A bronzérem a cél, a KEK győzelem után itt is sikerre várunk
A bíró lefújja, 1-1, a Pápa ellen három pont és megvan az EL – a hazai gól után jobbak voltunk, de akkor is felejtsük el ezt…
46. a két kispad összekap.
44. Heinz rúgott össze valakivel a hazai védők közül.
43. Balog hibája után a tizenhatos bal sarkáról Halmosi lő keresztben el.
43. Attila centernek érkezett, Abdi-Dragó-Rósa mögött Marek áll.
42. Morales helyére.
40. jön be Dragóner.
39. Csizi és Ranilovic majdnem összehoz egy hazai gólt,
37. Heinz cselei bejöttek.
33. Schembri Abdi csere.
32. Nagy második sárgájával kiáll.
29. Heinz beadása elmegy Morales és Schembri előtt.
27. Andrét kell ápolni.
24. Iszlai beadását balról visszafejelik, majd Csizi szögletre juttatja a labdát.
23. Junior, Rósa és Heinz támad, Marek hosszan rakja középre balról.
19. Tutó fejese után balról jönnek szöglettel a hazaiak, majd a kapu előtt szabálytalankodnak.
16. Rósa 23-ról kipókhálózza Rózsa hálóját.
15. Heinz teszi be középre Schembrinek, nem sokon múlt…
14. Heinz két gyönyörű csel után rúg Rózsa kezébe
8. tévén tényleg nem tünt jogosnak? közben beáll Heinz Pölő helyére.
7. Józsi szabadját André fejeli a kapu mögé.
6. újabb tizi. Halmosit buktatja Balog, az volt. be is lövik… Iszlai
4. Simon szabálytalankodik, beívelés, Csizi alig marad le.
kezdjük a második félidőt, 1.
Nem cserélünk.
Szünet, egy perc szünet után.-
45. Tóth szögletet fejeli fülé.
42. Tóth beívelését CSizi menti. Kedvenc albínó orvosunkról nem csak videó készül – bekerül a sportba is. Egy órája minket szid, a Haladásnak nem szurkol. Sok vidéki örült vkolt, de ilyen nem – pedig máskülönben a helyiek nagyon rendesek.
38. Előbb Halmosi, majd Nagy I Gábor hagyott ki hatlmas helyzetet Rani kapuja előtt.
34. Csizi kifejeli Sipos szögletét.
33 Iszlai szögletre fejeli Józsi szabadrúgását.
32. Nagy II Gábor kapott sárgát, majs Sztanity is, mert elrúgta a labdát – sipszó után, ahogy kell… érdekes a spori.
31. Sipos 23-ról a bal alsó mellé 3 méterrel.
30. Schembri ellen itélnek szabadot a félpályánál.
25. Csizit nem engedik vissza, véres a meze.
24. “az albinó” CSIZI ellen szabálytalankodik Fodrek, sárga. Egy helyi orvos szégyent hoz a SOTE-re, egy méterre tőlünk – lesz róla videóriport holnap.
23. Hali-szabad, az ismétlést Schimmer lövi a vetődő Ranilovic mellett a bal alsó mellé.
21, elmennek melegíteni a cserék.
19. gyors kontra végén Csizi szerelt, a bíró szerint szabálytalanul, Tóth Péter kihagyja a tizenegyest.
18. mostanáig, Bézé bedobását Pölő csúsztatja veszélyesen kapura, nem sokon múlt.
17. eseménytelen a meccs, védenivalója egyik kapusbak nem volt.
14. Tutó kap sárgát.
10. “Szép volt csajok!”
6. Halmosi csinál egy cselt, Juniort kezeli Eisi, de meggyógyulni látszik.
4. Szögletünk volt, hiába.
2. mezőnyjáték.
1-3-1-3-2-ben álltunk fel a kezdéshez. Rani – Csizi. Tutó. Balog – Junior – Morales, Rósa,Józsi Sztanity – Pölö, André a felállás-
Mi zöld-fehérben, a hazaiak fehérben vannak.
Nemrég a Győr indulóját szidtuk. Hát az csodás a Haladáséhoz képest.
Bevonultak a csapatok, elénk meg beült a Hali-ifi, a hazai oldal a Zetet szídja.
Itt van Orosz Pál vezérigazgató.
Már megoldottuk a netet, innentől a helyszínről tudósítunk. A hazai oldalon 3000-en, a mieinken 400-an vannak.
Fradi: Ranilovic-Balog, Csizi, Tuto, Junior, Józsi, Rósa, Stanity, Morales, Schembri, Pölöskey
cserék: Haber, Heinz, Abdi, Rodi, Maróti, Dragó
Haladás: Rózsa- Schimmer, Guzmics, Nagy II. G., Tóth P., Nagy I. G., Simon Á., Iszlai, Halmosi, Fodrek, Simon A.
2011 május 15 at 22:31
OFF
Szép estét Mindenkinek!
Lenne egy kérdésem:
A szurkolói kártya kiváltása az pénzbe kerül?
Azt tudom, hogy tavaly februárban ingyenes volt, de most ismerősöm szeretne csináltatni, ezért kérdem…
előre is kösz a válasz(oka)t!
2011 május 15 at 22:36
Tudtommal ingyenes.
2011 május 15 at 23:01
köszi a választ! :)
2011 május 15 at 22:25
oFF!
Miért került le az adószámos topic?Most akartam leírni.Legalább 20 ig tegyétek vissza.
2011 május 15 at 22:22
olyan ez mint 2003 V. 30.
nagy nyomás, saját kezünkben a sorsunk…
aztán majd jön a görcs. 0-0, esetleg 0-1…
szerintem már most remegnek a játékosok, hogy mi lesz szombaton.
félek, hogy balhé.
2011 május 15 at 22:26
Mi lenne, ha ezt a fasságot, még negyvenketten nem írnátok le? Egyébként jelzem, hogy akkor egy erős csapattal játszottunk, most nem. Akkor hülye volt a vezetés, és kinyitotta a kapukat, most vereség esetén nem fogják. Ellenben, ha nyerünk, akkor megyünk a pályára ünnepelni. Mégis veretesebb, mint amikor feljutottunk! Én boldogan fogok sétálgatni a Szentély gyepén, mert meg lesz a bronz. Ma ugyanis sokkal nagyobb teher, és sokkal jobb ellenfél ellen állt helyt a csapat, idegenben. Nyerni fogunk és kész!
2011 május 15 at 22:11
legyen telt ház a Pápa ellen!most utoljára ebben a félévben megmutathatja a FRADI TÁBOR,hogy mi vagyunk a pályán kívül a legjobbak!és ezzel betudjuk fogni a sok szem.t kritikusunk po.áját is.ha telt ház lesz a Pápaiak saját maguknak rúgnak gólt mert ilyet ők még nem láttak.HAJRÁ FRADI!KELL A BRONZ ÉREM!!!
