Azzal a csapattal, az Egerrel játszunk, akik ősszel utoljára győzték le a szezont borzalmasan, két győzelem mellett öt iksszel indított Fradit. A meccset délután négykor rendezik. Tegnap a Putnok nyert, így ha vissza akarjuk szerezni az első helyet, nyerni kell.

– Az egyéni képességek terén az FTC II. a Mátra-csoport legjobb csapata, s minden bizonnyal meg is nyerik a bajnokságot – fogalmazott László István, az egriek szakmai igazgatója. – Örülök, hogy a mi együttesünk is jó irányban indult el. Abban bízunk, hogy sikerül minél szorosabbá tenni a mérkőzést. Ahhoz, hogy legyőzzük a zöld-fehéreket gólt, gólokat kellene lőni az Albert-stadionban.
A várható kezdőcsapat: Illyés – Debreceni, Káposzta, Bezzeg, Szűcs Á. – Busai, Jeney, Csatlós, Jeferson – Bardi, Dávid. Sérült: Németh T. Eltiltott: Romhányi.
(heol.hu)