Minderről Kubatov Gábor számolt be délutáni sajtótájékoztatóján.
A Fradi elnöke elmondta, hogy a Ferencváros számos vallás és nemzetiség gyűjtőhelye, ahol senkit se érhet ezek miatt hátrány. A Haladás meccsen történtek meggyőzték, hogy tovább kell menni az úton és folytatni kell a küzdelmet a kirekesztés ellen. Össze kíván fogni a klubvezetés a szurkolókkal, a médiával, a szövetséggel, mindenkivel, aki meg akarja hallani a Fradi hangját. Ennek jegyében elkészült a Fair Play díjas videó folytatása, aminek a mondanivalója az az óhaj, hogy hangosan, de az emberi méltóságot tiszteletben tartva szurkoljon a Fradi tábor és természetesen mi is ezt várjuk más csapatoktól. A FradiMédia videóján Somalia, Cukic, Böde, Besic és Moniz mester látható, utóbbi hangsúlyozottan nem mint edző, hanem mint barát szeretne szólni a közönségünkhöz.
2013 április 13 at 16:10
A szhelyi Huhogás egy-nullra vezet az MTK ellen.
Azt nem lehet, hogy ellenünk is ez a kapus védjen?
2013 április 13 at 16:25
Hegedűsnek eltört a kulcscsontja,szóval valószínűleg ő fog.
2013 április 13 at 09:23
Engem amúgy is zavar a cigányozás, a primitív rigmusok, de még – és most sokan meg fogtok kövezni – a f@sszopó újpestezést sem szeretem. A fricskázás alap, pl a hatalmas felfújt lila majom, vagy amikor a lilák megdobálták szegény Lipcseit kockacukorral. Ezek poénok és a poénhoz kell intelligenciai is. Az egyszerű ócsárlást és alpári stílust viszont egyszerűen nem tudom elfogadni.
Amúgy meg Hajrá Fradi és csapjuk szét azt a k…g Siófokot!!! :)
2013 április 13 at 09:55
Úgy bizony! A poénhoz kell intelligencia is ! A hatalmas felfújt lila majmot fantasztikusan jó fricskának tartom és gratulálok a kitalálójának ! Mert ha ezt “meg akarjuk magyarázni”, akkor ez azt jelenti, hogy a majom fajon belül a “lila” majmokat fricskázzuk ! Ez viszont nem azt jelenti, hogy az emberi fajon belül a fehér vagy a fekete bőrű emberi fajtát fricskáznánk… (remélem, érthetően poénkodtam).
2013 április 13 at 10:44
Na bumm! A downolók szerint nem kell intelligencia a poénkodáshoz…
Hát ami igaz, az igaz… ész nélkül is lehet…
2013 április 13 at 10:45
Azon kívül, hogy a cigányokat a zsidók kizsákmányolják mi még bennük a közös?
2013 április 13 at 10:56
Mindegyiknek van két lába, két keze, stb….szóval emberek (az már más kérdés, hogy vannak közöttük, akik a fejüket gondolkodásra is használják).
2013 április 13 at 18:07
Fogadj örökbe egy pár cigánygyereket,aztán biztosan más lesz a véleményed,vagy költözz közéjük:-))A másik fajról meg nem érdemes szót ejteni,csak kis országunkban kell körülnézni,és rögtön szembeötlő,hogy vajon kik tették ezt velünk….
2013 április 13 at 08:32
2:23nál a kopasz, kigyúrt, antirasszista, narancssárgába bújt bőrfejű a legmodernebb DDD
2013 április 13 at 09:03
Ismered?
2013 április 13 at 08:29
A Ferencváros a második lépést is megtette, ahogy az elnök is mondta.Ennél többet, mint, hogy az edző és a játékosok kérik a szurkolókat a sportszerű szurkolásra, nagyon tenni nem lehet.
Mindenezek mellett biztos vagyok benne, hogy továbbra is “visszaesők” leszünk és nyeljük majd a magas büntetéseket.
Kérdezem én, a Haladás hány és milyen lépést tett meg, azon kivül, amit a Fradi évről-évre megtesz(egyeztetni a csoportokkal és hangosbemondón is elmondani a drukkereknek – ez mindenhol alap)?!
2013 április 13 at 09:04
eagleeye1899!
Ah, a fene egye meg, már megint kezdjük előlról a vitát!
