Hírek átigazolásokról, új mezszámok, és csatárt vennénk.
10:52
A stadion építésében partner lesz a Capita Symonds nevű angol cég. Róluk itt írtunk korábban, de itt is volt szó róluk. Azt mondják, bontási engedély még nincs, mert megtámadta az ÁNTSZ.
18:38
Berki szerint 2011-be minden stadionba kelleni fog szurkolói kártya. 2400-an regisztráltak eddig.
10:34
Gerst Alexander: 2012-re kész a stadion.
10:31
Hrepka ügye napokon belül lezárul. A Fradi meg szeretné vásárolni Oláh Lórántot. Kovács ügyében tárgyalunk a Lincoln Cityvel. Schembrivel elégedett a szakmai stáb, Berki szerint megfelelt a próbajátékon. Csizmadia a 85-ös mezt viseli majd, Stockey a 32-es lesz, míg Elding a 9-est kapja. Berki szerint 3-4 új, nemzetközi cég szándékozik szponzorálni a Fradit.
10:03
Technikai problémáink adódtak – tönkrement a számítógép – így nem fogunk tudni mindent lejegyezni, de a legfontosabbakat leírjuk.
A sajtótájékoztató napirendi pontjai közt szerepelnek a labdarúgó klub, a csapat, valamint az új stadion aktuális hírei, illetve az újságírókat érintő kommunikációs változások is.
2010 január 19 at 23:37
Cszizi erdélyi, Oláh Lóri délvidéki… Már csak egy felvidéki gyerek kell (pl. Priskin) és kész a Nagy-Magyar Fradi! :D
2010 január 19 at 18:11
Uraim, semmi pánik. A bontási engedélyt is bárki megtámadhatja, nem csak az ÁNTSz. Ha a hivatkozási alap jogos, akkor biztosítani kell, amit kérnek. Nem tudom, hogy mi a jogalap, de sok minden lehet: lehet pl. a zaj, a por, stb, akkor a bontási tervben megfelelő technológiát, védelmet, stb. kell válassztani, biztosítani. De lehet egyszerű formai kifogás is: – ez csak egy hasból elővett példa – a tervező/kivitelezőberuházó/ stb). egy “aabbcc/2xxx. típusú nyomtatványt az akármilyen bontási hulladék kezeléséről nem töltött ki, vagy az aabbcc/1yyy tipusút töltötte ki… Szóval lehet az is, hogy csak egy egyszerű hiánypótlásról van szó), nem kell feltétlenül ellenséges magatartásra gyanakodni. De ez persze akár pénzbe is kerülhet (technológia váltás, zaj-por- stb. elleni védelem biztosítása).Egy ekkora beruházást így nem lehet megakadályozni (valójában semmilyent nem lehet, ha az ingatlan tulajdonviszonyok rendezettek, az övezeti besorolások megfelelnek, a műszaki stb. tervek szabványosak,a szakhatósági előírásokat kielégítik, a hulladékkezelés megfelelő…stb,…stb. Mellékesen: az új létesítmények építési engedélyét is bárki megtámadhatja. De ha a jogszabályoknak, szabványoknak megfelel akkor a hatóság nem tagadhatja meg az engedély kiadását. Ez ún. demokráciában így működik, ellentétben a diktatúrával, ahol csak annak lehetett pl. maszek “bármilyenműhelye”, aki (a látszattal szöges ellentétben) jó elvtárs (vagy annak rokona) volt (a vége felé már az is elég volt, ha körbefizetett mindenkit). Lehet persze a kákán is csomót keresni, de végül – ha a tervezett létesítmények a szabványoknak, hatósági előírásoknak, stb. megfelelnek, akkor ki kell (!) hogy adják az engedély(eke)t!
2010 január 19 at 18:06
Gabben: IDÉN-IS-AZ-MSZP-RE-SZA-VA-ZUNK?
2010 január 20 at 12:07
Ahogy minden választásnál tetted. Sok sikert
2010 január 19 at 17:04
Berki tovabbra is egy érettségizett,tudatlan vezérigazgatónk,nálam a SAJNOS kategória.
Van eddig EGY kimondottan jó igazolásunk,pár jónak tűnő is,meg akikra ráhajtunk,a tőletek olvasottak alapján jó játékosok is vannak köztük.
De mi is Berki dicsérete ebben?Benéztem,hogy kijelentette,neki semmi köze az átigazolásokhoz?
Más:Azért örülünk az eddigi igazolásoknak,hogy legyen egy jó csapatunk,melyet lehet majd bojkottálnunk?
2010 január 19 at 15:52
Kiváncsi leszek Oláh esetleges leigazolására ugyanis ahogy Berki Kriszi mondta max megvásárolhatjuk kölcsönbe nem jön, ami azt jelenti vagy adunk érte 80 misit vagy felejtsük el
2010 január 19 at 16:53
talán az új szponzorok csepegtetnek majd valami kisebb összeget, mondjuk 80 misit!:) bár így lenne
2010 január 19 at 17:09
Ezt honnan vetted,mármint a 80 millert?Rudolfnak pont ennyit nem adnak meg hurkagyuriék,hogy kérhetnének Oláhért ugyanannyit?
Miért is kellene nekünk Oláh,ha Hrepka sikerülne?
Remélem,nem úgy van,ha Olág bejön,akkor Hrepka elfelejtve!
(Monnyuk,a hírek szerint ma tárgyalunk Hrepkával.)
2010 január 19 at 14:44
próbálok napi dolgoknál maradni és a csapatra koncentralni de azért néha elképzelem h az uj stadionba megyek meccsre… biztos nagyon király lesz… :D
2010 január 19 at 14:04
Sziasztok!