2011 május 15 at 22:06
Aczél már tud valamit? :)
“Nem vagyok boldog, de büszke vagyok erre a csapatra, amely nagyon mélyről indult és most egy dobogós, a nemzetközi kupában kilépő csapat ellen, és finoman fogalmazva sem vallottunk szégyent.”
2011 május 15 at 22:07
Ámen.
2011 május 15 at 22:09
:D Jó a Pápa… Gondolom a berkeken belül már tudják, hogy ott nem szaggatják az istrángot a srácok.
2011 május 15 at 22:11
Maximum szeretné, mert a lelke mélyén ő is Fradista.
:-)
2011 május 15 at 22:18
Na igen. Annyira azért nem sírt az x miatt…:) Nyílnak is mosoly bujkált a szája sarkában. Ha csak arra gondolunk, hány meccsünket csalták el, kijár nekünk ez a bronz. Ezt a mait is majdnem elfújta a szél, meg ondó.
2011 május 15 at 22:04
Egyébként Szhelyen a Vidi és a Loki is kikapott.
És még sokan mások.
(Tudom, ez nem mentség semmire.)
2011 május 15 at 22:03
Nehéz egy helyzet ez a mienk :D
Mondjuk, ha választani kéne, hogy sírjon, vagy nevessen az ember, akkor én inkább a nevetést választom…
… és kiröhögöm az összes politikai hátszéllel rendelkező “kirakatcsapatot” (Győr, Laki), és örülök, hogy még egy ilyen ezer sebből vérző, éppen csak szét nem esni akaró FRADI így leszopätta a magyar NB1 nagyképű, helyenként igen kifejlett kisebbségi komplexussal rendelkező, újgazdag csapatait, meg a jövőre fc-t is. :D
Nyilván, mi is szärok vagyunk meccsről meccsre csak a fejemet fogom a stadionban, vagy a tévé előtt – de ebben meg ez a szép :D
És nyáron igenis túrázni akarok, ha megadatik. Irány Azerbajdzsán :D
2011 május 15 at 22:06
:D Na igen. Lehet a pozitívumokat is összeszedni. Igazad is van.
2011 május 15 at 22:00
Én igenis jó eredménynek tartom,hogy ilyen áldatlan állapotok mellett a bronzért harcolhatnak Fiaink.Hajrá Fradi,nyerni kell a Pápa ellen.
2011 május 15 at 21:56
Azért azok, akik a bronzérmen sírnak, amit még meg sem nyertünk, külön tanulmányt érdemelnek. Milyen szar, mert majd úgyis égünk. Igen, ez benne van a pakliban. Azonban a bronz az bronz. Szépen bevésődik a nagykönyvbe örökre. Ez egy eredmény, főleg hat év nyomor után. Amikor a Karcag ellen rohadtam a hidegben egy nyomorult szenvedésen, akkor csak álmodtam arról a játékról, eredményről, ami most meglehet. Szóval tudjatok már örülni egy kicsit! Van miért. Az NBI legnehezebb pályájáról hoztak a srácok pontot, mocskos játékvezetés mellett. Elvett gól, egy véleményes tizi, vicc kiállítás. Ehhez lelkierő is kellett. Leszarom, hogy hogyan, de lenyomjuk a Pápát, és én megtapsolom azt a csapatot, amelyik itt maradt a bajban, és elérte ez az eredményt. Aki meg vetíti a balhét, az egy f.sz. Esetleg írjon a tv2-nek, hátha előveszik a 2003-as felvételeket 2000x. Igazi önsorsrontó nyomorult hozzáállás ez.
2011 május 15 at 22:08
ennyi
2011 május 15 at 21:52
Én személyszerint azok mezőnyét erősítem, akik szeretnék, hogy a szeretett csapatunk jövőre az EL-ben induljon. DE azok akik nem így gondolják megkérdezném, EL ide vagy oda. Egy játékosnak, csapatnak, szurkolónak nem az az érdeke, hogy csapata minél előrébb végezzen? Akik még mindig nem így látják a Pápa ellen beülhetnek a vendégszektorba…
2011 május 15 at 21:57
Én hihetetlenül szeretném, hogy az EL-ben induljunk, várom már a túrákat.
De nem ezzel a csapattal. Ha nyáron nem tudjuk megerősíteni a keretet, akkor csak pofozógépnek megyünk és ezt nem szeretném. De természetesen a 3. helyet AKAROM!
2011 május 15 at 22:05
Szerintem, hogyha megvan az EL akkor borítékolható egy elég nagy vérfrissítés.
2011 május 15 at 22:30
Bár így lenne. Egyelőre érjük el a dobogót. Azután jön az igazság órája, az ígéretek teljesítése. Alig van pár nap az elmaradt kifizetések, az új szerződések és az EL-NEVEZÉS között! Lehet, hogy megtartunk mindenkit, sőt, posztra igazolunk néhány ütős játékost. Ám ha olyan üres marad a kassza, amilyen most, Heinz, Schembri, Andrezinho, Ranilovic, Morales, Abdi és Tutó megtartására nincs semmi esélyünk. Nem tehetünk mást, várjuk már meg, hogy mi lesz.
2011 május 15 at 21:51
sanszos ha bejutunk az el-be akkor arra a sorsra jutunk mint a Győr meg a Hali! akkor a nyámnyila Prukner mehet Isten hírével, hozzáteszem nem bánnnám! ilyen mimóza lelkü ember még az L.Cs. sem volt, szánalomra méltó ember. mit akarnak ezek Európában, amikor egy szimpla hazai 65. percében a valagukon is levegőt vesznek?
2011 május 15 at 21:48
Dobogósok lehetünk egy ilyen helyzetben lévő klubbal/morálisan padlón lévő csapattal,ellenszenves médiával,birokkal,és akkor meg a saját szurkolok fikazzak,sértegetik a csapatot.
Az agyam eldobom,komolyan mondom…
Van egy olyan mondás,hogy “bajban ismerszik meg a jó barát”…
Nem csak akkor kell uberfradistanak lenni,és mellszélességgel kiállni a csapat mellet,amikor megy a szekér.
2011 május 15 at 22:04
Elég sok igazság van abban, amit leírtál, csak vannak, akik elég nehezen viselik az arctalan játékunkat. Mert az igazat megvallva, ez a mai meccs is mehet a levesbe, mert kalap SZÄRRA is csak ráfizetéssel lehetett volna elcserélni…
2011 május 15 at 21:48
Harmadik, második helyen is állt a csapat… és takarodjon? Komolyan ennyire nem lehettek korlátoltak..
