Kilátástalan játékkal megint kikaptunk.
Majdnem 4 meccse nincs gól, ezt nem lehet megmagyarázni.
Kilátástalan játék, két gyenge csapat, a kevésbé gyenge csapat nyert. Megérdemelten. Egy helyzetünk volt, támadójátékunk semmi. Most a Pécs elleni kifogások (bíró ellenünk fújt, helyzeteink voltak) se állnak meg. VALAMINEK VÁLTOZNIA KELL! Pontosítok, MINDENNEK MEG KELL VÁLTOZNIA!
Egyedül Grúzt lehet dicsérni, Jovanovic sokat van játékban, de rengeteg hibával, Marko védett egy párat, de a gól megint véleményes, mert középre ütötte a labdát. A többiek játéka nagyon kevés volt, mondhatni értékelhetetlen.
45.
Lovric is besárgul. Otten még felíveli, Csizmadia a semmibe fejeli. Ez semmi.
44.
Novák kap még egy sárgát reklamálásért.
42.
Veszélyes helyről szabadrúgás a 16-os sarkánál. Rósa beadását a sorfal kifejeli.
Tóth hetedik szögletét is kivágják.
A Honvéd átadja nekünk a területet, ezért felérünk a kapuhoz, de nem nagyon tudunk mit kezdeni. Jovanovic sokat akar, de rengeteg hibával játszik.
40.
Otten rúg fölé egy távoli szabadot.
38.
Jovanovic beadását óriási helyzetben 6 méterről a kapusba bombázza Pölöskey, hatalmas reflexszel ment Kemenes, a kipattanót Oláh csak éppen rá tudja kotorni elakad Kemenesben.
Lisztes és Supka szólalkozik össze.
36.
Gyors kontra végén Sekulic nagy helyzetben ellövi Csizi mellett 7-ről, de Marko lábbal véd
35.
Junior-Oláh-Pölő a labda útja, de Pölő belevezeti a védőkbe.
Támadójátékról nem nagyon beszélhetünk a Fradi esetében.
32.
Lisztes lépteti ki Marótit, akinek badását lehúzza Kemenes.
Lisztes a pályán Sváb helyett. Németh helyett Hidi.
27.
Lovric rárúg egy legurított szabadot, Ranilovic középre üti, ahol csak Németh érkezik, aki valahogy beszerencsétlenkedi.0-1
Vezet a Honvéd.
26.
Rósa szépen megy el az alapvonalról középre ad, de Pölő nem tud fejelni.
25.
Németh kap sárgát felrúgta Juniort
25.
Hajdú lecsúszott emelését könnyedén leszedi Ranilovic
22.
Nézeteltérés táborunkon belül TCs-ék és a Fradi biztonságiak is feltűnnek.
20.
Pölő beadása után Jovanovic esik össze látványosan, nincs 11-es, valószínű nem is volt az.
19.
Sokadik veszélyes beadás az alapvonalról, ezúttal Csizi ment.
19.
Pölő jön Felix helyett.
18.
Akassou kap lapot Tóth Bence felrúgásáért, Felix kiléphetett volna kár volt visszafújni.
17.
Délczeg helyett Sekulic jön.
15.
Abbas megint jól ad be, Junior ezúttal jól ment, Lovric lőne Felix nem kíméli testi épségét és ment a veszélyes helyzetben. Utána kisebb csoportosulás, hajcihő.
13.
Bence tör be a 16-oson belülre, de könnyedén szerelik.
11.
Jovanovic jól szerez labdát, vezeti majd kilépteti Oláht, aki nem tuja beadni a védő mellett.
9.
Danilo csúnyán megveri Svábot, középre teszi, Junior szerencsétlenül nyúl belé Abbass elé kerül, aki 14-ről ellövi Marko nyújtózva eléri és fogja.
7.
Grúznak kell lemennie sérülés miatt, helyette jön Csizi, nehéz lesz Grúz nélkül.
6.
Csere lesz, Csizmadia jön. Abbass beadja Németh közelről nagy helyzetben nem találja el a kaput
5.
Maróti most szépen tálal Tóth elé, aki 17-ről mellé rúgja. Veszélytelenek vagyunk.
4.
Danilo belép Grúz mellett nagy helyzetben lép ki, középre tenné, de Otten menti a bajt.
3.
Tóth újabb szöglete után, ahoyg eddig mindig kijön a labda Jovanovic visszapasszát Tóth nem éri el.
2.
Már Grúz is eladja a labdát, szerencsére ez Abbast meglepi ellövi ki az égbe.
1.
Oláh elindította a labdát. Junior iveli fel Kemenes köszöni.
Lényegében 3 és fél meccse nem rúgtunk gólt. A védelem még úgy-ahogy, de a támadó szekció mintha nem lenne. A csatárainknak nem tudjuk megjátszani, hiányoznak a passzok, a beindulások.
Kubatov is kint van, ahogy Gárdos és Fülöp is.
Szektorunkat dermesztő csend jellemzi, néhány Hajrá Fradi, de egyébként nem szólnak egy szót se.
Szünet, kevés helyzet, rossz játék, a Honvédnál valamivel több elképzelés.
45.
Végre valami szép. Jovanovic ugratja ki Rósát, aki az alapvonalról, Kohut-szögből valahogy rárúgta, Kemenes kiüti. A szögletet Rósa mellé fejeli nehéz helyzetből a rövid saroknál.
44.
Ezúttal Maróti indítja hosszan Juniort.
Rengeteg labdát adunk el. Grúz kiemelkedik a csapatból.
42.
Kispesti fejes, szerencsére távoli és mellé.
40.
Jovanovic egy elkésett becsúszás után sárgát kap. Jogos.
Nincs a középpálya és a csatársor között kapcsolat, lényegében még egyik csatárunk se kapott jó labdát.
36.
Abbass tör be a 16-osounkra, ment Grúz. Tchami helyett jön Hajdú a Honvédba.
34.
