Nem mindennapi beszámoló egy nem mindennapi túráról.

Mi jut eszembe a túráról? Az, hogy életem élménye volt. Csalódottságot egyedül a kiesés ténye okoz, egyébként az sem érdekelne, hogy csak 8 percet láttam a meccsből, de legalább továbbjutunk, mert a meccs mellett annyi minden történt velem, velünk ebben a közel 4 és fél napban, kedd 18 órától vasárnap hajnali 4-ig, hogy az leírhatatlan, fotókkal, videókkal visszaadhatatlan, de azért megpróbálom…

Aki volt valaha szurkolói túrán bármilyen csapattal, az kb tudhatja, hogy milyen egy ilyen utazás. Busz, vonat, felszállunk, kis pihenők, iszogatás, jó hangulat, meccs, szurkolás, jó esetben ünneplés és vidám hazaút. Plusz a járulékos kalandok, új arcok, helyszínek, stb.

Na, ez a túra nem ilyen volt. Ezen a túrán a fentiek illogikus módon rotálódtak, a cselekmények megmagyarázhatatlanul követték/cserélték fel egymást és bármi történt, az egy átlag túrának a sokszoros hatványával volt egyenlő…

Tehát, lényegében minden megtörtént, ami csak történhet egy emberrel. Utazik, baleseti dugóba kerül, a terelés miatt egy építkezésbe csöppen, ahonnan szintén elterelik… A buszos pihenő idők miatt állunk/várunk, hol 9 órát, hol csak 5-öt, majd 11-et, de a lényeg, hogy ezek az időszakok bizony igen aktív kitöltésre kerültek… Aztán újabb útra kelések, soha nem látott körülmények, viharok, hidak, átkelések és leírhatatlan tájak. Majd visszafelé újabb várakozások, bárhol álltunk meg, ott muszáj volt esnie az esőnek vagy épp az eljövetelünk után bombának robbannia… A buszunk a hazai bulvárban volt rosszul megszervezett, szerencsétlenül és pórul járt, drog és fegyvercsempész tolvajok járata, egyszóval minden, amit csak ki lehet találni… (Többségében alap nélkül…)

Úgyhogy, az elmúlt napokról készülő videó előtt álljon itt egy biztosan nem rövid összefoglaló, hogy milyen is volt belülről a FradiBusz hálózat első külföldi túrája, ami sikeresnek sajnos nem mondható, de mindenképpen felejthetetlen. Képekkel, videókkal megbolondítva igyekszem naplózni utunkat. Remélem azok is szórakoztatónak találják majd, akik nem voltak ott és azok is, akik igen…

Kezdjük is az elején! Kedden nem sokkal este 6 után megérkezett a székház elé Dragi, aki pár bíztató szóval útnak eresztette a társaságot, utána kiosztott néhány autogramot. Nagy élmény és jól eső érzés volt, hogy egyik kedvencük, egy vérbeli fradista kijött hozzánk az induláskor.

Indulás után azonnal Győr felé vettük az irányt, ahol először az FDB törzskocsmájában tettük tiszteletünket, majd megvolt a szokásos teszkózás is a hosszú útra. Éjszaka végre átléptük az osztrák határt és végérvényesen elindultunk Skandinávia felé. Itt még nem is volt probléma, ahogy a Németországba érkezéssel sem, a gondok Kassel környékén kezdődtek, ahol sikerült belefutni egy orbitális dugóba, majd terelésbe…

Itt már azért voltak aggódó hangok, hogy vajon kiérünk e a meccsre, de összességében mindenki optimista volt, hogy kissé valóban későn indultunk és Németországig sokszor álltunk meg, de ahogy számolgattuk az órákat és kilométereket, még ráhagyással is bőven oda kellett volna érnünk… Azonban a terelésbe ütközve már az optimistábbak is el kezdtek izgulni, kiderült, joggal, mert kb 3 órát veszítettünk. Letereltek minket a pályáról, be Kasselbe, ahol pedig építkezés volt, úgyhogy újabb terelés következett. A sofőrök kötelező pihenő idejének tartása miatt innen már nem is sokat jutottunk előre, végül a szerda délelőtti órákban, Hannover mellett, Altwarmbünchenban álltunk meg, egy idillinek mondható kis faluban. Itt 9 órát kellett állni, a késő esti továbbindulásig valahogy megpróbáltuk elütni az időt…

