ftcAvagy rendhagyó “történelemóra” egy szurkolótól a szurkolótársainak…

Az előző mondat utal a lényegre, az itt leírtak nem jelentenek semmilyen hivatalos álláspontot. Ám, szabad a pálya! Reagálni lehet rá, innen is, onnan is, a víz ugyanis csak így tisztulhat a pohárban, amiben végre nagyon is tisztának kéne lennie.

Akkor kezdjük! Ferencvárosi Torna Club, rövidítve: FTC. Annak idején 1899. május 3-án egyesületként jött létre, a mai nap is úgy működik, a mindenkor hatályos polgári jog szabályai szerint.

Az FTC-nek, mint sportegyesületnek, amikor még a gazdasági társaságok nem zavartak be a képbe, voltak különböző szakosztályai: foci, hoki, vízipóló, kézilabda, atlétika, úszás, birkózás, torna, kerékpár, teke stb. A szakosztályok száma a történelemben mindig változott, voltak, amik megszűntek, voltak amik megalakultak, olyanok is, amelyek újjáalakultak. Így működött mindez egészen 1996-ig, amikoris megalkották az első sporttörvényt, amely egyebek mellett kimondja, hogy a profi bajnokságra nevezett egyesületeknek gazdasági formában kell megjelenniük. Magyarul káeftéket vagy részvénytársaságokat kell létrehozniuk. Ezek után szép sorban elkezdtek alakulni gazdasági társaságok, először a fociban, majd a kézilabdában, pólóban, hokiban is. Mindegyik nevében megjelent az FTC betűszó: egyrészt mert maga az FTC, mint sportegyesület alapította őket, másrészt mert az a legtermészetesebb, hogy így is utaltak a hovatartozásra. Ha már működött a gazdasági társaság, teljesen természetes, hogy az piaci (nem egyesületi formában megszokott) módon is próbált forrásokat keresni, a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyban tartani.

No, akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Tény, hogy ez az egyensúlyteremtés nem sikerült. A kiadások valahogy csak nem tudtak szinkronba kerülni a bevételekkel. Hogy ennek az az oka, hogy a vezetőkben a régi egyesületi reflexek működtek (hogy úgyis történik majd valami, valaki mindig megment minket), vagy nem kellőképpen értettek a sportpiachoz, az most ne is elemezzük. Mint legnagyobb társaság, a focival foglalkozó teremtette a legnagyobb mínuszokat, amit valamilyen módon a tulajdonosoknak, így az akkori főtulajdonosnak, az egyesületnek kellett állnia. A többi kisebb Kft-ben aztán megtörténtek tulajdonosi átrendeződések, az egyesület például kisebbségbe szorult a kézilabdában is. Meg persze volt olyan is, ahol eleve nem is sikerült Kft-t alapítani, mint pl. a teke. A foci által felhalmozott hiányok rendezése alaposan kikezdte a többiek idegeit. Amíg a foci a topon volt, nézettsége, bevételei éltették a teljes egyesületet, addig senki sem lázongott, ám a bajban magára maradt. Nyilvánvaló, hogy az egyesületnek olyan megoldást kellett keresnie, hogy a fociban is lemond a többségi részesedéséről, ott is jöjjön egy külső tulajdonos. Jött is, mint tudjuk, a FOTEX, amelyik annyira feltőkésítette a focit, hogy a Kft-ből például Rt-t is csinált, amiből lett később (a gazdasági társaságokról szóló törvény változása után) a Zrt.

