A DVSC és a Videoton nyerseséges, a Dózsa teljesen eladósodott.
Ez derül ki a csapatokat működtető Zrt.-k tavalyi mérlegéből.
Masszívan veszteséges Ferencváros
A 2009-es 1,086 milliárd forint után tavaly 1,1 milliárd forint volt az FTC Labdarúgó Zrt. mérleg szerinti vesztesége – derül ki a vállalkozás nyilvános beszámolójából. Ezzel a skót tulajdonos 2008 óta 2,5 milliárd forintot fordított csak arra, hogy életben tartsa a csapatot, a veszteségeket fedezze. Azóta McCabe szinte teljesen kiszállt a klubból, azonban kérdés, meg fog-e tudni állni saját lábán a csapat anyagilag.
A Fradi árbevétele emelkedett tavaly, a 2009-es 295,5 millió forintról 372 millióra. Azonban a magyar bajnokságot ismerve ez még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy egy csapat önellátó legyen. Az árbevételen belül csökkentek a szponzori pénzek 115,9 millió forintról 94,3 millióra, de még így is ez tette ki a legnagyobb szeletet. A belépőjegyekből és a bérletekből 73,5 millió forintja származott a klubnak, ami egy hajszállal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Jelentősen nőtt viszont a közvetítési jogokból származó bevétel, mely 21,9 millióról 65 millió forintra emelkedett tavaly. A másik terület, ahol növekedést tudott elkönyvelni a társaság, az a bolti árbevétel. Az ajándékbolt a 2009-es 18,8 millió forint után 31 milliós árbevételt realizált. Átigazolási díjakból az előző évi 13,5 millió után tavaly 70,3 milliós bevétele volt a Fradinak.
Amióta idén tavasszal saját lábára állt a Ferencváros, folyamatosan abban bíznak a klubnál, hogy hamarosan megérkezik a NAV-tól a régóta várt áfavisszatérítés. A beszámoló alapján tavaly év végén ez 447,9 milliós tételt tett ki a követelések között, a követelés másfél éve függőben van egy adóhatósági vizsgálat miatt.
A tavalyi kiadások részletezéséből kiderül, hogy 2009-hez hasonlóan 2010-ben is marketingre és reklámra költött a legtöbbet az FTC Labdarúgó Zrt. Ezen a soron 753,9 milliós kiadás szerepelt, ami százmillióval volt magasabb az egy évvel korábbinál. A második legnagyobb tétel a stadionüzemeltetés, bírói díjak, nevezési díjak, melyek összesen 200 millió forintot vittek el tavaly.
Az 1,1 milliárdos veszteség mellett tőkeemelésre is szükség volt, hogy fedezze a mínuszt: a tulajdonos Esplanade Consultants Eastern Europe B.V 1,028 milliárd forint nem pénzbeli és 83,5 millió forint pénzbeli hozzájárulást biztosított a társaságnak, amivel nőtt a tőketartalék.
Debrecen: ismét Európa hozta a nyereséget
A DVSC Labdarúgó Zrt. beszámolójából az látszik, hogy a hajdúsági csapat nem tudta megismételni 2009-es kimagasló eredményét, hiszen tavaly nem tudott bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe, csak az Európa Ligában vitézkedett. A két sorozat közti különbség pénzben véve nagyjából egymilliárd forint volt: a 2009-es egyéb bevétel még 2,4 milliárd forintot tett ki, míg tavaly 1,3 milliárd szerepelt ezen a soron. Ebből 1,2 milliárdot tett ki az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) kapott juttatás.
Ugyanakkor az előző évvel ellentétben ezúttal nem vett ki 800 millió forint osztalékot a tulajdonosi kör, így a társaság 474,1 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el az egy évvel korábbi 528,2 millió után. Érdekesség, hogy a 2010-es bajnokcsapat árbevétele elmaradt a Ferencvárosétól: a 2009-es 230,8 millió forint után tavaly 224 millió volt az értékesítés árbevétele.