Kezdek nagyon bizakodó lenni!Bár ilyen híreket kapnák minden nap, így vizsga után:) Csak azt nem értem, hogy miért kellett erre ennyi ideig várni a vezetőség részéről?Miért pazaroltunk el egy fél szezont?Na mindegy, a múlt már elmúlt, most már csak előre kell tekintenünk, és remélhetőleg, egy jó tavaszi sorozattal, nem csak az első 6, hanem akár 4. hely is meglehet(ami akár EL-indulást is érhet!)!
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!!
off: beregvaros, lentebb olvastam, hogy kárpátaljai vagy?Hová való?Én is kárpátaljai vagyok, csak Pesten tanulok. Hová fogsz jönni ősztől Pestre?Üdv,Norbi
2010 január 19 at 18:04
Így jobban fog esni bármilyen pozitív eredmény, mert tudjuk majd értékelni!Szerintem eddig híján voltunk, hogy örüljünk egy pápa elleni sikernek, de most minden győztes meccsen ugyan úgy fogunk örülni, ha nyerünk!
Hajrá Fradi!
2010 január 19 at 12:49
Akkor nézzük az elhangzottakat témánként:
Stadion: a 2012 jól hangzik, de eddig is hallottunk már dátumokat, amikről később kiderült, hogy közük sincs a valósághoz. Hogy megneveztek egy konkrét céget partnerként, az valószínűleg jót jelent. Megnyugtató az lesz, ha majd konkrét, jogerős bontási/építési engedélyt tudnak mutatni.
Játékosok: ezen a téren elégedett, és bizakodó vagyok. Csizmadiával, Schembrivel (őt már a mi játékosunknak tekintem) biztos, hogy erősödünk. A két angol igazolás majd elválik, mennyire lesz hasznunkra. A további kiszemeltek mindegyike elfogadható számomra. Ha sikerül közülük igazolni egy csatárt és egy védőt, tavasszal rendben lehetünk (ha ennél többen is érkeznek, akkor Pisanjuk és Fülöp kölcsönadása is értelmet nyer).
A szurkolói kártyát illetően csak annyit jegyeznék meg, hogy szerintem jogi és erkölcsi értelemben is bonyolultabb a kérdés annál, amilyennek a viták során itt egyesek megpróbálják beállítani. Elvileg egyetértek azokkal, akik felháborodnak a dolgon, és nem regisztrálnak. Gyakorlatilag viszont ott leszek a hazai meccseken, mert egyrészt nem tudom megállni, hogy ne járjak ki, másrészt a csapat nem tehet a kialakult helyzetről, és berkitől, rendőrségtől függetlenül igényli a biztatást.
Jó lett volna még hallani valamit az utánpótlásról is, de összességében nem volt rossz ez a sajttáj. Továbbra is úgy érzem, a tenni akarás most megvan a menedzsment részéről, ha a lehetőségek/képességek nem is adottak mindig az eredményes munkához.
2010 január 19 at 14:38
Végre egy korrekt, értelmes hozzászólás a kanapé fradisták szürke tömegének sziporkái között…
2010 január 19 at 12:41
Azért az ANTSZ bontási engedély támadása kicsit felhúzott…azt hiszem, “folytatódik a saga” vagy úgy is mondhatnám a témára, hogy “apa, kezdődik”.
2010 január 19 at 12:45
Ismerve Falus doktort, cseppet sem csodálkozom rajta.Ha valaki a gyógyítás helyett a bőrfotelt válaszja, nincs mit mondani.
2010 január 19 at 12:49
Ez engem is érdekelne,mármint hogy mi az ami aggályos a számukra?!
Erre ráfekhetne valaki.
2010 január 19 at 12:51
ez szerintem nem nekunk szol, ha az ujpest epitene oket is baszogatnak, ilyen nagy projekteknel nyilvan hatalmas kenopenzeket kell leadni az osszes hatosag vezetojenek, akik beletudnak szolni.
Nem mondom h mi, hiszen jogkoveto allampolgarok vagyunk, de hallottam olyat, hogy egy kis haz felepiteseert es tobb 10000et kellett leperkalni egy kisvarosban, h minden rendben es gyorsan menjen, ertsd, torvenyi hataridokon belul…
2010 január 19 at 13:03
Ez a beruházás, leszámítva a csodállatos négyes metrót, az egyik legnagyobb beruházás budapesten, hát persze hogy nehéz kivitelezni, hiszen ez egy Fradi birodalom lenne, és nyereséges vállalkozás.Biztos vagyok benne, hogy aki már nagyon várta a borítékot, vagy az új maybach kulcsát, most nagyon pipa!
2010 január 19 at 12:39
FTC: Berki Krisztián szerint dolgozhat a licenc nélküli Craig Short
A Ferencváros mai sajtótájékoztatóján Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy biztos abban, hogy Craig Short vezetőedző elláthatja feladatát, annak ellenére, hogy nem rendelkezik pro licenccel. A vezérigazgató a célokat is kitűzte erre a szezonra: az első hatban kell végeznie a csapatnak.
Berki Krisztián a szezon végén az első hat között szeretné látni a Ferencvárost – amely az őszt a 11. helyen zárta –, s azt is elmondta, biztos benne, hogy a Magyar Labdarúgó–szövetség (MLSZ) engedélyezi a munkát a pro licenccel nem rendelkező Craig Short vezetőedzőnek.
„Ha más tréner is dolgozik az NB I-ben ilyen licenc nélkül, akkor úgy gondolom, hogy velünk sem fognak kivételt tenni – fogalmazott. – Mi határozottan fogunk fellépni az ügyben, és reméljük, hogy nem ütközünk semmilyen problémába, de természetesen rendelkezünk B-tervvel, ha esetleg Short nem ülhetne le a kispadra.”
