Egy Fradista forradalmasította az amerikai focit.
A jelenleg 69 éves Gogolák Pétert senkinek se kell bemutatni, aki kedveli az amerikai foci világát, noha a nagy vizeken túl inkább Pete Gogolakként ismerik. Forradalmasította az amerikai focit a pályán és azon kívül is. Kissrác korában a Budapesten született Gogolák Péter focizni kezdett és mint minden normális magyar kisgyerek ő is a Fradiban akart játszani. Arról nem ő tehetett, hogy mire odakerült a Fradit éppen Kinizsinek gúnyolták, de így is megadatott neki, hogy az ifiben együtt focizzon egy különlegesen technikás fiúval, akit Albert Flóriánnak hívtak.
Az sem az ő döntése volt, hogy ’56-ban elhagyta Magyarországot és Amerikába került. Mivel ott nem volt normális európai foci, így az amerikai változatba kezdett bele. De az ütközés nem volt kedvére való, inkább az itthon elsajátított rúgástechnikát használta. Ezzel forradalmasította az amerikai focit. Az amerikai fociban, ugyanis nagy szerepük van a rúgójátékosoknak, akik a mezőnygól kísérleteket végzik el. Ezzel ugyanis 3 pontot lehet szerezni (a touchdown után járó jutalomrúgással egyet). Gogolák újítása abban állt, hogy európai módon rüszttel rúgta meg a labdát, amit addig mindenki spiccel próbált rúgni. Így sokkal távolabbi és ami legalább annyira fontos, sokkal pontosabb rúgást lehetett bemutatni. Mindenki átvette tőle ezt a rúgásfajtát. De nem csak emiatt volt nagy szerepe Gogoláknak. Abban az időben két rivális liga volt az AFL és az NFL, Gogolák nagy vihart váltott ki, amikor kétszeres AFL bajnokként átigazolt a New York Giants NFL-ben induló együttesébe. A döntés nagy vihart kavart és ennek a viharnak következtében a két liga egyesült, így létrejöhetett a Super Bowl, a sportág és egyben Amerika egyik legfontosabb sporteseménye.
Gogolák Péter előtt Hollywood is lerótta tiszteletét, hiszen A bérgyilkos a szomszédom című vígjáték amerikás magyar maffiacsaládját róla nevezték el Gogoláknak.
A mai mérkőzésen pályára lépő mindkét csapathoz köze van Gogolák Péternek, hiszen míg ő a Giants oszlopos tagja volt, addig testvére a New England Patriots játékosa volt, ez utóbbi együttesbe ma is pályára lép egy magyar nemzetiségű srác, a temesvári születésű Meskó Zoltán.
Ha nézed a Super Bowlt, akkor büszkén gondolj arra, hogy milyen szerepe van benne egy magyarnak, egy Fradistának. Ja és amúgy: GO PATS!
2012 február 6 at 11:50
Így van! Ha már ott is vannak zöld sasok akkor nekik kell szurkolni!!!! Nem mellesleg legendásan fanatikus a táboruk!!!! Go Eagles!
2012 február 6 at 11:33
Aki Fradista, az a Philadelphia Eaglesnek szurkol! :D Zöldek is, sasok is, kell még több? :P :)
Fly Eagles, fly
on the road to victory!
Fight Eagles, fight!
Score a Touchdown 1-2-3!
Hit’em low, hit’em high,
and watch our Eagles fly!
Fly Eagles, fly
on the road to victory!
E! A! G! L! E! S! EAGLES!!!!!!!
:)
2012 február 6 at 17:02
Pittsburgh Steelers drukker vagyok,mert teljes szívből játszanak ha vesztésre állnak akkor is küzdenek,,ők játsszák a futballt ez általában a Fradira jellemző .Ja és ők a legtöbbszörös bajnokok
2012 február 6 at 23:37
varte
Pont a vasasnak?
2012 február 7 at 16:02
És az alapítók között van magyar is, ami ugye még érdekesebbé teszi a dolgot, hiszen akkor a Fradi már létezett:-)
Talán nem véletlenül lett Eagles és zöld? Ez már talán sosem fog kiderülni.
2012 február 6 at 10:34
http://www.nemzetisport.hu/nfl/nem-vagott-vissza-a-pats-a-giants-nyerte-a-super-bowlt-2116119
:):)
GIANTS!