Zsákszámra ömlik a pénz az új kirakatcsapatba
Kiugró éve volt tavaly a Fehérvár FC Kft.-nek, melyet megkoronáztak azzal, hogy a Videoton idén tavasszal története első bajnoki címét ünnepelhette. A fehérvári klub mérleg szerinti eredménye a 2009-es 846,3 milliós mínusz után tavaly 1,3 milliárd forintos nyereséget mutatott. Az értékesítés árbevétele például egy év alatt 293,6 millió forintról 641,1 millióra emelkedett, ami nagyrészt a szponzori bevételeknek volt köszönhető, melyek 226,2 millióról 414 millióra emelkedtek. Emellett a közvetítési jogokért cserébe tavaly 125,9 milliót kapott a klub, míg az előző évben ezen a soron nulla forint szerepelt.
Persze mindez még kevés lett volna a rekordnyereség eléréséhez, ha nem lett volna 2,2 milliárd forint rendkívüli eredmény, amiből 2,17 milliárdot a társaság kölcsön tőke- és kamatkötelezettségének más vállalkozás általi elengedéséből származó bevétele tett ki. A Fehérvár FC Kft.-nek tavaly év végén 1,48 milliárdos követelése is volt, mely nagy részben azt az 1,37 milliárdot tette ki, melyet a cég saját tulajdonosának, a Futball-F Kft.-nek nyújtott. Emellett a vállalkozásnak 1,2 milliárdos kötelezettsége is volt, melynek nagy részét 1,1 milliárdos rövid lejáratú kölcsönök tették ki.
Ismét veszteséges lett az Újpest
Az előző évi 236,6 millió forintos profit után tavaly 48,5 milliós veszteséget termelt az Újpest FC Football Club Kft. a társaság beszámolója szerint. Ez elsősorban az 530 millióról 356,9 millióra csökkenő árbevételnek volt köszönhető, míg az egyéb bevételek a 2009-es 295,1 millió forint után 149,9 milliót tettek ki.
Ráadásul az újpesti klub esetében a rövid lejáratú kötelezettségek a 2009-es 594,8 millió forintról tavaly 1,76 milliárdra emelkedtek. Ebből a legnagyobb tételt a rövid lejáratú kölcsönök 1,1 milliárdos összege teszi ki, illetve kapcsolt vállalkozással szemben is van 465,5 milliós adóssága a cégnek.
Beke Károly
forrás: mfor.hu
2011 június 28 at 13:59
az közvetítési pénzek egyetlen helyes elosztási módja az lenne, hogy a szolgáltatók nézettségi adatai alapján dobják szét a pénzt, az összes többi alternatíva rossz, mert nem tükrözi a valóságot.
teszem azt a Jászjákóhalma nyeri a bajnokságot, akkor a tv közvetítésekből neki több jár mint a legtöbb nézőt vonzó csapatoknak, nevetséges?
egy dolog a bajnokságban elért pozició, ezért mennek a szponzorok, meg kapják az esetleges uefa pénzeket a csapatok, de ahhoz semmi köze nincs, hogy melyik csapatra kiváncsiak a legtöbben
2011 június 28 at 14:09
Igen! Én is azt mondom, hogy a nézettségi adatok alapján kellene szétosztani a pénzt.
Ez lenne a korrekt!
2011 június 28 at 12:43
Elképesztő, hogy a fidi mennyire a gazdasági élet törvényein kívül működik. Ezek a rendkívüli eredmények gyakorlatilag azt jelentik, hogy ilyen módon tolják bele a pénzt.
Sajnos mi is csak egy picit vagyunk jobbak – meki évi egymilliárdja elég húzós, még úgy is, hogy tudjuk, pazarló gazdálkodás folyt, a szponzori pénzek pedig meg sem közelítették a reálisan elvárható szintet.
2011 június 28 at 12:24
Egyetlen klub van, aminek egy BL szereplés, egy KEK győzelem és biztosra veszem, hogy egy EL indulás is veszteségként jelenik meg. Gondolom mindenki kitalálta melyik ez a klub.
2011 június 28 at 13:03
KEK győzelem?
magyar klub?
2011 június 28 at 13:30
kézilabda?
2011 június 28 at 11:53
azért ankéton valaki megkérdezhetné ezt a közvetítési pénzt! kiváncsi lennék hogy mi a fa.omért kap a gyík vidi dupla annyi lét mint mi! vicc ez az egész! CSÜTÖRTÖKÖN MECCS VAN! OTT A HELYE MINDEN FRADISTÁNAK!
