Győzelem a szezonnyitón.

A sajtótájékoztatón elhangzottakkal még jelentkezünk.

45+2: Vége a mérkőzésnek.
A második félidő első húsz perce gyengébb játékot hozott, azon kívül uraltuk a mérkőzést, és ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Nagy iramot diktált a csapat, és kiváló egyéni teljesítményeket is láttunk, bár hátul – valljuk meg – voltak megingásaink, amiken javítani kell. Kellemes meglepetés Pölöskey két gólja, első NB1-es mérkőzését játszotta a fiatal támadó. Soha rosszabb meccset.
A végeredmény:
Fradi – ZTE: 4-1

45.
A legnépszerűbb rigmus: NB2, keleti csoport, keleti csoport, keleti csoport. A mérkőzés eldőlt, az ünneplés van hátra. Megérdemlik a fiúk!

43.
Ünnepel az Üllői úti stadion népe, jogosan, megmutattuk, hogy a Király visszatért!

42.
Piros lapot kapott az egyik zalaegerszegi, névszerint Sluka.

40.
Wedge Ahmedhez, aki cselez kicsit majd visszaadja, Pista leveszi, Pölöskey elé teszi, aki belövi, 4-1, a győzelem a Ferencvárosé!

40.
Joaquin labdát kap, de nem tudott középre ívelni Lowton passza után.

39.
Fitos helyett Joaquin áll be, bemutatkozhat bajnokin is. A széleket szeretné Davison biztonságosabbá tenni, nagyon úgy tűnik.

38.
Zalaegerszegi szöglet után egy jó fejest hárított Holczer. Wedge az ellentámadásnál sarokkal tette Ahmed elé, aki a büntetőterület sarkánál cselezget, leviszi a szögletzászlóhoz és kirúgja – szögletet akart, de a bíró máshogy gondolta.

36.
Sluka adott középre, Ádám kiejtette, de szerencsére a társak kisegítették. Fiatal kapusunknak volt néhány hibája ma, de szerencsére – eddig – egyikből sem lett gól.

35.
Nagyszerű a hangulat a stadionban, és nagyon, de nagyon kellett ez a gól.

34.
Szóval az történt hogy Dávid nagyon jó labdát kapott a szélen, vezette, becsapta a védőt, és a középen őrizetlenül hagyott Pölöskeyvel rúgatott egy gólt

33.
Kulcsár zseniális, középre adását Pölöskey passzolta be. 3-1, talán eldőlt.

32.
Wedge vezethette rá a védőkre a labdát, egy csel után középre adott, de nem volt ott senki.

30.
Ahmed, 24, fél méterrel fölé. Egyszer beakadhatna már.

29.
A szélen verhetőek vagyunk, most is mögénk kerültek, és a tizenhatoson belülről lőhettek is, szerencsére senki sem tudott beleérni a kapu mellé szálló labdába. Veszélyes 15 perc elé nézünk.

28.
Kovács helyett Illés a pályán. Csank támadni akar.

26.
Pista harcolt a labdáért de megállították, merthogy cselezett, szerintünk nem, de ez sajnos vajmi keveset számít a történet szempontjából. Bedobással jöhetühnk, Fiti Pölöskeyhez, aki visszaadja, de vissza is kapja, fiatal játékosunk ível, de rosszul, Zete kirúgás következik.

25.
Lowton hosszan Pistához, ő ki a szélre Wedge-hez, aki lőhetett, de beleléptek.

24.
Balog Zoli fogja a fejét, miután összeütközött Rudnevs-el, aki pedig a lábát fájlalja.

23.
Pista egy testcsellel átverte Kovácsot, a hosszúba lőtt, de Pogacsics vetődve védeni tudott.

22.
Pölöskey 20 méterről lőtt nagyon gyengén a kapu közepébe, Lowton felívelését kezelte le támadónk.

20.
Zalaegerszegi keresztpassz a félpályáról a kapu mögé, de Holczer észnél volt és lehúzta a labdát.

18.
Újabb Fradi-szöglet, Ashmore újra, megint Dragó, ám ez gyenge, Pölöskey próbált még belepiszkálni, de így sem ment kapura. Kocsárdi helyett Schulz a pályán, védő helyett támadó középpályást hoz be Csank János.