Újabb veszélytelen szöglet után Rósa távolról lő, mellé. Kispesti csere lesz.
30.
Legveszélyesebb kispesti helyzet Lovric teljesen üresen lőhet 7 méterről, de Marko véd, az ellentámadásnál Oláh lépne ki Junior labdájával, de nem tudja átvenni a labdát.
26.
Kispest felpörög, előbb az ötös sarkánál nem tudja átvenni Németh ollózását szerencsénkre a Honvéd támadója, majd Grúz tesz ki mellel egy veszélyes beadást, a szöglet veszélytelen.
Lassan és körülményesen építjük fel a támadásainkat, így nem vagyunk veszélyesek a kapu előtt, rúghattunk már 3 szögletet, de mindet kifejelik
23.
Botis ezúttal Felixet húzza le a félpályánál.
22.
Junior léptetné ki Oláht, Debreceni belelép
21.
A Honvéd a széleket erőlteti, úgy próbálnak mögénk kerülni.
18.
Első Honvéd helyzet Tchami távoli, de erős fejesét védte Marko. Nagyon egyedül ugorhatott fel a kispesti. Nincs szurkolás…
Lüktet a meccs, eddig egyenlő erők küzdelme.
16.
Honvéd szöglet, Ranilovic kiüti
15.
Grúz mutat be egy nagyon szép szerelést a 16-os sarkánál
12.
Junior 25-ről megküldi, jó volt Kemenes kiüti
11.
Rósa indítja Felixet, aki kitör, de szögletre szerelik. A szögeltünk veszélytelen
Morales, Abdi és Andrezinho egymás mellet ül.
9.
Délczeg kilép Grúz szereli a tizenhatoson belül
8.
Jovanovic lövi középre Felix nem tudja átvenni, idegesnek tűnnek a játékosok, sok a hiba.
6.
Bedobás után kapunk előtt pattog a labda, Sváb ment fejjel.
5.
Oláh megveri Botist a félpályánál, aki visszahúzza, nincs lap.
3.
Mezőnyjáték, egyik csapat sincs eddig fölényben.
1.
Honvéd kezdte a meccset
Bizonyítsatok! Hangzik fel.
Dini és Botis a kapitány, tele a szektorunk.
Elkezdték a mieink is a szurkolást.
Sváb Dani első meccse az NB1-ben.
Lassan de telik a szektor, itt vannak lengyel barátaink a Bałtyk Gdynia drapija is kint van.
1/3 része tele a szektorunknak, de még jönnek, a honvédosok szidnak minket, nincs válasz…
A hangulat a táborban apatikus, nem emlékeztet a szokásosra, honvédosoknál jó a hangulat és sokan vannak, reméljük meccs végén fordítva lesz.
A VIP páholyban feltűnt Egervári Sándor.
Prukner László alaposan belenyúlt a csapatba, jelenleg ez a kezdő, de még van 30 perc…
FTC: Ranilovic – Junior, Grúz, Otten, Sváb – Tóth B., Rósa, Maróti, Jovanovic – Oláh, Félix
Nagyon lassú a beengedés, olyan 150-en lehetünk és még legalább ennyien odakint. A kispestiek a korábbi éveknél többen vannak.
2011 augusztus 14 at 13:35
nem jelenik meg a kommentem? hehe
2011 augusztus 14 at 13:33
mOST ISMÉTLI A SPORT1 A MECCSET, AKI TUDJA LÉGYSZIVES VEGYE FEL SUPKÁT A 73-80. PERC KÖZÖTT LESZ.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 augusztus 14 at 13:36
egyetértek
Showma légyszi vedd fel amikor leanyázza Lisztest ez a para.szt!
2011 augusztus 14 at 13:33
Srácok! nem találok összefoglalót kérlek valaki linkelje be ide!
Köszönöm
2011 augusztus 14 at 13:27
Július eleje óta mondom, hogy klasszis csatár kell és egy rutinos kapus.
Grúz, Otten jó vétel voltak, de ezzel kifújt…
2011 augusztus 14 at 13:15
Öt mérkőzés, két szerzett pont, lemond?
– Nem, magamtól nem megyek le. Hogy felállítanak-e, az már más kérdés, az nem az én asztalom…
A hétközi viharos események után hiányzott Andrezinho és Liban Abdi játéka?
– Akik a pályán voltak mindent megtettek, ennek ellenére tompán, rosszul játszott a csapat.
A Kispest jó erőkből áll, nem lepett meg szervezett, nagyszerű futballja, de sajnos nem tudtunk egyenlíteni, pedig megvoltak rá a lehetőségeink.
Van kiút?
Kell, hogy legyen. Vannak sérült és nem megfelelő erőállapotban lévő játékosaim, ha ők rendben lesznek, akkor elindulhatunk felfelé, amiben nagyon bízom
Takarodj te gerinctelen féreg!!!
2011 augusztus 14 at 13:17
A következő hazai meccsen a kispad mögé kell állni néhány nehézsulyú fazonnak,aztán meglátjuk meddig bírja a gyökér!
2011 augusztus 14 at 13:30
Szoktak ott álni. Csak ők a “biztonságiak”.
2011 augusztus 14 at 12:23
Hát a köv. edző elég nagy sz.ban lesz.
Az a gond, h. abdi és silva is problémás emberek, akik már nem tudnak gyökeresen megváltozni senkinél.
Abdinak a Fradiban volt már 3 edzője, még viszonylag Prukinál teljesített a legjobban, de bármennyire technikás, komoly edzésmunka nélkül csak 60 perces.
A 27 éves Silva meg még sehol sem alkotott eddig. Ez sem véletlen…
2011 augusztus 14 at 12:45
A 27 éves Silva az nb1 legjobb játékosa.
Amúgy Maróti, Grúz, Junior, Felix, Oláh, és legfőképp a tanárnő hol bizonyított????
2011 augusztus 14 at 12:57
A Grúz témát hanyagolni kéne.