Mike Farnan gazdasági igazgató elmondta, hogy a máltai kormány meghívására az NB I-es gárda és a vezetők péntektől két hetet töltenek el a szigeten, ahol több potenciális szponzorral is tárgyalásokat folytatnak majd, a csapat pedig edzőtáborozik és négy felkészülési találkozót játszik.
NSO
2010 január 19 at 12:41
ki az a más tréner?
2010 január 19 at 12:42
Köszi! Lassan de azért szivárog…
2010 január 19 at 12:44
Hevesi Tamásról volt szó korábban.
2010 január 19 at 12:34
jo lenne vmi video a sajtótájékoztatóról
2010 január 19 at 12:29
“Érdekes, hasznos újítással készültek a Ferencváros vezetői a klub délelőtti sajtótájékoztatójára. A nyelvi nehézségek áthidalása érdekében szinkrontolmácsot alkalmaztak, külön tolmácsszobát hoztak létre, a jelen lévők pedig a képen látható fülhallgatót kaptak, amelyen kapcsolgatni lehetett a magyar és az angol fordítás között.”
2010 január 19 at 12:26
figyelj picijoe.akkor te tapsikolj a nyugdijasba a szurkoli kártyádal.aztán majd meglátjuk ki az idiota.
2010 január 19 at 12:27
Te kis buta
Én 13 éves korom óta a K szektorban élek!
most 32 vagyok számold ki!!!
2010 január 19 at 12:34
szeva joe.kicsit lentebb irtam én 15 éve járok és 29 vagyok.egy korosztály vagyunk egy szektorban szurkolunk.ne oltogassuk itt egymást felesleges.a cél ugyis azonos.mindenkinek szive joga eldönteni regisztrál -e vagy sem.FERENCVÁROS UTOLSÓ LEHELETIG.
2010 január 19 at 12:36
Már ne haragudj, de aki a nyugdíjas szektorba vesz jegyet az miért lenne idióta?
Szerintem azok az idióták, akik birka módjára beállnak az Fszsz mögé és nem váltják ki a kártyájukat…
2010 január 19 at 12:37
Trillapapa! ezt miért vetted magadra?
2010 január 19 at 12:48
csak azért mert rám meg pextrára gondolt azért.pedig mi nem beszéltünk a stadionépitésröl és a játékosigazolásrol csak a szurkoloi kártyárol meg berkiröl.
2010 január 19 at 12:50
gaben szerinted akkor az egyész fszsz egy idiota?
2010 január 19 at 12:52
“kicsit lentebb irtam én 15 éve járok és 29 vagyok.egy korosztály vagyunk egy szektorban szurkolunk.ne oltogassuk itt egymást felesleges.a cél ugyis azonos.mindenkinek szive joga eldönteni regisztrál -e vagy sem.FERENCVÁROS UTOLSÓ LEHELETIG.”
Látod trillapapa ebben teljesen egyetértek veled!
Én nemigazán oltogatni akarok de asajnos vannak olyanok akiknek az a céljuk hogy megosszák a tábort!
ha engem valaki nem minősit azért mert regisztrálok akkor én sem minősítem őt!De a bégetést,és a többi jelzőt kikérem magamnak!
ui:Semmi baj a nyugdijas szektorral,ők a család része,és nélkülük sem fradi sem pedig teltház nincs!!!
2010 január 19 at 12:53
Gabben
Most akkor én is mondhatnám azt,hogy te vagy az idióta mert kiváltod a szurkolói kártyát,de nem teszem mert nem vagyok bunkó és nem sértegetem a szurkolótársamat.
2010 január 19 at 13:48
mindenki civakodik! az egyik azért hülye mert kiváltja a kártyát, a másik azért mert nem!
Bojkottról szólnak a hírek, mert hülye Berki meg miegymás!
Az FSZSZ is jobban tenné sztem ha a csapatért fogná össze a szurkolókat és nem a Berki ellen!
Higgyétek el, hogy a fiúknak a pályán k.urvára fog hiányozni a szurkolásotok!
és ez szerintem fontosabb annál, minthogy most kiváltsak egy szaros kártyát vagy sem!
Berkit meg hagyjátok már, főleg mivel úgy néz ki beindul itten valami! Robinson miatt vált közellenséggé! vagyis ő is közrejátszott ebben!
2010 január 19 at 12:25
Egy kis szánalmas:
“Az előzetes tervek szerint 2012-re készül el a Ferencváros labdarúgóklub új stadionja, a felújítást az idén nyáron szeretnék elkezdeni – derült ki az egyesület keddi sajtótájékoztatóján.”
Sportgéza
Na a szakújságíró összekeveri a BONTÁS és a FELÚJÍTÁS magyar szavakat
2010 január 19 at 12:17
na én inkább megvárom amig mindenhol lesz.de legyen anyi milliom 2011-ben ahány nb 1-es csapatnál nem lesz.nem kell sokat várjak a gazdagságra.és ahol nem vezetik be azt a csapatot kizárják?mert majd kimagyarázák hogy erre nem volt meg valami feltétel egyegs csapatoknál.nem ez a kártya fog valakit fradistáváű tenni.ez belülröl fakad,nem kártyárol.15 éve árok mecsre és talán 4 szer vettem bérletet.mégis ott voltam amikor csak tehettem.
2010 január 19 at 12:21
azért a munkahelyeden még ne mondjál fel!:)
az tény, hogy nem egy kártya miatt válunk Fradistává! de a kártya nélkül csak a fotelből szurkolhatok, ami meg nem az igazi mert Fradista vagyok!
2010 január 19 at 12:27
Mindenkire szükség van,de ha te mondjuk Celtic szurkoló lennél,nem járnál meccsre csak mert regisztrálnod kell?
