Prukner László szerint nincs kapusgond.
– Nincsenek kapusgondjaink – jelentette ki Prukner László, holott tegnap, lapzártánk után is tárgyalt a klub és a labdarúgó. – Az NB I-es csapatunknál és az NB II-es tartalékegyüttesünknél mindössze két kapus áll a rendelkezésünkre. Zoli segít majd az első gárdánál és az utánpótlásnál is.
A legutóbb a Vasasban védő Végh azonban a szó legszorosabb értelmében felveszi a kesztyűt, nem szeretné a kispadot koptatni.
– Nem azért igazolok a Fradihoz, hogy csak plusz ember legyek a keretben. Az a célom, hogy védjek –nyilatkozta a korábbi válogatott focista, aki már arra is gondolt, hogy visszavonul. – Igaz, legalább két-három hétre még szükségem van, hogy erőnlétileg utolérjem magam és tudjak segíteni a csapaton.
forrás: blikk.hu
2011 augusztus 2 at 08:47
Hajdú szerint sem egyértelmű, hogy a Markoé a gól…
2011 augusztus 2 at 08:54
Hajdú szerint egyértelmű, hogy nem az övé, inkább azoké, akik a sorfalban nem voltak képesek felugrani.
2011 augusztus 2 at 08:57
de akkor mire fel ez az elüldözési mánia?
a siósgyőr elleni is hasonló szitú volt.
kaposváron meg jóvátette a “sapkahiányt” Csizi fejesénél…
2011 augusztus 2 at 09:05
Arra, hogy mindig kell találni valakiket, akiket lehet takaroggyozni. Ők ettől érzik jól magukat. Majd a Pécs elleni győzelem után csöndben lesznek, addig meg hadd legyen nekik karácsony, ha ettől jó kedvük lesz!
Ui.: Ellenvéleményt, kritikát szívesen veszek, ha nem ért egyet valaki velem, de sértegetést nem!
2011 augusztus 2 at 09:08
a disznó ólban ‘zinnyó még talán le is húzta a fejét… Az más kérdés hogy ha jobban eltalálja a bogyót a lokista és feljebb megy, még ennyire se lett volna esélye hárítani. Hajdú pedzegette, hogy talán túl messze volt a sorfal… ez is lehet, de bevallom azóta nem néztem meg az esetet, minden esetre fura volt hogy a sorfal fölött ment el, nem mellette és olyan alacsonyan jutott a gólvonal mögé a labda… a sorfal tuti sáros. Felix áll ott valszeg mellbe rúgják :D
2011 augusztus 2 at 08:42
Tavaly is Rani volt az elsőszámú kapusunk, akkor m.ki itt dícsérte, a 3 milliós máltaival együtt.
Azóta nem felejtett el védeni, de ha gólképtelenek vagyunk, akkor felnagyítódik még egy-egy olyan véleményes baki is, mint a siós és a konda elleni.
Ha behúztuk volna, akkor szóba sem kerülne Rani.
2011 augusztus 1 at 23:23
Akkor hamar szedd össze magad,mert nagy szükség van rád!!!
2011 augusztus 2 at 08:02
rád viszont annál kevésbé…
2011 augusztus 1 at 23:14
“Nincsenek kapusgondjaink – jelentette ki Prukner László”
Na ezért vannak edzőgondjaink – jelentették ki a Fradi sokat megélt szurkolói.
2011 augusztus 1 at 23:23
Mint cseppben a tenger…
2011 augusztus 1 at 23:31
Adam, néha, amikor megcsillantasz valamit, nagyon kellemes meglepetéseket tudsz okozni… Heinzre hajazol. :)
2011 augusztus 2 at 08:05
hogy 1 nagy klasszikust idézzek: “fasság”…
2011 augusztus 1 at 22:41
Volt “szerencsém” a digi sportra kapcsolnom és épp egy román bajnoki mecs ment. Fájt a szívem amikor megláttam, hogy egy Marosvásárhely-Kolozsvár mecsen teltház, több mint tízezer ember van.
2011 augusztus 1 at 22:38
A FERENCVÁROS történetének egyik legszarabb kapusa,az összes brazil légiós selejttel együtt.A 150 milliós csoda középpályással,aki 16-ról nem tudja elrúgni a labdát a kapuig,és két méterről nem tud a társához passzolni.Nem tudom észrevettétek-e,a debreceni kezdőbe mennyi légiós volt.Na erről beszélek.És most lehet huhogni, az összes légiós imádónak, és lehet várni azt az időt mikor azekből FRADI szintű,és szivű játékos lesz (OTTEN KIVÉTEL).Ezek után szivesen látnám Véget,Fitost,Zsivótszkit,és még Pölöskeit is.Kapitánynak,Lisztes,Grúz,Otten
2011 augusztus 1 at 22:42
Fitos most kifejezetten jól jönne a csapatba, de hát tudjuk, ha nem vagy a haverom, akkor nem játszol – Lacika.
2011 augusztus 1 at 23:02
“A FERENCVÁROS történetének egyik legszarabb kapusa”
Az Williams. Vagy Holczer.