2012 február 6 at 09:54
Bizonyára velem van a baj, de az amerikai műsportoktól a hideg is kiráz. Borzasztó idióta és értelmetlen egy sportnak álcázott pénzgyár az egész.
Megőrülnék, ha a fociban 10 másodpercenként állna a játék, és benyomnának minden kis talpalatnyi időre reklámot. És persze kiborít a lebonyolítása is az amcsi sportoknak. Nincs kieső, nincs nemzetközi megmérettetés, teljesen mindegy ki nyer, csak a show, a műbalhé a lényeg, Madonna koncert a meccs alatt, hamburger, kóla, reklámok, jó sok fogyasztás, felszínes érzelmek.
No de ez csak az én véleményem……:)
2012 február 6 at 10:16
Gyerekkoromban az USA volt a földi paradicsom és mennyország.
Az elvtársak kiütést kaptak tőlük és hazudtak ahogy a csövön kifért.
Ráadásul még a Lewis gatyát is ők gyártották.
Ma már nekem van kiütésem ettől a mocsok kultúrától ami még a vízcsapból is folyik.
Az egész paradicsom sztoriból csak annyi az igazság, hogy az elvtársak ma is hazudnak, de az USÁT ma már csak ők csodálják!
2012 február 6 at 10:19
A kosárlabda az egyetlen élvezetes és szép amerikai sportág!
2012 február 6 at 17:03
Amerikai foci,erő,logika,kitartás
2012 február 6 at 08:56
Ez számomra teljesen érdektelen.
2012 február 6 at 08:31
Igen erre kell büszkének lennünk, hogy az israeli gengszter filmekben a maffia család magyar!
2012 február 6 at 02:09
Ekkora fos halftime showt…..még nem láttam…..
2012 február 6 at 02:21
Jordánpozitív madonnának kár volt égetni éltes korát..
2012 február 6 at 11:36
Az utóbbi idők két legjobb Half time show-ja a két évvel ezelőtti Who -, és a 2006-os Rolling Stones koncert volt! :)
Azóta nem a legjobb a színvonal. De tavaly a Black Eyed Peas közben nagy volt Slash! :)
2012 február 6 at 23:19
Sir Paul is jót nyomott…nekem az tetszett a legjobban..
2012 február 6 at 23:20
bár lehet az egy kicsit régebben volt.
2012 február 6 at 00:50
Érdekes labdarúgáson felnőtt emberként ezeket a “football”-nak nevezett sportot és társait (rögbi, gael foci) nézni. Azt mondják, mindennek egy közös őse van, az úgynevezett viktoriánus foci. Meg is találni néhány dolgot bennük:
-a rögbiben van bedobás, a mi focinkhoz hasonlóan, és a miénkben talán ez az egyetlen olyan elem, aminek elvégzéséhez megkötések vannak (két láb a földön, fej mögül…), rúgni akárhogy lehet, levegőből, földön állva. Ez azonban megmaradt.
-az amerikai fociban egyszer lehet előre passzolni a labdát, míg a mi focinkban a les úgy alakult ki, hogy az előre passzt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a passzt fogadó játékos és a gólvonal között legalább négy embernek kell lennie. Hátrafelé, oldalra lehet passzolni akárhonnan, akárhogy – mindegyik sportban.
Na de vannak még érdekességek:
-a kanadai foci (mert ilyen is van) szinte csak számokban tér el az amerikai változatától – hosszabb pálya, több játékos, hosszabb end zone…
-a gael foci Írország egyik, ha nem a legnépszerűbb sportja, a foci és valami más (rögbi? röplabda?) keveréke: 15 játékos egy focipályához nagyon hasonló játéktéren játssza, ütve lehet passzolni a labdát, de gólt csak lábbal lehet szerezni. A kapu, amit egy kapus áll, két részből áll: egy rendes focikapu, aminek a függőleges kapufái a keresztlécen tovább nyúlnak. A hálóval rendelkező alsó részébe továbbított labdáért több pont jár.
-az ausztrál fociiban nem csak a labda ovális, hanem a pálya is. Mindkét végén 4-4 kapufa van, a belső kettő közé juttatott labda 6, a másik kettő közé egyébként 1 pontot ér.