Faxrajz Sanyi miatta ment ki a meccsre, s kb. átlag minden századik fórumozó kérdőjelezi meg Tomi hasznosságát, de inkább csak amiatt, mert Ő is Kaposvárról jött, ráadásul Pruki kedvéért.
(Még azt is mondta, hogy elege volt a “gyomoridegből” Sisánál…)
2011 augusztus 14 at 13:06
Junior, meg Oláh is nyugodtan kivehető, nem ők a leggyengébb pontjaink.
Félixröl meg sejthető volt, hogy ennyit tud, mert a portugál 2. osztályban is 20 meccs kellett neki egy gólhoz…
Szerintem egyszerűen nincsenek építkezni tudó középpályásaink…
2011 augusztus 14 at 13:08
Volt, de ki lett bas.zva, mert nem tetszett a kaposvári klikknek.
2011 augusztus 14 at 13:10
Több kellene egynél.
Silvának meg főleg fizetés, mert ennek hiányában volt “sérült” egész tavasszal is…
2011 augusztus 14 at 11:58
Felix, Oláh, Pölő, Somália 1 gólra voltak képesek 5 forduló alatt. Abdit azért nem említem, mert nem a keret tagja már…
Heinz és Schembri távozásával elmetnt rengeteg gól és kreativitás. Akkor, azt kérdeztük: tudjuk-e majd pótolni őket??? Most már kijelenthető 356 perc gól nélkül, hogy NEM!!!!!!!!!!!!! Sajnos ez a vezetőség és az edző hibája.
Oláhban és Pölőben én többet látok, de Felix és Somália csak eléggé gyenge.
2011 augusztus 14 at 12:25
Oláhban és Pölőben valóban több van, de ehhez kell egy nagyon jó Lisztes, meg a két oldalra gyors és beadni tudó futók, szélsőhátvédek.
Ebből csak egy feljavult Jovanovity van meg…
2011 augusztus 14 at 12:42
Nézzétek már vissza a meccset! oláh több labdát is kapott, de vagy húsz méterre pattant tőle, vagy eladta! MIT LÁTTOK BENNE?
Egy csatárt a góljai minősítenek, neki bajnokin még nem sikerült!
Ne gyertek a két szoros védő dumával, mert amelyik csatár ezt nem képes megoldani, az nem való ebbe a csapatba! Sok mozgás, védőktől elszakadás, de hát erre ő képtelen. Kapott egy elérhető kiugratást, de el sem indult rá! NEM FRADI SZINTŰ, mint sok más játékos is.
2011 augusztus 14 at 12:43
A Máltai + az Olimpiako Volu-ban játszik. Mert a görögök ezt így ejtik…:))
2011 augusztus 14 at 12:48
Nem igaz, hogy 6-8 szezonon keresztül tolt 15 gólokat gyengébb csapatokban, nálunk meg elfelejtett mindent (Lóri)…
2011 augusztus 14 at 12:53
Ha nincs középpálya ahonnan labdát kapna a csatár, még a legjobb támadó se tud gólt lőni. egy támadónak nem az a feladata, hogy 3-4 védőn átmenjen egyedül és gól lőjön…ilyen gól nagyon-nagyon ritka. Egy csatárt ki kell szolgálni és ha nem rúgja be, akkor mondhatjuk, hogy gyenge. Bár tegnap valóban nem volt Oláh se acélos.
2011 augusztus 14 at 13:00
Lóri teljesítményére is egyszerű a válasz, csakúgy mint szinte a teljes csapatéra. Egy szó : ERŐNLÉT. Ennyi. Lórinak még a többieknél is gyérebb a kondija – pedig a többieknek is kőgyenge – ezért ilyen gyenge a produktuma. Ha egy csatár nem kap labdát hátulról akkor vissza kell neki lépnie labdákért, vagy szereznie kell neki az ellenfél védőitől. De ehhez megfelelő erőnlét szükségeltetik. Lóri meg nem kapott megfelelő kondit Prukitól. Csakúgy mint ahogy a többiek sem. Akkor meg mi a faszekercét’ várunk Lóritól és/vagy a többiektől.? Kíváncsian várom, hogy a csapatnál mikor esik le, hogy gyakorlatilag Pruki ” szakmaisága ” miatt égnek a pályán…
2011 augusztus 14 at 13:13
Mondjuk ez is érdekes, mert Kaposváron meg vagy 4 éven keresztül volt kondija Pruki mellett…
2011 augusztus 14 at 15:49
Ez okés, csak most most van. Lórinak 15 perc után fullizzadt volt a meze, a haja és az arca.Szegény erőlködött Prukiért ezerrel de alig bírt futni ahogy haladt előre az idő. És ez pontosan tegnap volt. És kit érdekel h Lórinak milyen volt a kondija Kaposváron 4 évig! Most most van! Vágjon 15 fát mert ezért hoztuk. Bár ilyen kondival érdekes lesz. De Pruki nyomatja vele 90 percig. Magyarul akaratlanul is égeti. Őt is.
2011 augusztus 14 at 11:57
Pruki nem megy mig itt van Kubi…ha Kubira ráijesztünk eza szar itt hagy akkor megszününk vagy tényleg nb2…de inkább takarodjon minthogy ezt nézzük végik és aztán Pruki is el lesz távolitva….ez bisztos
2011 augusztus 14 at 11:57
Én kimegyek a Haladás ellen, mert nem vagyok normális. Nem fogom üvöltözni, hogy Prukner takarodj, mert pusztán egy eltévedt vidéki kisembernek tartom.
Viszont Kubatovtól és Pruknertől is elvárom, hogy szint valljon, mert nagyon komoly szerepük van a kialakult helyzetet illetően.
Szomorú, de teljesen kilátástalannak látom a csapat játékát. Félek már az edzőváltás is megkésett…
2011 augusztus 14 at 12:03
Ez a szezon már elment. Prukner olyan hátrányba hozta a csapatot, hogy egy új edző, ha megfeszül, akkor sem leszünk előrébb. mint egy középcsapat. Esetleg, ha a MK-t valamilyen csoda folytán megnyerjük.