2011 június 28 at 12:10
tavaly 2009-2010-ben másodikak voltak mi meg hetedikek… ez alapján osztottak pénzt… most valszeg mást kell kitalálni, mert bronzérmesek lettünk, mondjuk melyik csapat kezdőbetűje van legtávolabb az F-től… :)
2011 június 28 at 11:51
Érdekes dolgokat olvashatunk a cikkben, de a hozzászólásokban is. Gondolom, azon senki sem vitatkozik, hogy a nemzetközi kupákban való szereplés teremtheti meg a saját lábon állás feltételeit, minnél tovább jutunk, annál biztosabb lábakon állhatunk. No, de eddig el kell jutni! Ugyanakkor nem minden egyes magyar csapat vehet részt a nemzetközi bajnokságokban. Akkor hogy lehetnek ezek a csapatok rentábilisak? Vagy úgy, hogy minden évben egy gazdag tulaj pumpálja a pénzeket a klubba (amire aztán keresztet vethet), vagy úgy, hogy fiatal tehetségeket termel és ad el komoly összegekért. Jelentős marketinbevételekre azok a csapatok számíthatnak, akik a nemzetközi porondon produkálnak, jelentős nézőszám mellett. A terjedelme miatt nem vesézhetem ki ezt az egész témát, de meggyőződéssel mondom, MAGYARORSZÁGON EGYEDÜL A FRADIBÓL LEHETNE KIRAKATCSAPATOT CSINÁLNI VISZONYLAGOSAN KEVÉS PÉNZBŐL!!! HA MÁS CSAPATBÓL AKARNAK, AKKOR AZ HORRIBILIS BEFEKTETÉST IGÉNYELNE!!! De ott van a veszély, hogy a kevés nézőszám (szurkolói háttér) miatt kiszámíthatatlan lenne a megtérülési idő.
2011 június 28 at 12:08
hát ezt én sem nagyon értem hogy van az országban x miliárdos ember, nem kicsi politikai háttérrel! lépten nyomon azt hangoztatja mindenki , hogy Fradika nélkül nincs bajnokság(ismerős mi?), meg az ország legnépszerűbb csapata, meg milyen jó helyen lévő terület! a picsáért nem lehet ebből a pár emberből valakit mellénk állítani? basszameg videoton! a mai napig nem értem hogy a rákba lett az ország legtehetősebb csapata, ugy hogy pár éve majdnem megszünt. ha valaki nekem 3éve ezt elörevetíti biz isten kiröhögöm, szerintem sokad magammal!
2011 június 28 at 13:32
Debrecen, Székesfehérvár,Győr építik, szépítik a stadionjaikat. Mind a három helyen nincs gond a játékos-kerettel. Szurkolói hátterük meg együtt nincs annyi, mint a Fradinak. Mégis ők a befutók, Budapesten meg agonizálnak a csapatok…Legközelebb a Vasas tűnik el, utána a Lillák, majd mi? (a Honvéd talán megmarad, ha a tulaj meg nem unja…) és Budapesten nézhetik TV-ben a Vidi menetelését aki akarja nézni…
Fura egy helyzet…
2011 június 28 at 11:23
…lehet én vagyok tudatlan, de mi volt az az 1 milliárdos nem pénzbeli juttatás a skóttól?
2011 június 28 at 11:22
ebből mennyi jutott berkinek ?
gyanitom több,mint csapatépitésre
2011 június 28 at 11:06
754 millió Ft marketingre és rekmlámra??? Ez meg mi lehet?? Azon kívül, hogy hogy így lopták szét a Zrt-t.
2011 június 28 at 11:08
a játékosok fizetése, amit mint tudjuk így lehet “okosba” megoldani
2011 június 28 at 11:08
come back kampány akkor go out volt pénzügyi szempontból…
2011 június 28 at 11:09
Erre nem gondoltam KP3… jogos…
2011 június 28 at 10:57
Közröhej ez az átláthatatlan követelések, elengedések, kölcsönök stb szarságokkal tűzdelt pénzmosoda a Vidinél…
mondjuk azt gondoltam, hogy nem a 2000 fizetett szurkolójuk hozta a bevételt… csak kinyílik a bicska az ember zsebében, amikor az a az átlátható viszonyokat említik nálunk hogy miért nem jön szponzor… nagyon is jó az ha átláthatatlan, csak nem mindegy ki kavarja az állóvizet hogy lehessen a zavarosban halászni… a gyomrom fordul fel a hazai “focitól”…
2011 június 28 at 10:57
A labdarúgás társadalmunk hű tükörképe. Egy kis Retro.
