Van aki számára természetes, hogy méregzöld barátaival így fog kezet, ám van olyan legendánk, aki nemes egyszerűséggel hülyeségnek tartja az egészet. Utánajártunk a kinyújtott kisujj történetének.

Régen, ha két ember megegyezett valamiben, kezet fogtak, s így szóltak: „Itt a kezem, nem disznóláb!” Régen egy pisztolyt neveztek disznólábnak. Olyan volt a formája, mint a malac lábának. A pisztoly kicsi volt, elfért az ember tenyerében. Amikor két ember találkozott, tudni akarták, van-e fegyver a másiknál. Így szóltak: „Itt a kezem, nem disznóláb!”, s kezet fogtak egymással. Ez azt jelentette: „Jó barát vagyok, nincs nálam fegyver.”

Mindannyiónknak van zöld-fehér barátja, és sokunknak természetes, ha egymás között így üdvözöljük a másikat. De gondolkodtatok-e már azon, vajon honnan ered mindez? Ki találta ki, ki fogott először így kezet, és miért pont így történt mindez? A nyomozás nem volt egyszerű, rengeteg történet kering arról, kik, és mikor találták ki a “Fradi-kézfogást”. Azok kedvéért, akik még nem találkoztak ezzel: hasonlóan a rendes kézfogáshoz, jobbal csapunk egymás markába, a különbség mindössze annyi, hogy a kinyújtott kisujj nem simul a jobb kezünk gyűrűs ujjához.

Bánki Dodó, a nyolcvanas évek legendás játékosa úgy emlékezett, hogy az évtized elején találkozott ezzel először, és a Fradi-busz akkori vezetője fogott így kezet mindenkivel, de ő sem volt biztos benne, hogy az öreg Medgyesi bácsi volt az ötletgazda.

Profikám, a Veteránok megbecsült tagja sietett segítségünkre, és nagyon érdekes történeteket hallott: a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején pezsgő élet folyt a klubházban. Nagy Béla, Aradszky László és  Koós János gyakran alkottak egy társaságot, talán nem sértés ha leírjuk: ők voltak a fröccsös brigád. Gyakran csatlakoztak hozzájuk játékosok, vezetők, szurkolók, remek hangulatban teltek tehát a napok az Üllői úton. A történet szerint ők találták ki a kézfogást egymás között, a kinyujtott hüvelykujj, és kisujj azt jelentette, hogy a felek három ujjal fognak kezet, ez a három E betűt volt hivatott szimbolizálni. A történet szerint innen terjedt szét, ez volt az a társaság, akiknek mindezt köszönhetjük.

Nyilasi Tibor azonban másképp emlékezik. Ezüstcipős játékosunk honlapunknak adott interjújában mesélt arról, milyen hangulatban teltek korai évei a Ferencvárosban. A hetvenes évek elején, mikor Nyíl ifista lett, remek közösség alakult ki az akkori fiatalok között. Nem kellett félteni a srácokat, egy csapatot alkottak a pályán, és azon kívül is. Forintos József, és Tánczos Gábor Nyíllal együtt hetente a pályán küzdöttek a csikócsapat sikeréért. A két fiatal úgy gondolta, a közöttük lévő kézfogás is mutassa azt hogy ők Fradisták, különböznek a többi csapat játékosától. Mindez megtetszett későbbi klasszisainknak, rövid időn belül Nyilasi és Ebedli is így köszöntötték egymást, természetesen a fiatalok nagy része is azonnal átvette ezt. Ők lepődtek meg a legjobban, amikor néhány év elteltével azzal szembesültek, egyre többen köszöntik őket is így – a legenda útjára indult. Szerintük a “három ujj, három E betű” nem más, mint későbbi belemagyarázás.

Ugyanakkor nem mindenki örül felhőtlenül annak, hogy ilyen kézfogás is létezik. Nyilasi örömmel fogadja ha fiatal gyerekek így fognak vele kezet, de nem biztos, hogy egyik VVK győztes legendás játékosunk örömmel fogadná az így kinyújtott jobbot…