Minden mérkőzés előtt – a két csapat között – ott van a zászló (amit a szurkolók felé mutatnak), hogy “Fair Play”! A hangosbemondó állandóan felhív bennünket a sportszerű buzdításra. És mindezek egyes szurkolók esetében olyan, mint a falra hányt borsó ! Tehát, nem a szurkolókon múlik, hogy lesz-e büntetés vagy sem a rasszizmus miatt ?
2013 április 13 at 10:43
Sokszor leírtam már, hogy akkor nagy a baj, amikor a téboly katonás rendbe szerveződik.
2013 április 13 at 10:49
Albert! Azt ugy eúgy értsük, hogy akkor van a baj, ha a tébolyt katonás rendbe szervezik! (mert magától a téboly nem szerveződik…)
2013 április 13 at 13:44
Joseph Heller alapművét ajánlom neked olvasásra.
Már ha szoktál ilyesmit csinálni.
2013 április 13 at 16:46
Már bocsi, mivel nem tetted idézőjelbe, így akkor “más tollával ékeskedsz”…
2013 április 15 at 09:59
Álbert, Albert! Te a “22-es csapdája” vagy…(most Váci Mihály verseit olvasgatom…)
2013 április 13 at 08:21
Szimpi anyag,szerintem se bántsuk a feketéket akik focistának jöttek ide,a cigányozásért büntetni azt már nem értem,a zsidóság világban betöltött szerepét is ugy gondolom lehet kritizálni,sőt,s ha ezért büntetés jár én nem értek egyet vele.Persze én is örülnék ha ezeket kizárhatnám a gondolataimbol mert nincs ok rá hogy negativan golndolkodjak,de erröl sztem elöször ezeknek a rétegeknek kéne tenni.
2013 április 13 at 08:09
Vamos Fradi!
2013 április 13 at 14:58
ezentúl így szurkolunk majd?
nem kell átesni a ló másik oldalára,ez még mindig egy magyar klub,tetszik vagy sem.
2013 április 13 at 15:14
liberális nyomorék vagy kanna,
2013 április 13 at 08:04
Ma csak a sportszerű drukkolásnak van helye,zúgjon a hajrá Fradi, FTC és a mindent bele
2013 április 13 at 06:23
Jó kis videó, mármint feltűnően minőségi.
A mondanivalója meg alap!
2013 április 12 at 23:17
Rengeteg hozzászólást olvastam a hét folyamán a csapat,a FRADI körül kialakult helyzetről különösen a Haladás meccs óta és azt kell hogy mondjam higgattan, hideg fejjel kellene a dolgokat kezelni, még akkor is, ha fájdalmas. Moniz mester nyilatkozata közvetlenül a találkozó után számora nagyon is érthető, s teljes mértékben át tudom érezni azt, ami lejátszódott benne. Felvidéki magyarként bizony megkapjuk a magunkét “idefenn” elég gyakran, tehát nagyon is tisztában vagyok vele miről szólt a Mester. Egyetértek minden azóta megjelent nyilatkozatával,gondolatával és temészetesen a mai kisfilmben látottakkal, hallottakkal is. MAGYAR vagyok FRADISTA vagyok s amikor csak tudok a helyszínen szurkolok úgy a Válogatottnak mint a FRADINAK, de soha életemben nem szidtam az ellenfelet , azt a hangerőt , energiát inkább a Hajrá FRADIRA, Hajrá MAGYAROKra tartogattam. Egy szurkoló úgy viselkedjen a lelátón, hogy kedvenceit, szeretett csapatát segítse, ne pedig sokszázezres büntetésekkel terhelje a kasszát, Becsüljük a FERENCVÁROST, a csapat MINDEN tagját becsüljük Ricardo MONIZT!!! Ha így cselekszünk, a címerünk három EEE betűje ismét méltó értelmet kap! Hajrá FRADI mindörökké!!!
2013 április 13 at 07:06
No most akkor felteszem azt a költói kérdést, hogy az a szurkoló, aki szándékosan rosszat akar szeretett Klubunknak, verheti-e két kezével a mellét, hogy Ő az igazi fradista ? Mi a fontosabb:? Az, hogy szurkolás gyanánt érvényesüljön a mérkőzés során alantas, gyűlöletkeltő ösztöne vagy épüljön, szépüljön, gyarapodjon szeretett Klubunk ?