2011 június 28 at 10:45
“…amiből 2,17 milliárdot a társaság kölcsön tőke- és kamatkötelezettségének más vállalkozás általi elengedéséből származó bevétele tett ki.”
Ennyit arról, hogy a Fidi önfenntartó, meg nyereséges… na persze.
Ez a 65, de még a 125 milliós tévébevétel is viszont nevetséges összeg egy élcsapatnak, a tízszerese is kevésnek számít nemzetközi viszonylatban. Mondjuk ha belegondolok, Fradi nélkül meg pontosan 0 forintot ért a közvetítési jog…
2011 június 28 at 10:36
“A belépőjegyekből és a bérletekből 73,5 millió forintja…
A másik terület, ahol növekedést tudott elkönyvelni a társaság, az a bolti árbevétel. Az ajándékbolt a 2009-es 18,8 millió forint után 31 milliós árbevételt realizált.”
Ezt a két tételt nézve: 104M-röl beszélünk.
EZT TEGNAP IRTAM AZ EGYIK POSTBAN, DE IDEVÁG:
“Azt feltételezve, hogy a sok, sok állitolagosan millionyi Fradista közül van 60ezer olyan aki ki tud fizetni minden negyedik hazai meccsre egy belépöt. Amennyiben ez jol oszlana meg akkor a meglévö 4ezer Szurker mellé lenne még 15ezer/meccs. Vagyis kicsi lenne a stadi. Szoval most nem variálok a bérletes és diaák jegyekkel. Mindegyik zsugát 2ezerre taksálom. Akkor meccsenként lenne 18ex2e=36M ft bevétel. Azaz evente csak a bajnoki meccseket figyelembe véve 540M (15 meccs) lenne a bevetel. Plusz, ha mindenki atlagosan 500 ft költene (shop, bufe, stb.) akkor ez a 15 meccsen ujabb 135M bevetelt eredmenyezne.
Azaz, ha ugy járnának azok a Fradistak akik ezt meg is tehetik akkor szezononkent csak a bajnokin 675M brutto bevétel lenne az Üllöin.”
Mint látszik több mint 500M a külömbség és csak a hazai bajnokikrol beszélek. Nem aggodni kellene folyton es kifogasokat keresni!!!
AKI TEHETI AZ MENJEN MECCSRE!!! Ennyi.
2011 június 28 at 10:50
Igen, nyilvánvaló, ha kitartottak volna a tömegek, legalább a klubok nem lennének állandó létbizonytalanságban és lehetne építkezni. Csak sajnos a játék színvonala annyira alacsony, hogy inkább kínszenvedés, mint élvezet nézni. Így pedig nem lehet a 21. században megtölteni a lelátókat.
2011 június 28 at 11:06
Teljesen igaz, de hozzáteszem hogy minden belépésnél attól rettegek, hogy egyszer itt tényleg 14 ezer ember lesz.
A mostani szervezés és a stadion ugyanis teljesen alkalmatlan már ekkora tömeg kezelésére. Az összes ajtó életveszélyes (élen a beléptetőkapukkal), csigalassúsággal zajlik a beléptetés, jegyárusítás van ugyanott ahol özönlik be a tömeg, agyrém az egész. A menekülőkapuk befelé nyílnak, a személyzet látványosan döntésképtelen amikor nagyobb csoportok gyűlnek össze. Szóval sztem a stadion méltó a benne játszott futballhoz. Aki ma Fradi meccsre jár, vásárra viszi a bőrét és ilyenből 3-4 ezer embernél nincs több.
2011 június 28 at 11:42
A tömegek pont ezért nem járnak meccsre ,mert nem focit kapnak hanem botrányokat
A magyar foci évtizedek óta a pénzmosásról a csalásokról szól
Lásd a Fradi esetét a bajnokok ligájáig 8-10 ezer ember járt tartósan Fradi meccsre aztán jöttek a botrányok a lopások egyik elnök a másik útán (mindegyik politikához köthető elnök a mai napig) és már 4000 nézőnél tartunk Te szívesen fizetsz havi ezreket ha azt látod hogy minőségi focit nem kapsz érte és a pénzed nem a csapatra megy hanem isten tudja hol landolnak
Most is gyűjtöttek át világításra azt kiderül az átvilágítást az Angol állja erre azt mondják az futball zrt átvilágítása a gyűjtés meg az F.T.C. R.T.