Nem hiszem hogy nem,mert aki ennyire szereti a kedvenc csapatát,nagyívben leszarja ezt a regisztrációs dolgot.
Ott 40000 regisztrálnak,és ha jól tudom minden évben meg kell újítani.
Csak mert ez a szabály.
2010 január 19 at 12:11
Itt van egy két idióta akinek semmi sem elég!!!
Azthiszik két hét alatt felhúznak egy 25 ezres stadiont hogy csak azért mert Mc Cabe vagy mert Fradi akkor idejön majd Rooney,vagy Gerrard!
És mindjárt Bl győzelem!plusz soronkívül EL!!
Szerintem a ház építését sem a Tetővel kezdik!!!
Türelem kell és bizalom!
Mert mást nem tehetünk mint hogy megelőlegezzük a bizalmat a mostani vezetésnek,értékeljük hogy dolgoznak a háttérben,értünk és a klubbért!!!
ha jobban belegondolok már ez is előrelépés!
Az idei szezon elment már hála Bobby-nak és Terrynek a rozmárnak!
Lehet még gyűlölködni,utálkozni,vandálkodni de ezek a dolgok nem előreviszik az ügyet hanem hátráltatják!!!
Úgyhogy szerintem nem mi az optimisták bégetünk hanem ti akik állandóan csak azt szajkózzák,hogy mert ez meg az meg amaz ezt meg azt hazudja,és úgysem lesz semmi,meg blablabla…szóval ti ugattok!!!!
A zúrkolói kártya meg csak azt zavarja akinek piszkos a lelkiismerete!
Gondold át naponta hánszor adod meg az adataid!és sokkal többet mint itt!!!
Az nem zavar???????
2010 január 19 at 13:00
El mész egy bankba, nyitsz egy számlát és minden adatodat megadod a zsi.dóknak! Elmész kötsz egy biztosítást a lakásodra vagy a kocsidra és minden adatodat megadod a zsi.dóknak! És akkor most a sz@ros adataidat félted imádott klubodtól?
2010 január 19 at 13:09
1) Átgondoltam… Egyszer sem szoktam megadni az adataimat olyanoknak, akik nyiltan leírják a szerződésben, hogy kiadhatják 3. félnek. Nem csak a hatóságoknak, mert nekik mindenképp ki kell adni ha kérik, hanem 3. félnek, azaz egy cégnek, egy pártnak, vagy BÁRKINEK. Pénzért üzérkedhetnek több ezer ember adataival… Ilyet csak a birkák írnak alá, akik meg se nézik, hogy mihez adják a nevüket.
2) Milyen jó lesz nekünk a derbin, ahol bent lesz 1500 anonim dózsás majom, és azt csinál amit akar, minket meg megalázó módon duplán azonosítanak, mint a bünözőket. Tény, hogy idővel be kell vezetni a kártyát, de ez csak akkor elfogadható, ha mindenhol, és mindenkinek egyformán kötelező lesz. Pápán, Kaposváron stb. Elvégre NEM nálunk voltak az utóbbi idők legnagyobb balhéjai stadionon belül.
2010 január 19 at 13:19
gedess
A bankban illetve más helyen megadsz rengeteg infót magadról de itt mit kell kiadnod magadból ember?!!!
lakcím,Szig.szám,név,születési idő,hely
melyikkel fognak visszaélni?
Nemtudják a tb számod,adó számod,bankszámlaszámod,
szüleid nevét semmi másra nem kiváncsiak!!!
Más esetben Pl: amikor hitelt veszel fel még a seggedbe is benéznek!!!
Vagy ha autót veszel,vagy ha csak bankszámlát nyitsz és még sorolhatnám!!!
Itt lehetnek hatalmas visszaélések!!!
2010 január 19 at 13:57
A banki hitelszerződésben ki van kötve, hogy az adataid nem adhatóak ki 3. félnek, kivéve ha te külön engedélyezed. Nézd csak meg bárhol. Itt viszont meg sem adják a lehetőséget, hogy megtiltsd. (ez amúgy törvénysértő) Dolgoztam sokat pártban, és pontosan tudom, hogy ezeket az adatokat pénzért adják-veszik. Nem kell több adat, elég a név, meg a cím, meg az, hogy tudják rólad a beállítottságod. A Fradi tábor ma 80-90%-ban jobboldali. Elég sokat megér egy ilyen adatbázis pl. kopogtatócédula gyüjtés előtt.
2010 január 19 at 17:52
Nem vettem föl hitelt…
2010 január 19 at 18:02
Nem két hét, hanem két év telt el…
2010 január 19 at 12:08
Mondjuk az érdekes lesz,ha nem sikerül megszerezni senkit a Filkor,Hrepka,Oláh hármasból…Na akkor szerintem sok ember lesz úgy vele,hogy megint hazdudtak,szóval elég kockázatos kijelntés ez.Nagyon remélem,hogy azért merte kijelenteni Berki,mert már nagyon közel állnak hozzánk.
2010 január 19 at 12:08
Én a decemberi sajtó után megesküdtem nem veszek bérletet.
Aztán már az ünnepek alatt is úgy éreztem ,hogy korai még ilyet mondani.
Nekem ez a CSAPAT a szerelmem,nem hagyhatom cserben,és döntöttem regisztrálok,és megújítom a bérletem.
Regisztráltam a neten,és 10 percig sem voltam a shopban majd távoztam a bérlettel.
A mai világban szinte minden európai létesítményben kell a szurkolói kártya,vagy csak fényképes igazolvánnyal lehet jegyet venni.
Szerintem nekünk nem fog ez a dolog rosszat tenni,sőt.