Szerintetek Prukner mondja Csizinek, hogy ugyan már ne rúgjál 2 egyeneset a labdába?
Ő mondja Balognak, hogy hozzon már össze egy Tizit?
Ő szól Tutónak, hogy felejtsen el játszani?
Ebből főzhet! Ennyi volt a lehetősége, mert ennyit adott neki az anyagi lehetőség!
2011 május 15 at 21:59
te szerencsétlen az viszont nagyban az ő hibája/felelősége hogy ez a csapat(eléggé nehezemre esik leírni) ilyen lelki és fizikai állapotban van! el tudom képzelni ahogy meccs előtt bemegy az öltözőbe, nyöszörög valamit azt szipogva sarkonfordul! tökös legény! ja, az hogy a 3. helyen vagyunk pedig nem az ő érdeme, hanem a magyar foci szégyene!
2011 május 16 at 09:23
Te nyomorék, korlátolt kretén… Milyen állapotban lennél, ha nem kapnál fizut? Azt képzeld el Te szerencsétlen tulok, hogy bemegy az öltözőbe és azt kéri, hogy próbálják magukat függetleníteni az anyagi nehézségektől… Kb ennyit tehet…
Amúgy ha Te jobban tudod, akkor takarodjál le az öltözőbe és oktasd Te az embereket
2011 május 15 at 21:43
A lényeg, hogy minimális célt elértük, megvan az iksz egy borzalmas meccsen egy nagyon kellemetlen ellenféllel szemben.
A játékunk olyan volt mint egész tavasszal, nyögvenyelős, sajnos nagyon akadozik az összjáték, de az viszont tény, hogy küzdünk és gürcölünk a pontokért.
A Pápa ellen szerintem se lesz könnyű, pláne, hogy most már Heinzre sem számíthatunk. Ez minden játékos számára az év meccse lesz, hiszen itt valóra válthatják azt, amiért egész évben küzdöttek!
Egy biztos, ott a helyünk a meccsen, mert nem lesz könnyű menet.
Hajrá Fradi!!! Kitartás Prukner Úr!!
2011 május 15 at 21:38
Tisztelt Kubatov úr!
Más már igazol játékosokat,mi még azt se tudjuk lesz e pénz??Tényeket szeretnék végre!Nem szeretném azt hinni,hogy hangzatos Fideszes kijelentések voltak,hogy csituljon a nép!Mert a fradistákat át lehet verni,egy darabig…aztán?????Lesz még Fradi egyáltalán jövőre??
2011 május 15 at 21:49
Adjál pénzt! Azt lesz
2011 május 15 at 22:25
ADJON A FIDESZ !…….PÉNZT / normális fizetést/ az embereknek, aztán lesz több néző is.
2011 május 15 at 21:33
Nagyon kellett volna a győzelem, de még megvan a remény, nagyon nehéz lesz a Pápa ellen – ezt mondta prukner
hejj, mi lenne ha a barca jönne?
ilyen semmi edző még soha nem volt a fradiban, emlékszem mucha sem volt egy magabiztos valaki, de ez mindent alulmúl
2011 május 15 at 21:36
En úgy veszem eszre,hogy megpróbálja a társaságot nem tulterhelni,es beparaztatni foloslegesen…
lathattuk par alaklommal(6-0.0-5) hogy a kimondott nagy terheknel megroppan a csapat…en csak erre merek gondolni.
De lehet van mas a hatterben,amit o tud,viszont mi nem…
2011 május 15 at 21:37
Már megint elemezzük a nyilatkozatait, és belekötünk mindenbe amit mond….
Csak úgy mellékesen a meccs után azt is mondta, hogy egyáltalában nem volt elégedett a döntetlennel..
2011 május 15 at 21:50
Még szép, hogy nem elégedett, az kéne még…
2011 május 15 at 23:08
az a baj nem csak a csapat,de úgy látom a Tanár úr is belefáradt ebbe a bajnokságba.szerintem hibát-hibára halmoz.olyanok kezdenek akik még a cserepadra sem valók,meccsen a legjobban teljesítőket cseréli le.stb,stb.remélem meglesz a bronz és újra tiszta fejjel és tiszta lappal el tud indulni az új bajnokságban a csapattal.és egyre megkérném Kaposvárról már senkit ne hozzon!nem ide valók.
2011 május 15 at 21:28
Benne van egy balhé a Pápa meccsen, ha nem nyerünk…
2011 május 15 at 21:31
benne..
2011 május 15 at 21:34
Csak Szentes Lázárral ellentétben Véber Gyuri jobban fejel, úgyhogy vigyázzatok.
2011 május 15 at 21:34
Az mit oldana meg?
2011 május 15 at 21:35
egy széteső csapat, semmitmondó játékkal taktika nélkül kikap és a szurkolóknál elszakad a cérna……igen benne van
Csak kérdés szinten:
Erre a meccsre is csak a papífradisták mehetnek be?
2011 május 15 at 21:37
mi az hogy “paprifradista?”
2011 május 15 at 21:40
Miért lenne benne? Vidi ellen miért nem volt? Lilák ellen miért nem volt? Zte ellen miért nem volt? Loki ellen miért nem volt?
Ezt az ördög falra festését fejezzük már be..
2011 május 15 at 21:47
Ezt a nyavalygást fejezzük be, mit kell itt óbégatni és balhétól rettegni? Egyszerűen csak ki kell menni a meccsre szurkolni a csapatnak, oszt annyi.
Ha meg nem jön össze a 3. hely akkor így jártunk, nagy tragédia azért nem lenne, persze nem bánnék egy bronzérmet egy ilyen borzasztó nehéz és viszontagságos szezon után!!
2011 május 15 at 22:04
Lalikám, hülye vagy, és ez az igazi botrány…
2011 május 15 at 23:28
húzzál már el oda, ahová való vagy:
lápföldre!
2011 május 15 at 21:25
prukner, takarodj!
2011 május 15 at 21:36
Lassan eljutunk oda, hogy meg sem tapsoljuk, ha bronzérmesek leszünk és kivezet minket Európába.
2011 május 15 at 21:38
Te is…
2011 május 15 at 21:41
3 helyen állunk te szerencsétlen… Takarodjon?
2011 május 15 at 21:52
Csicska vagy bezerédj
2011 május 15 at 22:21
el lesz zavarva a szemüveges a meccs után, ha nem verjük meg a pápát..
2011 május 15 at 22:32
Lali és ki zavarja el? Te?
Én nagyon nem vagyok “kibékülve” Pruknerrel, de fel sem merül bennem, hogy kergessem a meccs után, vagy akárcsak takarodjozzak is.
Bármi is lesz a Pápa ellen, én a következő szezonra is megveszem a bérletem és Pruknerrel, vagy Prukner nélkül, ugyanúgy fogok szurkolni a csapatnak, mint eddig tettem.
