Balog Zoltán Rósa Déneshez hasonlóan hat éve már járt Szovátán a Fradival, így védőnk tisztában volt vele, hogy mi vár ránk.

– Tudtam, hogy most is keményen dolgozunk majd, nem is kellett csalódnom – mondta Balog. – Ilyen környezetben azonban jól esik a munka, de én egyébként is szeretem az erőnléti és a futóedzéseket. Az első szovátai edzőtáborozásunk alkalmával az árvaházban tett látogatásunk volt a legmeghatóbb. A gyerekek nagyon örültek nekünk, volt olyan, aki haza jött volna velünk. Pénteken ismét meglátogatjuk őket, biztos, hogy szívszorító látvány lesz. Már megbeszéltük a srácokkal, hogy aki gondolja, adakozhat, szeretnénk nekik egy kicsit segíteni, hiszen tudjuk, hogy nagyon kevés pénzből gazdálkodnak.
(ftc.hu)