Én is örülnék néhány brazil,szerb vagy holland elsőosztályú játékosnak,de ennek semmi esélye sincs.
Próbáljuk meg ezt a csapatot elfogadni,adni egy esélyt,és hátha kellemeset fogunk csalódni bennük.
CSAK A FERENCVÁROS!!!!!!!!!!!!
2010 január 19 at 12:13
Tetszik ez a hozzáállás, mármint az első bekezdésben közöltek alapján, sok ilyen hozzáállású ember kellene még nekünk, de alakulni fogunk minden bizonnyal!!! Kell egy kis idő mindenkinek, Bobby és Terry ténykedései után pedig érthető a sok kritikus “félelme”, de van fény az alagút végén, valami szerintem már látszik, csak kis idő kell még hozzá.
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!!
2010 január 19 at 13:24
“A mai világban szinte minden európai létesítményben kell a szurkolói kártya,vagy csak fényképes igazolvánnyal lehet jegyet venni.”
Bocs nem kötekedni akarok de utána néztél ennek…??Meglepne ha a brit szigeteken kívül még 3 országban is ez lenne a rendszer.
2010 január 19 at 12:03
A 3 legfontosabb pont: csapat, szurkolók, stadion.
A stadiont illetően elhangzott az első konkrét ígéret, “2012-ben elkészül”. Ez rendben van.
A csapat úgy tűnik erősödni fog, végre vannak konkrétumok és tárgyalások. Ha a tervezett játékosok közül 2-3 még érkezik, akkor ezzel is elégedettek lehetünk. Nyílván nem nyerünk 15 meccset, sőt lesz nálunk erősebb játékosállomány az nb1-ben, de van előrelépés. Ez akár rendben is lehet.
Ami nagyon nincs rendben, az a szurkolók ügye. Naívak ne legyünk, a tábor nélkül nem ugyanaz a stadion. A szurkolói regisztrációnak, a jelenlegi formában semmi értelme. Ha vendégszurkoló bejöhet regisztráció nélkül, akkor Fradistától milyen alapon követelik meg. Ha meg idegenben nem kérik tőlünk, az azt jelenti, hogy hazai pályán nem, de másik 15 stadionban garázdálkodhatunk?! Ez így értelmetlen és csak a csapat fogja kárát látni. Itt sürgősen lépni kell!
2010 január 19 at 12:13
Alapvetően jogos a felvetés.
Gondolom ebben a kérdésben az MLSZ az illetékes.
2010 január 19 at 12:14
figy., ha ezzel már azt elérik, hogy hazai meccsek ne legyenek zárt kapusak, akkor már megérte!
a rendőrség meg kötelezővé tette nálunk, nincs mit tennni! engem nem zavar, legyenek boldogok az adataimmal! értem jöhetnek, 3 kutya áll készenlétben! :) bár én nem olyan vagyok!
2010 január 19 at 12:20
Ezt a szakszövetségnek kellene szabályozni,és mindenhol bevezettetni.
Én ritkán megfordulok telkiben,és már hallottam olyat ,hogy 2012től kötelező lesz.Mindenkinek,még a Siófoknak is,meg a Gyirmótnak is pedig ott talán még néző sincs.De sajnos ilyen a mai világ,ezt is megértük.Én nem ellenzem,és még örülnék is ha adnának egy amolyan névre szóló ,fényképes kártyát,vagy valami ilyesmi.Igaz a bérletem névre szól.
2010 január 19 at 12:22
Erre gondoltam én is a problémák láttán.De ezt az FSZSZ-nek nem a saját vezetőségünkkel szemben kellene megvívni, hanem az mlsz és a rendőrséggel szemben, a nyilvánosság bevonásával a bíróságon. Ha végre a bíróság ilyen ügyben is elmarasztalná mindkét szervezetet akkor végre valóban beszélhetnénk jogállamiságról, és végre nyilvánosságra kerülhetne olyan vélemény is, hogy a magyar rendőrség feladata nem a tömegoszlatás, hanem a bűnüldözés!
2010 január 19 at 11:57
Sziasztok,
Ott voltam én is a sajtótájékoztatón. A lényeg, Ron Ried rendkívül szimpatikus ember. Jót tett a csapatnak, hogy itt van. Craig Short számít a tapasztalatára. A játékosok jó fejek voltak :).
Haladunk előre, szép tavasz elé nézzünk.
A sajtótájékoztatón kiderült 2011-től kötelező lesz mindenütt a szurkolói kártya bevezetése.
Az erősítésekkel kapcsolatban bárki is jön jó lesz nekünk. Pozitívan látom a jövőt.
2010 január 19 at 12:09
hát te tényleg pozitívan látod a jövőt!
“… bárki is jön jó lesz nekünk” :))
megyek én is próbajátékra! labdaszedőnek vagy szögletzászlónak jó leszek!:)
2010 január 19 at 12:38
batesz1 csak el ne bízd magad!
2010 január 19 at 11:51
a válasz remélem kielégitö gabben még ha roszhelyre is irtam.
2010 január 19 at 11:40
Lesz bővebb beszámoló is a sajtótájékoztatóról?
2010 január 19 at 11:39
Oh, te jó ég! Hogy egyeseknek milyen szelektív a memóriája… Na mindegy, jó álmodozást meg tapsikolást! Szevasztok! :)
2010 január 19 at 11:41
Jó, hogy említetted az álmodozást, az is lila nem? Neked is lila fiú!
2010 január 19 at 11:44
Bocs, még egy utolsó: a K.U.R.V.A ANYÁDAT, ciber777 paraszt!
2010 január 19 at 11:46
Más a véleményed és ez rendben is van.
Még az is lehet, hogy neked van igazad.