Első célpontként azonnal egy olyan hely keresésébe kezdtünk, ahol legalább zuhanyozni lehet. Egy rövidebb séta után végül rábukkantunk egy tóra, mellette pedig a helyi focicsapat bázisára. Aminek az lett a vége, hogy Végel úr leszervezte egy helyivel, hogy hadd zuhanyozzunk le a csapat öltözőjében… Lényegében ingyen! Ez meg is történt, így következhetett, végre tisztán egy kis sörözés, a pálya melletti ellátó egységben. Megtudtuk milyen is az igazi Bitburger és azt is, hogy a Djerba szigetéről származó chili paprika magasan veri erejében a mi jó kis Erős Pistánkat…

Itt még focizni is volt időnk a helyi pályán, amit aztán egy strandolással zártunk a közeli tóban. A társaságot itt sem kellett félteni, különböző kellékekkel eléggé hamar sikerült feldobni a hangulatot… :D

A szállás felé visszasétálva aztán egy edzőmeccsbe botlottunk, ha pedig már ott voltunk, hát szurkoltunk egy nagyot a helyieknek… :D

A szálláson pedig eltöltöttük az indulás előtti utolsó pár órát, lényegében a tökéletes gyepen.

Szerda éjjel aztán ismét útnak indultunk, abban reménykedve, hogy a szokásos hamburgi dugót sikerül elkerülni és ez össze is jött. Aránylag hamar Dániában találtunk magunkat, konkrétan ott ébredtünk. Embertelen hosszúságú és méretű hidak, szavak nincsenek rá, ami ott fogadott minket, hamar kipattant mindenkinek a szeme a látványtól…

Dániába, majd Svédországba érve bizony már egyre sűrűben nézegette mindenki az óráját, hogy mennyi van még vissza, autópályánk még volt, aránylag jól is haladtunk, de már semmi gikszer nem fért bele, főleg túl sok pisiszünet nem, amit a célhoz közeledve egyre inkább sikerült is tartani, bár a feszültség is kilométerről kilométerre nőtt… Csütörtökön, a délelőtti órákban csak elértünk Norvégiába is, ahol elkezdődött az igazi pörgés. És idegeskedés…

Mert arra senki sem számított, hogy a németországi dugók és építkezések után Norvégiában ugyanez vár ránk, ráadásul a táv nagy részén, még autópályánk sem lesz! Kezdett mindenki megbarátkozni a gondolattal, hogy ebből bizony kezdősípszó nem igen lesz, de hogy a sofőrökön nem múlt, hát az is biztos… 60km/h-s szerpentineken 90km/h-val ejtették be a buszt a kanyarokba, mi előztünk személyautókat és nem fordítva, egyszóval aki elől ült és látta az utat, hát bizony nem egyszer leizzadt. Ám amikor beértünk a hegyekbe, völgyekbe, folyók és felhők közé, akkor egy kis időre mindenki elfelejtette a problémákat, mert ilyen tájat nem mindennap lát az ember… Zöld színű patakok, vízesések, csuszamlások, felhők a legvalószínűtlenebb helyeken és még hósapkákat is látni véltünk a csúcsokon…

De az idő egyre csak szorított minket, Tomi próbálta oldani a feszültséget, hogy felhívtuk Lipcsei Peti telefonon és kihangosítva ő is szólt pár szót az utazókhoz.