2013 április 13 at 07:48
Sajnos teljesen mindegy mit tesz a Fradista. A határozat már egy évre előre meg van írva minden meccsünkre, csak az indokot és az összeget cserélik ki benne.
2013 április 13 at 08:13
driuris: ez nem hinném, hogy így van. Tény, hogy minket a legelső meccsen (amikor elvileg tiszta lappal indul mindenki), akkor is visszaesőnek titulálnak, de hogy előre meg legyen írva… :) Ezért is mondtam: csak egyszer, akár már most a Siófok ellen tegyük meg azt a szívességet, hogy 5:0-nál sem szidjuk az Újpestet, nem cigányozunk kórusban… Csak próbáljuk meg. És meglátjuk, mi lesz az eredménye, hogy találnak-e olyat, ami büntetendő. Volt már olyan hét, amikor nem kaptunk büntetést, így valószínűleg nincs megírva a forgatókönyv az MLSZ-ben, bármennyire is rühellnek minket…
2013 április 13 at 08:22
Janó!
Én is pont ezen az állásponton vagyk! Tartsuk be az MLSZ által elvárt magatartást és ha ennek ellenére is büntet az MLSZ, akkor már van jogalapunk fellépni ellenük. De ha ezt sok primitív nem érti meg, akkor jogosan büntetnek és nem tudunk ez ellen tenni semmit sem.
2013 április 13 at 08:24
Akkor jön a rendezési hiányosság, ha másért nem, akkor ezért tuti büntetnek.
2013 április 13 at 08:28
ferike: én sem azt mondom, hogy némán tapsikoljunk a lelátón. Sőt azt sem, hogy ha Kabát eltrafálja Leot, hogy ne küldjük el az anyukájába akármilyen szavakkal… csak ne kórusban szidjuk az ellenfelet. A politikát meg – annak ellenére, hogy mindenre kihat – ne vigyük be a stadionba. Vannak olyan munkahelyek, ahol szigorúan tilos politizálni, pláne szidni a Kormányt. Ott sem azzal jönnek a melósok, hogy kórusban rákezdik. Pedig nincs rá törvény, csak egy vállalati szabály. De ha nem tartod be, kirúgnak, vagy megróvásban részesülsz… Tehát betartod, akár tetszik, akár nem, mert fontos a munkahelyed. Itt s ez van: van egy szar szabály, amit, ha nem tetszik is be kell tartania annak, akinek fontos szeretett klubja…
2013 április 13 at 08:28
Driurius úr!
Az MLSZ által meghozott döntésben Ön szerint bele vagyon írva, hogy bármit is csinál a Fradi szurkoló, az biztos, hogy 1 évig büntetve lesz a Fradi ? Ne tessék már olyat belemagyarázni, ami nonszensz !
2013 április 13 at 08:30
driuris: ha senki nem dobál, nem tűz ki sértő transzparenst, nem lesz verekedés, rendbontás (ami nagyon régen volt szerencsére), nem lesz kórusban cigányozás, zsidózás, mittudomén, akkor az MLSZ NEM TUD rendezési hiányosságra hivatkozni.
2013 április 13 at 08:30
Az Eger ellen semmilyen rasszista megnyilvánulás sem történt és mégis jött a csekk.
Sajnos a kirekesztést is büntethetik, az meg már a mocskos lilákkal megvalósul.
2013 április 13 at 08:33
kérdezem tisztelettel: a Fradi – Eger meccsen milyen okból jön fel a mocskos lilák?
2013 április 13 at 08:36
Driurius úr!
A rendezési hiányosságokért kiszabott büntetés az a Klubunk “bűne”. A rasszizmusért kiszabott büntetés, az meg a szurkolók miatt van ! Nem szabadna a kettőt összemosni.
2013 április 13 at 12:02
A gond az, hogy az Eger ellen is beírták a rasszizmust a jegyzőkönyvbe. Megvan az 5-6 lózung amit minden meccsen beírnak, mégha némán ácsorgunk, akkor is.
Akit meg nem kap el a hév egy Fradi uppe meccsen és nem szidalmazza őket azt sajnálom, mert azt már nem fűti a mindent felülíró lelkesedés a Fradi és a foci iránt.