A következő hetekben az múlik az edzőváltáson, hogy tényleg elveszítjük-e Abdit, vagy esetleg egy új edző visszahozza.
2011 augusztus 14 at 12:37
Egy új edzővel, már csak a kupában bízhatunk szerintem is. Na, meg Abdi maradásában.
2011 augusztus 14 at 11:52
Ok,hogy hibázott a kapus,mert miért próbálta maga elé ütni,vagy megfogni ezt a lövést,de könyörgöm,hol voltak a védők? Nézzétek meg a visszajátszást kb. 15 másodperc eltelik mire Csizi bekerül a képbe,hogy mentsen,de akkor már 4 honvédos volt ott!
Ötlettelen ,gyenge játék,azt sem tudtam ezek mit akarnak játszani,össze-vissza szaladgáltak!!!
Edző csere kell sürgősen,mert elúszik a szezon,egy keménykezű emberke,aki ezeket a “sztárocskákat” elküldi a picsába (Rósa,Csizi,Balog,Oláh,Junior,Tóth,Félix)
2011 augusztus 14 at 11:42
Aki nem látta a tegnapi meccsünket megnézheti déltől a Sport1-en. Csak erős idegzetűeknek!!!!!!!!!!!! Nem ajánlom…
2011 augusztus 14 at 11:32
fail:h ttp://topfoci.hu/index.php?heading_id=7&article_id=57113&title=Tov%E1bbra%20is%20veretlen%20a%20Fradi,%20most%20Kispesten%20buktak%20a%20z%F6ld-feh%E9rek
ez ebben a formában sajnos nem fedi a valóságot
respect a cikk írójának!!!!
2011 augusztus 14 at 11:23
nem rugják ki Pruknert összeragadt Kubival…előbb el kel választani Kubitól..ha megtudjuk hol lakik majd meglátogassuk az elnök Urat…
2011 augusztus 14 at 12:17
Helyesen: meglátogatjuk.
De: Önnek ezt nem ajánlom.
2011 augusztus 14 at 11:21
h ttp://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/fradi-ranilovic-7-pont-mi-legyen-a-vege-2090479
undorító
2011 augusztus 14 at 11:41
Barcsak Ranilovic lenne a legnagyobb problema ezzel a csapattal. A vedelmunk nem rossz, jobb mint tavaly. A kozeppalyank nagyon gyenge jelenleg, a csatarsort nehez megitelni a kozeppalya gyengesege miatt. Schembri tobbre volt kepes mint Olah, mert harcosabb es megcsinalta egyedul is sokszor. Szerintem ha lenne egy-ket kreativ ember, akkor Olahban tobb gol van mint Schembriben, de ot tenyleg ki kell szolgalni.
Ami biztos, Pruknernek mennie kell, most mar kifejezetten visszataszito, ahogy a sajtotajekoztatokon viselkedik es szinte o van megsertodve, ha kerdezik, hogy lemond-e. Az is bicskanyitogato, ahogy kijelenti, hogy mienk volt a meccs legnagyobb helyzete. Egy helyzetunk volt osszesen egy fos honved ellen, ne legyel erre buszke te barom!!!
Pinter? Haaat nem tudom, nem vagyok nagy hive az ordibalos-anyazos stilusanak, de jelenleg o is elorelepes lenne.
A csapatrol: ha igazak a hirek, hogy tudunk igazolni a tavozok helyett, akkor ket ember kellene (igazabol tobb, de realisan gondolkodva max ketto johetne). Egy kreativ kozeppalyas (pl. Kanta) es meg egy csatar, mert Olah sztem osszeszedi magat, de Felixszel, Somaliaval kapcsolatban szkeptikus vagyok. Maroti helyett sztem Morales vagy akar Junior is megoldas lehet (Junior rengeteget fut, nem kepzetlen, vedekezo kozeppalyaskent hasznalhato lenne).
Rani – Fulop, Gruz, Otten, Svab – Jovanovic, Junior, Jozsi/Lisztes/Rosa, Kanta – Olah, ?
2011 augusztus 14 at 11:20
A Blikk megkérdezett 25 NB-s edzőt, hogy lenne-e a Ferencváros edzője. 24-en gondolkodás nélkül nem-et válaszoltak. Egyedül a Kecskemét edzője, Szivics válaszolta, hogy “igen, boldogan”.
2011 augusztus 14 at 11:33
Még egy dezertőr. Prukner csalódott benned.
2011 augusztus 14 at 13:01
Azért az durva, h. 25-ből csak egy.
Gondolom nem hiányzik nekik az állandó nyomás, na meg LCs, Gellei, Csank, Pruki sorsa…
2011 augusztus 14 at 13:03
Szivity ezek szerint bírja a nyomást (bár 200 a vérnyomása még a kecsóknál is, itt akkor mennyi lenne?).
Amúgy már mek-mek-métról is elküldték egyszer…
Felállós típus lehet…
2011 augusztus 14 at 11:14
a csapatról meg annyit van egy szint amit ezek a játékosok nem tudnak túlteljesiteni!!és ez az nb2 szint..az ellenfeleink ebbe a félévbe ezzel a kerettel Siófok-Haladás-Vasas-ZTE…és kiesés ellen…ne is álmodozzunk mig Maróti-Csizi-Rósa-Felix-Oláh és cimborái itt vannak addig a Debrecen-Vidi-Győr- csapatok ellen sorfalt kel álljunk és minnél kevesebb gólt kapni…Az edző felkészületlen,halványfogalma sincs hogyan kéne egy csapatot öszerakni..Kaposvár ellen pontrugásból kapjuk a gólt,DVTK szintén Kispest szintén,Debrecen szintén!!!Hozzá teszem szögletvariácionk nincsen,és pontrugás a 16-20 m távolságból amit Toth bence csinál az vicc…az ő hibája is de elsősorban az edző kéne egy ilyen gólhelyzetben levő leetőséget megoldani..persze oda megfelelő képzés kéne Pruknernek is…Kaposváron és azóta is csak magát képzi illetve rajtunk tanul..Tehát ő buktassa jelenleg a Fradit és a 3 hely óriási pekk..ebbe a helyzetbe átvert mindenkit hogy 3 helyen végeztünk…Itt a vége Kubi is menjen mig nem keressünk hogy hol lakik és nehog ugy járjon mint annó Furulyás-Szivós…ezért megyünk idegenben és a világba a csapattal??
