Az új Albert Stadion fantáziaképe - világbajnoki meccset is rendezhetnek benne!

Az MLSZ két világesemény rendezését is megpályázza. Az mlsz.hu-n megjelent hír szerint a szövetség tavaly elhatározta, hogy versenybe száll a 2013-ban és 2015-ben sorra kerülő U20-as világbajnokságok rendezési jogáért.

– Az MLSZ a legutóbbi elnökségi ülésén is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és megbízta dr. Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgatót, hogy a pályázattal foglalkozó bizottság munkáját koordinálja és vezesse – mondta el honlapunknak dr. Róka Géza főtitkár.

A pályázat és a rendezés alapvető feltétele a megfelelő kormánygarancia. A világbajnokság kiváló alkalom lenne a stadionfejlesztési program megvalósítására, a tervek szerint az új Puskás Ferenc Stadion, Debrecen, Székesfehérvár és Győr mellett egy másik fővárosi stadion adna otthont a mérkőzéseknek – írja a Szövetség hivatalos honlapja.

A mérkőzések 2013-van, vagy 2015-ben kerülnek megrendezésre, eddigre már állnia kellene az új stadionunknak. A fővárosi létesítményhelyzetet ismerve a mi leendő pályánkon kívül a Megyeri úti létesítmény kerülhet még szóba utánpótlás világbajnoki helyszínként.