2013 április 13 at 12:57
én ugyanúgy meccslázban égek előtte már 6-7 nappal, mint azok akik ugyanezt érzik, de szidják az Újpestet. Semmitől nem kisebb az én érzésem a meccs előtt és alatt. Annyival másabb vagyok, hogy én se előtte, sem közben, sem utána nem pocskondiázom őket. Gyerekkori barátaim vannak Újpest, Honvéd, Vasas, MTK, Diósgyőr szurkolók… köpjem le őket? DEHOGY KÖPÖM! Egymást zrikáljuk meccs előtt, de bármikor, bárhol tudunk úgy találkozni, sőt akár egy közös meccset a TV-ben végignézni (ha épp egyikőnk sem tud Pestre utazni a meccsre), hogy nem szidjuk egymást. Szurkolunk, ugrálunk, tapsolunk, de nem esünk egymás torkának… Miért is kellene? Attól mert ő másnak szurkol? És? Attól még az az ember, akivel együtt játszottunk, jártunk iskolába, kirándultunk, családjaink összejöttek, barátok voltak és azok a mai napig…
2013 április 12 at 23:14
On
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/magyar-plakat-nyert-skociaban/
2013 április 12 at 22:57
OFF!
Sziasztok, május első hétvégéjén Londonban leszek, mivel első alkalommal vagyok ott, tippeket kérnék melyik csapatot néznétek meg, melyik mérkőzést?
köszi
2013 április 12 at 23:07
Én a Fradit nézném meg a Wembleyben amint ép Bl döntött játszik.
2013 április 12 at 23:08
Tottenham!
2013 április 12 at 23:11
Már megint biszem-b.aszom!
2013 április 12 at 23:14
Semmiképpen Arsenal vagy Chelsea (szar modern minden es hangulattalan). Mindenhova szurker kártya kell es majdhogynem lehetetlen jegyet venni ha meg nincs kártyád. Persze másod, harmadosztály nem vonatkozik ide.. Sol sikert.
ON
2013 április 12 at 23:15
A sport1-en a Fradit! Utána mehetsz az Arsenálhoz…
2013 április 12 at 23:23
Hát ha kapsz jegyet, és ott van meccs akkor az Emirates-ben az Arsenal….
2013 április 12 at 23:29
Ha az Arsenal meccset választod (ne tedd) tessék vigyázni a huhogással, mert sok ottan a fekete, ja és a Paki szót véletlenül se ejtsd ki a szádon, mert azonnal meglincselnek.
2013 április 12 at 23:31
OK :D
2013 április 12 at 23:36
Ha először vagy ott nézd meg a Bigbent !:)
2013 április 13 at 10:05
Atnezem neked a parositasokat, aztan megirom, hogy szerintem melyiket lenne erdemes.
Hol fogsz megszallni?
2013 április 13 at 10:16
Elsore a Premier leauge:
West Ham – Newcastle
QPR – Arsenal
2013 április 13 at 10:25
Npower championship
Szombat , majus 4. 12.45
Watford – Leeds United
Az elizo meccsek is szombaton vannak.
2013 április 13 at 12:13
én tuti a West Ham meccsre mennék ki! ott még nem ölték meg teljesen a hangulatot! ott még kapsz valami igazi “olckúl” érzést!
2013 április 13 at 12:50
En ezek kozul a Watford- Leeds meccset valasztanam.
2013 április 12 at 22:36
Mit szólna az MLSZ ha következő meccsen
szeretkezz ne háborúz molinó lenne a hozzá tartozó élő képpel :-)
2013 április 12 at 22:58
A Monsters meg váltson nevet, legyen Green Cats, a vicsorgó fej helyett meg Sly profilképe. :)
2013 április 13 at 07:34
Mert ugye az ötletednél arra is gondolsz, hogy a meccsen “18 évan alulik” is ott vannak a lelátón…!
2013 április 12 at 22:33
Lehet,hogy rossz a szabály de kis változtatásokkal betartható. Tudom tradíció de Pl a szívünktől az ég felé tenyérrel felfelé ugyan azt fejezné ki de legalább nem mondhatnák rá,hogy n..ci karlendítés.
Ha 3 pont levonása miatt lecsússzunk a nemzetközi kupa indulásról (mert cigózás meg zsi..zás megy) akkor hiába mondjuk ,hogy rossz a szabály rengeteg pénzt veszünk ki klub zsebéből.