2011 május 15 at 23:29
És ha még a hangulatot sem keltenéd…
2011 május 15 at 21:23
Az aranylábú fiaink hányszor halnának meg ezen a svéd-finn meccsen?
2011 május 15 at 21:21
Haber valószínű fogta volna a büntetőt. Nem értem miért került megint ki? Sok mindent nem értek, a cseréket, a játékot, az erőtlenséget, a fantáziátlanságot
Valaki felemlegette Davisont, akinek szűkös volt a repertoárja: de legalább abban az egyben jók voltunk, amit most egyáltalán nem mondhatunk el
Kevés Prukner, kevés…
2011 május 15 at 21:24
ranilovicnak egyetlen normális kirúgása volt, igaz az egyik zte gól is egy rossz kirúgásból indult
ezzel együtt rano meg csizi már megint majdnem összehozott egy gólt
2011 május 15 at 21:43
Szerinted az Pruki hibája hogy ennyit tudnak a srácok?
Meg milyen baromság az ,hogy “Haber valószínűleg fogta volna”??
Mi vagy Te,valami jos,vagy mi!?
2011 május 15 at 21:21
Ritka gyenge meccs volt meg kell hagyni.
A középpálya hozta a szokásos gyenge, előre játékra képtelen alibi focit.De ezt már megszokhattuk.
Józsi minden meccsen kilóg a csapatból.Hihetetlenül gyenge.Nem tudom elhinni, hogy a tartalékba nincs egy! játékos, akire ki tudná cserélni az edző!Ezt a teljesítményt amit ő nyújt, BÁRKI képes lenne túlszárnyalni!Bárki!
Remélem jövőre már nem lesz itt, mert őt tartom a leggyengébb láncszemnek a keretben.
Rósa gólja nagyon szép volt és viszonylag jól is játszott.
Reméljük a Pápa ellen már valami csoda folytán jó játékkal rukkol elő a csapat.
2011 május 15 at 22:21
A tarcsi a budaörstől kapott ki ma. szerintem nincs.
2011 május 15 at 21:17
Az történt amit elterveztünk, mert tudtuk, hogy a Haladás védelme nagyon masszív és nem lehet gólt lőni nekik. Ráadásul a hétközi meccs is sokat kivett a játékosokból és ez jól meglátszott ezen a játékra alkalmatlan csúszós pályán. Sajnos a csapat körüli anyagi problémák miatt nem tudunk 1 meccsen két helyzetet kialakítani. Pölö elfáradt a sok futásban ezért hoztam le és mivel télen minden normális bevethető embert kölcsönadtam kevesen vagyunk.
szégyen, hogy ilyen edzőnk van
2011 május 15 at 21:21
a nemrégiben még kieső haladásnak: NEM LEHET GÓLT RÚGNI
a hétközi meccs sokat kivett a játékosokból: GONDOLOM A HALADÁSBÓL MEG NEM
alkalmatlan pálya: CSAK A MI OLDALUNKON NYILVÁN
ha nincs pénz: NINCS HELYZET SEM
minden normális bevethető embert kölcsönadtam kevesen vagyunk: ERRE MÁR TÉNYLEG NEM LEHET MIT MONDANI
de gondolom a prukner fanok majd megmagyarázzák, hogy pakson stb. a rengeteg pénz miatt tudtak helyzeteket kialakítani, és nyilván kubi szólt, hogy a nagy fizetésű fitost adjuk már oda a dúskáló szolnoknak
hajrá tanárúr, csak így tovább pruki végre egy Fradiba való edző, becsüljük meg!
2011 május 15 at 22:22
Nem volt ide jó Novák, Nyilasi, Varga Zoli, László Csaba, Gellei, Csank, Prukner, tényleg senki…
Szánalom…
2011 május 15 at 21:13
Prukner:”Nagyon nehéz lesz a Pápa ellen”
Komolyan nem hiszem el. Mikor fog végre úgy nyilatkozni, ahogy a Ferencváros edzőjének kell? Egy szaros, harmatgyenge Pápa jön hozzánk, meg kell őket vernünk. Jó lenne, ha a csapat és az edző is ehhez megfelelően állna hozzá…
2011 május 15 at 21:16
Most elképzeltem magam előtt Pruknert, amint vérben forgó szemekkel azt ordítja, hogy szét fogjuk b@szni a Pápát.
2011 május 15 at 21:24
Mezey után szabadon … mehet Prukner is!
2011 május 15 at 21:27
És mennyivel jobb lenne azt a nyilatkozatot hallgatni!!! :)
2011 május 15 at 21:28
Nem baj, a dottore “szerencsére” mint szakértő fog közreműködni a sport tv-n. Hű de jó lesz nekünk…
2011 május 15 at 21:11
.
2011 május 15 at 21:06
Én is arra gondolok, hogy ne vegyen rá mérget senki, hogy szombaton 15-kor lesz a meccsünk. 3 nappal előtte is megváltoztathatják.
2011 május 15 at 21:04
Nem tudom miért kell ennyire erőltetni azt az EL-t. Ha lesznek szponzorok akkor tuti nem az EL miatt, ezzel a csapattal nem éljük túl a kezdeti fordulókat így szponzori szempontból értéktelen, elmegy egy csomó pénz feleslegbe + nagy eséllyel nagyon meg is fogunk égni, ha igazolunk akkor sem lesz egy csapásra jó a csapat, az picit hosszabb munka, én nem akarom elvenni senki kedvét de azért reálisan kell szemlélni a dolgokat. Az állandó eredménykényszer miatt fiatalokat sem próbáltunk ki egy egy meccsen sem, akár fél órákra, ha netán meg sikerül az EL, viszont pénz nem lesz akkor kikkel fogunk kiállni?
2011 május 15 at 21:22
senki sem akar itt el-t
pruknerrel tuti szétvernek az elő fordulóban, majd elmondja előre, hogy az acélos grúz negyedik helyezett ellen nem lehet gólt lőni és különben is fáradtak vagyunk ráadásul a pálya is csúszik
más: nézem a dózsát jól a nyakunkra jöttek, csupa milliós fizetésű sztárral nyomják
2011 május 15 at 21:36
Túl sok az álmodozás azért nem jutunk az 5ről a 6ra. Ez egy gyenge csapat, tapasztalatlan edzővel, csomó adóssággal, szponzorok nélkül.. Szörnyű kimondani de most ez a realitás, állandóan a tetőt akarjuk felrakni mikor az alapok sincsenek lerakva.
2011 május 15 at 20:59
Ranilovic-al nem volt baj. Kinézett egy 11-est:)
Csizmadia elképesztően gyenge. Süt róla a bizonytalanság.