16.
Balog hősies becsúszása után Fitos beadását Pogacsics üti ki, a levegőben úszott a kapus.

15.
Ahmed két csellel indult meg, lőtt is, de egy bevetődő ‘zegi védőről szögletre pattant a nagy erejű lövés. A sarokrúgást Ashmore végzi majd el, Dragóner fejelhetett a hosszú oldalról, épphogy mellé.

14.
Rudnevs felé jött egy hosszú labda, de Holczer észnél volt, és megfogta azt.

13.
Holczer jött ki, maga alá temette Lowtont, de nincs gond, ő tisztázott, Matt is felállt.

11.
Pölö hámozza át magát két emberen is, de nem tud lőni. Balzs helyett Magasföldi a pályán. A játékvezető valamiért kifutott a kispadokhoz, és a hangosbemondó megkéri a szurkolókat, hogy próbáljanak meg normálisan szurkolni. Szóval van itt minden, ami kell, kérem.

8.
Wedge futott verseny Kováccsal, megnyerte, középre került a labda, Pölö nem tudta levenni, végül hátrakerült Ashmore-hoz, aki lövésébe beleértek, így mellé ment. Ash lövi a szögletet, amit kifejelnek, ide-oda pattog a labda, végül kivágják. Rudnevs becsapja Lowtont – nem először – és helyzetbe kerülhetett volna, de a többiek is visszaértek.

6.
Wedge elől vágják ki, ő jöhet bedobással. A remekül játszó Kulcsár elkéri a labdát, párat dekáz a fején, Balog jön, ő dob. Kifejelik, Pölöskey elé íveli Ahmed, de támadónk kézzel veszi le, szabadrúgás kifelé.

5.
Kulcsár gyönyörű beadását fejelik ki, de visszaszerezzük, Ahmed lő Fitos passza után távolról, a jobb kapufa mellett 2 méterrel hagyta el a labda a játékteret.

4.
Lowtont lefutják, kavarodás középen, veszélyes lövés, ami nagy szerencsénkre a kapufa mellett zúgott el.

3.
Pölö elé fejelte le Wedge a labdát, Bogunovic lyukat rúgott, de sajnos rossz felé pattant a labda, nem lett belőle helyzet. Pölö indult meg, de lesen állította meg a bíró. Szerintünk nem volt az.

1.
A vendégek kezdik a második félidőt, nincs csere nálunk. De úgy tűnik, a vendégeknél sincs. Pölö fut mint a nyúl, középre adnak, de beleér a védő, ráadásul kirúgás is lett az akció vége.

21:04
A mieink már kint vannak, a vendégeket várjuk.

Szünet: Nagy iramban játszottuk le az egész első félidőt, sajnos, hogy a csupán kontrákra építő ZTE a végén, mikor kicsit már a szünetet vártuk, egy szerencsés góllal szépített.

Sebaj, a második félidőben végképp bedaráljuk az ellent.

45.
Rudnevs mehet el a jobbszélen, rossz a középreadása, visszaérnek a védőink. Egy vendéggól zárja a félidőt… 13 méterre a kaputól Máté egyedül maradt és a tehetetlen Holczer mellett bepasszolta, a lehető legrosszabbkor. Vége is az első félidőnek… Ez nagyon nem kellett volna.

44.
Egy ‘zegi a földön, Rudnevs az, nagyon fáj neki valami, úgy tűnik, ápolni is kell. Bogunovic lövi kapura 30-ról, de ő nem egy Roberto Carlos attól, hogy hármasban játszik, nagyon mellé lőtte.

43.
Kulcsár három csel után csavar kapura, mellé ment.

42.
Támadunk újra, megint a jobbszél, Fitos elől tisztáznak a tizenhatoson belül.

41.
Vendégszöglet, most nem kellene gólt kapni, Mondjuk egyáltalán nem kellene. Nagy tömörülés középen, Minden játékosunk a tizenhatoson belül. Holczer jön ki, de kiejti, visszaívelik, Kulcsár tisztáz, újabb szöglet jön. Shaw helyett Pölöskey áll be, Paul húzza a lábát, reméljük, nem súlyos.