2013 április 12 at 22:47
Semmi köze a náci karlendítéshez, másrészt egy rossz szót nem mondott senki ezzel kapcsolatban, nem értem miért hoztad fel…
2013 április 12 at 23:02
Mi pontosan tudjuk,hogy nincs köze hozzá,de hányszor ránk fogták már ,hogy az, csak ezért hoztam fel semmi rossz szándékból.
Csak példa ként semmi másért.
2013 április 12 at 23:19
csibi,
ne haragudj, de ez egy rossz példa, ha a feltételezések ellen küzdünk ködszurkálást csinálunk, mindig lesz valaki, aki feltételez, ha más nem rosszindulatból. Legyünk jobbak, a saját mércénk és nem mások elvárása szerint.
2013 április 12 at 23:21
na jó, azért ki ne találd már hogy a karlenditést is változtassuk meg
a szabályt és kicsit magunkat is változtatni kell. Nem szép dolog a cigányozás, de ezt mindenki tudja hogy miért van. Eközben senki se azért kiabálja azt, mert úgy gondolja hogy az ellenfél tábora, vagy a csapata barna bőrű, hanem mert cigány módon viselkedik, ezt meg nem kell ragozni.
Majd ha mindenkinek jár a cigányozásért a 400 ezres csekk akkor lehet szólni hogy a renitens szurkolók a klub zsebéből veszik ki a pénzt. Addig meg tuda mindenki hogy pofára megy az egész és minket akkor is megbüntetnének ha semmi sem lenne (Eger elleni meccs rémlik?)
2013 április 12 at 23:48
Ok elfogadom amiket írtok lehet ,hogy rossz volt a példa . Amikor leírtam nem tünt enyire rossznak.
2013 április 12 at 22:26
15 perce ertem haza, gondoltam megbontok egy palack roset és és iszok egy pohárral, míg vegigolvasom az összes kommentet ennél a posztnal.
Gyerekek…
Ugy felb@sztam nemelyikotokon az agyam, hogy ebből a drága, minőségi borból maradt vagy fel deci…:)
2013 április 12 at 22:28
Egészségedre. :D
2013 április 12 at 22:30
De azóta szebbnek látod a világot, nemde? :) .
2013 április 12 at 22:33
Nekem meg már nincs a hűtőben söröm…a fene egye meg.
2013 április 12 at 22:33
Az a baj, hogy nincs itt rendes moderáció. Akinek a véleménye nem helyes, vagy túl sokat szól hozzá, és már nevetni sem lehet rajta, ki kéne bannolni néhány napra.
2013 április 12 at 22:37
szóval AdamBan, te is Sly-t szeretnéd egy kis pihenőre küldeni.
2013 április 12 at 22:41
Hosszú az a lista…
2013 április 12 at 22:50
Lebuktál Adam. Te vagy a listás, azaz maga az Elnök személyesen, bár ezt már a rövid cinikus hozzászólásaidból is megfejthettem volna. :-D
2013 április 12 at 22:53
Nem mindenkinek megy át az üzenet a hsz-imból, pont az az érdekes, ha mégis.
2013 április 12 at 22:55
Én már sokszor leírtam, egyesekkel ellentétben engem csak egyszer kell kitenni.
2013 április 12 at 22:59
Átjött az üzenet. Az az üzenet, hogy csak az kommentelhessen, aki veled ért egyet. Gratulálok…
2013 április 12 at 23:02
Helyesbítenék, az kommentelhet, akinek a véleménye helyes, meg nem ír sokat. De azt nem írta, ki dönti el mi a helyes és mi a limit. :)
2013 április 12 at 23:06
Jaj istenem, de nagy a te állatkerted, kérlek mondjátok, hogy csak viccből vagy piásan írjátok azt amit írtok.
2013 április 12 at 23:09
NEM jött át, 123456eaee. :)
2013 április 12 at 23:50
Vigyázz a szesszel,inkább szexelj !!
2013 április 12 at 23:51
ezt levédetem:)
2013 április 12 at 23:58
Adamban, mi a célod azzal, hogy szándékosan elírod a nickemet? Csak mert a csúfolódás mifelénk már az oviban kiment a divatból.
“Akinek a véleménye nem helyes (…) ki kéne bannolni néhány napra.” Ezt írtad, ez a napnál világosabb.
2013 április 13 at 00:05
Ez egy intellektuális vicc volt, a más véleményeket nem tolerálók kifigurázása, van, aki megérti, van, aki nem.