Tutoric elfelejtett focizni. Intelligens védőből egy favágó lett.
Balognál maradjunk annyiban, hogy jók a bedobásai…
Stanic nálam a legnagyobb rejtély. Ötletem sincs miért erőltetjük.
Morales csupasziv játékos, de rengeteget hibázik. Ő kell a csapatba, mert 3 ember helyett fut.
Józsi menekül a labda elöl, pedig Dénes gólja előtt látszott, mit jelent, ha bekapcsolodik az összjátékba.
Rósa valóban a mezőny legjobbja volt. Végre!
Schembri ment ahogy szokott, de nem jöttek a dolgai.
Pölötől nem elvárható, hogy minden meccsen veszélyes legyen. Ma nem is volt.
2011 május 15 at 21:04
Pölő labdát nem kapott kb. Andrét pedig faragták.Józsit illetőleg egyet értek.Nagyon bassza a csőrömet a semmi játéka!/ még akkor is ha egyszer kétszer elfogadható volt /
2011 május 15 at 21:13
Juniort kihagytam. Tisztességgel teszi a dolgát, rengeteget fut, de sok hibával játszik.
2011 május 15 at 21:27
de aki ezt mondta Józsira pár hónapja, meg úgy általában mióta itt van, azt hülyének néztétek.
pedig óramű-pontossággal ugyanezt a szart adja el tavaly augusztus óta.
2011 május 15 at 21:43
Tutoric lebutult Csizmadia mellett!!!
Egyszerűen megfertőződött!
2011 május 15 at 22:19
Balognak jók a bedobásai?? ha jól láttam kb 4x ment fel “nagy”bedobáshoz és egyszer sem jutott el egy csapattársához sem!! Nem hiszem el komolyan hogy nincs egy olyan védő se a fiataloknál akit beraknának Balog és Csizmadia helyére…Ezt bárki megtudja csinálni amit ők hogy folyamatosan lefutják majd felrúgnak valakit a 16oson belül…
2011 május 15 at 20:57
Na akkor ö. elmélet 2.0:
Azt láthattuk hogy több csapat is akik esélyesek lehettek volna a dobogóra látványosan bukdácsoltak/velünk együtt/…mintha nem is akarnák az EL-t.
Nem lehet hogy azért mert tudják azt hogy vagy az első vagy a második selejtezőn úgy is beégnek! Viszont TÖBB MILLÁBA IS FÁJNA A NEMZETKÖTZI le/szereplés ! A csoport kör nem jönne össze úgysem, alatta meg ráfizetés az utaztatás és az ezer járulékos költség miatt!
2011 május 15 at 21:09
kaptál 1le jelzést.mert az lehet,hogy senkit nem érdekel az EL.de a Fradi és elméletileg a többi csapat NEM TEHETI MEG!!!azt a szurkolóival,hogy nem tesz meg mindent a saját és a szurkolóiért.mert azért szerintem az se mindegy mennyi van a borítékban.
2011 május 15 at 21:17
elvileg igaz amit írsz.De szerintem a csapatok játékosainak többsége xarik a saját szurkolóira! Zsoldosok, ma itt holnap ott.
2011 május 15 at 21:43
Lehet, hogy a szurkolókra sz*rik, de egy játékosnak gondolom az az érdeke, hogy minél jobb helyen végezzen a csapattal…
2011 május 15 at 20:56
utolsó fordulóban egy időben kezdődnek a bronzra esélyesek meccsei
2011 május 15 at 21:01
?? forrás?
2011 május 15 at 21:11
sport tv harmadik félidő
2011 május 15 at 21:17
köszi
2011 május 15 at 20:53
Kész a bő összefoglaló + Dini interjú és az edzői értékelések:
Stanic kamu sárgája:
2011 május 15 at 21:00
volt sípszó, tényleg nem értem…
2011 május 15 at 21:10
ő nem Andó hanem Ondó.
2011 május 15 at 20:52
OFF:
Andic-ot is el lehet felejteni, megy Ciprusra.
2011 május 15 at 21:00
csak várjál hogy kiket fognak vinni oda milliárdokért…!
Az első csóka már mrg is van Sousa személyében.Gondolom nem gombokért ment a Dottore helyére..
2011 május 15 at 21:01
Nemis kellett volna de szerintem Délczeg sem ugyhogy az már tök8 hova mennek..hozunk jobbat!:D
2011 május 15 at 20:46
Legyünk túl a Pápa elleni meccsen sikeresen. Kubatov megmutathatja, hogy milyen anyagi forrást tud biztosítani a csapat számára. Nehéz lesz, mert a stadiont is vissza kell vásárolni… Ha ez nem megy, akkor jövőre a bérlet és jegyárak nagyon meg fognak ugrani, mivel a stadiont bérelni kell a Skóttól.
Nyári hónapok nálunk vízválasztók lesznek… Remélem, hogy jó irányba fordul a ferencvárosi hajó vitorlája.
2011 május 15 at 21:04
régen is hasonló feltételekkel béreltük a stadiont az
FMtől, akkor is a jegbevétel 25%-a volt a bérleti díj, ha jól emlékszem
2011 május 15 at 21:16
Jah csak régen nem voltak ennyire megterhelőek a közüzemi díjak és a skót diktálja a feltételeket…
2011 május 15 at 22:48
Nyári hónapok? Miről beszélsz? Le kell adnunk a nevezést! Legfeljebb tíz nap lesz pihenésre, kifizetésre, szerződésekre, igazolásra.
2011 május 15 at 20:45
no és mi van akkor ha “boritékolva” lesz a botrány..???
Pápa megszór egy 3-assal, szurkolók lázadnak-botrány.Majd a Kubiék meg széttárják a kezüket hogy sajnos sajnos nem jönnek mégse a szponzorok mert ilyen botrányok vannak?
/tudom összeesküvés elmélet/
2011 május 15 at 20:49
Azt hiszem, hogy elég sok pofont kaptunk idén botrány nélkül…
2011 május 15 at 20:50
az lehet,de nem elképzelhetetlen.de nyerni kell!!!
2011 május 15 at 20:55
Ez az Alehando Aldama, hangolj csak!
Kubatov Gabi vagy 30 ott ül az ötösben, de bizonyára botrányt akar és a vesztünket!
Vegyél már vissza, légy szíves!
Soha nem lesz ebben az országban, illetve a Fradisták között egység?
Muszáj állandóan ezt művelni?
Mire jó ez?
Miért nem lehet végre összefogni?
Érthetetlen. :-(((
2011 május 15 at 21:11
Én.
Nem azt írtam hogy Kubi akarja a botrányt!