A FOTEX-től a foci gazdasági társaságért kapott pénz az egyesületé lett, amelyből jutott aztán a nem átalakult szakosztályoknak, de furamód az átalakultaknak is. Ahogy jött, úgy tűnt is el ez a pénz. Pontos kimutatást külső szemlélő, így a szurkoló sem látott sohasem. A FOTEX-kapcsolat azonban megszakadt, a FOTEX a teljes vételárat már nem egyenlítette ki, ám a részvényeit visszaszármaztatta az FTC-re, mint sportegyesületre, hogy kezdjen vele az, amit akar. Persze, a FOTEX nem jótékonysági szervezet, “örök időkre” megtartotta magának az úgynevezett részleges kereskedelmi jogokat (úgymint: internetes honlap, Fradi-újság, Fradi-tévé, általa bevezetett Fradi márkajelű termékek – sör, whisky -), amely szerződés a köz számára gyakorlatilag ma is homályos, mit tehet a jövőben a FOTEX nélkül akár az FTC, mint egyesület, akár a Labdarúgó Zrt. Maradjunk azonban a visszakapott részvényeknél, amelyekkel az egyesület sokáig nem tudott mit kezdeni, volt vakvágány (mint Kovács Ádám Celladam-ja), voltak félresikerült értékesítési kísérletek. Egy valami nem változott, a fenntartás, az üzemeltetés költsége, amely évről évre növelte a Zrt. és ezáltal annak fő tulajdonosa, az FTC adósságait. Gyakorlatilag mindenkinek tartoztak (államnak, bankoknak, beszállítóknak, alkalmazottaknak) a felszámolás mindennapos kérdés volt. Emlékszünk még, ugye?

Tényleg az utolsó utáni pillanatban lett sikeres az utolsó tender, amelyet – megintcsak frissítésként – nem az FTC, mint sportegyesület írt ki, hanem a magyar állam, figyelembe véve az FTC sportszakmai érdekeit. Tehát, az állam kész volt véglegesen eladni azt a területet, amelyet az FTC, mint sportegyesület még évekig használhatott volna. Az FTC-t egyrészt ezen használati jogról való lemondásért illette pénz, másrészt pedig a speciális árukapcsolásért, miszerint a vevőnek meg kell vennie az FTC tulajdonában levő labdarúgást üzemeltető gazdasági társaság (az FTC Labdarúgó Zrt.) részvényeinek túlnyomó többségét (ez lett 95%). A sportszakmai érdekeket szolgálta még, hogy a területen stadiont kell felújítani és azt az FTC labdarúgására használni.

Sokan nem hittek benne, ám végül sikerült! Találtak egy olyan befektetőt, aki a magyar szemmel horrorisztikusnak tartott vételárat kifizette (nem is elsősorban az ingatlan árát, hanem a jócskán felülértékelt Labdarúgó Zrt. részvényeit). Ez volt Kevin McCabe irányítása alá tartozó magyar cég, az Esplanade Kft. Az állam és az FTC, mint sportegyesület kapott x és y milliárd forintot. Az FTC-nek a rá eső részből kellett rendeznie az idők során felhalmozott (felszámolással fenyegető) adósságokat mindenki felé. Hangsúlyozom, mindenki felé, tehát ebből fizette ki az APEH, a bankok, a beszállítók és az alkalmazottak megállapodás szerinti követéleseit. Ezen az alapon az FTC-é, mint sportegyesületé az úgynevezett ligahitelből eredezett adósság is. Az angolok azzal, hogy a vételárat kifizették, tiszta társaságot vettek át, nekik innen a jelen működtetése és a jövő építése a feladatuk. Ha van még múltbeli adóssága a focinak, azért a kapott pénzből az FTC-nek, mint egyesületnek kell helytállni.

Ha hinni lehet a híreknek, az FTC lényegében teljesítette kötelezettségeit, így maradt meg az kb. fél milliárd Ft, amely az egyesület tulajdonát képezi. A kérdés az, mit csinál vele? Két irány létezik, az egyik, amit az elnök képvisel, hogy ezt nem lehet szétosztani, csak ennek a hozamából lehet támogatni a többi szakosztályt. De lám, rosszul fogalmazok, mert már nem szakosztályokról van szó. Mindegyik gazdasági társasággá alakult, amelyeknek 52 %-os tulajdonosa az egyesület, a többi 48 % pedig a magánbefektetőké. Szóval ezen Kft-k többségi tulajdonosa azt mondja, hogy évente x összeggel (a befektetett összeg hozamával), egy kölcsönösen elfogadott elosztási rend szerint támogatja kft-it, akiknek nem lehet csak ez a bevételi forrásuk, mindegyiknek kell magának is keresnie. Akár a kisebbségi tulajdonosok hasonló hozzájárulásával, akár szponzorok keresésével, akár állami támogatások megpályázásával. És a kiadásaikat csak a bevételeikhez igazíthatják. Ha a kiszivárgó hírek igazak, a többségi tulajdonos FTC sportegyesület – gazdasági tervek mentén – az infrastruktúrán is javítani kíván (új csarnok a hokinak, birkózóknak). Ha jók ezek a tervek, az ilyen beruházások megtérülhetnek. Még a birkózás is, hiszen ott nem egy-egy eseményben vagy bajnokságban, hanem olimpiai ciklusban kell gondolkodni és számolni.