2011 augusztus 14 at 11:20
Miért a Szívós és a Furulyás hogy járt??
2011 augusztus 14 at 11:12
De most tényleg miért nem lehetne egy bojkotot csinálni a következő hazain? ha egy lélek nem menne ki akkor talán észhez térnek
2011 augusztus 14 at 11:10
Eddig én is védtem Pruknert DE EBBŐL ELÉG ! Komolyan mondom apum csapata ( megye 3 ) kreatívabban játszik mint ez a Fradi -.-” . Elküldeni Pruknert a Heinz-et visszahozni meg még olyan csatárt igazolni aki olyan mint a Schembri ( bármikor benne van a gól ) ! Még 2 meccs azaz Augusztus végére elküldik Pruknert mikor vége az igazolási szezonnak vagyis ilyen szar kerettel kellene lejátszanunk legalább fél szezont ! Kösz Prukner hogy nem a dobogóért vagy az aranyért hanem a bent maradásért kell majd küzdeni SZÉP VOLT TANÁR ÚR !!
2011 augusztus 14 at 11:05
Az az igazság, hogy írhatunk itt vagy máshol bármit a vezetőség nagyívben tesz rá. Itt olyasmivel lehetne csak pruknert kirúgatni ami húsbavágó pénzügyi kiesést okoz a zrt-nek. Hisz kubatov politikus, orosz üzletember nekik a pénz az Isten, más őket nem érdekli. De ha a következő 2-3 hazai bajnokin a kutya se menne ki a stadionba akkor talán elgondolkodnának.
2011 augusztus 14 at 11:04
tegnap délután a mecs előtt olyan 3 felé a székház előtt áltam..és megjelent egy szürke W kocsiból Pintér Atiila odaintett nekünk…serintem valami készül….
2011 augusztus 14 at 11:01
És mi lenne, ha mi szurkolók (Tábor + oldallelátósok) mostantól egy darabig a Fradi II. meccseire járnánk ki úgy, mintha az lenne a Fradi I.?
2011 augusztus 14 at 11:06
Teljesen megértem amit írsz és részben egyet is értek vele, sőt! A baj ezzel csak az, hogy az mlsz egyből lecsapna az alkalomra, mondván “Látjátok ezeknek még szurkolótábora sincs” vagy valami hasonló…
2011 augusztus 14 at 11:07
ezt írtam a facebookon én is!Végel Tamásék is ezt kezdték el szervezni!
2011 augusztus 14 at 11:17
ezt kéne csinálni..az este hazafelé jöttünk rengetegen a mecsről és mindenki mondta utolsó meccse volt..olyanok is akik eddig rendszeresen hazai és idegenben is elmentek…ez egy jó ötlet járjunk az nb2 csapat meccseihez…legalább lelkesebbek lesznek…
2011 augusztus 14 at 11:21
csatlakozom. menjünk a lipcseiék meccseire!!! írjon, rate up-oljon, aki egyetért, és csatlakozik!
2011 augusztus 14 at 11:41
csináltam a facebookon egy csoportot!csatlakozzatok
Mindenki a Fradi II meccseire!Bojkottáljuk az NB I-es meccseke
2011 augusztus 14 at 11:42
t
2011 augusztus 14 at 12:14
Hleyes, helyes.
Bojkottáljatok csak! Már azt hittem sosem érik be munkám gyümölcse.
2011 augusztus 14 at 10:56
hol vagytok prukner imádók??????
2011 augusztus 14 at 11:24
Kedves peso899!
Ne keress Prukner-imádókat. Kisfiam, ez nem erről szól. Van türelem és még több türelem, de itt (Veled együtt) mindenki a Fradit imádja. Én is sokáig türelmes voltam az edzőnkhöz, de már nálam is vége. Elmondom ismét: itt Fradi-imádók lehetnek. Prukner imádók nem voltak, legfeljebb tovább tartott a türelmük és bizalmuk, mint a tiéd. Ettől ők Neked nem az ellenségeid. A Fradié sem. Egy csapatot szeretünk. Te is, mi is. Ne osszuk már fel egymást külön táborokra! Tudom, Te sem azt akarod. Hajrá Fradi! Ez számít…
2011 augusztus 14 at 11:32
Nem, Rébék. Két napja még nekirontottál mindenkinek, aki nem tapsolt elég hangosan Pruknernek. Látom most már te is kénytelen vagy szembenézni a valósággal.
Nem volt szép amit csináltál, felejtsük el, de ne szépítsd a dolgot.
2011 augusztus 14 at 11:40
azt nem nevezném türelemnek, hogy pár fordulóval visszamenőleg aki szidni merte pruknert az már kapta is az oltásokat…
2011 augusztus 14 at 11:42
Kedves Anonymus!
Csúsztatsz. Nem hinném, hogy bárkinek nekirontottam volna Prukner kedvéért, mert nekem sem volt túl jó tőle a kedvem. Persze, így van: kinél előbb, kinél később szakad el a cérna. Nálam most történt meg. Ettől még azt gondolom, Te is és mi is EGY csapatot szeretünk. Nem engedhetjük meg, hogy BÁRKI megosszon bennünket. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de ez csak az ELLENSÉGEINK célja lehet. Mármint a megosztás. Nem a miénk. De tényleg felejtsük el a vitát, bármikor jó vagy nálam egy sörre. Hajrá Fradi!