De a percek csak fogytak, a kilométerek pedig nem, végül már jöttek az aggódó hírek, hogy mi van velünk, már mindenki odaért, csak mi nem… A hajtás megvolt, de ahhoz, hogy odaérjünk 100 km-eket kellett volna menni óránként, de max 70-80-at sikerült… Indult a tippelgetés, hogy vajon az első félidőre oda érünk e már vagy majd csak a másodikra, stb.

Aztán este hétkor elkezdődött a meccs, mi pedig még 160 km-re voltunk… Reménykedtünk valami csodában, de legbelül tudta mindenki, hogy mi bizony max a hosszabbításra érhetünk oda, amit persze nem kívántunk, mert az első a biztos továbbjutás. De a csalódottság hatalmas volt, hogy semmit sem látunk a meccsből… Kaptuk azért az sms-eket, hogy elkezdődött a meccs, jött az, hogy vezetünk, hogy már csak 20 perc van hátra, de a csend megtört, amikor csörrent egy telefon és a vonal másik végén azt mondták, hogy egyenlített az Aalesund… Poénként megszületett a gondolat, hogy mekkora lenne, ha lőnének még egyet és hosszabbítás lenne, amire aztán odaérünk és együtt a csapattal továbbjutunk. Teltek a percek, már láttuk, hogy hamarosan vége a meccsnek és nekünk kb 40 km-rel a vége előtt nem marad más, mint az öröm, hogy továbbjutottunk. De semmi más…

Ismét csörrent a telefon, de nem a végeredményt hallottuk benne, hanem hogy 2-1 a norvégoknak… Hát az anyátokat, ilyen nincs, még a végén odaérhetünk a meccsre és ijedtség, de mégis hatalmas öröm lett úrrá mindenkin, hiszen veszélybe került ugyan a továbbjutás, de talán még sem értelmetlenül utaztunk majd 3000 kilométert, idegeskedtünk minden szaron és viszontagságon útközben. Lényegében mindenkiben minden adrenalin felszabadult, álltunk a buszon, hajtottuk a sofőrt, szidtunk mindent és mindenkit, ami feltartotta a padlógázas buszt, beértünk Aalesundba és megláttuk a rendőröket. Rövid eszmecsere után megkaptuk a kíséretet és elindultunk a stadion felé! Zengett a busz, zúgott a Hajrá Fradi, mindenki talpon, a csapat helyett űztük a rendőr furgont, az a negyed óra végtelennek tűnt…

De állítom, ebben a negyed órában, annyi, de annyi feszültség szabadult fel mindenkiben, olyan extázisba és hangulatba került mindenki, amilyet én utoljára a ZTE elleni 4-1-es nyitányon vagy a Derby-k alkalmával tapasztalok a körülöttem lévőkön. Igazi felszabadulás volt.

Begördültünk a stadion elé, nagy készültség fogadott minket, de rohant le mindenki a buszról, át a motozáson, én sem vittem semmit, csak futottam fel a lelátóra, ahol aztán megdörrent a Tábor! Több helyről hallottuk, hogy bizony kellett ez a plusz 50 fő… De sajnos nem ért semmit.

A csapat már összeesett, csak az volt a kérdés, hogy kihúzzuk e a hosszabbítást és tizikkel talán tovább megyünk, vagy sem… Hát nem.

Fürödtünk már eleget, de csak kaptunk még egy hidegzuhanyt a harmadik norvég gól formájában. Kikaptunk, kiestünk, mennyből a pokolba jutott fél óra alatt a társaság. Bárcsak ne értünk volna ki, de jutottunk volna tovább és hasonló gondolatok születtek meg a fejekben. Csak meredt előre mindenki a lelátón, míg végre kiengedtek minket és csendben, de elindultunk hazafelé.

Mert ennyi volt, ennyi jutott… Egy hatalmas, felejthetetlen túra és egy kiesés, aminek a szakmai okaira direkt nem térek ki.