39.
Balogot rúgja fel az egyik vendégjátékos, de Zoli kemény, feláll és zakatol tovább.

38.
Megint Pista, mint az előbb, lő, véd a kapus. Visszapattan elé, de nagyon ki volt sodródva, középre adott, de nem jött senki.

37.
Wedge csap össze a ‘zegi szélsővel, szöglet. Beadás, kifejeljük, visszaszerzik. Megint beadás, ezúttal a hosszúra, hosszú is lett. bedobással jöhetünk majd.

36.
Pista most meg kap egy lapot, mondom, kínai piac.

35.
Pista ugrik ki, lő, kapufa. Gyönyörű jelenet volt, elszakadt a védőjétől, fedezte a labdát és lőtt – 10 centi hibádzott.

34.
Felugrik a kapus és Ferencz is, a portás kiejti, Dragó ott van, és befejeli, emberek, 2-0!

33.
Balog bedobás a zalai kapunl, középen sokan várják, Shaw elől kifejelik, Zoli kiengedi. Megint bedobás, nem nagyon kéri most senki, Fitos mozog a labda felé, akpja is, hátul Ahmed kapja, Ashmore lő 22-ről, mellé megy.

31.
Veszélyes akció, hátul kicsit töketlenek voltunk, egy beadás után a vendégek csatára kerülhetett volna helyzetbe, de szerencsére nem így történt.

30,
Sluka játssza el a nagyhalált a büntetőterületen belül, a zalai cserék melegíteni indulnak. Nincs büntető, nem is lett volna mire.

29.
Nyomunk, megyünk előre, vannak helyzeteink is, és vezetünk, ez a lényeg, vezetünk. A vendégeknek nem nagyon volt még helyzetük ma, ami aggodalomra adhat okot az az, hogy a spori szórja a lapokat, ebből reméljük nem lesz baj. Egy rossz zalai keresztlabda után megint mi jöhetünk. Lowton dobja be, Pista mehet a labda után, de lesen megállítják. Nagyon nem volt az.

27.
Fitos Ahmedhes, ő Shaw elé, aki visszaadja, majd Fitos mehetett volna lyukra, de lekésett a labdáról. Kulcsár háro csel után középre ad, Ferenczi védőkkel a nyakán nem fér a labdához.

24.
Fitos tör előre, szélre teszi ki Lowtonhoz. Pista felé megy az ívelés, de megint lefújja a bíró. Balázs csapja be Lowtont, kapura tör, Balog harciasan szerelni tudott. Közben volt egy macska a pályán, ilyet sem láttunk még.

23.
Shaw elleni szabadrúgás, szabadrúgás befelé. Harminc méterre vagyunk a kaputól. Ashmore a labda mögött. Legurítja Ahmednek, aki lő, a szélre tartó lövést Pogacsics megfogja.

23.
Ahmed szeretett volna szerelni, de jól felrúgta a vendégjátékost, sárga lap. Lassan mindenki úgy besárgul, mintha a kínai piacon lennénk.

22.
Egy beadás után Kulcsárról pattan szögletre a labda. Középen nagy tömörülés, de valaki nagyon fölé fejeli, kirúgás következik.

21.
Máté esik el a kezdőkörben, ő volt szabálytalan, mi jöhetünk szabadrúgással. Sárgát is kapott érte. Dragó ível előre, rosszul, kifejelik. Kulcsár begyűjtené, de kimegy a labda, bedobás. Beszorul a Zete, de így van ez jól. Záporoznak előre a labdák.

19.
Gyönyörű megoldás, hárman is el akarták venni Balázstól a labdát, ő szögletre ment, de Ashmore elcsente, majd mintha cicáznának, becsapták a kékmezest, és jöhetünk mi. Fitos két csel után ad be, kirúgják. Nagyon jól játszunk!

18.
Még egy ZTE beívelés, Holczer mintha kicsit aláfutott volna, fejes, mellé. Kamber volt az elkövető.

17.
Egy védőn talán megpattant és úgy került Shaw elé Fitos passza, de nektek van tévétek, nekünk nincs. :)Vendégszöglet, beívelés, Holczer kiüti. Az előttünk lévő füst miatt éppen semmit sem látunk, de hivatalosan úgy tudjuk, Fitos a gólszerző.