2011 augusztus 14 at 10:55
csak járom az oldalakat, hátha valahol megjelenik az, hogy :Prukner kirúgva!…nem adom fel !!!!!!!
2011 augusztus 14 at 11:10
én is azt gondoltam, hogy felkelek és az lesz itt vagy az nso.hu-n a főcím, hogy ez a vidióta mekkmester lemondott v. kirúgták… nem hizsem el… vmi van a háttérben, mert ennyire nem jellemtelen vagy hülye mekk elek… vmi itt zajlik a háttérben… vagy tudatos kivéreztetése a Fradinak, amihez mekk elek asszisztál vagy tlejesen idióták kubatovék és nem látják, h mekk elekkel sehoiva nem vezet az út.. egyik forgatókönyv rosszabb mint a másik..
2011 augusztus 14 at 10:47
Prukner takarodj!
Egy gyenge játékosállományból nem a legjobbakat kell elküldeni, hanem a leggyengébbeket!
Ranilovic, Junior, Maróti és még sorolhatnám… Mit keres ezeken Fradi mez? Mi ez?
Aki védi a pruknert, az gondolkozzon el mit szeretne? Talán magunktól essünk ki?
Azonnal igazolni kell, Abdit és Andrezinhót pedig a csapatba!
2011 augusztus 14 at 10:43
saro44
Nem kell örökké a pénzzel meg a kukázással elütni a dolgokat!
A Pécs hogy kukázott?
Jobban.
A Kaposvár, hogy kukázott?
Jobban.
A Pápa, hogy kukázott?
Jobban.
A DVTK hogy kukázott?
Jobban.
A Siófok, hogy kukázott?
Jobban.
((Honvéd, hogy kukázott?))
(Jobban.)
Még ehhez is ostoba volt a májesztró!
2011 augusztus 14 at 12:11
A Pécsnél speciel van pénz, a többit nem tudom.
Kérlek, legalább ne ferdíts a nagy hangulatkeltés közben.
2011 augusztus 14 at 10:43
Egy kiút van ebből.
Ranilovic, Maróri, Oláh, Felix, Prukner, Bali azonnali hatályú menesztése. Abdi és Andrezinho visszahívása és Pintér Attila szerződtetése.
2011 augusztus 14 at 10:44
JUNIOR, könyörgöm ő is menjen, borzalmas az az ember olyan gyenge és buta, hogy szörnyű!
2011 augusztus 14 at 12:12
É ki legyen a 2 csatár:
Pölő és somália?
:D
2011 augusztus 14 at 10:38
Tegnap még a bíró is nekünk fújt…
A játék azonban kilátástalan volt ! A leggyengébb az eddigi gyenge meccsek közül !
2011 augusztus 14 at 10:37
Nekem Hofi jut eszembe erről a csapatról:”Tud úszni?!Nem és,ha megfizetem?!! “Végy egy jó kapust,és egy jó edzőt”!Nekem,történjen bármi is a FRADIVAL,csak ez A CSAPAT! tudja megdobogtatni a szívemet!FOREVER FERENCVÁROS!:D pali’bá
2011 augusztus 14 at 10:37
Mérközés elött megirtam ezzel a szedett vedett csapattal +pénz nélkül csoda lesz ha bent maradunk az NB I-ben lélektelen elképzelés nélküli garnitúra!
Csak 11-fő megy fel azért mert ki kell állni !!de ebben a gyenge mezőnyben ezek
nagyon gyengék honnan a jófenéből lehet ennyi gyenge játékost összeszedni a jó isten tudja.
Prukner Úr ne mondja,hogy nem mond le igenis le kell mondani és valahonnan pénzt varázsoljon Kubatov ÚRRRR ez nem politika sport!
Fradi ha újból kiesik az NB-II-be meneküljenek a vezetők!! Igenis komolyabb hozzálást várok ,az elnőktől és az edzötől csatárokat venni ne a kapust bántsuk nincs csatársor és irányitó középpályás!!
HAJRÁ FTC
2011 augusztus 14 at 10:33
Csak emlékeztetnék,hogy tavaly pont ilyen szar játékkal sikerült nyernünk Kispesten.Akkor sem volt semmilyen játékunk csak volt főleg az első félévben egy Heinz aki akkor még tudott hozzátenni valamit a játékhoz,és egy Schembri aki gólt rúgott.Ma egy Oláh nevű van…
2011 augusztus 14 at 10:37
Ja és még valami…minden játékos akkor játszott jobban amikor idekerült,és itt folyamatosan leépült.
Tutoric
Csizi
Heinz
Morales
de még Maróti is.Egyetlen ellenpélda Schembri lehetne,de Ő Short-nál jött föl erőnlétileg szerintem…
2011 augusztus 14 at 10:25
Egész idáig azon gondolkoztam, hogyan is tudnám kulturáltan leírni, amit ez a csapatnak nevezett valami csinál. Sajnos még mindig nem tudom, ezért csak annyit írnék: EZ NEM FRADI!!!
2011 augusztus 14 at 09:57
Ranilovic – tehetett a gólról, maga elé ütötte, ifiben is tanítják, hogy minimum felfele vagy a kapu mögé kell. Véghet a kapuba!