(Udvarácz sem volt kutya mondjuk)
2011 augusztus 1 at 23:04
Szóval szerintem Rani ezeknél jobb, nem érdemli meg a jelzőt. Balszerencsés gólokat kap, de nem mindegyikről ő tehet.
2011 augusztus 1 at 23:12
Eleve nem érdemes senkivel vitatkozni, aki túl azon, hogy azonosíthatatlan, úgy gondolkodik, hogy “légiós”, “nem légiós”. És ha valaki ilyen nagy magyar, legalább a magyar neveket ismerhetné.
2011 augusztus 1 at 23:24
*Aktuális jelige: Nem kell több lepke !
Az elcserélése Lajosra lenne az egyetlen épkézláb, jó megoldás ! Mi se szenvednénk tőle, ő is mehetne békében.
2011 augusztus 2 at 08:45
hagyjuk már fitit. az előző héten még tóth volt az ügyeletes megváltó, azelőtt meg fülöp. még előtte meg, h. mér engedtük el a kecsóvasassal szárnyaló kulit?
a jövő héten sváb, aztán meg wattai, utána meg vargabence.
csak szólok, h. ezek az “Ászok” a visszajátszók nélkül, most az enbé3-ban tolnák…
2011 augusztus 1 at 22:22
ha úgy véd mint tavaly már nagyot nyerünk vele
2011 augusztus 1 at 22:18
Arról szeretnék egy cikket látni, hogy mikor kerül már be Pölöskey és Pölöskei a csapatba.
2011 augusztus 1 at 22:44
mindkettő a te fiad?
2011 augusztus 1 at 22:46
Ez nem vicces.
2011 augusztus 1 at 21:40
Meglátjátok, a Pécs ellen nyer a csapat, utána pedig senki és semmi nem állít meg minket.!
2011 augusztus 1 at 22:14
Ha a bírói kar is úgy akarja…
2011 augusztus 1 at 21:20
Ranilovic jó kapus, ezt már rengetegszer bizonyította.
Nem egy nagy mentése volt és nem egyszer magasztaltuk az egekig.
Viszont vannak valóban még hiányosságai.A lábmunkája, a kifutások, ezekkel vannak igazán problémák.
Mostanság rossz passzban van, ez látszik, kissé bizonytalan.
A mostani gólban részben van hibája, talán, ha nincs hullámvölgyben, megfoghatta volna, de nagyon jó helyre ment a lövés sajnos és erős is volt.
Emelett azért többször jó helyezkedett és fogott pár kellemetlen lövést.
Bosszantó azért, hogy az ellenfelek mostanság nagyon eltalálják ezeket a sarkokat.Ez a kölyök sem egy Cé ronaldó, meg a diósgyőri senkiházi se volt az.
Talán fordul már végre a szerencse, ránk férne.
2011 augusztus 1 at 21:26
Ranilovic nem bizonyította, hogy jó kapus, ugyanis egy jó kapus ki tud jönni az alapvonalról, Ranilovic viszont nem tud, ezt már jó párszor bizonyította. A loki ellen is minden ilyen megmozdulása életveszély volt.
2011 augusztus 1 at 21:44
Látom itt a vakok gyülekezete van. Szerintetek hány gólt kaptunk Ranilovic miatt? Számoljátok már össze!
2011 augusztus 1 at 22:24
Szerencse ? Itt más ról van szó, ezért ennél most tovább lépek ! Nyugalom, jó helyzetfelismerés, helyezkedés és cselekvés a Fradi szintjén elvvárható lenne. De ! Ha híjján van önbecsülésnek, akkor honnan lenne elegendő bátorsága ill. miért lenne hatékonyabb a védése ? ….. Látható, hogy idegileg nem stabil tehát mint utolsó ember nem megoldás. Ez Géczi Pista, Zsiborás Gabi, és Szűcs Lajos nyomán szép örökség lenne, ám felelősségteljes – így a kapusposzt nem Raninak való !
2011 augusztus 1 at 22:32
bocsi, helyesbítek: “másról”, “elvárható”
2011 augusztus 1 at 22:53
max. jó felépitésű ,de a valós tudása kb. nb2-es szint.
2011 augusztus 2 at 08:59
persze. te ehhez is jobban értesz, mint Kakas Laci…mér’ nem pályázod meg a kispadot?
2011 augusztus 2 at 09:31
hát akkor csak számolgasd tovább a gólokat ,amiket ez a szerencsétlen belepkéz.
2011 augusztus 1 at 21:10
bezzeg mikor megfogta a 11-est az első meccsen
2011 augusztus 2 at 09:32
vak tyúk is talál szemet
2011 augusztus 2 at 21:33
attól hogy ziccereket, 11-est fog még vonalkapus és ez a baj, a norvégok ellen itthon is a vonalról nézte a beadást s a feje felett ment a kapuba a labda, kinnt is benne volt 2 gólban. az hogy a bajnokságban bakizik, belefér ( a Lajosnak is voltak potyái), de sajnos az EL-ben nem kevés pénzt buktunk, ami a jelenlegi helyzetben rohadt nagy luxus!!!!