Csak volt már sajnos példa arra hogy azt mondták azért nem jön a befektető mert botrány van /Hertha meccs pl /
Azt is írtam hogy ez csak összeesküvés elmélet.Nem gondolom hogy az összefogás ellen hatna a komment.Én is kinn leszek
2011 május 15 at 21:37
Csak ne legyen semmilyen botrány, másnap keresztelő, én vagyok a keresztapa. Új jövevény a Fradi családban :).
2011 május 15 at 22:03
Ata.gratula
2011 május 15 at 20:45
Mezey György: Miért a váltás? – Azt mondta a tulajdonos, hogy a Videoton életében most egy 3 éves nemzetközi szakasz jön.
???
2011 május 15 at 20:49
építik a BL-re a csapatot
nem baj
így lesz jó őket megverni
2011 május 15 at 20:56
nemzetközi szakasz lehet, hogy nem magyar edzőkre értette :)
Lokinak is volt 1 6 hónapos nemzetközi szakasza, azt most a hazai Kondást csipázzák :)
2011 május 15 at 21:00
Egyedül ez lehet valamennyire válasz, de akkor miért nem külföldi szakaszt mondott? Fura egy mondat volt, mintha az elkövetkező 3 évben a Vidi lenne a bajnok. (Tudom, hülye vagyok és menjek a csába.)
2011 május 15 at 20:40
OFF:
Paolo Sousa a Videoton edzője.
2011 május 15 at 20:45
mezeyben már nem volt elég perspektíva, mert mattheussal ellentétben ő nem tudta megoldani, hogy egy török fantomcégen keresztül számlázzon. portugália/latin-amerikai kapcsolatokkal ideális hely valami ilyesmire.
2011 május 15 at 20:45
Majd megbukik gyorsan, mint minden külföldi…
2011 május 15 at 20:23
Szombat utolsó forduló MINDENKI jöjjön ki!!Akármilyen szar volt ez a bajnokság azért hiányozni fog.
2011 május 15 at 20:30
adom
2011 május 15 at 20:41
kiütöm a fotel alól aki otthon nézni a szombati meccset!! Hjará Fradi : DDDD
2011 május 15 at 23:16
hidd el, fotel alól kevesen fogják nézni a meccset
2011 május 15 at 20:21
Többször bíráltam és kritizáltam én is, de most hagyjuk ezt másokra.
Még egy meccsünk van hátra (legalábbis remélem), és azt be kell húzni, mindenáron!
Tudom, hogy egy kicsit frázis, de most tényleg fogjunk össze és minden erőnkkel azon legyünk, hogy szombaton legyőzzük a Pápát.
Rajtunk szurkolókon biztosan nem fog múlni! Segítsünk azzal a játékosoknak, hogy erőt és hitet sugárzunk. Az értékeléssel ráérünk utána is foglalkozni.
Mindörökké Ferencváros!
2011 május 15 at 20:24
Az a baj sajnos Lalolib, hogy amilyen az ország, olyan a Ferencváros is.
Azaz összefogásra képtelen.
Na már most emiatt tart ott hazánk és a Fradi is, ahol…
Folyamatos leépülés és ehhez asszisztálunk. :-(((
2011 május 15 at 20:25
Persze ettől még nagyon örülnék annak, hogy ha most igazad lenne!
Bárcsak!
2011 május 15 at 20:46
Igaz. A kritikák idején túl vagyunk. Most egy eredmény kell, és összetartás!
2011 május 15 at 20:21
azért acél nyilatkozatában abban a mondatban, hogy “ez a magyar dobogós” minden benne volt… :)
2011 május 15 at 20:22
persze…
Tudtam egyébként, hogy lesz aki ezt is megmagyarázza.
Vicc… :-(((
2011 május 15 at 20:20
mi baj van itt az edzönkel??
lehet szidni h gyenge a csapat mert az is ! DE az ég szerelmére ilyen fos játékkal pénz nélkül alig maradt egésséges játékos és ilyen “csapattal” is ott vagyunk h bejuthatunk az El-be és még dobogosok vagyunk!
mi kell még???
hajrá FTC
2011 május 15 at 20:24
Azt azért igazán fel lehetne róni neki, hogy még ilyen helyzetben sem (!) hajlandó felhozni egy tehetségesebb ifistát és leültetni a padra. pedig pedagyagya. legalább motiválná őket azzal, hogy megmutatja, hogy számukra is elérhető közelségben van a nagycsapat, és megsokszorozná az elszántságukat. helyette azt látják, hogy tök mindegy, hogyan teljesítenek a fakóban, még akkor sem kapnak lehetőséget még a padon sem, amikor már MINDENKI elfogy a nagycsapatból, szabotálja a játékot, hazudik és megpattan, stb. milyen jó is lehet egy ilyen vezetőedző mögött a fakóban focizni…
2011 május 15 at 20:32
Bandi kit hozzon fel mondj egy nevet. Most is kikaptak2-0 ra a Budaörstől. Ott toporognak a kiesés szélén.
2011 május 15 at 20:32
Bandi kit hozzon fel mondj egy nevet. Most is kikaptak 2-0 ra a Budaörstől. Ott toporognak a kiesés szélén.
2011 május 15 at 20:39
mindegy. nem azért kell odaültetni, hogy beálljon 0-1-nél és kettőt vágva megnyerje a meccset, hanem azért, hogy adjon neki egy kis motivációt, hogy érdemes dolgoznia. nem nekem kell megmondani, hogy ki legyen az, hanem Petinek (Prukner kérdésére). amikor hárommal kevesebb játékost tudunk csak nevezni egy meccsre a megengedettnél, mert annyira elfogytunk, akkor valahogy így: Prukner odamegy Petihez:
– Petikém, kicsit elfogytunk. Zudom, hogy Ti is küzdötök a magatok szintjén, de a biztonság kedvéért szeretném elkérni két embered. Szerinted melyik játékosod érdemli meg, vagy van a fejlődése szempontjából szüksége arra, hogy adjunk neki mezt a nagycsapat meccsére?
Peti: – Ne szabadkozz, Lacikám, megtiszteltetés ha játékost adhatok Neked. Milyen posztra kellene ember?
L: – Hát elég szarul állunk elől…
P: Vidd … – ot, ő igazán megérdemli. Ha be kell állnia, az alábbiakra figyelj (és itt felsorolja az erényeit és a gyengéit, stb.)
A világon minden tisztességes csapatnál ez így megy.
2011 május 15 at 20:41
nem 1ember van kieső helyen ,hanem a csapat.tehát pl.Fülöp simán megjátszana ott hátul bárkit a saját posztján.más Dragó már rég a védelem tengelye kellene,hogy legyen.Abdi miért taktikai csere?Józsi mi a sz.rt keres a Fradiban?kérdések tömbkelege amire még a Tanár úr sem sejti a választ,sajnos.1-2 meccsre feltudja a csapatot készíteni de 1 egész bajnokságra sajnos nem.
