Sorban álltak a játékosok Berki irodája előtt.

Szubjektív, értékrendi okokra hivatkozva mondtam fel annak idején, képtelen voltam azonosulni a klubnál történtekkel. Az, hogy Prukner László kinevezését követő pillanatban a vezérigazgató nagy nyilvánosság előtt feláll s bejelenti lemondását, az utolsó csepp volt a pohárban. Nem tudtam előre, csak nekem oda kellett állnom az újságírók elé, de ugyanolyan tanácstalan voltam, mint bárki a székházban.

Nem akartam az édesapám, a magam, vagy a cégem nevét adni egy átláthatatlan gazdálkodást folytató vezetéshez. Korábban azért jöttem, mert bíztam abban, segíthetek a klubnak, média és a szurkolói kommunikáció mellett terveim közt volt üzleti kapcsolatok kiépítése, ezt egy éven belül meg lehetett volna tenni. Tény, a klub termékként még mindig érték lehetne, mondhatni kimeríthetetlen kincsesbánya, amit az eddigi vezetők mégiscsak majdnem kimerítettek.

Én kapcsolataim révén több befolyásos üzletembert kezdtem a klubhoz csábítani. Őket focihoz kötödő programokkal, meccslátogatásokkal szerettem volna a Fradhoz kötni: aki a Fraditól kap, s fradista, az majd ad is, ha kérünk. Ebből Berki Krisztián nem kért, ami legalább annyira volt érthetetlen számomra, mint a lemondása.

Öt hónapig voltam kommunikációs vezető, ez idő alatt egyre erősebb lett az érzés: valami nincs rendben. Mivel nem voltam a klub alkalmazottja, a belső kör tagja sem voltam, az IT üléseken sem vettem részt, [így nem láttam bele az ügyekbe]. De azt igen, hogy a játékosok a székház folyosóján sorban állnak, hogy a fizetésüket átvehessék a vezérigazgatói irodában. Méltatlan ez a Ferencvároshoz. Én nem voltam alkalmazott, így nem is így kaptam a fizetésem, számlát adtam, annak ellenértékét kaptam átutalással. Az utánpótlásról csak Ron Reiddel beszélgettem, így a szerződés nélküli alkalmazásokról is csak a médiából értesültem a napokban.

Megkeresett visszatérését követően Berki Krisztián, hogy segítsem munkáját, de nemet mondtam. Nem akartam, hogy az Orosz nevet a Fradi-körüli “furcsaságokkal” emlegessék egy napon.

Bizonyítékok egyelőre nincsenek, s sok jel mutat arra, megérzéseimnek volt alapja: az igazság azonban csak egy profi átvilágítással derülhet ki. Nem ártana, ha az Ernst&Young a Zrt-t is átvilágíthatná.

(Nemzeti Sport)