Viszont ezért lefikázni szurkertársaidat több , mint gyomorforgató.
2010 január 19 at 11:50
petxa
neked mi a bajod? miért vagy ilyen frusztrált ? szurkolótársaidat nem kéne szidni!
2010 január 19 at 11:53
Az valakinek szemet szúrt, amit ő írt előtte? Egy fradistánál ez felér egy k.anyázással… Ez van, a phaszért kötekedik!
2010 január 19 at 11:57
petxa
Látod… pont az ilyen szurkolók miatt kell a kártya, mint te… Egy picit megpiszkált te meg egyből anyázol… Bele sem merek gondolni, hogy mi történne akkor, ha az ellenfél szurkere beintene neked…
2010 január 19 at 11:57
petxa én veled értek egyet! sztem sem kéne lelilázni vkit mert még mindig nem hisz berkiéknek és nem felejtette el azt h öszi szezon előtt ugyanilyen “jó” hireket mondtak és azt sugározták h minden happy
2010 január 19 at 11:59
Ezen csak mosolyogni tudok. :)
Jó általánosítgatást barátom, az előre visz!
2010 január 19 at 12:00
Félreértés elkerülése végett, ez Gabbennek szólt.
2010 január 19 at 12:13
petxa! látom nem tévedtem!
2010 január 19 at 12:21
petxa
Levente nem írta le neked, hogy arra mit kell válaszolnod, ha valaki megkérdezi tőled ezt, hogy “Miért zavar a szurkolói kártya?”
Szaladj gyorsan írjál neki, hogy a reggeli igehirdetésből ez kimaradt!!!
Amúgy meg inkább személyeskedés, mint más szüleinek a szidása….
2010 január 19 at 12:27
Köszi az erkölcsi prédikációt! :) Feltettem egy kérdést,
2010 január 19 at 12:28
amire még mindig nem kaptam választ tőled! Akkor te miért várod el, hogy én válaszoljak neked?
2010 január 19 at 12:29
pexta sztem a képedből vedd ki az ember meg a kukát és a címert nagyítsd fel! és már rendben is vagy! nyomd az édes anyukádba..
2010 január 19 at 12:33
Ja, mert akinek más a véleménye, aki nem dől be a berki phaszságainak, az lila! Gratulálok, barátom…
2010 január 19 at 12:35
Édes jó Istenem! :(((
2010 január 19 at 12:45
Petxa
Válaszoltam már a kérdésedre, ami ha emlékeim nem csalnak arra irányult, hogy más csapatnál miért nem kell???
Erre írtam, hogy leszarom a másik csapatot… Nálunk bevezették és kész…
Ellenben engem úgy tanítottak, hogy ha egy kérdést tesznek fel nekem, akkor arra illik választ adnom, még akkor is ha nem tudok rá mit mondani.
Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni..
2010 január 19 at 11:35
A sajtó most sem tud szájbarágósan elmagyarázni mindent, hogy mi mivel függ össze, de aki olvas a hírek között az láthatja, hogy 3-4 szponzor az nem pénzt visz hanem hoz. Hogy az új vezetőség valóban megerősíti a csapatot, hogy ennek következtében a 15 győzelem elérhetőnek tűnik, hogy a regisztráció nem elválaszt, hanem még jobban összehoz minket. hogyha az angolok mellé állunk akkor a csapatot is támogatjuk, Ha nem szúrkolunk a csapatnak akkor nem jobb lesz, hanem rosszabb.Hogy a Fradi története folyamán olyan még nem volt , hogy önszántukbol az emberek nem szúrkolnak. Na ez is egy új rekord, aki ezt kitalálta az büszke lehet magára. Mellesleg az FSZSZ vezetői már rengetegszer meg szólalhattak a TV-ben, de még soha sem sikerült nekik elmondani a problémáinkat, ez azért egy bizonyos szellemi szintet feltételezne valakiröl aki vezetőnek érzi magát.Rengeteg dolog miatt kellene harcolni, hiszen van problémánk bőven, de hogy a csapatnak hátatfordítsunk ezt egyszerüen fel nem foghatom!
2010 január 19 at 11:47
egyetértek
2010 január 19 at 11:49
Ott a pont…
Ingatlanspekuláció!!!! Hangzott el BBL szájából, majd amikor kérte a riporter a bizonyítékot, akkor “Sajnos az még nincs, de INGATLANSPEKULÁCIÓ”
Engem gyíkká változtatott csak már elmúlt…
2010 január 19 at 11:49
úgy veszem észre a FSZSZ-nek más fontos mint nekünk.lehet egyéni érdek?pl.miért nem azt követelik,hogy Nyíl kapjon ott valami pozíciót?vagy minél több volt Fradista?
2010 január 19 at 11:56
csak úgy megkérdezem:utána néztetek már ki ez a bizonyos alexander gerstl,aki szerint “2012-re kész lesz a stadion?”
a bojkott meg nem a csapat ellen szól,hanem az abszurd,törvénytelen rendelkezésnek.
2010 január 19 at 13:13
Hagyd..Tökre nem érdekli őket ki is az a gerstli..Aszondta hogy 2012 és kész! Hurrá, így még jövőre sem fognak aggódni ha még csak ezt a képet látják:
-Ó hát mit aggódunk, csak jövőre kell készlennie…
2010 január 19 at 15:10
Te kinek az ügynöke vagy?
2010 január 19 at 15:48
??????????????????????????????????
2010 január 19 at 11:33
Filkor esetében egész pontosan meddig kell várni, tudja valaki?