Az előbb felvázolt helyzetben az FTC, mint sportegyesület gyakorlatilag holdingként működik, felügyelve a szárnya és neve alá tartozó gazdasági vállalkozásokat. Bármilyen szomorú ezt kimondani, aki ebben a szerkezetben nem tud megélni, nem tud megfelelő terveket előállítani és azokat betartani, azoknak meg kell szűnnie. Olyan nem lehet, hogy a többiek által megtermelt pénzt mások rossz működésére fordítsák. Nyilvánvaló, hogy ehhez másfajta és kisebb apparátus kell, mint ahogy az is, hogy átgondolandó az egyesületi működés sarokköve, a tagsági rendszer is. Az ilyen jellegű egyesületnek már nem lehetnek az általa is működtetett gazdasági társaságokban sportolók a közvetlen tagjai. Mert ma még azok, ráadásul aránytalanul. Tudomásom szerint a Labdarúgó Zrt. sportolói nem ugyanolyan automatikus tagjai az egyesületnek, mint a Kézilabda Kft. sportolói. Pedig ez is, az is gazdasági társulás, igaz az egyikben csak 5 %, a másikban 48 % az egyesület tulajdonrésze. De nem volt ez másképp akkor sem, amikor az angolok előtti időben az egyesületé volt a foci teljes tulajdonjoga. Szóval ráférne egy alapos korszerűsítés erre is. Ám mi szurkolók csak egyet kérhetünk, egy ilyen korszerűsítés ne erőből, vagy a pillanatnyi szabályokat kihasználva történjen, hanem kidolgozott és az FTC társadalmán belül megvitatott tervek alapján. Kampányoljanak az érdekeltek, hogy a sok jó közül ki lehessen választani a legjobbat.

Úgy hírlik, az előbb felvázolttal szemben van egy másik eshetőség is. Mégpedig a szakosztályok (amik mint tudjuk már nem azok, csak szeretik még magukat annak hívni) közvetlen megsegítése az FTC, mint sportegyesület számláin levő cirka 500 millió Ft-ból. Lehet, hogy ez is járható út! De ehhez látni kéne, mit kezd x vagy y szakosztályt működtető gazdasági társaság a kapott pénzzel? Mit fejleszt belőle, mik a megtérülési lehetőségek? Ha ilyen nincs, akkor nem kell gazdasági tótumfaktumnak lenni ahhoz, hogy kijelentsük, a pénz előbb-utóbb el fog fogyni. És nem lesz ki újra adjon! Mert az immáron az angolok által működtetett Labdarúgó Zrt. miért is adjon? Az is a piacon gazdálkodik, reményeink szerint hosszabb távú befektetés reményében, ami azt jelenti, hogy a pillanatnyi veszteségeiért nem kuncsorog sehol, hanem azokat saját forrásaiból pótolja. Ráadásul ugyanazokat a színeket és (csaknem) ugyanazt a címert használja, mint az egyesület többi szakosztályt működtető sportvállalkozása. Ő adjon, hogy a többiek kapjanak? Ezt nem érti, de nem is kell értenie. Ez nem terv! Erre nem lehet alapozni a többiek pénzhezjutását.

Szurkolóként csak azt várhatjuk, hogy mindenki tiszta lapokkal játsszon, mert nem akármilyen egyesület, hanem az FTC neve alatt ténykedik, amelyikben ott van az a bizonyos 3 E, az Erkölcs, az Erő és az Egyetértés!