16.
Hivatalosan 9000 néző van. 100 vendégszurkoló érkezett, a Tábor gyakorlatilag megtölti a kapu mögötti szektorokat. Újra Wedge, újra középreadás, kifútják, de a középpályán Ahmed visszaszerzi. Fitos ad be, mi sem tudjuk hogy, de valahogy bepattan, vezetünk, vezetünk, vezetünk! Hivatalosan talán Shaw a gólszerző, felrobban a stadion!

14.
Balogot és Dragót figyelmezteti a derék sporttárs, kicsit fontoskodni akart, kár hogy pont itt és most. Talán ő is ideges – mi például azok vagyunk. Solymosi sporttársat pusziljuk.

12.
Dragóner kap egy sárgát, de nem tudjuk miért, fejelt egyet, de ezért lapot adni – á, áramot vezessen az ilyen, de Fradi-meccset. ZTE szabadrúgás a térfél közepéről. Bogunovic a labda mögött, fügyül mindenki, lő, de a kétfős sorfalról levágódik.

11,
Fitos beadás, Pista robban rá, de a kapus leszedte a fejéről, nyomunk tovább, Ahmed lő, mellé megy ez is.

9,
Kb 10 ezer ember van a stadionban, egy Ferenci-fejessel veszélyeztettünk, már a második – igaz, kisebb – helyzetünk.

6.
Fitos ugrik rá egy kapu felé guruló labdába, ám a portás kimozdul, és megszerzi a játékszert. A ZTE támadását könnyedén hárítjuk, megyünk megint előre. Nagy iramot diktálunk, egyelőre fölényben játszunk.

4.
Ashmore szöglete után Dragóner fejelt kicsivel a kapu mellé. Egy hazaadást Holczer fog meg, neki is megvan az első labdaérintése. Ferenczit lesen állítja meg a bíró. Nagyon harciasan kezdünk.

3.
Shaw tör kapura, de lefutják, kirúgás. Visszafejeljük, bedobás jön. Visszaszerezzük, Lowton dob be. Ashmore keresi a társakat, Adnan adja hátra. Fitos kapja a szélen, megindul, szélre ki Wedge-nek, felrúgják, szabadrúgás a tizenhatos sarkától három méterre. Ash áll a labda mögé, Pontatlan, kivágják.

1.
Lassan elkezdődik majd a mérkőzés, mi kezdtük a találkozót. A Tábor felé támadunk az első félidőben. Ferenczié az első NB1-es labdaérintés.

20:03
Rudas Ferencet és Springer Miklóst köszöntik a mérkőzés előtt, illetve az FTC Baráti Köre tiszteletbeli tagjává fogadja Lipcseit, Dragónert, Ferenczit, Balogot és Paul Shaw-t.

19:57
8-9000 nézőnél egyelőre nincs több, de hatalmas a hangulat, tapintható a feszültség.

19:55
Kiírás a Tábor előtt: “Megjártuk a poklot és magunkkal is hoztuk. Kiürült a pálya, mindjárt kezdődik!

19:49
Zúg a Hajrá, Fradi, dörren néhány hanggránát, de a teltháztól nagyon messze vagyunk.

19:40
A ZTE kezdőcsapata:
Pogacsics – Kocsárdi, Kovács, Bogunovic, Todorovic, Panikvar, Sluka, Máté, Kamber, Balázs, Rudnevs

19:37
A közönség mikor meghallja a kezdőcsapatot hangos Lipcseit éltető rigmusba kezd. Péter az A szektorból nézi majd meg a mérkőzést.

19:35
Panorámakép a stadionról:
Panoráma_ZTE

19:30
Holczer – Lowton, Dragóner, Balog, Kulcsár – Fitos, Ahmed, Ashmore, Wedgebury – Ferenczi, Shaw. Cserék: Megyeri, Pölöskey, Tóth, Joaquin, Vass, Pisanjuk, Fülöp.

Lipcsei nincs a mai keretben.

19:28
Itt vagyunk, bent vagyunk. Már van körülbelül 2000-2500 ember a stadionban, és odakint is nagy a tömeg. Kifutott melegíteni a csapat.