Na, örüljünk, hogy nálunk kerek a labda! :D
2012 február 6 at 01:02
Régen rendszeresen néztem ausztrál futballt. Na az egy durva sport.
Persze azért nem annyira, mint a női kézilabda… :)
2012 február 6 at 02:14
“a les úgy alakult ki, hogy az előre passzt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a passzt fogadó játékos és a gólvonal között legalább négy embernek kell lennie”
4????
2012 február 6 at 11:53
Ez még a 19. század derekán volt. Pár hete volt egy cikk erről az NS-ben.
2012 február 6 at 17:06
köszönöm múltkor odakapcsoltam gael meccsre és tetszett csak nem tudtam milyen sportág most már tudom
2012 február 6 at 00:43
Na ne…ekkora amatörizmust..csak a Dallas!!!!
2012 február 6 at 00:38
Az is lehet, hogy rokona a hokis Gogolaknak
2012 február 6 at 00:20
Hejj, de ízléstelenek ezek az Amerika-pátosszal teli dalok, amiket énekelnek.
2012 február 6 at 00:29
Persze, hogy az. Mert hamis az egész. A sok különböző nemzetbelire kell ráerőltetni az ún. amerikai hazafiságot. Az igazi “amerikaiak” meg bután néznek ki a rezervátumukból.
2012 február 6 at 00:30
Nem bután.
2012 február 6 at 02:12
Mondjuk green beret névvel ezt írni elég vicces (az amcsi különleges egység elnevezése) …
Adam ott nem kell a hazafiságot rájuk erőltetni, még ha nem is faji alapon működik, inkább az a szomorú, hogy nálunk ez nem megy
2012 február 6 at 18:36
propán bután!
2012 február 6 at 21:43
Az ízléstelenség az ízléstelenség. Mi köze ennek bármilyen nicknévhez?
2012 február 6 at 00:05
Patriots :)
2012 február 6 at 00:01
Uncsi egy döntő lesz:) Csak a Greenbay!!!
2012 február 5 at 23:45
Ilyen labdával nem is lehet rendesen focizni, azzeg…
2012 február 5 at 23:42
Go Pets most, de egyébként csak Dallas!!!!!A többi lófing!
2012 február 5 at 23:19
egy Fradista pár :) Haverom és a barátnője… Légyszi ti is szavazzatok rájuk !
Biztos forrásból tudom h egy fújpesti vezeti a szavazást….ezt már gyűlölelből se hagyhatjuk …Köszönöm !
2012 február 5 at 22:39
Ez mind nagyon szép, nagyon jó, és büszkék lehetünk rá! Tényleg! De ha már itt úgyis nagy NFL fanok is vannak: valaki avasson már be e sport rejtelmeibe. Fontosabb szabályok, mit kell nézni, stb. Mert én gyakran nem értem, mi történik és miért, és ez elveszi a kedvem, pedig nagyon kíváncsi vagyok és szeretném szeretni! És sok a játékmegszakítás is, nem értem gyakran, miért. Valaki ismertesse a lényegét lécci! :)
2012 február 5 at 23:28
Itt a lényeget elolvashatod:
http://sportgeza.hu/hirek/2012/02/05/mi_a_fene_az_az_amerikai_futball/
2012 február 6 at 17:11
Amúgy a lényeg 11- 11 játékos. 4 próbálkozásból 10 yardot vinni a labdát ha nem sikerül az ellenfél jön,ha a labda földet ér egy próbálkozás vége ha az ellenfél levegőben megszerzi a labdát ő jöhet.Kb ennyi röviden persze bonyolultabb de ez a lényeg
2012 február 5 at 22:07
:)
2012 február 5 at 22:07
Már csak 25 perc….:) és kezdődik a a maratoni döntő….
2012 február 5 at 22:03
Minden ellenére Go Giants! :)
2012 február 5 at 22:07
Bocs Zoli, de Go Pats…!!.:)
2012 február 6 at 11:29
Ez nem én voltam (mármint a valódi Zoli), de én is a Giantsnek szurkoltam! (nem szeretem a Patriots-ot, még Meskó sem tudta megkedveltetni velem :) )
Amúgy meg azt gondolom aki Fradista, az az NFL-ben a Philadelphia Eaglesnek szurkol, azaz az ottani Zöld Sasoknak! :P :)
E! A! G! L! E! S! EAGLES!!!!!