatív fogalom. Mindenki mást tart szépnek. Pont :)
2009 június 27 at 16:28
yo :)
2009 június 27 at 16:27
valent !
Akkor egy jó pontja már van !Sohasem szerettem a szőke nőket,a festettektől meg egyenesen allergiás rohamot kapok !
2009 június 27 at 16:26
Nekem nem teccik, oszt jóvan. :)
2009 június 27 at 16:25
kedves Üllői, ebből is látni, hogy híreket akarunk :))
legalább azt tegyétek ki, hogy süt a nap a Szentély felett, még akkor is ha épp esik… :)))
2009 június 27 at 16:24
Látom kezditek lezárni, én meg tovább vittem…mindegy hagyjuk, szerintem is hülyeség ezen vitázni. főleg h nincs is min…
;)
2009 június 27 at 16:23
Jackie!
A hölgy határozottan barna!
2009 június 27 at 16:23
Sly,
kiváncsi lennék te kit tartasz akkor szépnek…mert én egyet kell hogy értsek Pistával….BOMBA nő. Az egyik legjobb.
2009 június 27 at 16:22
Akár le is zárhatjuk, nem szép :-)
2009 június 27 at 16:21
Száz szónak is egy a vége: Ízlések és pofonok :)