2011 május 15 at 20:48
Öt fordulóval korábban én is ezt mondtam. El tudod képzelni, mekkora örjöngés lenne, ha Lipcseiék kikapnak, mi meg elhozzuk Fülöpöt meg Peszmeget, hogy tanuljanak a padon?
2011 május 15 at 20:48
vajon milyen taktikai elgondolást láttál az Abdi csere mögött? Prukner a cserét rendszeresen előző este a klotyón álmodja meg, a meccs alakulásához, illetve a taktikánkhoz (már ha van egyáltalán, mert elég ritkán lehet még a nyomait is felfedezni) vajmi kevés közük van.
erről jut eszembe: valaki az alább írta, hogy itt rengeteg önjelölt edzőzseni van, valamelyik vehetné a fáradságot (mondjuk egy nagy pruki fan) és elmagyarázhatná az alaptaktikánkat, vagy a mai meccsre kidolgozottat, mert én nem értem.
2011 május 15 at 20:54
most semmit mivel elől nem maradt senki,tehát nem volt kinek előre játszani.Abdinak meg kezdenie kellet volna mivel nem 1 olyan sz.r játékos akinek a kispadon a helye.éjszaka ide vagy oda.
2011 május 15 at 20:19
Amikor jött 1996-ban a Newcastle, Varga Zoli csak annyit mondott: a Fradinak csak a győzelem az elfogadható! Ajánlom Prukner úr figyelmébe ezt a mentalitást.
2011 május 15 at 20:21
Mégis elzavarták őt is…
Ennyit erről. :-(((
2011 május 15 at 20:26
Vargával is türelmetlenek voltak.
Lehetett volna őt is hagyni dolgozni. De itt mindig ez van…
Amúgy meg a tábor az aki mindentől függetlenül folyamatosan fantasztikus… Szar játék, szar körülmények ellenére.
Kis nyugalom kéne és akkor lehet szponzorok is jöhetnek. Ha jönnek…
2011 május 15 at 20:30
Így, Anonymus.
2011 május 15 at 20:40
aham…a Tábor/fele/ meg a huligánok zavarták el Zolit is…
nézz már át a fradimobra, na ott már az uppe meccs után elzavarták volna.
2011 május 15 at 21:11
alehandro te csak egy egyszerű provokátor vagy!
2011 május 15 at 20:19
Miért van az hogy Heinz egy isten?és ahogy beáll úgy mozgatja a csapatot hogy egyből nem a tompa foci megy?és mért cserébe teszik be?
2011 május 15 at 20:48
Azért mert amikor kezdő volt tavasszal, akkor minden meccsen értékelhetetlen produkciót nyújtott. Itt is mindenki ki akarta tetetni a csapatból.
2011 május 15 at 20:17
ez 1 SIMÁN hozható meccs volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 május 15 at 20:48
Álmaidban.
2011 május 15 at 20:55
Egy !-el kevesebbet írtál…
2011 május 15 at 20:08
Meccs előtt lehet alá is írtam volna az x-et.De nem tudom, ez a játék annyira kiábrándító, hogy nagyon.
2011 május 15 at 20:14
… és meccs előtt leírtam, hogy ilyen játék is lesz várható.
Tudom egyébként, hogy senkit nem érdekel ez egyébként.
Inkább küzdjünk az ifivel a kiesés ellen.
Az annyira szép lenne…
2011 május 15 at 20:06
Miért akarjátok/mondjátok, hogy ne kerüljünk ki európába, mert csak égetnénk magunkat?
2011 május 15 at 20:14
szerintem jussunk ki,mert különben nem lesz megint erősítés,pedig nagyon ránk fér.a kapus posztot kivéve.
2011 május 15 at 20:17
Hogyha kijutnánk Európába nem ezzel a kerettel kéne nekivágnunk. Gondolkozzatok már! Ha kijutunk Európába szerintem még az első selejtező-kör előtt jönnének a szponzorok és a pénzek.
2011 május 15 at 20:20
mert kapunk egy volt FÁK-beli csapatot akik 90 percig futnak és még ha passzolni is tudnak ajjaj
Csizi és Balogh nem meggyőző tavasszal
sajnos ezek tények és nem szívesen mondom
borítékolva van az égés az EL-ben
2011 május 15 at 20:56
A BÜDÖS BURVA ÉLETBE! BALOGGGGGGGGGG! Lassan visszavonul Zoli, legalább ennyi becsülete legyen előttetek.
2011 május 15 at 21:33
Jöhet a volt FÁK-beli csapat, de ha nekilendülnénk EL-nek valószínűleg nem Balog és Csizi lenne a 2 védőnk a 4-ből…
2011 május 15 at 20:04
kedden 1-4-nél kigondolta volna , hogy ma estére 1 ponttal megyünk a HARMADIK helyért.
jó ez a nap így ahogy van.
Jövő héten legyünk sokan és mutassuk meg : MI vagyunk a FERENCVÁROS
2011 május 15 at 20:01
Most láttam az pápa – mtk összefoglalót. Hát, ez a pápa rém gyenge. Az összefoglaló alapján nem is volt helyzetük, s örülhetnek, hogy csak 2-vel kaptak ki hazai pályán.
Muszáj győzni jövőhéten!
2011 május 15 at 20:03
Ezt pont most írod? :D Mert mi olyan jók voltunk igaz? Hány kapuralövésünk volt egész meccsen???
2011 május 15 at 20:13
Magunkról nem beszéltem, csak a pápáról, meg hogy muszáj győzni a záró fordulóban!
2011 május 15 at 20:31
sztem egy kabaré lesz az a meccs
érdemes lesz kijönni
hiába most azt kéne írnom, hogy egy Fradistának fontos meccs lesz
2011 május 15 at 20:47
Szombaton a papa vert fog izzadni minden eggyes labdaert es agyon fognak rugni minket.
Ki a f.szt erdekel egy papa-motoka meccs. Bezzeg ha minket el tudnanak kapni, arrol beszelne egy hetig az orszag…
Mocsok haladas pedig siman le fog fekudni a hurkasoknak, ma meg mintha az eletuk fuggott volna ettol az egy ponttol…
De mint tudjuk: …egesz vilag hogyha ellenunk…
2011 május 15 at 21:07
Hu, öreg, ezt a schmittizálást meg gyakorold egy kicsit. a senki azt mondja, “kigondolta” volna. Te meg, hogy “az pápa”, meg “jövőhéten”. Nem is olyan rossz ez a csapat. Mellesleg nekem megvan a pápai meccs. Tanulságos látni, milyen nehezen törtek meg. Ettől függetlenül most mindenki menjen ki, nyerni fogunk, s igenis van mit ünnepelnünk. Remélem, nem lesz ez a legjobb játékosaink (Heinz, Schembri, Andrezinho, Tutó, Abdi, Morales) búcsúmeccse. Ha lesz valami az ígéretetekből, végre csapatot lehetne építeni köréjük. Egy-két hét múlva kiderül, mennyi az annyi.