Junior – megoldotta a dolgát, sokat futott, most jól védekezett, vele nem volt baj
Grúz – az első félidőben hiba nélkül játszott és a védelem legbiztosabb pontja volt, a másodikban volt egy-két apró hibája, ami után Prukner azonnal le is cserélte, de valószínűleg megsérülhetett, ezért
Otten – nem ez volt a a legjobb meccse, az első félidőben többször átjátszották, a másodikra már stabilabb volt
Sváb – első játékrészben jó volt, a másodikban érthetetlen, mintha elfogyott volna az erőnléte, rendre elment mellette Danilo. én még adnék neki esélyt
Maróti – a szokásos. kevés labdát szerez, ennél többet ad el. pár szabadrúgást kiharcolt, de ennyi
Jovanovic – védekezésben nem volt vele baj, a támadáshoz nem tudott hozzátenni
Rósa – a középpálya legjobbja volt, szerzett labdákat, jól is passzolt, veszélyes lövése is volt, sőt még a végén a balhéban is főkolompos volt szokásához híven :D
Tóth – Bartha-szindrómát érzek rajta, szerintem ő sosem fog a Fradiban kiteljesedni sajnos. a posztjához nem elég kreatív, nem tud jól osztogatni
Oláh – nem találja a helyét, de nem is kapott labdákat
Felix – ugyan ő sem kapott labdákat, de semmilyen mozdulata nem emlékeztet egy focistára, katasztrófa
—
Csizmadia – párszor rámhozta a frászt, de nagy hibát nem csinált, tőle ez fejlődés
Pölöskey – helyzetbe tudott kerülni, ezzel jobb volt, mint Oláh és Felix együttvéve
Lisztes – idő hiányában sokat nem tudott mutatni
2011 augusztus 14 at 10:16
A gól az Ranilovicsé,meg Bence is lehúzta a fejét mint Andre Debrecenbe lehet ö is rióba volt és részegen játszott.
2011 augusztus 14 at 09:52
Tornatanár! Tönkretetted a Csapatunkat! Menj innen és vidd magaddal a kaposvári bandádat is! Miattad és miattuk tartunk itt! Nincs szükség rád sem és azokra a játékosaidra sem, akik “egyenlőbbek” a többieknél!
Szégyen & gyalázat a neved Prukner László!!
Nem tudsz taktikát kidolgozni, nem tudsz erőnlétet fejleszteni, körülveszed magad a vazallusaiddal, hogy biztonságban érezd magad!!
Nem vagy méltó Hozzánk!!!!!!!!!!!!
2011 augusztus 14 at 12:06
Ki az a “Hozzánk”?
Te vagy sz, névtelen anonymus?
:)
2011 augusztus 14 at 12:07
Ki az a “Hozzánk”?
Tán te vagy az, névtelen a.?
:D
2011 augusztus 14 at 09:51
Blikkben Abdi lakása a téma.
“Az ulloi129.wordpress.com internetes oldal által a Blikk birtokába juttatott fotók borzalmas állapotokról árulkodnak.”
Ehhez csak gratulálni tudok az oldalnak, bennetek is ám ott az Erkölcs!
2011 augusztus 14 at 10:00
Nem vagyok és nem is voltam ” abdista ” és rendkívül elismerem az oldal dolgozóit, de ez egy Rendkívül Szégyenletes Cikk volt tőlük. Arról miért nem írnak egy önálló posztot/cikket h Bence valóban mutogatta-e a nemi szervét a ” pedagógusnak ” az egyik tréningen ? És ha igaz az infó akkor Bencét miért nem rúgták ki? EEE…
2011 augusztus 14 at 11:08
De ez most komoly? Megkapjátok Orosztól a képeket, továbbítjátok a Blikknek, hogy ország-világ lútt lejárassátok Abdit, majd lehoztok egy cikket, amiben ezt a Blikktől veszitek át??
Hova süllyedtek ti is???
2011 augusztus 14 at 11:16
üllői, szerkesztőség? ezt tényleg megcsináltátok??? hát… még ti követelitek a 3 E-t… ha ez igaz, akkor nem tudok mést mondani, hogy f@szszopó, szímtó, undorító féreg, köcösg banda vagytok… hányingerem van tőletek… igazi, tipikus seggnyaló, szervilis banda… a legnagyobb besúgók lettetek volna a kommunizmusban is… hányinger…
2011 augusztus 14 at 09:39
Azért megjegyzem,hogy Ranilovicot lehet basztatni,de 5 meccsen 3 gólt rúgtunk…előre nullák vagyunk.
2011 augusztus 14 at 09:44
Pontosabban 258 perce nem lőttünk gól és kapuralövési kísérletből sincs összesen 8.
2011 augusztus 14 at 09:34
666-ik hozzászólás:
Prukner takarodj!
2011 augusztus 14 at 09:15
Ravasz,
Tetszett a meccs? Még mindíg k.rva jók vagyunk?
2011 augusztus 14 at 09:08
Zsoldosok=\=Fradistak
Ez most latszik igazan, motivalatlanok mint golyafos a levegoben.
Veghet a kapuba, zsoldosokat a nezoterre.
2011 augusztus 14 at 09:05
Tegnap mi volt az a dulakodás a táborban nem tudja valaki?
2011 augusztus 14 at 09:31
A fa.szkalapok fas.zkodtak. :-)
2011 augusztus 14 at 08:59
Nincs miről beszélni, ez a csapat 2.osztályú!
Telek, Simon, Nyilasi, Keeller, cipőjét ssem pucolhatnák le!!!!
Sem hozzáállásban, ssem technikailag!
2011 augusztus 14 at 09:01
Én ilyyen rosszul dolgoznék nem kapnék fizetésst!
2011 augusztus 14 at 08:57
kubatov-prukner a Kurv@ Anyátok!!
2011 augusztus 14 at 08:55
Kiváncsi vagyok mennyien mennek ki a következő meccsre?
2011 augusztus 14 at 08:58
remélem senki!!Hátha magukhoz térnek!!
2011 augusztus 14 at 10:33
Nem csak akkor kell meccsre menni ha szalad a szekér,divatkáim!!!
2011 augusztus 14 at 08:53
sapka attila rohadj meg
2011 augusztus 14 at 08:39
Fradistának lenni felelősség csak kérdem én hol?
Csapaton belül káosz,az edzőnk 2ft nem ér.
Az elnökség csak maszatol már hetek óta ott valahogy nincs felelősség ezért a szégyenért ami hetek óta itt tart.
Igazolásaink 2(Otten,Grúz) ember kivételével semmit nem érnek,és ezért az edző a felelős.