Ja, és nem sikerült egy épkézláb nick nevet valasztanod.
2013 április 13 at 00:39
Egyáltalán nem érdekel, mi a véleményed a nicknevemről (nagyon sok olyan név van, amely számokból és betűkből áll különösebb – publikus – jelentés nélkül), de mindenesetre ha csak ironizálni akartál a más véleményt nem tolerálókon, akkor az elég érdekes, mert Te magad is közéjük tartozol. Ezért is nevezted a közelmúltban a “ferike48” nevű kommentelőt a közelmúltban kriptokommunistának.
2013 április 12 at 22:25
Ha tehetném, kitiltanám errol az oldalról a mob (okádék) szót. Kik ezek a 0 senkiháziak? Miért vannak itt? Annyira leülnék egy sör mellett azzal aki kihánnya magából azt a rengeteg szart az oldalukon.. Kik is ezek valójában?
2013 április 12 at 22:32
Akik szeretnék a szekus melót, de nem nekik adták… :)
2013 április 12 at 22:35
Hát innen fúj a szél ?
2013 április 12 at 22:51
ütközhetünk bármikor… megtudod kivagyok :)) nem fogsz senkiházizni az biztos…
2013 április 12 at 23:05
Miért, Te vagy srk?
2013 április 12 at 23:10
Én nem csak erről az oldalról, hanem a stadionból is!
2013 április 12 at 23:18
ahoz ti nagyon kevesek vtok :))
2013 április 12 at 23:23
és úgy látom a h betű is kevés
2013 április 13 at 07:40
V1899!
“ütközhetünk bármikor… megtudod kivagyok :)) nem fogsz senkiházizni az biztos…” -írod
Azt már látjuk, hogy a 3 E-ből a középsőt (erő) teljesítetted, mi van a másik kettővel ? Vagy az már nem lényeges ?
2013 április 13 at 08:03
megvan az is:
Erkölcs – ” gyűlölünk mindenkit ! ”
Egyetértés – abban hogy nem kell külföldi, nem kell kártya, nem kell új stadion(elég lett volna csak felújítani a régit..)
2013 április 13 at 12:57
1, engem nem érdekel h ha külföldi játszik nálunk ha tényleg minöséget jelent ( ne elemezzétek a helyesirásom tom h a minöség hosszu ö de nincs hosszu ö a gépen… :) jenner somalia besic és még sorolhatnám nagyon csipem öket (hosszu i sincs :D )2, nekem mind1 h van e kártya mert nekem nincs félnivalom,plusz vipes vok és sose kérnek ott kártyát a beléptetésnél… plusz a stadionban nem rosszalkodok csak azon kivül… 3, alig várom h kész legyen a stadion !! de azt elvárom h amig én megadom mindenkinek a tiszteletet vissza is elvárom…
2013 április 13 at 14:21
A mobon mindent találni csak egyet nem – tiszteletet… Senki nem támadja jobban a Fradistákat, mint ök/ti!
2013 április 13 at 14:46
ott is vannak am jó cikkek,de itt is szoktam olvasgatni… ott támadás van itt meg felszopás… na most melyik a jobb?? megkéne találnotok az aranyközéputat… és engem ne vegyetek bele a kis csatáitokba… én elvok mind2 oldallal itt is és ott is vannak barátaim…
2013 április 13 at 15:18
nah de mára elég volt uraim, irány a mecsre és gondolom ebben 1etértünk h HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ FRADIKAAAAAAAAAAA !!!!!!
2013 április 12 at 22:23
Aki nagyon kardoskodik a mocskolódás mellett, annak csak annyit jegyeznék meg, ha fizeti, nyugodtan üvöltözzön. Ha nem, akkor pofa be. Ne ártson a klubnak! Ne más farkával verje a csalánt…
2013 április 12 at 21:51
2013 április 12 at 21:54
Ez nagyon vicces, én is láttam. :)
2013 április 12 at 21:50
Érdekes, itt mindenkinek meg van a saját véleménye, de senki nem beszél arról, ki fizeti a legközelebbi büntit (ami akár 10 milla is lehet) vagy mi lesz, ha zárt ajtók mögött játszunk vagy ha levonnak tőlünk pontokat ?
Ha nem vennétek észre ez forog kockán!