2011 május 15 at 21:08
Na, közben jött egy újabb senki. Ez nem semmi.
2011 május 15 at 19:58
Prukner és Davison között annyi a szakmai különbség, hogy Davison sportszárban és stoplisban ült a padon. Sajnos.
2011 május 15 at 20:05
Hát az Devison rá gondolok és röhögés kap el!Komolytalan szerintem!
2011 május 15 at 20:07
nem devisonnal a Bl döntőben lennenk. Óriási hiba volt elküldeni őt meg persze Barkit is. Miből vesz pl Krisztián új Ferrarit magának?
Hehehe
2011 május 15 at 19:57
Néhány dolog, amit elképedve vettem tudomásul:
a 75. percben kiállítanak valakit az ellenféltől, majd a 82.-ig (!) passzolgatunk hátul, ahelyett, hogy a háló feltörné a hátukat. Negyed óra emberelőny alatt egyszer sem (!) rúgtunk kapura, de még a 16-osuk környékére sem merészkedtünk, nehogy véletlenül gólt rúgjunk. Prukner behozza Dragót ilyenkor. Rendben, elfogadom, hogy az volt a célja, hogy a felíveléseket lefejelje, de egyszer sem rúgtuk előre a labdát, ő meg a félpályán bóklászott végig. Emberelőnyben. Látványosan nem akartunk nyerni. Na vajon miért?? Én már ki sem merem mondani, mert kapok 60 downt, meg 8 anyázást.
2011 május 15 at 19:58
mert gyengék vagyunk és tisztában vagyunk a korlátainkkal?
2011 május 15 at 20:02
Mert nekünk ezen a meccsen az x elég volt.
És kíváncsi lenék a sok önjelölt edzőzseni közül 1-1 után ki küldte volna előre a csapatát hogy esetleg egy kontrából gólt kapjon és elússzon a bronz??????
2011 május 15 at 20:07
Azért b*zmeg mert az egész bajnokság egy nagy tippmixes bundabajnokság.Lehet nyomni a down-okat de itt minden elvan döntve felsőbb szinteken.
2011 május 15 at 20:12
én nem vagyok edzőzseni,de.lehet úgy nyerni 1csapatnak,hogy leviszi az összes csatárát?itt kur.ára nem az EL.megy a Fradi,sajnos!
2011 május 15 at 20:17
gkrekity, miről beszélsz?? emberelőnyben voltunk? nekünk kellene rettegni, hogy mi van, ha kapunk egy gólt? lehet, hogy sokan önjelölt edzőzsenik vagyunk, de az tuti, hogy Te ne legyél edző, mert ilyen hozzáállással nem szabad sportolni/edzősködni, mint a Tied.
2011 május 15 at 20:18
Schembrit a sárgái miatt vitte le (4 van neki jelenleg ugyebár), ez teljesen egyértelmű.
2011 május 15 at 20:22
Debrecenben támadtunk emberelőnyben 1-1-nél, ki is kaptunk egy elkerülhető góllal, akkor is jó lett volna és most is jó volt az X. Szombaton leverjük a Pápát és kész! Hajrá Fradi!
2011 május 15 at 19:56
Örülnöm kéne, de nem vagyok boldog…
Nagyon felemás érzéseim vannak ezzel a csapattal… Mi lesz ha elmegy Schembri, Heinz (bár ő tavasszal … gyengécske volt)
Egyben reménykedem, hogy érdemeik elismerése mellett néhány játékostól megválunk.
Nem szeretném ősszel látni:
Balog “elég szolibarna vagyok-e” Zolit
Csizmadia ” világíta a fejem, de focizni nem tudok Csabát”
Djordje ” jó játék ez a Tyippmix” Tyutyurityot,
Srdan ” magam sem tudom hogy a pityába voltam az orosz bajnokság legjobb légiósa” Styanyityot,
Műbrazil ” jövőre beérek” Zsuniort,
Rósa ” mai meccsre is van alibim” Dénest,
Pölöskey ” legalább a faterom tudott focizni” Petit.
2011 május 15 at 20:16
Örülök azért, hogy Prukner az edzőnk és nem Te.
Kérlek, ne vedd ezt sértésnek!
2011 május 15 at 20:18
Hát ez nagyon vérszegény volt…
2011 május 15 at 20:21
bucibá,
A névsoroddal hellyel-közzel egyetértek, de a megfogalmazással már sokkal kevésbé. Józsi alibije hiányzik a listáról, illetve Balog Zolit azért tiszteljük már meg annyira, hogy ilyen “szolis” kifejezéssel nem illetjük. Ő legalább tett régebben annyit a Fradiért, amiért kijár neki a tisztelet. De a teljesítményét van miért kritizálni, ebben egyetértek.
Elképesztő, hogy ilyen gyenge védelemmel EL-ligáért vagyunk versenyben!
Jövő héten mindenki a Szentélybe, és segítsük kibrusztolni a csapatnak a győzelmet, amiért bronz és EL-liga indulás jár!
A mai meccset -csakúgy mint a tavasz szinte összes meccsét- felejtsük el de gyorsan!
Hajrá FRADI!!!
2011 május 15 at 20:24
elismerésem Bucibá :))) nevetek ezektől a nevektől :)
2011 május 15 at 20:27
Ki az a kedves szurkolótársam, aki szerint a felsorolt játékosok olyan szinten teljesítettek a Fradiban, hogy a következő idényt is nálunk kellene megkezdenie?
2011 május 15 at 22:42
Balog: Az egyetlen Fradista a csapatban, s az egyetlen megbízhatóan teljesító védőnk.
Csizmadia: 2 gyenge meccse volt, de válogatott szintű jobbhátvéd
Tutority: kiváló ÉS BECSÜLETES védő, megbízható volt ma is
Sztanity: jobbnál jobbak a szabadrúgásai
Junior: pl. A ZTE ellen 2 gyönyörű gólpasszt adott
Rósa: igen van alibije: bombagólt lőtt. :)
Pölöskey: NB2-es szintű játékos.
2011 május 15 at 19:54
Egy dolgot nem értek.Dragót ugye azért küldte be Prukner, hogy a center posztján fejelgesse le a labdákat.Nos Dragi bejött, de mi szépen elpasszolgattuk hátul a maradék időt.Egy felívelés nem volt.
2011 május 15 at 20:05
Akkor gondolom ezért is Prukner a hibás, igaz?
2011 május 15 at 20:13
Nem, ő semmiért nem hibás.