Taktikánk és elképzelés az nincs a pályán,csak azt nem értem mit gyakorolnak akkor az edzéseken.
És ez így is marad míg Prukner az edző egyszerűen képtelen motiválni a játékosokat a meccsre.Nem beszélve arról hogy már meccs ellőt magyarázkodik.
Egy ilyen edző ne képviselje a Ferencvárost,egy Ferencváros edzőnek azt kell nyilatkozni hogy mindenkit legyőzünk és harcolunk az utolsó verejtékig.
Pedagógusként is megbukott mert szarnak rá a játékosok,lehet itt Abdira és a Andrezinho-ra kenni itt mindent.De attól még nem lesz rend a csapaton belül.
Irtó gyorsan kell itt változtatni mert ha nem akkor kiesés lesz a vége
2011 augusztus 14 at 08:50
ha kiesés nem is csak egész éves harc az elkerülésért !!!!!!!Lehet pruknerezni meg ranilovicsozni de ha nincs lóvé akkor többen nem fognak/akarnak kihozni magukból a játékosok még ha adott esetben képesek is lennének rá!!!!SAJNOS!!!!!!
2011 augusztus 14 at 09:01
Itt nem a lóvé a fő probléma hanem a botrányosan gyenge erőnlét. Pruki brutálisan elqrta a fizikális felkészítést.5 meccs 2 pont. Gyakorlatilag nincs a csapatnak erőnléte. Oxigénsátorra lenne szüksége a csapatnak. Ha kitömnék őket pénzzel akkor lenne kondijuk?
2011 augusztus 14 at 08:20
hát bazmeg szépen mondva…én még reméltem ,de ezek után…ez katasztrófa…és sajnos nem az edző itt a baj..hanem hogy Ottenen és Lisztesen kivül nincs egy épkézláb játékosunk -.-‘ azért tavaly volt egy Heinz…néha neki se ment a játék,de azért ő még ha -200 % formába volt akkor is odarúgta a labdát ahova akarta! Helyette ki lett? SENKI. Schembri helyett kijött? Félix? ne vicceljünk gyerekek nem egymeccses csatár kell nekünk…mert Félix az sajnos. Észre kéne venni,hogy valaki jön a Fradihoz.. Mondom a példákat gondolkozzatok el :
TUTORIC: eszméletlen jól játszik..mindent elfejelt… ÉS? Mi lett belőle? teljesen eltünt pedig a tudása még mindig megvolt!
CSIZMADIA: Rá se lehetett panasz amikor még a Törökök is vinni akarták…ÉS Mi lett belőle? Teljesen eltünt ő is.!
Andrezinho: Rá is ugyanúgy igaz ez mint a fentiekre.!
Heinz: Érdekes módon a Szezon első felében mint egy igazi vérbeli Focista! Tavaszi szezonra ő is eltünt…azért az Újpest ellen még odatette magát!
És még lehetne sorolni tovább és tovább… Itt más probléma van..sajnos már elég rég óta…
2011 augusztus 14 at 08:25
zsozsó nélkül nem fognak megszakadni sem az edzéseken, anélkül pedig a meccseken sem…
2011 augusztus 14 at 08:19
Sz.tem, ha most elküldi Kubi, akkor az lesz, h.nem tartotta a 3 meccsre szóló ígéretét.
Tehát lehet, hogy meg kell még várni a kecsóvasas és a hali végét.
Viszont addig lenne idő alaposan körbejárni a lehetséges új edzők körét, mert az meg aztán már végzetes lenne, ha csöbörből-vödörbe…
Sajnos nagyon szűk a választék.
A tapasztaltabb szabad edzők, akik esetleg vállalnák: Pintér, Mezey, Kiss László…..?????
2011 augusztus 14 at 08:43
és a kilátástalanságban szted ki vállalná???úgy még kisebb a variációs lehetőség :((de itt én már nem tudom ki is valójában a hibás az edző vagy a csapat mert egyik sincs most a toppon :((
2011 augusztus 14 at 09:10
Mészöly…
2011 augusztus 14 at 08:17
Eddig tartott a türelmem, eddig kiálltam Prukner mellett, de most elfogyott a türelem! Prukner úr! Köszönjük a munkáját, de itt az ideje felállni és távozni! Itt már nincs helye magyarázkodásnak, láttuk amit láttunk! Nem csak az edző tehet róla, hogy itt tartunk, de egy komplett csapatot nem lehet lecserélni, úgyhogy csak edzőváltás jöhet szóba. Illetve Kubatov, Orosz kettősnek is illene elgondolkodni a dolgokon!!!
ÉBRESZTŐ!!!
2011 augusztus 14 at 08:32
Kubatov és Orosz csak akkor jönne rá,ha a szurkolók be mennek a székházba és jól el vernék öket és akkor nem hazudgálnánkak. Ez a Ferencváro s és itt dolgozni is kéne és nem csak a székbe ülni.
2011 augusztus 14 at 07:14
Fradistát a padra !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 augusztus 14 at 06:44
Ifj Albert Floriánt a padra Gellei Imre a szakmai igazgató!
2011 augusztus 14 at 08:37
Te sem vagy gerinces, mert névtelen vagy! Utalj pár száz millát a Fradi számlájára, aztán majd megbeszélhetjük a “hogyan továbbot”…Ne más fa…ával verd a csalánt ember! Így könnyű kritizálni!
2011 augusztus 14 at 09:00
hogy mersz egy FRADISTÁVAL így beszélni?
2011 augusztus 14 at 09:28
Csak röhögök, amikor valaki a névtelenség miatt kapálódzik, mert a ferike48 az nem névtelenség. A fenti Anonymus hozzászólást nem én követtem el, de támogatom, hogy valaki más vegye át a kispadot
2011 augusztus 14 at 05:40
Elég voooolt!!! Prukner!!!! Még most sem vagy képes beismerni, hogy elbuktál????
Még hogy az utóbbi hetekben van ez a forma!!!!
Növessz gerincet ember!!!!!