2010 január 19 at 11:39
a hét végéig
2010 január 19 at 11:31
nem tudom mire ez a sok lefele nyil!talán berki hiteles ember?amugy a szurkoloi kártyára gondoltam,2011-ben mindenhol(persze,kivéve ahol nem).de más kérdésben se volt soha hiteles.olát megszeretnnk venni?amenyit a láki kér érte anyiért yanickot vagy nikolicsot is meg lehetne venni.én nikolics párti vagyokha a 2 közül választani kéne.
2010 január 19 at 11:33
Miért zavar téged a szurkolói kártya?
2010 január 19 at 11:33
Hagyd, sokan megint álomvilágban élnek! Azok, akik 2 hete még itt szidták a b.u.z.i berkit…
2010 január 19 at 11:33
Nikolic több mint 100 milla, Oláh meg talán az 50-et se üti meg
2010 január 19 at 11:34
Gabben, más stadionban miért nincs szurkolói kártya?
2010 január 19 at 11:36
kit érdekel más stadion?a fradiéba csak úgy mehetek be ha van kártyám.tehát lesz.nem kell ezt túlreagálni,viszont egyeseknek jól jön hogy lehessen szervezkedni.
2010 január 19 at 11:44
Petxa
Sikerült elérnie balhézóknak azt, hogy keljen…. Erről miért Berki vagy más tehet?? Talán jobb lett volna, ha azt a pár embert a rendőrség őrizetbe veszi, de ezt sajnos nem tette meg…
A kérdésemre még mindig nem sikerült válaszolnotok… Miért zavar a szurkolói kártya???
2010 január 19 at 11:45
csak azért gabben mert az öszes adat megy a rendörségre,ha sünök lusták kikeresni a képemet az adataimmal 10 millio igazolványképböl,igy jártak.én nem fogom önként átadni nekik.rendörállam gyengébb nálam.és igyis ott leszek a mecsken regisztácio nélkül.ne értsétek félre nem szégyelem hogy fradista vagyok ,söt erre vagyok a legbüszkébb amig csak élek.
2010 január 19 at 11:50
miért keresné a rendörség az adataidat ha nincs rá okuk? :D
2010 január 19 at 11:51
Miért keresnének meg a rendőrök, ha csak szimplán kimész buzdítani a csapatodat egy meccsre?
2010 január 19 at 11:57
Gabben, te sem a kérdésemre válaszoltál! Csak nálunk voltak balhék, ami miatt be kell vezetni? Más stadionban miért nincs?
2010 január 19 at 11:59
miért lövik ki a szemed,ha kimész megemlékezni a forradalomról?
2010 január 19 at 12:01
Petxa
Kit érdekel az, hogy máshol milyen balhék voltak????
Leszarom, hogy a liláknál, vgy tíregyen mi történt…. Itt most RÓLUNK van szó…
Na most akkor ismét kérdezem… Miért zavar a szurkolói kártya???
2010 január 19 at 12:08
Ha rendőrség felszólítja a tüntetőket, hogy oszoljanak, akkor miért kell nekik ellenszegülni? Szépen elsétálsz a másik irányba és hopp a szemed is megmaradt és még a balhés egyéneket is elkerülted…
Miért kell a rendőröket molotovkoktéllal és macskakővel dobálni?
2010 január 19 at 13:01
Gabben
Iszonyú hogy milyen agymosott vagy! Tipikusan a mocsadék ballib BIRKÁKNAK szánt “érveit” mondod fel!!Nem veszed észre..??!!:
– Háá én aztat montam nekik hogy ne náculjanak és mennyenek haza(igaz hogy bekerítették a népet)de csak gyüttek nekem egyik kezibe a molotovval, a másikba meg voltak a macskakövek.Háá persze hogy kilövöm a szemit !
TE IDIÓTA ! olyan embereknek lőtték ki a szemét akik a metróból jöttek föl, nem is a tüntetésen voltak!
És ha majd az is feltétel lesz hogy bemenj hogy a kapunál a kártya felmutatása után meg kell csókolnod a berki fényképét akkor úgy lesz jó nem?? Mer háá aztat monják hogy addig nem nézhetünk meccset…Akkor hajrá.Nem az a baj ha valaki kiváltja a kártyát és bemegy a meccsre .Hanem az a primitív bunkó hozzáállás hogy aki nem váltja ki az meg “balhés”kártevő és pusztuljon a stadion környékéről is !
Én tisztelem azokat akik kiváltják, de hogy van pofád lehurrogni azokat akik másképp gondolják??!!
2010 január 19 at 13:58
Alehandro 2
Nálad nincs mit mosni :)
Nézze a rendőr tétlenül azt, hogy az idiótája rádob egy molotovkoktélt? Felfogod egyáltalán, hogy mekkora hülyeséget beszélsz?
Egy tüntetésre molotovkoktélal kell menni? Ez ott alapfelszerelés?
Rendőröket kivezénylik az utcára… Őket is várja valaki otthon…. Ők is emberek.
Aki az oszlatás előtti felszólításokra el akarta hagyni a helyszínt, azok elhagyták…. Nem hiszem, hogy egy ilyen helyzetben egy épeszű ember ott marad bámészkodni…
Addig ameddig nem magyarázza meg valaki, hogy mi a gond a szurkolói kártyával, addig ez tűnhet úgy, hogy félnek a felelősségre vonástól.
Az nem indok, hogy adatvédelem stb…. Bankban is megadod az adataid… sőt egy sima netes regisztrációhoz is kellenek szint hasonlók…..
2010 január 19 at 16:09
Gabben
ATV-t nézel?
Klub Rádió? Bolgár úr ??
Az érvrendszered nagyon hasonló ezekhez.
Eddig kb 2000-en regeltek ha hiszek berkinek.Akkor ezek szerint kb 10000 Fradista “fél” kiváltani a kártyát mert biztosan balhézós csürhe..??