2011 augusztus 1 at 21:07
Figyeljétek ezeket a szánalmas makikat : “most jöttem a dokitol, és sulyos szivbetegséget állapitottak meg : magának lila a szive , s évek ota kronikus aranyhiányban szenved, felirok magának egy 27 fordulobol állo gyözelmi sorozatot meccsenként 3 rugott gollal! Ha nem tartja be a kezelést,félö, hogy megszakad a szive. Pfffff
2011 augusztus 2 at 08:53
Legyünk őszinték, ez jó szöveg. Csak hát szegényke elég naiv.
2011 augusztus 1 at 21:03
Már a tudat, hogy itt van a keretben, az megnyugtat.
Hetek óta azt rebegem, hogy hozni kell egy rutinos kapust – meghallgatásra talált :)
2011 augusztus 1 at 21:19
Látod, mégis hallgatnak a jó szóra…
Több tanáccsal kellene segíteni Őket, mert Kubi is azt írta, h. elgondolkodik a kritikákon.
2011 augusztus 1 at 21:02
Nem jó kapus Rani ez van! Egy jó kapunak néha szerencséje is van neki sosincs! Adjuk el hátha kell valakinek! Nem akarom a Pécs ellen is őt látni a kapuban. Inkább Jovát próbálnám ki.
2011 augusztus 1 at 21:03
Bocs “kapusnak”
2011 augusztus 1 at 21:02
Bárki bármit mond, Rani jó adottságú kapus.
Viszonylag fiatal, még érlelődni kell neki, mint a jó bornak.
Ha Végh 40 évesen is nb1-es szint, akkor van is ideje fejlődni.
Inkább az a gond, h. a szlovénoknál nem volt ilyen reflektrofényben lévő klubnál, v.mint, hogy az szoros (döntetlenek, 1 gólos vereség, illetve kiesés) eredmények esetén felnagyítódnak a hibái.
Mert akár a mákosgyőri és a mostani szabad, erősen véleményes.
Képes bravúrokra, mint Csizi kaposvári fejelésénél, vagy a kupa 11-es hárításánál.
Tavaly egyértelműen jobb volt, mint a 3 milliós máltai.
A kifutásokban viszont sokat kell javulnia.
2011 augusztus 1 at 21:11
Te a Kakas vagy?
2011 augusztus 1 at 21:21
Nem. Egyszerű Fradista. Akinek nem szokása takaroggyozni…
2011 augusztus 1 at 21:24
Kemenes is ugyanígy meg lett szórva 20 évesen, most meg biztos pont a picipestben.
A kapusoknál kb. 30 év felett jön el az ideális kor.
Lásd még Lajost!
2011 augusztus 1 at 23:26
Az lehet hogy tavaly jol vedett, es az is lehet hogy jo adotsagu kapus de ez nem eleg ahoz hogy a FRADIban vedjen ebben a szezonban 4 mecs rajta ment el,,,,,,,o mar megkapta az eselyt hogy bizonyitson nem elt vele,,,,,ugyhogy johet Jova vagy Vegh de inkabb utobbi mert egy nagyon jo kapus,,,,,hajra FRADI!
2011 augusztus 2 at 22:55
döntsd már el, h. akkor kin ment el a 4 meccs.
tegnap még Prukin, azelőtt Csízin és BZ-n, de már Marótit, Juniort, Oláht, Józsit, Silvát, Moralest, Lisztest és Tóthot is a felelősök között emlegettétek. ha Dini nem lenne sérült, gondolom, h. Őt is.
ha meg mindez ‘igaz’, akkor nem egy-egy emberen kellene elverni a port.
2011 augusztus 1 at 20:55
Ranilovic go to NB 2
2011 augusztus 1 at 20:47
Most játékos vagy edző lesz?
Craig Short esete a Fradival 2. rész.
2011 augusztus 1 at 20:45
A Sheffieldtől hazatérő Gárdos a Ferencvárosé!
2011 augusztus 1 at 20:35
Jo elöbb olvastam egy másik postban,Végh öreg!A Pécs ellen már védetném,mert azt a meccset rutinból le tudja hozni!
2011 augusztus 1 at 20:40
úgy is, hogy nincs edzésben ?
2011 augusztus 1 at 20:26
OFF
Bő összefoglaló:
Érdekes, hogy méterekkel beljebb vitték a szabadrúgásnál a labdát (5:40-től a videón)
ON
2011 augusztus 1 at 20:18
Nem kell aggódni, most meg lesz tartva a Véghelszámolás :)))
2011 augusztus 1 at 20:15
Szerintem sincs. Csak részben miatta estünk ki az EL-ből, a DVTK ellen is részben miatta vesztettünk két pontot és akkor még nem beszéltünk Debrecenről.
2011 augusztus 1 at 21:22
akkor hol voltál te gy.kér, mikor a 6-os nyerőszériánk volt?
2011 augusztus 1 at 20:15
Ranilovic, Véghed lesz :)))
2011 augusztus 1 at 20:33
Pruknernek is vége lehetne már.
2011 augusztus 1 at 20:56
nem utolsó sorban pedig neked és norberto barétodnak…