De hogy hogy áll a pénz sorsa össze jött vagy nem és mi lesz a sorsa azt már senki nem közli minek
Ezek után higgyünk Kubatov úrban mostantól más világ lesz közben meg látom Kubatov úr főnöke pofátlanul a nekünk köszönhető tv díjakból 2x annyit nyel le mint amit a Fradinak ad . Ugyan már
2011 június 28 at 11:52
Anyaegyesület, és futballklubbot működtető zrt, ez a különbség. Ezt már ideje lenne megtanulni.
Egyébként Orbán Viktort abszolút, nem szeretem, ha mindent Ő csinálna amit ráfognak, akkor kb egy 3 fejű 8 karú félisten lenne. Biztos h Ő nyeli le a tv közvetítési díjat, és porschet vesz belőle. Ugyanmár…
Szar a rendszer, és ha mi kapnánk a legtöbbet (jogosan). akkor a többiek lázonganának…
2011 június 28 at 12:16
Ez egyértelmű hogy zrt és rt más- más de ettöl fügetlenűl nem tudni mivan azzal a pénzel amit a Fradi szimpatizánsoktól kértek Illene tájékoztatni őket
mert így azt érezhetik hogy kéték a pénzt tőlük és utána lese szarják őket
A fehérvár fc Orbán Viktor üzleti érdekeltségének túlajdona és ha ez nem így lenne a fehérvár nem kapna ennyi tv-pénzt, vagy szerinted ez méltányos mert a fehérvár nézettsége 2x több a Fradiénál ugyan már
az a helyzet a miniszter elnöknek tekintélye van és Viktorunk még a fociban is vissza él ő és barátai hatalmával ,.Ennyi
2011 június 28 at 10:33
videoton közvetítési díj 126 millió, Fradi 65millió??
Ez valami vicc?
Milyen alapon számolták ezt ki, nagyon kiváncsi lennék, kb. a zte-nek többet kellene kapni a közvetítésekből mint a videotonnak.
A legtöbb néző mit nézett: Ute-Fradi, Fradi-Ute, csak én nem látom ebben a párosításban a videotont?
Amúgy mindent félretéve ha nem lenne kötelező a szurkolói kártya, hanem csak választható bónuszjogokkal felruházó eszköz, az hozna még éves szintem egy 15-20millós jegybevételt.
Tényleg meg kellene gondolnia a vezetőségnek az, hogy átalakítja.
Lehet vele szimpatizálni meg nem szimpatizálni, de ameddig nem kötelező törvényileg, addig teljesen felesleges pénzkidobás a nem kiváltó szurkolóinak ezzel az opcióval távoltartani a stadiontól.
Eleve teljesen mindegy a balhékra is hivatkozni, mert bünti jön igyis úgyis, kistelekitől úgy mint demjántól.
A szponzorokról meg annyit, hogy van egy politikai elithez tartozó vezetőnk rengeteg kapcsolattal, szóval biztosra veszem, hogy jönni fog szponzor az idén és nem maradunk meg ezen a nevetséges szponzorálási szinten.
2011 június 28 at 13:13
Ebben az a szemétség hogy a fradi vissza térésének köszönhető hogy ekkora az elosztható pénz
Minden mlsz elnökség gazember mondhattok amit akartok
de Csányi ugyan azt folytatja amit Kistuloki abba hagyott sőt tovább megyek ez a szervezett nálunk mé mindig azon az úton jár amit a 80 -as években a Szepesi féle kommunisták elkezdtek
2011 június 28 at 10:32
Na akkor: 94,3 misi szponzori pénz, 73,5 misi jegybevétel, 65 M TV pénz, 30 misi ajándékbolt, 70,3 M játékoseladás. Ez 333,1 millió összesen, rohadt fontos szám: ha úgy tetszik “ennyit ér” most a Fradi, ennyit tud egy évben kitermelni.
Ezzel szemben áll ugyebár az a bizonyos 753,9 milliós marketingkövetelés, ami mint tudjuk nagyjából a játékosok bérének nagy részét képezi. Tehát amit önerőből nem tudtunk megszerezni, az 420,8 millió. Ebben nincs benne az alapbérezés, az infrastruktúra működtetése (stadion fenntartása, a zrt működtetése)
Így már elhiszitek hogy az angol ide pénzt hozott?