Mondok még egy szempontot akkor én is
Azért nem váltom ki a kártyát mert kíváncsi vagyok hova zsúfolnak majd be berkiék(azt mondták hogy lesz szeparált szekto/ok/azonak akik nem kártyások)Egyrész megengedhetem magamnak a 3000-es jegyárat.Másrészt kurv@ jó hangulat lesz a teli “rebell” szektorban..:D
Remélem nem vonod kétségbe ezt az indoklást?!
Amúgy meg a igen is pusztuljon a REBISZES állatja amelyik bilincselt embernek az ujját töri, bilincselt embernek a sipcsontját szilánkosra töri, puskával HÁTBA lövi 5 méterről és hasonló nyalánkságok!
GUSZTUSTALAN a lojalitásod a hazaárulók csicskapribékjeihez
2010 január 19 at 17:44
Gabben!
Már ne haragudj,de Te olyan sötét vagy mint Ndjodo,csak Te belülről.Annak adom meg az adataimat akiben megbízom,a jelenleg regnálókban és a helytartóikban nem bízom meg.
Te minden bizonnyal Szovjet Józsefet hallgatod a Klub Rádión,az a Te világod.
2010 január 19 at 11:24
Keith Gillespieről nincs semmi hír?:(
Nincs esély a leigazolására?
2010 január 19 at 11:32
Nem téma a leigazolása.
2010 január 19 at 11:19
http://www.arenaplaza.hu/cikk/fradi-sztarok-es-autogram-osztas-arena-plazaban
2010 január 19 at 11:21
Mi van mar feloraja, sracok ? Pogi-szunet ?
2010 január 19 at 11:22
ott találkozunk emberek:)
2010 január 19 at 11:24
Valahogy így képzeltem! :)
Mindennek és mindenhonnan a Fradiról kell szólnia! :)
2010 január 19 at 11:18
és mi van a tegnap emlegetett szerb középpályással?
2010 január 19 at 11:23
Miért mi van vele?
Teszteljük.
2010 január 19 at 11:31
Ezt kérdezem. Mivel nem esett róla szó a sajttájon, így bátorkodtam megkérdezni…
2010 január 19 at 11:18
Ezektöl a jó hírektöl, hogyan lehet egy Fradista bánatos?
2010 január 19 at 11:20
Nyáron is voltak jó hírek, nem? Lett belőle valami? Nem…
2010 január 19 at 11:24
Azóta egy kicsinykét megváltozott néhány dolog. Vagy nem tudsz róla?
2010 január 19 at 11:25
Milyen dolgokra gondolsz?
2010 január 19 at 11:25
hát azért várjunk még a pezsgő bontással 3-4 fordulót… nehogy ugy járjunk mint ősszel
2010 január 19 at 11:36
te minek örülsz, ciber777 parasztja?
az igazolásoknak? vagy annak hogy már nyert mérkőzést a tavaszi Fradi? akkor melyiknek?
hülyegyerek.
2010 január 19 at 11:16
berkinek még azt sem hiszem el amit kérdez! Majd ha az első meccsen Fradi-mezben kifutnak a pályára, akkor…
2010 január 19 at 11:14
Mostanában jó híreket kapunk! ;)
Úgy tünik, teljes egészében átalakul a csapat játéka.
Lehet, hogy Craig személyét alábecsültem.
Lehet, hogy megint szép tavaszunk lesz!
2010 január 19 at 11:15
hát az biztos h jobbak leszünk. csak kérdés h mennyivel…
2010 január 19 at 11:13
berki szerint….. hagyuk már.hiteltelen faszfej
2010 január 19 at 11:12
Nincs a bontásra engedély, mert az ÁNTSZ nem hagyta jóvá?
Bakker, az azbeszt falu laktanyát kifelé az üllöin szét lehetett kapni, majd otthagyni a shittet évekre?
2010 január 19 at 11:15
gondolom megint nagy lóvét akarnak lehúzni a Fradi tulajtól!
2010 január 19 at 11:12
Ha már ilyen jó hangulata lett mindenkinek, kezdjünk el pörögni erre is!
2010 január 19 at 11:32
nem 18:00kor kezdődik?
Zseniális a videó
2010 január 19 at 11:37
handball.hu-n tegnap még 12.45 volt
2010 január 19 at 11:48
Most is az van én az http://www.ftckezilabda.hu/ néztem ö szerintük 18 00 és a népligetbe lesz.
Az olimpiai központ az hol van?
Tutira megyek ki hatalmas hangulat szokott lenni mindenki jöjjön:)
2010 január 19 at 11:11
én nem regisztrálok még,és bérletet késöbb se veszek.elvileg lesz egy nem regisztráltatnak fentartzot rész is.
2010 január 19 at 11:13
persze. a kapu mögött, kijelölt szektorba, 2-3szoros áron.. ki van ez találva..
2010 január 19 at 11:13
bár csak igazad lenne!!
2010 január 19 at 11:14
nekem mind1 csak legyen olyan hely!!!!
2010 január 19 at 11:17
én most regisztráltam vissza is igazoltak ,mikor kell bemenni “adategyeztetésre”?
2010 január 19 at 11:30
akkor a kapu mögött nem a B közép lesz többé?
2010 január 19 at 11:11
– Filkor Attilával kapcsolatban egyelőre ugye a megállapodás értelmében várnunk kell. Hrepka Ádámmal, a máltai Schembrivel és Kovács Jánossal tárgyalásban állunk, és ugyanez a helyzet Oláh Lóránttal illetve a Debrecennel. Utóbbi egyébként várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, őt ugyanis a jelek szerint meg kellene vásárolnunk – mondta Berki a sajtó képviselőinek.