2013 április 12 at 21:54
Erről nincs mit beszélni. Egyértelmű: A Fradi fizeti a büntetést. Ha pedig zárt kapu vagy pontlevonás lesz, akkor sokkal jobban kell kórusban átkozódni csakazértis. Tőlünk a szurkolást nem vehetik el.
2013 április 12 at 22:06
Tisztelt Ferenc!
Ön tényleg arra utal, hogy az elnyomott a hibás, az elnyomó szabályért? Amennyiben egy szabály rossz, akkor azt meg kell változtatni!
2013 április 12 at 22:14
Akkor már csak azt kérdezem, hogy a csakazértis szurkolást a zártkapuk előtt, alatt, felett, mellett folytatjuk-e, és mi van akkor, ha a Fradinak elfogy a pénze a büntetések miatt és nem tudjuk fizetni a játékosokat ?
2013 április 12 at 22:22
Tisztelt Driorius úr!
Sziveskedjen felvilágosítani, hogy a gyűlölet megfékezése ellen megalkotott jogszabályban ki az “elnyomott” ? Az, aki gyülölközik vagy az, akit gyűlölnek ?
2013 április 12 at 22:30
Tisztelt Ferenc!
Amennyiben ön inkább meghunyászkodik, akkor az az Ön döntése, de ne várja el ezt a magatartást másoktól is. Ez a szabály rossz, tehát meg kell változtatni.
A FIFA már meghátrált, az MLSz az egyetlen olyan “nemzeti” szövetség amely átvette a totális elnyomás szabályát, így egyedül ő lett totális elnyomó “nemzeti” szövetség és mint ilyen, tettei illegitimek. Hatalmát pont úgy tartja fenn, mint a totális diktatúrák.
Addig amíg ez nem változik, addig harcolunk és fizetjük a bírságot, mert mást nem tehetünk.
2013 április 12 at 22:43
Bocsánat Driuris úr! Jól értettem, Ön fizeti a büntetést ? És Önnek van olyan lehetősége, hogy képes ezt a jogszabályt megváltoztatni? Ez nagyszerű dolog! Szurkolok Önnek!
2013 április 12 at 22:47
Tisztel Ferenc!
Amikor azt kiabálja a tábor, hogy újpesti cigányok b@sszátok az anyátok, akkor Ön szerint kit szidalmaz a tábor? A cigányokat vagy az újpestieket. Amennyiben az a válasza, hogy az újpestieket, akkor a cigány szó egy negatív tartalmú jelző csupán, nem pedig rasszista kifejezés.
Hosszasan ragozhatnám még tovább is azt, hogy ez és sok minden más rigmus miért nem rasszista, de felesleges, hisz Ön a szabály lényegét sem akarja megérteni, ami nem más, mint a szurkolók egymásnak ugrasztása és a magyar foci ellehetetlenítése.
2013 április 12 at 22:58
A penzumot pedig fizetem Én is és Ön is, hiszen Ön is, Én is és sokan mások együtt, azaz MI vagyunk a Fradi.
2013 április 12 at 23:01
Ne is kezdjük újra az elejétől a vitát Tisztelt Driurius úr! Egyet látni kell: ha megbüntetnek bennünket, akkor az a Ftadit sújtja! Nem azon van itt a hangsúly, hogy mi az Őn vagy az én véleményem. A gyűlületkeltés meg az elnyomás egymásnak nem szinoním szavak…
2013 április 13 at 08:02
Driurius úr!
Arra sajnos nem adott választ, hogy ki az elnyomott: akit gyűlölnek vagy aki gyűlölközik ?
Én is meg Őn is a belépőjegyet a Fraditól vásárolom meg és nem az MLSZ-től! Azaz én nem büntetésért fizetek, hanem azért, hogy ezt az összeget a Fradi saját céljaira fordítsa!
2013 április 12 at 21:35
Tegyünk a kirekesztés ellen!
Ne hagyjuk hogy bárkit is összeverhessenek az utcán a Vajdaságban csak azért mert magyar!
Ne hagyjuk, hogy Felvidéken bárkit meghurcoljanak, agyonverjenek csak azért mert az anyanyelvén szólal meg!
Ne hagyjuk, hogy a székelyek a több ezer éves szimbólumait üldözzék a megszállók!
Ja és hogy huhognak néhány fekete srácnak a meccseken? Szerintem, azt se hagyjuk.
Persze nekem legjobban az fáj ha a saját rokonaimat bántják, de mi ne mérjünk kettős mércével a négerekkel szemben se.
