Az Üllői129 információi szerint immár biztosra vehető, hogy az angol támadó nem folytatja élvonalbeli pályafutását. Paul Shaw még az nb2-ben érkezett klubunkhoz. Az itt eltöltött két és fél szezon alapján sokan a szívükbe zárták a játékost, aki amikor pályára lépett mindig mindent megtett a sikerért. A jelek szerint azonban nyártól már nem láthatjuk a pályán, ugyanis visszavonul az aktív játéktól. Shaw könnyen lehet, hogy az utánpótlásnál kap valamilyen szerepet, ugyanis nagyon megszerette Magyarországot.
2010 május 16
2010 május 16 at 21:17
Thanks, Paul! You are our great player forever!
2010 május 16 at 20:50
Nagyon szimpatikus játékos volt, és jól tudott nyilatkozni! Jó példát mutatott a fiataloknak, és tavasszal az egyik ligakupa meccsen ő lett a meccs legjobbja, akkor nagyon szimpatikus volt a játéka, tetszett. Szerintem, üde színfoltja volt a csapatnak, annak ellenére, hogy sokszor nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz, nagyon szimpatikus volt az egész Pali:):)
2010 május 16 at 20:47
Paul Shaw nagyszerű fickó!
Igazán megérdemelte volna a Sorstól, hogy korábban hozzánk kerüljön, és nemzetközi meccsen is viselje a Ferencváros mezét!
Tényleg megszerette hazánkat, a családja is vele van, sőt hosszú távon (utánpótlás) szeretne a Fradi család kötelékében maradni
Sok sikert a jövőben is Pali!
2010 május 16 at 19:58
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. Pali nagyon szimpatikus ember és rengeteget köszönhettünk neki. Nagyon sok sikert kívánok neki a további életében!
2010 május 16 at 19:58
Magyarorszag is megszeretett teged Pali!
2010 május 16 at 19:56
Szép volt Paul! Igazi sport ember vagy.Kár hogy nem érezhetted a BL-es Fradi hangulatot.
Good luck in your future !
2010 május 16 at 19:47
Srácok egy kérdés!
Regisztráltam interneten a kártyára holnap szerintem be is megyek és kell valamit magammal vinnem? Illetve mi a menete? Köszi!
2010 május 16 at 21:47
A regisztrációdhoz meg kellett adnod egy igazolványszámot (személyi vagy útlevél vagy jogsi). Azt kell megaddal vinned. A menete: bemész a shopba és megmondod, hogy interneten regisztráltál a szurkolói kártyára, és szeretnéd érvényesíteni a regisztrációt. Onnantól meg ők mondják, h mit kell tenned (pl. elkérik az igazolványod stb).
Hajrá Fradi!
2010 május 16 at 19:32
Mindent köszönünk Pali! Remélem maradsz csatáredzőnek, vagy vmi ilyesminek! Ugyanígy kéne Short védőjátékos edzőnek! Mit gondoltok? Hajrá Fradi!
2010 május 16 at 19:31
Egy kis ajándék neki is járna szerintem. :)
Köszönjük Pali!
2010 május 16 at 20:24
Egyetértek!Köszi szépen minden Pali!Tovább sok sikert a civil életben!
2010 május 16 at 19:12
kedves ember, kedveltem
2010 május 16 at 19:02
Köszi Pali!!!
2010 május 16 at 18:55
kedvelem palit, tudna mit átadni a fiataloknak.
2010 május 16 at 18:54
Ha pár évvel fiatalabb, akkor megválthatta volna nálunk a világot. Így is példát mutatott. Köszönjük Pali!
2010 május 16 at 18:53
Jó fickó vagy,sok sikert a továbbiakban!
És jó egészséget az egész Shaw családnak.
2010 május 16 at 18:52
Köszönjük Pali!
El tudnám képzelni mint csatáredzőt…Ugyanígy Shortot és Dragit, mint a védők edzőjét.
2010 május 16 at 18:51
Köszönjük. Ő volt az első fecske, akit az angolok küldtek, és nem okozott csalódást.
Nagyon szívesen megnéztem volna egy 10 évvel ezelőtti Shaw-t.
2010 május 16 at 18:48
Igazi sportember vagy Pali! Nagyon sokat köszönhetünk Neked, óriási szereped volt a feljutásunkban. Remélem maradsz a Fradinál, szükség lehet a profizmusodra az utánpótlásban!
2010 május 16 at 18:47
Köszönünk mindent. Te góljaid (és Pistáé) hoztak vissza minket a sírból. (NB2)
Köszönjük.
2010 május 16 at 18:42
Kösz mindent Pali,és sok sikert a civil életben!