2011 június 28 at 10:12
“Jelentősen nőtt viszont a közvetítési jogokból származó bevétel, mely 21,9 millióról 65 millió forintra emelkedett tavaly.”
Van bőr a pofájukon ezt leírni…nevetséges ez az összeg, a Ferencvárosnak kimagasló közvetítési pénz járna, nem csak azért, mert minden meccsünk tévés, hanem azért, mert ez a csapat a magyar foci kirakat arca.
Nálunk minden szarról írnak, arról is, ha egy exjátékosunkkal valami történik, de a vidi persze csöndben készülhet.
2011 június 28 at 10:21
Az MLSz rajtunk élősködik. A bírók belénk rúgnak, a média egy része folyton köpköd, kavar. Ebből már kezd rohadtul elegem lenni.
Attól tartok, hogy videoton=budapesti honvéd (régen).
Mindenki a FRADIRA kíváncsi, nem pedig a setétvárra?
Könyörgöm, nekünk minden meccsünket leadta a TV tavaly szinte.
2011 június 28 at 09:54
Ja és az ankéton meg is lehetne kérdezni Kubitól, hogy milyen egyenleget vár az idei évtől? Gondolok most itt elsősorban a (tavalyi évhez képes várhatóan nagyobb) szponzori pénzekre és a lefaragott kiadásokra! Így már tudunk (legalább) null szaldósak lenni?
2011 június 28 at 09:53
“A tavalyi kiadások részletezéséből kiderül, hogy 2009-hez hasonlóan 2010-ben is marketingre és reklámra költött a legtöbbet az FTC Labdarúgó Zrt. Ezen a soron 753,9 milliós kiadás szerepelt, ami százmillióval volt magasabb az egy évvel korábbinál…”
Már értem miből jött össze berki luxusautója, meg a cipőboltja!
Hogy sorvadna el az a féreg!
2011 június 28 at 09:57
fideszoton megkapta a pénzesőt, Mi meg azt a 447,9 milliót sem kaptuk meg eddig a NAV-tól???
Tiszta sor. Tipikusan sz@rházi dolog volt ez.
2011 június 28 at 10:36
ennek nagy része a játékosok fizetése arculatátviteli szerződéseken keresztül szerintem.
2011 június 28 at 09:50
marketing és reklám 753,9 millió !? hm ???
2011 június 28 at 10:03
Ez valójában a játékosok fizetése.
2011 június 28 at 09:48
“közvetítési jogokért cserébe tavaly 125,9 milliót kapott a klub, míg az előző évben ezen a soron nulla forint szerepelt.”
átlagoljátok gyerekek!
2011 június 28 at 09:47
minden pénz megér ez a Fidi…
2011 június 28 at 09:45
MIÉRT KAP A VIDEOTON KÉTSZER ANNYI KÖZVETÍTÉSI DÍJAT???????????????????????????????????????????????
2011 június 28 at 10:22
Mert ÉN így látom jónak!!!!!!!!!!!!
2011 június 28 at 10:41
Viktor
Cseréld már le az undorító nyakkendődet. ;)
Férfi lila színű ruhadarabot nem visel, ezt nem hallotta “elnök úr”?
2011 június 28 at 09:39
A mi és a videoton közvetítési pénzei közti különbség valami vicc? Konkrétan a dupláját kapták a miénknek és nem, azért mert bajnokok lettek ez még mindig rohadtul nem fair. A közvetítés épp h nem erről kéne h szóljon, hanem hogy kit néznek….a @&#&@&/-{&@ életbe
2011 június 28 at 09:47
de előtte meg nem kaptak semmit, szóval oszd el két évre..
2011 június 28 at 09:52
Hát, megmondom őszintén azt is sokallom. Ezt úgy tíz évre osztanám nekik ki.
2011 június 28 at 10:29
És tavalyelőtt miért nem kaptak semmit a setétváriak? Elég zavaros ez nekem, hogy egyszer semmi, aztán ömlik a nyakukba a pénz.
2011 június 28 at 10:58
Az előtt nem is kőzvetitette őket senki akkor miért kaptak volna
Nem kell itt mosni a vidit azért kapnak 2x annyit mert Orbán Viktor ezt így akarja