2013 április 12 at 21:58
Igazad van, ne hagyjuk! De most a Fradiról van szó, hogy büntetik, pontot vonnak le vagy zártkapus meccs lesz vagy szurkolóinkat kitiltják a stadionból. Mit tegyünk ? Ne hagyjuk ? És hogy ne hagyjuk ? Kivesszük a kezükből a ceruzát, hogy ne vonják le a pontokat, vagy hogy képzeled ?
2013 április 12 at 22:46
Gyerekek!
Ennek így nincs értelme!
Ha valakit sérelem ér az utcán, a bőrszíne, a nemzetisége, vagy a vallása miatt, rendőrhöz kell fordulnia!
Ha valakit bántódás ér egy rendezvényen, ahol a belépés ingyenes, ott is a bűnüldöző szervekre hárul az eset pontos felderítése.
Viszont, ha valaki belépődíj ellenében (ez lehet napijegy, bérlet) vesz részt rendezvényen, vesz igénybe szolgáltatást pl. utazik a buszon, annak a belépőjegy (menetjegy) kibocsátójával szemben van kártérítési keresni valója!
DE felelőssége is!
Ha megvette a jegyet, a bérletet stb. szerződést kötött!!!! és ezzel ha tetszik, ha nem, kénytelen magát alávetni a szolgáltató által előírt szabályoknak.
Ha ezek a szabályok előírják, hogy nem lehet petárdázni, másokat kórusban szidni és nem sorolnám…
akkor azt nem szabad!
Ha mégis megteszed, vétesz a szerződésben vállalt kötelezettséged ellen és nem, hogy védelmet, de büntetést érdemelsz!!!!
Ha valaki ezt nem tudja felfogni…. választhatja azt is, hogy nem vesz jegyet, bérletet, vagyis nem lesz jelen, nem veszi igénybe az adott szolgáltatást.
Más kérdés viszont, hogy a rendezőnek, szervezőnek PONTOSAN fel kell tüntetnie, hogy milyen retorzióra számítson az, aki a szabályokat megszegi.
Mert nagyon visszás dolog, ha a rendező szervezet az egyik vétkest, kettő egész hat tized másodperc (kiprovokált) huhogásért , négy rendbeli tizenhárom másodperces, halk petárdázásért, büntet meg xszázezer forintra, míg mást ennek a töredékéért.
Pláne, ha egy visszatérő kedvenckének, szinte menetrendszerűen felezik, harmadolják a büntetését, immár évtizedek óta.
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam.
2013 április 12 at 21:27
Siskebab!
Hát Téged honnan szalasztottak ezzel a modorral ? “cizelláltabban” nem tudád elmondani mondandódat ! Mondd?!
2013 április 12 at 21:12
Szóval, amig itt mindenki bizonygatja a maga igazát, addig a való világ az lesz, hogy kedden az BMLSZ küld egy csekket 100.000.- Ft-ról, majd egy hét múlva jön a nagy kaszálás, a Honvéd és a DVTK után kiperkálhatunk további 800.000- Ft-ot, oszt jónapot.
2013 április 12 at 23:37
Nem! 10 millióig büntethetnek (de mi már visszaespk vagyunk), felejtsd el ezeket az “aprópénzeket”…
2013 április 12 at 21:12
mekkora szánalmas patkányok azok a parasztok akik azt az oldalt szerkesztik… légy büszke! ott lehettél… csíra…
2013 április 12 at 21:10
Ria-ria HUNGÅRIA !!! = Hajrå FRADI !!!
2013 április 12 at 21:34
Ne légy már ilyen rasszista,hogy itt riariázol. Kirekesztő vagy a nem magyar fórumozókkal szemben és félelmet keltesz…
2013 április 12 at 21:57
Néha viccesek vagytok ti mob szimpatizánsok, igaz sajna ritkán. Ő beírja, hogy Hungária = Fradi, vagyis, hogy nem kellenek légiósok, magyar Fradi kell. Majd mivel ezért lepontozzák, jössz te és leoltod a népet burkoltan, hogy nem igazi hazafiak. :)
2013 április 12 at 21:59
Jah, mielőtt bárki csesztetne, hogy lemobosozok valakit, Alpárral egyszer már kulturáltan megbeszéltük és ő elismerte valóban szimpatizál velük.