Hazafelé Oslóig hajtott a busz, pénteken a reggeli órákban meg is érkeztünk és újabb pihenő idő következett, ezúttal 5 óra hosszú. Az eső esett, fotózni, várost nézni a francnak sem volt kedve, hát próbáltunk találni egy újabb fürdős helyet… A csapat szétszakadt, kb tízen nekilendültünk a városnak, ami annál csak szebb lehet, mint amit mi láttunk belőle… A körülmények miatt sajnos fotó nincs róla, de ami leginkább megmaradt az a leaszfaltozott villamos sín. Nem szedték fel és itt-ott lejött róla az aszfalt és előbukkant a felszín alatt a korábbról lefektetett sín. Nem gyenge, na… :D Hoteles próbálkozások után beleütköztünk egy hostelbe, ahol végre hagytak minket csak fürdeni, és ami a legszebb, hogy egy fillérünkbe sem került, sőt, még a konyhát is használhattuk, törölközőt is kaptunk és pénzt is válthattunk. Eléggé egyedi árfolyamon, de váltottunk… Gyors zuhanyzás után virsli és 8 koronás, literes ketchup volt a menü kenyérrel, ki is feküdt tőle a társaság utána, nem igen volt ínyünkre a tovább indulás gondolata.

De hát, ha menni kell, hát menni kell, és mint utóbb kiderült eléggé jól jártunk, hogy a hivatalosan tervezett 10 óra helyett csak 5-öt álltunk Oslóban… Bő két órával távozásunk után kaptuk az infót, hogy robbantások és lövöldözések történtek ott, ahol korábban még mi sétálgattunk. Ehhez azért nem sok mindent kell hozzáfűzni, mindenki tudja mi történt azóta arrafelé…

Szombat délelőtt elértük Kasselt, ahol újabb pihenő következett, végre az utolsó. Ismét adódott jó pár óra szabadság, amit először a vonatállomáson kezdtük a korona után megváltással felérő euro zónában, ahol végre nem 900 HUF volt egy sör, hanem „csak” 600… Gyors balkán típusú zuhany az állomás mosdójában, majd infót kapva egy strandról ismét fürdeni indultunk :D Az indokolatlanul sok strandolási és fürdési lehetőség miatt itt vált a túra már sokkal inkább nyaralássá… :D Villamosra pattantunk és meg sem álltunk egy két medencés, ping-pong asztalos, pont nekünk kitalált központig. Remek alkudozó képességünknek köszönhetően sikerült 30-35 euróért majdnem mindannyiunknak bejutnia és 20 cent magasságáért még zuhanyozni is lehetett. Buzi aki nem csobban alapon megmártóztunk a cseppet sem termál víz hőmérsékletű nagymedencében, amiből ennyi éppen elég is volt, nagyon adta utána a forró fürdő…

Jó hangulatú sörözés és ping-pongozás következett, majd visszatértünk Kassel belvárosába focizni, sétálni, szerintem tai chi-zni és úgy egyáltalán eltölteni a hátralévő 2-3 órát…

Végül visszatértünk a buszhoz egy utolsó bevásárlás után, majd lesve a kilométereket és az országhatárokat Passau után már belátható távolságban volt Bécs és a magyar határ, amit vasárnap hajnali 4 óra magasságában el is értünk. HegyeSHALOMnál kelt ránk a nap,

felcsendült bennem az ITTHON VAGYUNK rigmus és valahol felhőtlenül boldog voltam, hogy végre hazaértünk, de valahol szomorú is egyben, mert véget ért egy olyan túra, amit alighanem unokáinknak is mesélni fogunk.

Életre szóló élményt jelentett számomra ez az egész túra, amit ugyan beárnyékol a jogos feszültség, hiszen nem láttuk a teljes meccset, sőt még ki is estünk, de összességében bőven pozitív az élmény. Kurvanagy túra volt na, hiszen ingyom bingyom tálibe, kubalibrét már ide!

forrás: http://www.rennerdesign.org/?p=1877 ahol rengeteg képet és videót is találsz